Delos, the sacred island on which, according to legend, the Titan Leto gave birth to the blond Phoebus Apollo, was the religious and cultural centre of the Cyclades. The sanctuary, the site of which was devoted to religious worship as early as the Mycenaean period, was first organised in the 7th c. BC. The Homeric Hymn to Apollo and the Odyssey(ca. 700 BC) refer to Delos as a famousIonian religious centre. At this period the area was dominated by neighbouring Naxos, which adorned the island of Delos with buildings and dedications, such as the House of the Naxians, the colossal statue of Apollo and the Lion Terrace. In the 6th century, Paros made its artistic presence felt here for a short period. From the time of Peisistratos, however, the island was dominated politically and artistically by Athens.
In the Hellenistic period, a popular cityof about 30,000 inhabitants evolved around the sanctuary. Delos developed into an important port in the central Aegean, and was ultimately destroyed in 88 BC by Mithrodates, king of Pontos.
The iconographic type found on the Archaic stater of Delos, dating from the late 6th c. BC, is the six-string lyre, the symbol of the god Apollo. The silver and bronze issues of the Hellenistic period are also inspired by the cult of Apollo and Artemis. The depiction of a palm-tree with a swan sitting on it is probably a recollection of the sacred palm beneath which Leto bore Apollo and Artemis. The presence of the swan denotes that the tree is sacred to Apollo.
Louvre Museum, Paris, France Description English: Two banqueters and an hetaera sitting on a klinê, detail. Terracotta from Myrina, Mysia, ca. 25 BC. Français : Deux banqueteurs et une hétaïre assis sur une klinê, détail. Terre cuite, v. 25 av. J.-C., provenant de Myrina, Mysie. Dimensions H. 12.5 cm (4 ¾ in.), W. 14 cm (5 ½ in.) Credit line Excavations of the French School of Archaeology in Athens, 1883 Accession number Myr 272 Location Department of Greek, Etruscan and Roman Antiquities, Sully, first floor, room 38
Persée : Cithares, citharistes et citharôdes en Grèce - Írta: A Bélis - 1995 Les exigences des musiciens, jadis raisonnables, deviennent exorbitantes : au me siècle avant notre ère, le citharôde Amoibeus demandait, pour un seul ... www.persee.fr/web/.../crai_0065-0536_1995_num_139_4_15550
Συνέντευξη του Κώστα Κοτσανά, δημιουργού της έκθεσης αρχαίων Ελληνικών οργάνων
Λύρα, κιθάρα και ύδραυλις, τρία από τα μουσικά όργανα που εκτίθενται στη Δημοτική Αγορά Πύργου.
Μια πολύ ενδιαφέρουσα έκθεση αρχαίων ελληνικών μουσικών οργάνων έχουν τη δυνατότητα να επισκεφθούν όσοι βρίσκονται στον Πύργο την περίοδο του Φεστιβάλ, στο οποίο και εντάσσεται. Ο Κώστας Κοτσανάς, δημιουργός της έκθεσης, αποφάσισε να παρουσιάσει αρχαία ελληνικά μουσικά όργανα στο χώρο της Παλαιάς Αγοράς του Πύργου. Εμείς μιλήσαμε μαζί του και δείτε τι μας είπε…
Γιατί ασχοληθήκατε ειδικά με τα αρχαία μουσικά όργανα;
Εδώ και 20 χρόνια ασχολούμαι με την αρχαία ελληνική τεχνολογία και τις επινοήσεις των αρχαίων Ελλήνων. Ένα κομμάτι λοιπόν της αρχαίας ελληνικής τεχνολογίας είναι και τα αρχαία μουσικά όργανα και γι’ αυτό αποφάσισα να ασχοληθώ με αυτό.
Πόσο καιρό σας πήρε να προετοιμάσετε τη συγκεκριμένη έκθεση;
Η έρευνα και η κατασκευή των οργάνων διήρκησε ένα χρόνο, αλλά όπως είπα, ασχολούμαι 20 χρόνια με την αρχαία ελληνική τεχνολογία και το γεγονός αυτό με βοήθησε πολύ κατά τη διάρκεια της έρευνας.
