Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv - Egymásra hangolva - Az életre szóló szeretet titka
Hogyan őrizhető meg a szeretet a párkapcsolatban, amikor a szerelmi lángolás alábbhagy? A válasz az öt szeretetnyelv megismerésében rejlik: elismerő szavak, minőségi idő, ajándékozás, szívességek, testi érintés. Gary Chapman világhírű könyvének megújult kiadása segít a pároknak abban, hogy ráhangolódjanak egymás szeretetnyelvére.
Attól tartok, ha ezzel állnék elő, az nem sokat javítana a kapcsolatunkon. Az ő szemszögéből úgy néz ki ez, hogy ez nagyon is fontos része, ez megkülönbözteti az "átlagnőtől" - ha ezt nem értékelem, akkor őt magát nem értékelem. Illetve enélkül beleőrülne a gyerekezésbe.
te jó ég.....vkinek ez a legnagyobb gondja 2 gyerek mellett, hogy nem dícsérgetik a kreatívkodását?? kicsit leragadt egy 8 éves kisgyerek szintjén......bocs
Nem biztos, hogy ebbe a topikba illik a legjobban, de nem találtam mást. Röviden a helyzetünk: négy éve vagyunk együtt, van két pelenkás gyerekünk, szeretjük egymást, nem veszekszünk, de van egy vissza-visszatérő problémánk: a feleségem néha úgy érzi, hogy nem értékelem őt (illetve amit alkotott) igazán. Olyan dolgokra gondolok, hogy nem dicsérem meg a függönyt/gyerekruhát, amit több óra alatt varrt, vagy többször nem dicsérem meg a főztjét. Eddig mindig kidumáltam magam, de ugyanakkor az utóbbi két alkalommal, amikor szóvá tette ezt, beszólásnak éreztem a dolgot (félórás gyerekaltatásból visszajövet háromnegyed 11-kor félálomban hálószobába érve kaptam a megjegyzést), rosszul esett.
Abban van egy kis különbség köztünk, hogy a "kreatív önmegvalósítást" másképp értékeljük, én az elégséges alvást, a házimunkát fontosabbnak tartom ennél, ő viszont fordítva van ezzel, néha inkább nem alszik, csak tudjon valamit alkotni. A két kisgyerek mellett sejthető, hogy az elégséges alvás nem könnyen elérhető cél és hát a háztartás is úszik... Azt érzem, hogy több feladatot vesz magára, mint amennyire fizikailag képes és az ilyen extra feladatok (függönyvarrás) előtt értetlenül állok, nem pedig örülök.
A másik probléma, hogy viszonylag szótlan vagyok, ha valamit kimondok, akkor az "érvényes visszavonásig", nem ismételgetem - neki viszont kell a folyamatos visszajelzés.
Nem közvetlenül párkapcsolati probléma, de most nincs babysitter-ünk, egész nap nyakán van a két gyerek és ez kissé kikészíti. Nagyon nagy szüksége van arra, hogy csináljon valami mást is, mint gyerekezzen, szóval értem, hogy milyen fontos neki az a függöny, csak érezni nem érzem (érezni azt érzem, hogy "miért nem alszol vagy takarítasz inkább"). Sajnos csak este tudom levenni róla a gyerekeket, mert napközben dolgozom.
Beszéltünk erről többször is, a legrosszabb forgatókönyv, hogy "ha te nem értékelsz eléggé, akkor lehet, hogy nem is kellene együtt lennünk", amit én mindenképpen szeretnék elkerülni. Hogyan tudnék javítani a helyzeten, hogy tudnám értékelni azokat a cselekedeteit, amiket nem értékelek annyira?
2009. november 25 a Nők ellen erőszak megállításának világnapja. Tudtátok, hogy ma egy nőnek nagyobb esélye van arra, hogy a partnere általi bántalmazásba haljon bele, mint autóbalesetben?
