izgulni sem volt időm egész nap meccs miatt, annyi meló volt munkahelyen. és még a főnökömet is kirúgták pénteken, (angol multi, magyarországi iroda, amerikai (ex)főnök), tipikus hirtelen multis "átszervezés", és akit most nagyfőnök lett rákerestem és megátalkodott Pool drukker tele van a személyes twittere ilyen Klopp méltatásokkal - búcsúzással, meg Liverpool sálakkal, mezekkel:D lehet jobb h nem beszélek fociról vele ha szóba kerül, mert kibököm hogy City drukker vagyok másnap én is repülök.:D Max Szoboszlait hozom szóba hogy micsoda játékos.
eddig tök jó volt, mert a főnököm kb. európai idő szerint délután 2-3 között kezdett valahol Ohioban, én meg 6 körül végeztem itt. az új meg úgy kezdi a bemutatkozást hogy Szlovákiában él, ezért milyen jó lesz hogy legtöbb emberrel egy időzóna. meg hogy szeret 12 órákat dolgozni, heti 8 napot. ki ez az őrült...
közvetlen főnöknek meg találtak egy másik amerikait, mondom de jó, marad a kevés átfedés munkaidőben, erre ő meg Angliában él...
ha róla meg kiderül hogy MU drukker akkor én mondok fel.:D
"Na annak ellenére eddig minden rivális edzőt leültetett egyedül Klopp tudott lépést tartani vele, bár ha jól számolom ő is csak úgy, hogy 5 bajnoki cím vs 1 bajnoki cím."
Igen, ez igaz, de csalóka a dolog, hisz Pool kétszer is csak 1 ponttal maradt le és 18/19ben 97!, 21/22ben pedig 92! pontot gyűjtöttek, ami legtöbb PL idényben röhögve elég a bajnoki címhez. A pechjük az volt mindkétszer, hogy volt egy nagyon kicsivel erősebb és kiegyensúlyozottabb City, bár egyik idényben sem hibázott a Pool, azt hiszem talán mindkét szezonban utolsó 10-15 meccsét mindkét csapat kivétel nélkül hozta, ami brutális. Szóval elmondhatjuk, hogy egyedül Klopp volt képes lépést tartani Peppel. 3 idényben is köztünk és Pool javára dőlt el a cím, 18/19ben és 21/22ben végletekig kiélezett harc volt, míg 19/20 csalóka abból a szempontból, hogy azt dominánsan nyerte a Pool, ott esélyesünk sem volt a végső győzelemre. Az volt a 16/17es mellett a másik olyan szezon, amikor brutálisan félresiklottunk.
"Mondjuk az érem másik oldala ha távozik Pep tőletek, akkor azért lesz egy erős visszaesés, nem lesz olyan gyakoriak a bajnoki címek, valszeg akkor tud majd más edző odaérni igazán. Az ő távozása lehet akkora mélyütés lesz mint anno volt öreg Ferguson távozása a Man Unitednél akik még mindig keresik önmagukat azóta is."
Ebben is tökéletesen igazad van. Én is pontosan ugyanezt érzem, hogy lehet egy hasonló visszaesés mint ami MU-nál volt. Pep olyan karakter, akit nehéz, majdhogynem lehetetlen lesz pótolni, úgyhogy nyilván ez a sikerszéria is, amit most csinálunk PL-ben, Pep távozása után vélhetően véget ér. Kérdés számomra az lesz, hogy onnantól ki veheti át a stafétabotot, visszatér e esetleg a Pool Slottal vagy Arteta Arsenalja, MU sem fog örökké vergődni és a Chelsea se nyilván.
Remélem ti nyeritek a bajnokságot, nincs igazi kedvenc csapatom Angliában, de Pep G. nagy kedvencem, ebben a mezőnyben remélem övé lesz a trófea. Nem jött még az ideje el annak hogy a tanitvány (Arteta) legyőzze a mesterét.
Emlékszem anno ment az arcoskodás több helyen szakértőktől mielőtt a PL-be igazolt, hogy a korábbi Barca, meg Bayern bajnoki címei nem garantálják hogy a PL-ben is sikeres lesz mert ez más kávéház. Na annak ellenére eddig minden rivális edzőt leültetett egyedül Klopp tudott lépést tartani vele, bár ha jól számolom ő is csak úgy, hogy 5 bajnoki cím vs 1 bajnoki cím.
