A topikkal célunk egy olyan közösségi tér létrehozása, ahol bárki megoszthatja a másikkal véleményét, tapasztalatát, kritikáját, hogy jobb, minőségibb buszok készülhessenek.
Azért így májusban, 4 hónappal a próba körök megkezdése után már kíváncsian várom az ELECTRONELL 12 hivatalos bemutatójãt, es tartós tesztjét. Mind a Volánbusz egyes elővárosi vonalain, mind pedig több város helyijãratán is. mégiscsak így lehetne valós forgalmi körülmények között megtapasztalni a busz hatótávjãt, megfelelő működését. Persze érdekel, a gyári tesztek hozták-e a tervezett 300km-t egy feltöltéssel.
feltételezem, időszakos a probléma. lehet, hogy fals értéket mér, és egy ideig kint hagyja a hibajelet. az számít, amit megfelelő körülmények között te magad nézel meg.
erről az jut eszembe, bár nem tudom, mennyire általános a jelenség, amit néhány EC12 biztosan produkál, hogy a furcsa kialakítás miatt még 60-70 liter gázolajjal a tartályban (talán jobbra) kanyarodásnál, vagy körforgalomban kifekszik a szintjelző -ha egyáltalán működik-, és szerencsésebb esetben levegőt szippant az üzemanyagszivattyú, így a motor letilt, és lehet várni a szerelőkre, hogy légtelenítsék a rendszert.
Egyébként érdemes figyelni, mert ha Econellről van szó, könnyen lehet, hogy kirepedt a tartály. Ugyanis a szakképzett mérbökök úgy találták jónak, ha mindenféle rezgéscsillapítás nélkül kerül rögzítésre a kiegyenlítőtartály. Ebből adódóan nem az a kérdés, hogy elreped-e, hanem hogy mennyit bír.a negatív rekord eddig ~6500km volt
Elvileg igen, de a nyert helyet vagy annak egy részét meg elveszi az ülés kemény vastag műanyag hátsó része. A vékonyabb plüss kárpit esetén megmaradna fél - 1cm. Plusz eleve nem mindegy milyen típusú a be szerelt ülés. Egy lelkes Miskolci busz rajongó a videójában azt is említi, alacsonyabban vannak ebben az ülések pozocionalva mint más gyártók esetén.
Persze, hogy nem sírnak, hisz' folyamatosan veszi tőlük az állam a buszokat, egyre többet, sőt mellé még kapják a támogatásokat is... Be is b@szna ha ez sem lenne elég és ebben a kánaánban még sírnának is... :P
Talán csak az Inonyéllnek, meg az Optinyéllnek van típusbizonyítványa az összes többinek meg nincs. Ha nem lesz tip.bize. az elektromos változatoknak sem, akkor azt nehéz lesz eladni külföldön.
Azért az Electronell típusból ha csak idehaza próbálna meg eladni, akkor nem igazán lenne nyereséges A cég. Annyi elővárosi E-buszt nem fog venni az állam, h csak nekik megérje kifejleszteni.