Tegyünk együtt a családon belüli erőszak ellen! Az S.O.S. Krízis Alapítvány, ami 1997 óta meghatározó része a fővárosi gyermekvédelemnek, s 2005 óta segíti a bántalmazott nőket, megrendezi saját tiltakozó rendezvényét a világnapra. Helyszín: Budapes_04. kerület, Újpest Polgár Centrum, Árpád u 66. Program: 14:30 regisztáció, 15:00 kerekasztal beszélgetés a családon belüli erőszakról, s a nők elleni bántalmazásról, 15:45 MŰvészek az erőszak ellen. Fellépnek: Kubik Anna, Gyurin zsolt, Buzogány Márta, Sebestyén Kátya, Simon Boglárka és Réder Nóra.
16:30 gyertyás felvonulás az áldozatok emlékére, a szolidaritás szalagjainak kitűzése; 17:00 a rendezvény jelképeinek, a léggömbök felengedése.
Mindenit szeretettel vár az S.O.S., a belépés ingyenes! Kérünk mindenkit, minél több fórumon terjessze a hírt - legyünk minnél többen!
Nem tudom milyen voltál a baleset előtt, de más mint most az biztos. Lehet, hogy a feleséged az exésztől megkapta mindazt amit tőled nem. Odafigyelést, kedvességet egy kis romantikát, azt az érzést amitől nőnek érezheti magát. Te pedig túlságosan magaddal lehettél elfoglalva. Ha téged választott valószínű tényleg téged is szeret, de az ex biztosította a hiányzó érzelmi hátteret. Szerintem kezdj el megint udvarolni , no ne rámenősen csak finoman lassan. Fontosnak tartsd érezze, hogy számodra ő nem „csak” társ hanem egy vonzó nő is aki neked nagyon fontos. Ja és ne ellenőrizgesd ez megalázó számodra és számára is.
....nehez eset.....szerintem is hagyd meg a feleseged a sajat hiteben hogy csinalhatja a hatad mogott....
inkabb azon gondolkozz el mi van ha...azzal jon haza hogy megtortent a dolog:
---1:megbocsatasz...pohar snapszot ra??
---2:..menj a fenebe a pasidhoz rohadt...ku....
---3:ezt meg visszakapod majd en is keritek egy pipit....
---4:uljunk le dragam kivancsi vagyok a reszletekre.....?
---tobb dolgot nem tudok (-unk)..a kapcsolatotokrol...
a betegseged miatt hanyagol mostanaban...egyszeruen..csak sajnos fekvo beteg vagy....belekutakodva s.eletetekbe...megvaltozott a baleseted utan....stb..stb...
koszi hogy megosztottad velunk...velem..ave..magi...
Köszönöm Neked is a véleményed, valóban úgy kell viselkednem, ahogy írtad. Tudom, hogy nem lesz könnyű, de arra már rájöttem, hogy ilyen esetekben nem a büszkeség fontos, ha szereted a párod.
Ha szereted a feleséged és nem akarod elveszteni, akkor bízzál benne! Ha ellenőrzöd a hívásait, akkor olyan falat húzol köré, ahonnan ki akar törni. Ő szeret Téged, hiszen, amikor válaszút elé állítottad, Téged választott. Ne adj neki több ultimátumot!
Ha érzi, hogy megbízol benne és nem ellenőrzöd minden lépését, akkor előbb-utóbb Veled fogja megosztani azokat a gondjait és nem a volt barátjával.
Az igaz, hogy ha azt bántjuk,akit a szerettunk szeret, akkor a szerettunket is bántjuk.
De a Surdás esetben szerintem a feleségnek volt igaza.Mert:ha nem fözött volna vacsorát a férjének,a szulök mit szóltak volna?Kulönösen az anyós?Mégis nekik kellett volna elfogadni, hogy pici fiuk megnösult, és a feleségével kell töltenie ideje nagyobb részét.Ha azt akarták, hogy veluk legyen,miért nem hívták át a feleséget is?Milyen befogadás, hogy gyere kisfiam kész a vacsora,az asszonyt meg felejtsd el? Konkrétan volt ilyen helyzetben az egyik barátnöm, hát hamarosan válás lett a vége...
Ha szereted, nem kellene csak a vágyaid miatt megcsalni. Találni kellene középutat, ami mindkettőtöknek megfelel. Szereted, és csak a mennyiség miatt dugsz félre?
Egyszóval hagyjam a jelenlegi medrében folyni a kapcsolatot? Önuralom. Hááát lehet benne valami, de baromi nehéz, de tudom, hogy az idő mindent megold.