Mondjuk az érem másik oldala ha távozik Pep tőletek, akkor azért lesz egy erős visszaesés, nem lesz olyan gyakoriak a bajnoki címek, valszeg akkor tud majd más edző odaérni igazán. Az ő távozása lehet akkora mélyütés lesz mint anno volt öreg Ferguson távozása a Man Unitednél akik még mindig keresik önmagukat azóta is.
Az meglepett hogy ennyi időt húzza Pep egy klubnál, főleg a BL siker is meg lett ami az arab tulaj annyira akart, pláne egy triplázással egybekötve, ideális lett volna akár egy ilyen év után lemondani, mondhati a csúcson abbahagyni. De úgy tűnik nem akar még váltani.
ez legyen a Spurs drukkerek maganugye, hogy kinek drukkolnak.
jo hogy nem masok akarjak megmondani nekik hogy kinek mikor drukkolhatnak.:)
legszebb az lenne ha meccs vegefele vezetne 2-3 gollal a City es a Spurs drukkerek is beszallnak a Poznan unneplesbe.
csak tartanank mar ott...
mondjuk az ilyen "high stake" meccsek szoktak emlekezetesek lenni, persze ez mehet mindket iranyba, azert mert elrontjuk vagy azert mert hozzuk a 3 pontot. rettenet szeriat kene megszakitani a gyozelemhez, de ezt tudjak a jatekosok is.
abban bizom hogy a Spurs vedelme, vedekezese iden ezzel az uj edzovel eleg szellos, sok golt kapnak, 36 fordulo alatt 59 golt. ebbol sztem megint ilyen 4-6 golos meccs lesz csak most ne 2-2, 3-3 legyen hanem 3-1 vagy 4-2 ide. vagy akar kiszenvedett 1-0 is jo 94. perces kapufas gollal.:)
mondjuk az adna a vernyomasunknak.
Foden, Haaland, KDB-nek hatukon kell vinnie a csapatot ma. Bernardo, Rodri, Kovacic is kezdenek sztem, hatul Ake kiesese sajnalatos, jo formaban volt, marad a Gvardiol-Dias-Akanji-Walker, Stones erdekes a partvonalra kerult utobbi par hetben de a tobbiek jo formaja nem indokolt igazabol valtast.
vicces a media, fel vannak haborodva sokan hogy a Spurs drukkerek miert drukkolnak a Citynek ma este:D
meg Postecoglou is mondta hogy nem erti azokat a Spurs drukkereket akik maguk ellen drukkolnak menjenek terapiara:D
Villa jatekos McGinn nyilatkozott, ok is a Citynek drukkolnak ma este:)
azt mondjuk nehez elfelejteni ahogy a Spurs jatszott par hete az Arsenal ellen, az budos nagy ongol amit fejeltek maguknak, pfff, remelem azt az arcukat mutatjak ma is, bar a City ellen valahogy mindig makolnak
Guardiolat meg okorsegekrol kerdezte a sajto, hogy a PL "boring" mert a City ennyire jo:D, el is mondta hogy net spend alapjan a MU, Chelsea, Arsenalnak kene nyerni a troefeakat sorra elmult par evben, ami teljesen igaz is:D
ez is mondjuk eleg utos valasz volt:
Pep Guardiola on a fourth successive #PL title: "No team has done it, that means how difficult it is, otherwise Liverpool in the 80s, Sir Alex Ferguson in the 90s, Chelsea with Roman Abramovich, Jose [Mourinho], Arsenal with Wenger - they would've done it. They have not..."
Villa meccs x lett, úgyhogy még nem dőlt el a 4.hely sorsa😐 tartok tőle, hogy Spurs holnap élete meccsét fogja így játszani, mivel még van sanszuk top4-re. Hozzáteszem ha Villa beengedi ezt a Spurs-t top4-be csakis magának köszönheti. Mindegy, holnap 1 feladatunk van: nyerni.