Παρατηρούμε ότι τα αρχαία ελληνικά όργανα είχαν αρκετά περίπλοκα σχέδια. Ποιες είναι οι πηγές από τις οποίες αντλήσατε τις πληροφορίες για τη μορφή των οργάνων;
Η βασική πηγή μου ήταν η Αρχαία Ελληνική Γραμματεία, αλλά και από αγγειογραφίες. Είμαστε τυχεροί που έχουν διασωθεί αρκετά αγγεία καθώς αρχαίοι Έλληνες είχαν αναπτύξει την αισθητική τους και ήθελαν να συνδυάζουν τη λειτουργικότητα με την καλαισθησία, σε αντίθεση με τους Νεοέλληνες.
Ποιο είναι το αγαπημένο σας μουσικό όργανο, απ΄ την έκθεση αυτή;
Όλα είναι το ίδιο σημαντικά για μένα, αλλά αν έπρεπε να διαλέξω ένα, θα διάλεγα την Υδραυλίδα του Κτησιβίου (αρχαίο ελληνικό πιάνο) και αυτό γιατί ο πρώην διευθυντής της συμφωνικής ορχήστρας του Αμβούργου δέχθηκε να παίξει, στην τελετή έναρξης του Φεστιβάλ, το αρχαιότερο ελληνικό μουσικό κομμάτι του Σίκυλου.
Στην έκθεσή σας παρουσιάζετε ένα όργανο που μοιάζει με τη γνωστή μας σκοτσέζικη γκάιντα. Μήπως τελικά η προέλευση της είναι Ελληνική;
Ναι, όντως είναι Ελληνική, όπως είναι καταγεγραμμένο στις αρχαίες ελληνικές , τον επονομαζόμενο άσκαυλο (ασκί και αυλός).
Με ποιο τρόπο κατάφερναν οι πρόγονοι μας να δίνουν περίπλοκα σχήματα στα μουσικά όργανά τους;
Παρ’ ότι τα περισσότερα όργανα της έκθεσης είναι άνω του 8ου αιώνα, οι Αρχαίοι Έλληνες είχαν αναπτύξει μηχανισμούς και την κατάλληλη τεχνογνωσία για να επεξεργάζονται για παράδειγμα το ξύλο και να του δίνουν την επιθυμητή μορφή. Πολλούς απ’ αυτούς τους μηχανισμούς μπορείτε να δείτε στην έκθεση που παρουσιάζω στο Κατάκολο.
Μέχρι πότε θα είναι σε λειτουργία η έκθεση;
Θα είναι σίγουρα μέχρι τις 12/12 και θα ήθελα να προσθέσω ότι είμαι ιδιαίτερα χαρούμενος για την ανταπόκριση που έχει δείξει το κοινό.
[PDF] Η συμμετοχή και ο ρόλος της κιθάρας, της λύρας και της βαρβίτου ...
Μορφή αρχείου: PDF/Adobe Acrobat Άλλες μορφές εικονογραφικής τέχνης, όπως εγχάρακτα ...... νεαρούς άνδρες ή μεγαλύτερους με γενειάδες που μεταφέρουν κούπες με κρασί και ..... γυναίκες αυλητρίδες ή χορεύτριες ή αν οι ίδιοι χορεύουν κουβαλώντας αγγεία κρασιού. .... τέταρτος χορεύει κρατώντας κρόταλα και ο πέμπτος παίζει διπλούς αυλούς. Σε ...