>Mondtam, hogy ez így nem megy, döntsön, és fejet hajtok döntése előtt.
Itt van a elnyeg. Ez az ultimatum, amit szinte garantaltan tonkrezuzza a kapcsolatot. A tovabbiakban ne is csodalkozz semmin.
Majd ha kikuralod magad belole, lesz eselye az emberi kapcsolatnak, addig maximum anyagi erdekek es hasonlok tartjak ossze, es ha netan van mas, az csak hatalmas mazli miatt.
Már egy jóideje olvasgatom a fórumot, de eddig nem volt bátorságom megírni a problémáimat, de úgy érzem, ha névtelenül is, jólenne kiadni magamból ezeket, melyekre remélem tudtok adni néhány jótanácsot, de ha nem, akkor is köszönöm annak, aki elolvassa írásomat (ha ködösen fogalmaznék, az tudjátok be légyszi a nyugtatók hatásának.)
Szóval 4 évig éltünk együtt a barátnőmmel, majd 8 hónappal ezelőtt összeházasodtunk. Na ez a házasság kezd összedőlni, amiért természetesen magamat is és a páromat is hibáztatom, de legfőképp a körülményeket. Ezek a következők. Az elmúlt évben átesttem egyelég komoly betegségen. Több hétig kóma,majd több hónapig életveszély 20 %-os életbenmaradási eséllyel. Meghalt nagyapám, apámat velem szinkronban műtötték, de túléltem. Megtörtént az esküvő, minden renben volt kb. 2 hónappal ezelőttig. A feleségemet baleset érte, a már egyébként is csavarokkal tarkított röngenképe törést mutatott, sérülése még most is fáj, félti a munkahelyét.
Szóval nem nevezhető körülményeink nyugodtnak, ami ránk is ránk telepedett, idegeskedés, veszekedés. Megbeszéltük, hogy ez így nem megy, és hogy én vagyok a ludas a dologban, próbáljak változni. Megtettem, azóta pszichológushoz járok, és változtam, jó irányba, de jött a törés.
Már régóta gyanakszom, hogy egy harmadik is a képben lehet. Titkos SMS-ek, hívások feleségemnél. Szégyen, nem szégyen, miután az én nevemen van a készülék, a szolgáltatótól kértem egy hívásrészletezőt, és a nem ismert számokat megkérdeztem a tudakozótól. A drága, a volt barátjával beszélget, hetente többször, sokáig. Rákérdeztem a dologra, azt mondja, hogy felkavarták a vele való találkozás és nem biztos a kapcsolatunkban. Mondtam, hogy ez így nem megy, döntsön, és fejet hajtok döntése előtt. Engem választott azt ígérte, hogy lezárja kapcsolatát az ex-el.
Problémáim a következők:
Megigéri, de ezek után nem bízok benne teljesen.
A problémánk ott kezdődtek, hogy a trauma ami ért (betegség) megváltoztatott, nehezen mutattam ki az érzéseimet, de így, hogy hátbatámadott, nem tudok úgy viszonyulni hozzá, ahogy egy normális kapcsolatban kellene, vagy ahogy egy házasságot meg kellene menteni.
Szóval segítséget kérnék. Ti mit tennétek a helyemben
"Nagy hiba az, ha a feleség nem vesz részt a férje munkájában."
De mi van akkor, ha egy feleség szeretne részt venni a férje munkájában, de a férj ettől mereven elzárkózik? Nem engedi meg neki, hogy részt vegyen benne.
Én pl. egyre inkább azt érzem, hogy a párom kihagy az életéből. Nem engedi hogy belelássak a vállalkozásunk ügyes-bajos dolgaiba. Olyan munkákat se ad ki a kezéből, mint pl. számlaírás, számlamellékletek megírása.
Egy aprócska szövegecskécske mindenki elgondolkoztatására
Örök szenvedésre ítéltetve?
Avagy kezdődjék a közhelyek kötelező térhódítása. (Mónika só)
Előttem már sokan állították, hogy a pokol itt, a Földön van és nem mélyen a föld alatt. Lehet, hogy nekik van igazuk, lehet, hogy csak a mindennel elégedetlen és pesszimista emberek állítják, de, mint mindennek, ennek is van egy kevés valóságalapja.