Moyes (2013 nyár-2014 április 22), 14 szezon vége Giggs
Van Gaal (2014 nyár-2016 május 23)
Mourinho (2016 május 27-2018 december 18)
Solksjaer (2018 december 19-2021 november 21)
Ralf Ragnick (2021 december 4-2022 május 22)
Erik Ten Hag (2022 május 23- vélhetően mostani szezon végéig)
Azért ezek közül egyik sem kis nevű edző, mégse tudott egyik sem maradandó sikert elérni, nyilván több oka is van annak, hogy miért amire nem térnék ki mert hosszú lenne leírni... De hihetetlen, hogy Ferguson óta folyamatos lejtmenetben ez a klub, és nincs egy igazi karizmatikus edző aki gatyába tudná rázni a gárdát.
az egy felejthetetlen meccs. időről időre feldobja a youtube, a pokolból a mennybe jutott a City meccs közben.
90. percben az elvileg sima hazai meccse 1-2-es vesztésre állt.
stílusosan Fergie-time győzelem.:))
na a VAR tényleg kegyetlen lett volna ott. amúgy ez most tényleg beleivódott a játékba, hogy semmilyen gólnak nem lehet annyira örülni főleg mikor 4 perc videózás után kihozzák, hogy a játékos orra hegye belógott 2.4 millimétert és ezért les.
pedig ez a hirtelen érzelemkitörés, gólöröm az egyik mozgatórugója a játéknak.
eppen 12 eve ma a legendas City-QPR meccsnek, repul az ido
How a dramatic final day unfolded in the title race
20 mins: Wayne Rooney sends Man Utd two points clear at the top by giving his side a 1-0 lead at Sunderland.
39 mins: Silence turns to bedlam at Etihad Stadium as Pablo Zabaleta puts Man City ahead against QPR back on top on goal difference.
48 mins: Advantage United. Djibril Cisse stuns City with an equaliser and it is all change at the top again. Sir Alex Ferguson's side are two points clear with 42 minutes of normal time to go in the season.
66 mins: City are capitulating. After Joey Barton is sent off for QPR, Jamie Mackie puts the Londoners ahead against all the odds. United, now three points clear with 24 minutes of normal time remaining, dare to dream.
90 + 2 mins: Lifeline for City. Edin Dzeko levels for City but United are still leading and remain two points clear with just moments left.
90 + 5 mins: Man Utd win at Sunderland but City are still playing. And City despair turns to delirium as Sergio Aguero scores a last-gasp winner. It is utter heartbreak for Man Utd's fans at the Stadium of Light, though, as news filters through of the late drama. Game over. City win title.
mindig rohogok mikor latom azt a jelenetet ahogy Barton Tevezzel vitazik, majd Aguerot terdeli meg hatulrol, majd jon Kompany akivel mar nem mer annyira kikezdeni, pedig egy jo bokszot megneztem volna ott:D
ott 8 pontos (!!!) hatranyunk volt 6 forduloval a vege elott es Mancini mind game atkot szort Sir Fergie-re vegig, de utolso fordulora ugy erkeztunk meg hogy a gyozelem mar eleg, tehat 5 kor alatt tuntettuk el a 8 pont hatranyt, es az azert meg nem a mai bohoc MU volt...
bajnoksag utolso lovese kellett a bajnoki cimhez, atyaeg ha azt Aguero melle lovi vagy fole esetleg vagy kapufara, de a sors ott City gyozelmet akart:)
VAR-ral mekkora gyilkos varakozas lett volna, hogy videozzak meg hogy talalnak-e barmit amiert el lehet venni, azt az euforiat elvette volna ami ott felszabadult a stadionban
a baj az volt hogy ez a MU meg arra sem volt kepes hogy az Arsenal megizzadjon kicsit, konkretan egyik legkonnyebb idegenbeli meccsuk volt egesz szezonban. meg harmas sebessegbe se kellett valtaniuk nemhogy magasabbra...
Garnacho gyerek, minden elakadt rajta...
ha o a jovo egyik zaloga a MU-nal, akkor az a jovo "remek" lesz a MU-nal.
