Sziasztok!
Mit gondoltok, legyűrhető, legyőzhető a szerelem? Van már ilyen tapasztalatotok?
Nem csak olyan értelemben, hogy le lehet-e gyűrni, hanem hogy le szabad-e?...
Nahát, valóban nem egyszerű kérdések ezek, amiket feltettél.Megpróbálok rá érdemben válaszolni, illetve úgy, ahogyan én megélem. Az eszem valóban tudja, hogy ennyi és nem több. A szívem? Hazudnék ha az állítanám, hogy nagyon sokszor nem hiányzik, de ezért van az, hogy 'beleneveltük' magunk abba, hogy ez így jó. Ha szomorú vagyok, vagy bánatos jól esne ha ott lenne, de számomra nincs nagyon vigasztalás egy rossz napon a kisfiamnál...Ő az, aki miatt nem adnám fel a mostani életem.Ezt mi már az elején tisztáztuk, hogy mindkettőnk számára a család szent dolog. Az, hogy mi vagyunk egymásnak és megtaláltuk egymást úgy éljük meg, mint egy plusz hajtóerőt a mindennapokhoz. A karácsonyok? Családi ünnep. Tudom, hogy ezek a kapcsolatok nagyon bonyolultak és 'törvényszerűek' a sérülések. Én nem azt mondom, hogy mi kivételek vagyunk, mert nem tudom, még mi fog történni, de egy biztos,a legoptimálisabban próbáljuk felfogni és megélni.Eddig működött. :)
Félreértettél. Én arra gondoltam, hogy az ember az eszével tudja, hogy örülnie kell ennyinek is, és meg kell elégednie, meg hogy nem szabad a többi ember életét felborítani, stb. Na de mi van a vággyal? Amikor elbúcsúztok, és már újra látni akarod? Amikor nem Vele alszol el, és nem Ő áll a karácsonyfa mellett, és nem Vele nézed a tengerparti napfelkeltét a a nyaraláson? Amikor annyira hiányzik a jelenléte, az érintése, hogy szinte fáj? Akkor mivel nyugtatod meg a szívedet? És valóban meg tudod-e nyugtatni? Ezek e kérdések motoszkálnak most bennem.
Ez szerintem nem ész kérdése. Köztünk nincs szó pénzről, vagy mindennapi gondokról... ezért tudjuk csinálni, mert csak egymást egyre jobban megismerjük...Hogy szép-e kívülről olvasva, nem tudom...azt viszont tudom, hogy mi ezt éljük át, és ez így jó :)
Igen, elég, és ezt határozottan állítom. Lehet ha más nem így van vele, de én úgy gondolom, hogy ez amit adunk egymásnak ez a maximum. Ha többet akarnánk, az túl sok ember életét borítaná fel, és ezt egyikünk sem akarja. Szerintem az egész felfogás kérdése. Örülünk egymásnak, és szeretjük egymást, addig amíg lehetőségünk van rá. :)
- Szeretlek. (...) - Ne hajigálózz rendhagyó igékkel. - Nem rendhagyó, és nem is hagy rendet. Mindent felborít. De aztán minden a helyére kerül, csak máshová. Szeretlek. Fenekestől felforgatta az életemet. Majdnem elpusztultam tőle való félelmemben. Azután csaknem abba haltam bele, hogy milyen gyönyörű. Szeretlek. Sosem hittem volna, hogy egyszerre élni kezdek, és íme, csoda történt velem. Szeretlek.
Véletlenül találtam erre a fórumra, de örültem neki,mert az életemben éppen ezek a dolgok időszerűek.Azt mondjátok tiltott szerelem...hm...számomra inkább a legreálisabb szerelem.Kifejtem: több, mint két éve van valaki, akivel átélem a szerelem felsőfokát.Mindketten házasságban élünk, ez a dolog "szépséghibája"...és mégis.Ettől a szerelemtől soha nem voltam boldogtalan. Szerintem egy ilyen kapcsolat úgy tud működni, hogy minden percét maximumon kell megélni, és el kell fogadni mindig a lehetőségeket.És miért reális? Mert soha nem kellett álarcot viselnem, vagy másnak mutatnom magam, mint aki vagyok. A legőszintébb vele tudok lenni...és ezáltal megismerem önmagam. Szóval....hiszek benne, hogy mi már találkoztunk valamikor, és abban is hiszek, hogy azért nem hamarabb, mert egy átlag kapcsolatban, egy átlag életet élhetnénk meg .
Szerintem nem gyűrhető le, meg kell várni, amíg elmúlik magától... A rosszabb az, ha az ember ésszel le akarja gyűrni, de szívvel kapaszkodik belé, és retteg attól, hogy elmúlik, akármennyire is fáj. Így sokáig életben lehet tartani egyedül is egy délibábot. Meg a fájdalmat. Mikor már a másiknak nincs is köze az egészhez.
Szerintem sem gyűrhető le. Teljesen mindegy, hogy milyen a helyzet amiben fellángol. Ha legyűrhető annyival,hogy figyelmen kívül hagyom, és elkerülöm, akkor az nem szerelem. Szvsz.
De ne fogyózz és hagyd a fenébe a bogyókat. Mozognod kellene, valamit sportolni rendszeresen. A bőröd is szebb lesz, nem fog lógni rajtad. A tósusos izmok is sokkal jobbá teszik majd az alakodat. A testtartásod is más lesz.