Talán túlzó és nyafogósan egoista, önsajnáló megnyilvánulás, hogy örök szenvedésre ítéltetve, de alighanem az életben előforduló negatív élmények közé sorolható az, ha valaki kedvel, szeret valakit és egy másik valaki azt a szeretett személyt elítéli.
Anyósok, apósok, menyek, vejek? Avagy Montaguk és Kapulettek lennénk mindannyian?
Vejek és nem vők, csak a poén kedvéért. Hányszor hallani olyan eseteket, amikor valaki jövendőbelije nem nyeri el a szülők egyértelmű tetszését, vagy fiatal párok között nézeteltérés támad az egyik fél szülei vagy családja miatt. „Nem ilyet képzeltem melléd, nem illetek össze” és egyéb ehhez hasonló mondatok milliárdjai hangoznak el nap, mint nap ezen a bolygón, miképpen az „Ez tiszta anyád módszer”, meg a „Most olyan vagy, mint apád” sem kevesebb. Ezek a konfliktusok és feszült helyzetek egyidősek az emberiséggel, és a társas együttélés örökérvényű, kötelező, de megoldhatatlan velejárói. Miért kötelező? Nem kellene annak lennie, de eddig még soha senkinek nem sikerült az ilyen témákat a „fenékig” megoldani. Visszafogni, meg tompítani lehet, de kölcsönös megnyugvással elfogadhatóvá tenni, azt nem. Ami a pokolhoz teszi hasonlatossá, az pedig az, hogy mindig ártatlanul szenved az elszenvedője.
Mindenki jót akar, mindenkinek igaza van.
A jelenségnek egy nagyon egyszerű dolog áll a hátterében. Mégpedig az, hogy nem vagyunk egyformák. Intelligenciában sem, de életvitel és értékrend tekintetében sem. Ez a jelenség közös tőről fakad az „ahány ház, annyi szokás” szólásmondás kialakulásával. Az egyik embernek a zöld szín tetszik, a másiknak meg a piros. A zöld és piros szín közül egyik sem jobb vagy rosszabb, pusztán más. Azért ilyen banális hasonlattal közelítettem, mert civilizált körökben feltételezzük, hogy egy alapvető erkölcsi normarendszert magáénak vall az összes résztvevő, tehát nem azt a konfliktust boncolgatjuk, hogy ez egyik ember értékrendjébe belefér a tolvajlás vagy a sorozatgyilkosság, a másikénak pedig nem. Itt ugye egyértelmű, hogy kinek van igaza. A kulcsa a problémakörnek abban rejlik, hogy minden embernek más és más az értékrendje, a mentalitása, emiatt mást tart jónak az egyik és megint mást a másik.
Én nem így csinálnám!
Hangzik sok szülő szájából, amikor a gyermeke és annak párja viselt dolgairól szó esik. Most hagyjuk ki az alkohol vagy szerencsejáték függést vagy az egyéb destruktív züllési lehetőségeket, mert ott kétség nem fér ahhoz, hogy a józanabbnak igaza van a másikkal szemben. De mondjuk egy fiatal pár lakberendezési szárnypróbálgatásába az egyik fél szülője által beleerőltetett ósdi falvédő, sokkal inkább tűnik a szülő egoizmusának, mintsem jóakaratának. Ez konkrétan a magyar televíziózás „gyöngyszemének” a Barátok közt című sorozatnak egyik epizódjában történt, mikoris az öreg „anyus” halálrasértődött azon, hogy a modern lakásra vágyó fiatalok visszautasították a sok szeretettel odaadott falvédőt. Na itt el is lehet kezdeni boncolgatni. Képzeletbeli esetünkben a falvédők még az idős szülő gyermekkorából származtak, ott is valószínű nagyszülői hagyatékként és az akkori értékrendből kiindulva ez egy nagyon nagy és tiszteletreméltó ajándék a frissen egybekelt párnak. Ugyanakkor elvárható, hogy puszta udvariasságból elfogadják az egyébként oda nem illő falvédőket és még színlelt hálálkodásba is kezdjenek, csak hogy ne sértsék meg az ajándékozót? Ugye, hogy mindenki jót akar és mindenkinek igaza is van? A dolog viszont nem oldódhat meg valamelyik fél sérelme nélkül.