Ten Hag mimikabol viszont jeles, ahogy ott a partvonalon nezte a meccset meg vagta a fura fejeket, na ilyenkor aldom az eget hogy nekunk Guardiola jutott
lehet igazad van es edzobuktatas az egesz MU szezon, de igazabol mar nem eloszor van ez igy, mar a sokadik MU edzo akit az oltozo nem igazan tamogat egy ido utan, sztem ugy vannak vele a jatekosok hogy a brutal magas fizu erre is jar, tehat ez is eleg jo, ennyi is eleg, Casemiro a legnagyobb kiraly ebben, kb. 15 szinttel alacsonyabban jatszik mint legjobb Realos eveiben, futni se szeret mar, de igy is mindig kezdo a MU-ban, kepzelem mekkora fizetese lehet cserebe
a stadion meg lerohadt naluk, a vegen mi volt az a cunami a nezoteren?:D lassan meg kene vizsgalni hogy nem-e kozveszelyes az egesz ...
mind1 a varosi baratsag veget ert:D, most mar nem szamithatnak a Cityre tobbet semmiben:)
kb Onana tartott az 1-0-t pár nagyobb védéssel. mondjuk a kezdőcsapatuk megdöbbentő volt, én már azt is kinézem belőlük hogy pár játékosuk sérültnek kamuzza magát mert ebben már nem akarnak részt venni és várják hogy eladják őket vagy az új edzőt. egy MU játékos nincs aki az edzőért harcolna ebben a keretben, ez egy káosz. játékos és edzőtemető.
innentől még tisztább a képlet, 2 győzelem kell. reméltem hogy az Arsenal botlik, végül is botlott, a Villa elleni elég komoly volt (ha azt nem bukják el most nagy bajban lennénk), de reméltem lesz még egy botlás.
lássuk mit hoz a mumus Spurs idegenbeli meccs. nem lesz egy unalmas meccs.:)
Azt hiszem Ten Hagnak ez a 2 meccs, a Palace és az MU elleni el is döntötte a sorsát... Innentől még az is benne van a pakliban, hogy semmilyen nemzetközi kupában nem indulnak, ha Castle győz kövi meccsen akkor meg is pecsételődik a sorsuk...
Hát utolsó nehéz akadályt is vette az Arsenal, úgyhogy innentől nincs mese, 2 győzelem kell. Spurs ellen mindenképpen meg kell szakitani a negatív szériát PL-ben, utolsó 5 meccset elbuktuk a Tottenham stadionjában, most nem fér bele nemhogy vereség, de egy x sem. Utolsó fordulóra azért könnyebb lenne 2 pontos előnnyel fordulni, mint pontegyenlőséggel, mert onnantól már nem saját kezünkben lenne a sorsunk.
en biztam a MU-ban kicsit:D, amig meg nem lattam a kezdot, nem tudtam hogy meg Fernandes is serult, de ez a Amrabat, Evans, Amad, McTominay fele csapat, ez konkretan Champo szint :D
ezt ha nem nyeri meg Arteta akkor ki kell rugjak meg ma
Citynek nem lesz ilyen szerencseje a Spurs ellen hogy 6-8 kezdojatekos hianyozzon Spursbol
mai Mu serultekbol 3x erosebb kezdot rakok ossze mint akik most jatszanak mi a fasz ez:D
Kovacic nalam nem flop, nagyon hasznos rotacioban, csak nem szabad tul nagy szerepet adni neki, olcso is volt, sok rutinja van, utobbi hetekben jol jatszik keves golt kaptunk mostanaban es ebben az is benne van hogy sokat segit kozepen Rodrinak kevesebb a veszelyzet hatul
sztem amire igazolva lett Kovacic azt kb hozza, tul nem teljesit, de alul se nalam
meccsek vegen is be lehet hozni elony megtartasra, viszont az teny ha Rodri nem jatszik akkor tovabbra is bajban vagyunk, mind ki jatszik helyette, de sztem Rodri olyan magas szintu jatekos hogy nem is lehet potolni meg reszlegesen sem, de tavaly se lett volna triplazas ha tavasszal pl. kidolt volna hiaba volt meg itt akkor Gundogan
(ev jatekosa jeloltjei koze persze nem fert be PL-ben, de van Dijk igen:)
Nunes egyelore flop sajnos, keveset jatszik, nem tudja edzeseken meggyozni Guardiolat a tobb jatekert, innen ritkan vezet felfele az ut lasd Phillips
oszi resze a szezonnak azert is volt gyatrabb mert KDB es Gundogan hianya egyszerre utotte meg a csapatot, egy ilyen problema barmilyen csapatot megutne, pl. vedd ki Rice es Odegardot 6 honapra jovore Arsenalbol osszel, balra-jobbra fognak pontokat vesziteni itt-ott...