És lesz egy olyan kisugárzásod ami vonzza majd a másik nemet :)
Igen, ha az egyik fél például házas. Mert ott van mögötte egy család, házastárs, gyerekek. Maga döntött, hűséggel tartozik, és családjához tartozik. Ha a házas fél enged a fellobbanó érzésnek, akkor rámegy a becsülete, a családja, eladja a házastársa bizalmát, és kettészakítja a gyerekei feje fölött az eget. Az egész családja megy rá. A harmadik? Jobban jár, ha nem megy bele, hiszen a házas fél egyáltalán nem biztos, hogy ott fogja hagyni a családját, hiszen hozzájuk tartozik. Akkor a másik csak szenved, szenved, bujkál, hazudozik, örök második, s a végén úgyis vége lesz. Marad a lelkiismeretfurdalás, s közben elmehet amellett, akit keresett, s akivel maga is fészket rakhatott volna, ha nem boldogtalankodik egy tiltott kapcsolatban. Ha meg elmegy a házasfél: ott lesz mögötte több tönkretett élet az ő fellobbanó érzelmei miatt. Őbenne a lelkiismeretfurdalás, s a harmadikban a bizalmatlanság. Hiszen ha a másik otthagyta a családját érte, akkor őt miért ne hagyná majd ott egy harmadikért?
Ideig-óráig kellemetlen az érzelmek elfojtása ilyen esetben, de ettől csak ketten szenvednek, egy kicsit. A házas félnek a becsülete megmarad, és ott marad a családja. A nem házas fél pedig kereshet társat, aki az ő társa. A szerelem pedig egy kis romantikus emlék marad. Minden más esetben rohadtul megszenved mindkettő, és nemcsak ők: a házas fél családja is. Két ember romantikus fellángolása és önzése miatt a gyerekek élete tönkre lesz téve örökre. S a házas fél soha nem lesz úgy társa a nem házasnak, mintha egy függetlent választott volna, mindig második lesz a házasságból származó gyerekek, és a volt házastárs mögött. Hosszú távon mindenképpen sokkal jobban jár, ha megvár egy függetlent, és nem tör szét egy családot.
Arról nem is beszélve: megette a fene, ha a becsületnél fontosabb lehet egy bármilyen érzelem. Mielőtt bármit mondasz: arra gondolj, hogy ez mondjuk egyik szülőddel történik, vagy történhetett volna.
Mit értesz tiltott szerelem alatt? Pl. ha az egyik fél házas? És mondjuk a másik fél beleszeret és többet akar, mint a házas fél, akinek ez csak egy kis szórakozás? Ebben az esetben is szerintem reménytelen a szerelem, nem tiltott. Mert szerintem, minden szerelem beteljesülhet, ha a két személynek van elég bátorsága hozzá. Igazad van, ha úgy érzi vki, hogy esélytelen akkor le kell gyűrni, de az nagyon nehéz. Főleg azért mert az ember, nem akarja elfelejteni, nem akarja legyűrni. És inkább szenved, mintsemhogy ne érezzen semmit, csak ürességet. Csak a nagyon érzékeny emberek rá tudnak menni teljesen az ilyen dolgokra. :(
A tiltott szerelem, ami nem teljesedhet be, meggyilkolandó. Így okoz kisebb kárt. Kerülni az illetőt, elfelejteni az elérhetőségét, a nevét, az arcát is. Ez a legjobb, amit tenni lehet, amíg az ember ki nem gyógyult.
Sziasztok, Én is voltam/vagyok "reménytelenül" szerelmes. Azért tettem idézőjelbe, mert nem lett volna /lenne reménytelen, ha vmelyikünk lépett volna/ lépne. De nem így történt. Viszont azt kell tanácsolnom, mindenkinek aki reménytelenül szerelmes és magába fojtja, hogy el kell engedni, tovább kell lépni. NEM szabad elfojtani. Az elfojtás nagyon sok és súlyos betegséget tud okozni. Meg kell beszélni az illetővel hányadán álltok, és aszerint tovább lépni. Évekig nem szabad szenvedtetni magunkat. Annyi ember él a Földön. És Magyarországon. Van választási lehetőség. Én hiszek benne, hogy mindenki megtalálja az igazi boldogságot elöbb vagy utóbb. És mindenki fogja egyszer érezni azt milyen mikor egy szerelem beteljesül. A "legyűrés" meg egyenlő az elfojtással. Más megoldást kell mindenkinek találnia a tovább lépéshez.
Sajnos nincs más: elengedni, elszakadni. Másképpen nem szabadulsz. Befejezni az SMS-zést, és a házastársatokra koncentrálni, befejezni a levélváltást is, megszakítani minden kapcsolatot, egészen addig, még érzelmileg nem vagytok túl egymáson. A szerelem legyűrhető - de ez a módja.
Tudom, mi a tilos szerelem. Engem is évekig gyötört. Fájt elvágni minden szálat, elkerülni az illetőt a legmesszebb, de így volt a jó. Évekkel később vissza lehetett építeni a kapcsolatot valamennyire, mint barátságot, de csak akkor, mikor már vége lett az érzelmi nyomásnak. Addig nem.
Elmenni, elűzni, elfelejteni a címét, a telefonszámát. Csak így legyűrhető.
Olvasom a hozzászólásokat, és a bőgés folytogat. Harmadik éve gyötör! Nem tudok szabadulni tőle, pedig megkeseríti az életem -családom, munkám, és minden percem, mert titkos, és nem beteljesíthető. Klasszikus probléma: házasságban élünk mindketten. Évek óta megy a huza-vona. Elfolytott vágyak, feszültség...Ritkán találkozunk, mert messze vagyunk egymástól, de talán jobb így.Levelet, sms-t küldünk egymásnak, és ennyi.
"Szeretlek "- kis betűvel, nagy betűvel óriási betűkkel !!! Azt érzem üres szóvá vált, de akkor miért jó ez neki / nekünk ???!!!
Tudom, ez félig-meddig költői hozzászólás, mert nagyon felszínes, de ki kellett írnom valamennyire magamból.