Forró szél
Ugyanilyen hangulatú eset alakult ki az évekkel ezelőtt vetített Forró szél című jugoszláv sorozatban. A főhős, Surda, a szüleivel és feleségével együtt élt egy lakásban. (remélem jól emlékszem). Mikor Surda megérkezett a munkából, hatalmas terülj-terülj asztalkám várta a lakás mindkét részében. A szülei is meglepték vacsorával és a felesége is. Ő, jóhiszemű révén nem akart megbántani senkit, mondotta, hogy akkor mindenhol kell enni, és nekilátott sorrendben először a szülők főztjének. Mire befejezte, már nem volt mivel folytatni, mert az asszony ezenközben, fogát összeszorítva, sziszegve leeresztette a vécékagylóban az általa elkészített étket. Na itt kinek van igaza? A nyájaskodó, ellentmondást nem tűrő, helyesebben „ellentmondani nem illik” című „lelkiismereti zsákutca” helyzetet előidéző szülőknek, vagy a családot kizárólag szülőkirekesztő módon elfogadó fiatalasszonynak? Hm? Na kinek? Szerintem a férfinak, ha ilyenkor világgá szalad. Ez egy olyan helyzet, amikor nem lehet mindenkinek igazat tenni és ha ezt valaki mégis megkísérli, akkor a búza sorsára jut végérvényesen. Miért, mit szokott a búza tenni a malomkövek között? Őrlődni. Bezonyám. Netalántán a szeretettel átszőtt versenyző-rivalizálás nem egy tőről fakad az egoizmussal? De jó lenne, hogyha egyszer ilyen téren magába nézne ötmilliárd ember a Föld nevű bolygón. De jó lenne, hogyha minden szülő elfogadná, hogy gyermeke szereti élete párját és minden fiatal elfogadhatná, hogy párja szereti a szüleit (normális esetben). És nem volna szabad senkinek sem tőkét kovácsolni abból, hogyha élete párja vagy a gyermeke éppen konfliktusba kerül esetpéldáink szempontjából oppozíciós ellenfelével. Ha elfogadnánk, hogy valakit azzal is bántunk, hogyha számára fontos embereket bántunk, akkor hiszem, hogy szebb lenne a világ!
Elvárom a megfelelést mindenkitől
Embertársaink a fent említett esettípust tökélyre vihetik azzal, amikor az őrlődő felet olyan beszélgetésbe vonják be, hogy képviselnie kell az „oppozíciós fél” hibáit. Érthetőbbé téve: a szülő a gyermekét kérdőre vonja a párja olyan jellegű tulajdonságaiért, amit maga az illető sem kedvel de tolerálja, mert szereti párját. Ugyanilyen lelki csemege lehet egy fiatal, aki a párját „cseszegeti” annak családja egy-két utálatos vonásáért. Ez igazán akkor izgi, amikor ő maga sem ért egyet mondjuk szülei rossz természetével, netán kellemetlen megjegyzéseivel. Ő már többször szólt a szülőknek, hogy ne tegyék, de ők ennek ellenére egyetlen ziccert nem hagynak ki.
A későbbiekben tervezzük a folytatását
Kedves kaktuszka! A dolgok nem úgy vannak, ahogy te gondolod! A feleségemmel reggelto"l estig együtt vagyok, a munkánk egymás mellé rendelt minket... Mint társ, el sem tudok jobbat képzelni nála, mindig van témánk, örülünk, hogy együtt lehetünk! (Ez tizenkilenc éves korom óta igy van)! Mindig biztonságban éreztem magam mellette, érettebb, talpraesettebb volt nálam. A probléma talán ott van, hogy a számomra, szexuálisan igazán vonzó no"k, nem jelentettek soha ilyen nyugodt biztonságot! De lehet, hogy a hiba bennem van, mert ilyen téren, soha egy társam mellett sem éreztem állhatatosságot...Amúgy a szex is jól mu"ködik köztünk, csak én mégis kevésnek érzem, de lehet, hogy ezzel minden hapsi így van! De azt mondom, ez legyen a legnagyobb baj az életben, egyebek nekem többet jelentenek, márcsak a gyerekek boldogsága is. (Olyan partnerek, akik csak az ágyban voltak jók, amúgy kevésbé, gyorsan kiábránditottak engem, kedvemet szegték a folytatástól, sokszor, már csak az járt a fejemben,- a szépséges cicamicával az ágyban-, hogy a feleségem milyen értelmes, és érett, normális hozzá képest, bárcsak otthon lennék már)!