tuti nem lett volna annyi dontetlen ott foleg nagyobb meccseken ha ott van KDB
az várható volt szezon elején is hogy 90 pont vagy az felett kell a címvédéshez, abban is biztos voltam, hogy az Arsenal megint ott lesz ezen a határon, a Liverpool volt aki meglepően felülteljesített a tavalyi szezonhoz képest és vagy 3 hete szálltak csak ki a bajnoki címért folytatott csatából. a Newcastle-t vártam a 3.-4. helyre de sok volt a sérültjük nem jött nekik össze ez a szezon. az öreg Sir Alex Ferguson mondta azt anno, hogy egy bajnoki kiírásban max 4 meccsen lehet kikapni ebben még bent vagyunk, az Arsenal már nincs.
a Citynél a sok döntetlen a gond a fölöslegesen bekapott gólok miatt, azért 7 döntetlen az nagyon sok, és igazából egyetlen egy meccs volt a Villa elleni idegenbeli ahol szó szerint esélyünk sem volt győzni. ez nem is feltétlenül a védők hibája bár egy-egy gólban biztos benne vannak, hanem a szerkezet ahogy le kellene védekezni egy labdavesztés utáni kontrát. a magam részéről sem Stonesnál sem Diasnál nem látok formahanyatlást, csak sérülékenyebbek ahogy Aké is. Stones 2-3 meccset bír egyfolytában ahogy Aké is. Grealish is sokat volt sérült és neki valóban nem is ment a játék olyan szinten mint a tavalyi szezonban. úgy hogy egy belső védő kell majd a következő szezonra mert sem Aké sem Stones nem lesz fiatalabb és egészségesebb.
ami viszont fontosabb az egy hatos Rodri tehermentesítésére meg egy olyan nyolcas aki tud irányítani is, mert Kovacic nem tud. nagy flop mindkettő igazolás Nunes is és Kovacic is. Dokut nem írnám le még neki voltak jó meccsei így az első szezonjában is, az biztos hogy kell csiszolnia a labdatartáson és a védekezésén is. bele sem merek gondolni, hogy mi lesz ha Bernardo és KDB is úgy dönt, hogy lelép a nyáron...
ami egyenlőre biztos az Savio a Gironából, mondják a Westhamből Lucas Paquetát, de őt mondták már tavaly is. meglátjuk egyenlőre a keddi meccset kell megnyerni, vagy ma kikapnia az Arsenalnak amire azért nem fogadnék.
amugy elso nyari bevetel meg is van, a Wolvesnal kolcsonben levo Tommy Doyle-t veglegesiti a Wolves 4.5m fontot kapunk erte, meg a Nunes deal reszekent ment oda kolcsonbe
+50% sell on fee
+ buy back opcio
nem fix ember idei ev alapjan ott, de sokszor becsereltek, meg kezdett kb 10 meccsen bajnoksagban, tehat rotacioban el van azert
igazolasi oldalon ilyen nagyon jovobeli hir van csak, Cavan Sullivan amerikai csodagyerek, 14-15 eves, leigazoltuk ugy hogy majd csak 18 eves koraban csatlakozhat 2027 korul, az meg arrebb van addig az MLS-es Philadelphia Union csapataban tolja
talan korabban is jatszhat Europban mert van nemet utlevele is, de max mashol (Girona stb.)
ranezesre kb. mint egy fiatal Paul Gascoigne:D, ha ugy is jatszik akkor jo vetel lehet par ev mulva
ezt en sem lattam elore hogy ennyire magas pontszam kell
ugye erdemes ugy nezni hogy mennyit ert el a 2. helyezett tavaly pl. csak 84-et az Arsenal iden vagy ok vagy mi lehetunk 2. helyen kb. 87 vagy 89 ponttal, tehat ez mar egy nehezebb bajnoki ev, bar a tavalyit nehezitette a tobbfrontos harc meg a VB decemberben...
