Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Hozzáértőktől kérdezném,hogy az ókori,középkori kardok mennyire voltak élesek? A filmekben semmi percalatt lecsapnak fejeket és egyéb "kiálló" testrészeket. Egy jó kis csatározás,vívás után annyi élük lehetett mint a botnak vagy annyira mégse?
1. A hegylakó című filmből ismert highlander katana. Kézi kovácsolással, 1045-ös acélból rétegelt technológiával készült japán kard. (damaszkolt) A kard élezett vércsatornával könnyített. A markolatot faragott motívumok díszítik. A kardhoz jár egy fekete kardzsák is. 50000 ft
2. Fehér tsuka ito-s katana. 1045-ös acélból kézzel kovácsolt, és élezett katana. Markolata fehér selyem zsinórral font, alatta rájabőr. A tok fekete mely aranyporral van megszórva majd lakkozva. A pengébe japán írásjelek vannak marva. A katana 106 cm. A kardhoz jár egy fekete kardzsák is. 25000 ft
3. Fekete tsuka ito-s katana. A kard pengéje 440C-s rozsdamentes acél, élezett, vércsatornával könnyítve. Markolat fekete selyem zsinórral font, alatta fekete rájabőr. A katana 105 cm, a markolat 29 cm. A kardhoz jár egy fekete kardzsák is. 20000 ft
4. Sajnos eladó sorba került szeretett Kawashima kardom. A penge szerkezete T10 Maru. Hagyományos eljárással agyagos kitakarással differenciáltan edzett, valódi hamonnal. A penge keménysége 55/40 HRC. Kézzel kövön élezett, és csiszolt. A markolat selyem fonatos, alatta rájabőr. A kardhoz adok egy fekete kardzsákot.
70000 ft
5. Sajnos eladó sorba kerül másik szeretett Kawashima kardom. A penge szerkezete honsanmai. Alacsony, közepes, és kemény acélból tevődik össze. Hagyományos eljárással agyagos kitakarással differenciáltan edzett, valódi hamonnal. A penge keménysége 60/45 HRC. Kézzel kövön élezett, és csiszolt. A markolat selyem fonatos, alatta rájabőr. A kardhoz adok egy selyem kardzsákot, egy díszdobozt, és egy kardállványt. 80000 ft
6. Kawashima Daisho eladó. Mind két kard kézi kovácsolással, 1045-ös acél rétegelt technológiával készült. (damaszkolt) A kardok élezettek vércsatornával könnyítettek. Markolat selyem zsinórral font, alatta rájabőr. A katana 105 cm, a wakizashi 75 cm.. 70000 ft
Fehér tsuka ito-s katana, és a Fekete tsuka ito-s katana ára fix.
Eladó sorba került másfél kezes bajvívó kardom,bírja az ütlegelést,anno pár éve még használatban volt,de mióta lovagi játékokat abbahagytam azóta szoba dísz...Penge hossz: 89,3 cm markolat hossza: 32,5 cm.
Egy kis segítségre lenne szükségem. Vessetek már egy pillantást a képekre amit feltöltöttem, hogy szerintetek milyen kard lehet, vagy csak utánzat.. Én nem értek az ilyenekhez. Én valami török kardot néztem ki belőle, a penge végén lévő félholdból, de ti biztos jobban értetek hozzá :D köszönöm előre is a segítségeteket!!!
Szerintem nem muszáj restaurálni, legfeljebb az állapotmegőrzés lehet elképzelhető variáns.
A profi restaurálás rengeteg pénzbe kerül, amit senki sem fog megfizetni.
De a képeken jó állapotúnak tűnik.
A kardpengét egy SIDOL nevezetű fémtisztítóval érdemes megpucolni, ez a réz alkatrészeknek is visszaadja a fényét. Ezüstre is használatos, úgyhogy kárt nem tesz az anyagban, sőt, átmeneti korrózióvédelmet is biztosít.
Ezt ronggyal kell felvinni a felületre, és némi dörzsölés után az oxidréteget szépen lehozza.
Nem savas. Utána a felületet érdemes valamilyen fegyverolajjal lekenni, és időnként olajos ronggyal majd szárazzal áttörölni.
A fára méhviaszos bevonót használnék, jobb boltokban kapható finom bútorokra használatos kész paszta.
Kapható kifejezetten méhviaszos bőrápoló (Boston leather balsam) amit fára is szoktam használni.Mézillatú, méhviaszos anyag. Hasonló az Universal leder balsam minden bőrre, bútorra használatos.
Fára egy különleges francia vaxot is használok, amely különböző színekben kapható, a Starvax Cire Antiquaire nevezetű, ez is hasonló az előző kettőhöt, a különbség annyi hogy az érett, régi fa színét is visszaadja.
Sziasztok! Ha valakit érdekelne, van egy eladó Gyűrűk Ura, mozis replika kardom. Anduril Aragorn kardja. Még teljesen új, bontatlan csomagolású és nagyon jó minőségű szép kard, a csomag mellé jár egy szépen díszített fából készült pajzs alakú fali tartó.
SZiasztok! Én is szertem a kardokat,főleg a középkori(keresztes hadjátok)korából származó fegyvereket páncélokat.vérteket!Tudtok-e olyan embert aki jó áron kovácsol használható kardot vagy dobocsillagot(nem a japán vagy kínai tipús hanem a középkori,európai!) vagy lándzsahegyet(bajvívásra kéne)?köszi