Az, hogy "nem szereti a permetezést" és lugasnak jó lehet, nagyon felkeltette az érdeklődésemet. Ugyanis a lakóhelyemtől 60 kmre lévő kertemben már csak rezisztens fajták vannak, a kocsibeállónak kialakított lugasnak pedig egy "nevenincs" kanadai eredetű direkttermőt ültettem (egy ismerőstől kaptam). Ez utóbbi gyors növekedésű és hatalmas levelű (a konkrét helyen ezek nagyon jó tulajdonságok), de nagyon kései érésű, kicsiny fürtök és apró bogyók jellemzik, ráadásul hihetetlenül nagyok benne a magok, és egy szemben legalább 2 van. Szóval ezt szívesen lecserélném, ha felvennél a várakozók közé.
De azért még egyet szeretnék kérdezni. Ma szedtem fel alanynak való csemetéket, amiket most ősszel átültetek a végleges helyükre tavaszi oltáshoz. A kérdésem az volna, hogy tavaszra szedhetek-e még fel, amit rögtön utána (esetlegfelszedve) beoltok? Egyszerűbben, mert kicsit megtekertem a kérdést: A tavasszal átültetett alanyt beolthatom-e még azon a tavaszon?
"Mivel az országban eddig nem sikerült azonosítani, így nagy szerényen magamról neveztem el.
A neve: Táltos 6066
Érése: Július 20.
Nem szereti a permetezést, nem kívánja.
A vesszők 4 éves korukban termést hoznak.
Nem lehet gyalog (karós) művelésbe fogni, mindenképp lugast kell képezni.
Magyarországon van két fajta, ami hasonlit rá: A Néró és (különösen) az Eszter, de mindkettő jóval későbbi érésű.
A vesszején lehet hagyni augusztus közepéig. Íze nem túl jellegzetes, de mézédes.
Nagyon szereti a napos helyet. A mustfoka ( jó évben, mint idén is) eléri a 22 fokot. A bora kitűnő, erős (13 mfok). A kész bort lehet házasítani (merlot, zweigwlt).
Egyenletesen és bőven terem, az idén 5 fürt volt 2 kg közelében.
Termését a 4.- 5. szemnél hozza. Rövidebbre metszésnél nem hoz fürtöt, csak hajtásokat. Szálvesszőt hagyva az 5. szemtől végig termést hoz, de ez nem jó a tőkének, ezért csak néhány szálvesszőt hagyok"
A körtéről:
"Nincs benne huncutság.
Pár éve egy horgásztó közelében találtam rá a senki földjén.
Szerintem a fa 30-40 év közötti lehet, egészséges, csak besűrűsödött, nincs aki kezelje.
Mázsa fölött terem minden évben, nagyon szép, igazi körtealakja van.
Megítélésem szerint finomabb, mint a Vilmos.
Kétszer főztem belőle pálinkát, verseny minőség lett (másfél liter összesen.)
Az utóbbi három évben már nem sikerült gyüjteni alóla, róla, mert valakik éretlenül leszedik.
A 9816-os hsz-ben a negyedik kép az "Éva" almába oltott ág.
Úgy tűnik,nagyon jól érzi magát a többi belé oltott ággal.
Az elnevezés önkényes, (mert én nem ismerem a fajtát) csak úgy elneveztem, persze rá is szolgált.
Valószínűleg ki lehetne nyomozni, hogy 30-40 évvel ezelőtt ki volt a terület gazdája, stb.
Jómagam is kérnék abból a csodaszőlő vesszejéből, ha lehet.
Itteni pozitív válaszod esetén nem sokára írok levelet is, hogy meg tudjam adni a címem, és az apróbb részleteket is megbeszéljük. Nekem van 50 féle, ebből egy borszőlő (ha igaz, akkor Csókaszőlő), kb. 1-2, amit én csemegének fogok fel, de szoktak belőle bort is készíteni, a többi kifejezetten csemege.
Ha érdekel, küldök belőlük cserébe vesszőt.
Ja, még annyit, hogy néhány fajtánál még nagyon fiatal a tőke, azokból nem áll rendelkezésre értékelhető, használható anyag, de a többiből szívesen állok rendelkezésedre.
Jelentkeznék a Táltos szőlőd vesszőjéért, ha még nem késtem el.
Átoltásra szánom, nem szeretnk négy évet várni a termésére.
Cserébe crimson seedles szőlővesszőt, vagy ha igényled, akkor gyökeres bujtást kinálok. Atól tartok, hogy más olyanom nincs ami érdekes lehet és Neked még nincs olyan. Talán szilvából Top Star + szemzőág. De ha úgy gondolod, akkor felcímzett, felbélyegzett boriték, vagy pénz a költségeid fedezetéül.
A Crimson bújtást sajnos szakszerűtlenül már átültettem, tehát nem biztos, hogy a legjobb. De van gyökere és ceruza vastagságú.
Van még le nem választott palatina bújtásom, he esetleg érdekel.
Üdv Kedves táltos. Semmi gond.Szolnok mellett lakom. 60 nekem messze van. Postai megoldásra gondoltam ha így jó. Azért nem 3cm-es a bogyója hanem kb. mint a Cardinalé. A levele viszont nagyon nagy ezért tökszöllő.