Pep erdeme hogy ennyit ki tudott hozni a keretbol a ket emlitett tavozoval na meg KDB 5-6 honapos nem vart serulese, illetve nemi formavisszaeses is tobbeknel ev kozben (Grealish, Stones, Dias)
uj vetelek pedig igazan nagyot nem robbantottak (pl. Palmer, Rice nagyot szoltak iden uj csapatukban bar Palmerbol ezt senki nem josolta volna meg meg a legoptimistabb Chelseasek se:D, vagy nalunk Haaland tavaly meg nagyobbat, ellenpelda a MU ahol legtobb uj vetel locitrom-dijas igazolas kb. nem is jutnak egyrol a kettore eredmenyekben)
Gvardiol is csak a vegere erkezett meg igazan, Kovacic es Doku pedig azert nem Gundo, Mahrez szint
az mindig fontos hogy az ujak mit tudnak hozzatenni, mennyit tudnak vallani, mennyi lenduletet hoznak, most nyaron alaposabbnak kell lenni majd es csak 2 jatekost hozni de az a 2 rogton erosites legyen a kezdocsapatban vagy hasonlo:)
Phillips, Nunes utan kicsit ovatosabban kell az alsohazi PL csapatok jobb jatekosait elemezni meg elhozni, inkabb nezzunk ra Bundesligara, onnan sokkal jobban bevalnak a veteleink (Kompany, Akanji, Gundo, Haaland, Sane stb. es nem is kurva dragak ahhoz kepest)
nagyon egyetertek, hamis vadakat elobb tessek bizonyitani
most megint az mozgatja az ujboli szabalyvaltoztatasokat, hogy rajottek ezek oket jobban korlatozzak lassan mint a Cityt
most az a baj hogy a naluk minden fronton sikeresebb Citynek sok a bevetele:D
bezzeg ha nekik kevesebb palyan elert sikerrel lenne tobb bevetel, az lenne a logikus
Chelsea, MU elegge szarban lehet ha ennyit akarnak kolteni mint elmult 1-2 evben, Chelsea kvazi tuti belefut vmi hasonloba mint az Everton iden, a csak nem adnak el 3-4 jatekos 1.5 honapon belul
de lassan Arsenal is, amennyit ezek koltenek sorra kene trofeakat felmutatni, BL elodontozeseket stb.
Dortmund keveset kolt az Arsenalhoz kepest megis centikkel maradtak le bajnoki cimrol tavaly, iden meg dontoznek BL-ben
ezen kell elgondolkodni:)
amugy az olajpenzzel nincs semmi baj, amig azt mas klubok kapjak, lasd Emirates Arsenal szponzoracio
Hagyjad, mindig a pénz mozgatta a klubokat. Pláne az ilyen nagy klubot mint az Arsenal. Persze ilyenkor sírnak ha hirtelen valakinek még több pénze lesz. Amíg ők vásárolták fel a legjobb játékosokat addig a legnagyobb rendben volt minden.
Olyan csak az 1800-as évek végén volt hogy baráti alapon álltak be egy csapatba focizni más csapatok tagjai. Nem kellett igazolni meg fizetni. Max 1-2 sört.
Fogadni mernék rá hogy semmi nem lesz a 115 vádból, kibaszott nagy kamu az összes, ha csak a fel igaz lehetne amivel a klubot vádolják, akkor angol adóhatóság, az angol különböző bűnüldöző szervek stb. már rég berongyoltak volna a klubházba lefoglalni mindent kb. nem pedig arra várnának hogy a PL "kangaroo court"-je évekig nyomozgasson. PL szerint teljesen auditált több mint 10 évet átölelő eddig is nagyító alatt lévő könyvelésben vannak szándékos tévedesek, csalások, hibák stb. Ha ezt nem tudják kétséget kizáróan bizonyítani, akkor a teljes PL vezérkarnak fel kell állnia és vállalni a következményeket.
Lejártó kampány az egész alighanem erős lobbival a rivális kluboktól a PL felé.