Talán jobb is, hogy nincs hited a felhőtlen boldogságban, mert akkor nem elégednél meg a " Boldogságközeli harmoniával".
Én abba nem vagyok biztos, hogy az újrakezdések nagyobb százalékban kudarcosak, mint sikeresek. Mondjuk én rá voltam kényszerítve az újrakezdésre, azt nem tudhatom, milyen maradt volna a régi, de azt már tudom, mit veszítettem volna.
Kár lett volna érte.Ha az akkori párom nem lép, lehet, hogy én is beletörődtem volna a sorsomba. De most így " boldog harmoniában " élek.
Az ember, legyen nő vagy férfi, az első komoly kapcsolatából nagyon sok tanulságot von le. Tudja, hogy az új kapcsolata mennyivel nyújt többet, avagy kevesebbet, tudja, mit csinálna másképp, esetleg mit rontott el.
Értékelem, hogy szeretnek, nem tudom, talán az előző párom nem is szeretett, és azért nem tudtam mit értékelni.
Az sem igaz, hogy gyerek nélkül nem működik egy párkapcsolat. Mindkettőtöket lefoglal a gyerek, és nem csak egymással foglalkoztok. A gyerek egy jó pajzs. De ha kirepülnek, mindketten össze lesztek zárva ( esetleg nyugdíjasként), megismeritek egymást, és rájössz, hogy ki a párod. Ráértek csak egymással beszélgetni mert nincs munkahely. Én ismertem ilyen házaspárt. Amig güriztek a gyerekekért, nem volt gond, szerencsére nem volt idejük egymásra. Most válnak....
"Gyerekkel a rosszabb is képes megfelelően együttdolgozni." Igen, talán náluk is ez volt. De nagyon sok házasságban pont a gyerek a gond, esetleg ha csak az anya van a gyerekkel, a férjet idegesíti a gyereksírás, inkább éjjel-nappal "dolgozik", persze a család miatt, a nő meg úgy érzi, hogy elhanyagolják. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt.
Én abban nem hiszek, mikor sokan azt állítják, hogy ha lett volna gyerekük, nem váltak volna el. Persze ilyen is van , de legtöbb esetben ez csak időhúzás.Ha egy pár nem érti meg egymást, nem illenek össze, gyerektől nem fog változni a helyzet.
Nagyon érdekes, hard, és pasa eltéro" véleménye!
De minden ember, és élethelyzet annyira különbözo", hogy igazán nehéz okosan látni, vagy bölcs, helyzethez illo" tanácsot adni!
Én talán, azért vagyok autentikus ebben a kérdésben, mert egyazon kapcsolatban éltem át a teljes mélypontot, és a boldogságközeli harmóniát...
Lehet, hogy hard, anno szétválást tanácsolt volna, és a mostani jólmu"ködo" kapcsolatom helyett, négy boldogtalan ember tengo"dne, de persze az is lehet, hogy egy új kapcsolatban mindketten boldogabbak lennénk?!
De mivel, nincs hitem a felho"tlen boldogságban, és az újrakezdések is nagyobb százalékban kudarcosak, mint sikeresek, (ennek a miértje külön fejezetet érdemel) inkább a házasságomat épitgetem, próbálom a leheto"ségekhez mérten, harmónikussá tenni, márcsak a két gyerekem érdekében is!
Mostanában az a felismerésem, hogy gyerekek nélkül nem tud jól mu"ködni egy párkapcsolat! Viszont gyerekekkel a rosszabb is képes megfelelo"en együttdolgozni...Alapveto"en mindig kell alkalmazkodni, meg kell békülni azzal amin a másik képtelen változtatni, (meg amin én) nem hiszek az örökké tartó szerelemben, ami minden nehézséget áthidal! Márcsak a biológia is mást mond, (én például, minden nap két új no"t tudnék felborítani, csak uralkodok magamon)....