''A barbitosz szó szinte bizonyosan nem görög eredetű, bár történtek kísérletek a görög nyelvből való származtatására. A hangszer neve nem szerepel Homérosz eposzaiban, sem a homéroszi himnuszokban. A barmosz hangszernév, amely talán a barbitosz névváltozata, Alkaiosz egy töredékében bukkan fel legkorábban. A khelüsz-lírával ellentétben e hangszert nem tekintették isteni eredetűnek, feltalálását Pindarosz Terpandrosznak tulajdonítja, későbbi szerzők Anakreóntól eredeztetik.[2] A barbitosz szó Anakreónnál fordul először elő,[3] és a hagyomány szerint ő volt, aki Hipparkhosz athéni türannosz meghívásának eleget téve a hangszert a görög félszigeten elterjesztette Kr. e. 525 körül.[4] Ezek a legendák leginkább csak a barbitosz kis-ázsiai eredetét valószínűsítik, de az tény, hogy az attikai vázaképeken eléggé hirtelen tűnik fel a Kr. e. 6. század utolsó negyedében. A Kr. e. 5. század első felében népszerű lehetett, Kr. e. 440-től egyre ritkábban fordul elő, Kr. e. 400 körül pedig szinte teljesen eltűnik.[5] [szerkesztés] Leírása Erósz barbitosszal
A barbitosz általános felépítése – a vázafestmények tanúsága szerint – az antik görög lírák családjának többi tagjával megegyezik: bélhúrjai (khordai) a test alsó részére rögzített húrtartótól (khordotonon) kiindulva a húrláb (magasz) érintésével a hangszertestből kinyúló két szimmetrikus nyúlványt (pékhüsz) összekötő vékony, hengerformájú keresztrúdhoz (zügon) futnak. Behangolni a keresztrúd körül elforgatható bőrgyűrűk (kóllopszok) segítségével lehet. A hangszer tartozéka még a szilárd tartást segítő karpánt (telamón) és a zsineghez kötött pengető (pléktron).[6] Leggyakrabban hét húrja van.
A khelüsz-lírához hasonlóan a barbitosz a csészelírák közé tartozik, mivel teste egy teknős hátpáncéljából vagy ahhoz hasonló, csészeformára fából kifaragott hátrészből és az erre kifeszített bőr rezonánsból áll. A szembetűnő különbség a karok méretében, formájában mutatkozik. A khelüsz-lírához képest a karok jóval hosszabbak, hegyesebb szögben indulnak ki a testből, nagyjából hosszúságuk kétharmadáig egyenesek, majd közvetlenül a keresztrúd alatt – a frontális ábrázolásokon – szűk ívben egymással szembefordulnak. A ritka oldalnézeti ábrázolások szerint a karok nemcsak a húrok síkjában, de arra merőleges síkban is hajlítottak lehettek.[7] A görbület után a húrokkal párhuzamosan futó rövid szakasz következik, a keresztrúd ezeket köti össze.[8] Rezgő húrhosszúsága a khelüsz-líráénak nagyjából másfélszeresének tűnik, hangolása ennek megfelelően mélyebb lehetett. [szerkesztés] Használata Mulatozó férfi és kurtizán barbitosszal
Ha az ókori görög ikonográfiában a khelüsz-líra a zenetanulást, a görög polgár műveltségét szimbolizálja, a kithara a zenei versenyeket, a virtuóz professzionalizmust, akkor a barbitosz leginkább az élvezetekkel, tivornyákkal, a mámorral, a szerelemmel áll kapcsolatban. A hangszert gyakran ábrázolják Dionüszoszhoz kötődő jelenetekben, szatírok, nimfák, sőt maga Dionüszosz is játszik rajta.[9] Ráadásul ilyen képek jellemzően bor tárolására szolgáló edényeket, kratérokat, külixeket, amphorákat stb. díszítenek.[10] A halandók világából vett életképeken gyakran látható a hangszer mulatozó társaságok tagjainál amint egy tivornyáról hazafelé, vagy egyik összejövetelről a másikra tartanak. Egy vörösalakos kalathoszon Szapphó és Alkaiosz látható, amint barbitoszon játszanak.[11]
A hangszert Arisztotelész is megemlíti Politicájában: úgy véli, hogy a barbitosz – ugyanúgy, mint az aulosz, a trigonon, a szambüké stb. – nem zenetanulásra való, a feladata az, hogy élvezetet nyújtson.[12]
A hangszer tartásának, megszólaltatásának módja a khelüsz-lírához hasonlónak tűnik: a zenész a bal karjára hurkolt pánt, telamón segítségével megdöntve tartja a hangszert, miközben a jobb kezében tartott pengetővel, plektronnal pengeti a húrokat. Mint a többi líraféleségnél, a bal kéz itt is részt vesz a hangok előállításában vagy tompításában, ennek mikéntje nem tisztázott. Hangját a khelüsz-líráéhoz hasonlóan fényesnek, néha zörgőnek írják le.[2] [szerkesztés] Jegyzet
1. ^ John Gray Landels (1999.) 67. o. 2. ^ a b Thomas J. Mathiesen (1999.) 251. o. 3. ^ M. L. West (1992.) 58. o. 4. ^ Sheramy D. Bundrick (2005.) 22. o. 5. ^ M. L. West (1992.) 58.–59. o. 6. ^ A részek görög nevei David E. Creese: The Origin of the Greek Tortoise-Shell Lyre, 1997. 87. o. alapján 7. ^ Thomas J. Mathiesen (1999.) a brüsszeli Musées royaux d'art et d' histoire A 3091 leltári számon nyilvántartott vázafestményét említi példaként 8. ^ Thomas J. Mathiesen (1999.) 249. o. 9. ^ Sheramy D. Bundrick (2005.) 21.–22. o. 10. ^ Thomas J. Mathiesen (1999.) 252. o. 11. ^ John Gray Landels (1999.) 66. o. 12. ^ Thomas J. Mathiesen (1999.) 253. o. szerint Politica 8.6 (1341a16–1341b18)
[szerkesztés] Források
* M. L. West: Ancient Greek Music, Oxford University Press, 1992. (angolul) – ISBN 019-814-975-1 (korlátozott online hozzáférés)
* Thomas J. Mathiesen: Apollo's Lyre: Greek Music and Music Theory in Antiquity and the Middle Ages, University of Nebraska Press, 1999. (angolul) – ISBN 080-323-079-6 (korlátozott online hozzáférés)
* John Gray Landels: Music in ancient Greece and Rome, Routledge, 1999. (angolul) – ISBN 041-516-776-0 (korlátozott online hozzáférés
) * Sheramy D. Bundrick: Music and Image in Classical Athens, Cambridge University Press, 2005 (angolul) – ISBN 052-184-806-7 (korlátozott online hozzáférés )''
Fig. 26. Medaglione di Marco Aurelio (/270-275 dC).
Fig. 25. Dupondio di Domiziano (81-96 dC).
Fig. 23. Statere di Corinto (386-307 aC).
Fig. 23. Statere di Corinto (386-307 aC).
Fig. 22. Asse di Giuliano II, 360-363 dC.
Fig 21. Dupondio di Gordiano III per Antiochia, 238-244 dC.
Fig. 20. Aureo di Faustina (145-161 dC).
Fig. 19. Asse di Gordiano III per la Tracia, 238-244 dC.
Fig. 18. Piccolo bronzo di Gordiano III per la Bitinia, 238-244 dC.
Fig. 17.Cistoforo di Adriano per Hierapolis (Frigia), 117 dC.
Fig. 16. Tetradramma di Olyntos (Calchidia), 432-348 aC.
Fig. 15. Emidracma di Alicarnasso
Fig. 14. 12 ½ litre di Agatocle (Siracusa), 317-289 aC
Fig. 12. Aureo di Augusto (27 aC – 14 dC).
Fig.11. Bronzo di Thespia (Beozia), 210 aC.
Fig. 11. Emidracma di Teos (Jonia), ca. 250 aC
Fig. 10. Obolo di Canusio (Abulia), 300-250 aC.