Kb. mintha lenne egy magyar klub ahol van egy vád hogy több milliárd fontos adócsalás van, és a NAV éveket várna arra hogy az MLSZ lefolytassa a saját vizsgálatát, mielőtt elkezdenek nézelődni ők maguk. Juventusnál tudtommal amikor voltak vmi pénzügyi vádak nemrég, az olasz ügyészség vitte a nyomozást ha jól rémlik. :)Amellett persze a Serie A is nézelődhet, de na, de ha van stikli valóban, akkor azt komolybb szerveknek kell vizsgálni. (Magyar példa annyiból sántít hogy itt valszeg ha lenne is ilyen, nem lenne semmilyen vád mert a NAv és az MLSZ is így vagy úgy de Orbán embereiből áll.:D)
Amivel a klubot vádolják az olyan magasra teszi a bizonyítási kritériumot, hogy ha csak nincs 100% tuti bizonyíték PL kezében (ha lenne nem telne ennyi időbe az egész) akkor kártyavárként fog összeomlani ez az eljárás ami után lehet felmerül majd a klubban hogy érdemes-e esetleg egy válaszreakcióban beperelni a PL-t mert ennyi erővel bárki ellen ki lehet találni 100 hamis vádat és évekig tematizálni ezzel a sajtót mr előre bűnösnek kikiáltva bármelyik klubot.
H meg a végén csak azokban lesz bűnös a klub, hogy nem működött együtt de konkrét durvább vádpontokban semmit nem tudnak bizonyítani, kb. pont ez volt az Uefa ügy kimenetele, az szintén óriási PR veszteség a PL-nek. Hogy megvádolnak vkit háborús bűnökkel, mészárlással, emberrablással meg 100 másik váddal, és a végén csak annyit tudnak ráverni hogy nem fizetette be a parkolási cetlit többi vádat ejtik, mert a többire nem volt bizonyíték, tehát akkor BŰNÖS végül is mert volt vmi amiben igaz volt az egyik vád. Persze csak arra amire sporting sanctiont nem lehet adni...
Pláne elnézve hogy a sokkal kisebb, fekete-fehér ügyekből is mekkora felfordulást csinált a PL jogi osztálya (Forest, Everton), rettenet balfasz PL vezetéssel van dolgunk. Egy értelmes PL vezetés a végleges Uefa-CAS döntés után zárta volna le az egészet. Ki tudja lehet a vörösmezes klubok már akkor szuperligás kilépéssel fenyegették a PL-t ha nem indít eljárást a City ellen.:D
Tudtommal ősszel kezdődik majd a meghallgatás (de még nincs bejelentette időpont), és onnan még hosszú hónapokig tarthat az egész. Azt el tudom képzelni hogy előzetesen egy csomó vádpont el fog tűnni, mert jó része akkora baromság hogy a PL independent panelje se fog hülyét csinálni magából majd teljesen. a pár nyilatkozatból amit R. Masters tett mint PL főnök, egy teljesen hülye bábu figura, sztem már ő is bánja hogy ebbe belekezdett. De kiváncsi leszek a végkimenetelre, ebből a szempontból optimista vagyok, és klub felől is ilyesmi pletykák jönnek, igaz semmi konkrétum még nincs.
Segíts már összeadni az Emirates nevű cég hány 100 millióval támogatja az Arsenalt 15-20 éves távlatban. nem két fillér annyit segítek, azt már nem árulom el melyik országból való a cég. :)
Ha meg van az összeg, akkor utána azt mond meg hány bajnoki címet sikerült ebből a pénzből nyernetek azóta.Kevesebbet mint a Leicester Citynek.
Net spendet is nézegesed, találnál meglepő infókat...
Hát nekem nulla bizodalmam van a MU-ban ma, sztem kapnak egy nagy verést, sőt lehet 4-5 gól is lesz közte. A forma jobban számít sztem mint az elmúlt évek eredményei, és ez a MU zsákszámra kapja a lövéseket, de kb. Luton meg Burnley szinten védekeznek. Arsenal pedig befejezésekben idén brutál felülteljesítenek, ami jövőre sztem ha normalizálódik akkor bajban lesznek, de idén adja nekik a gép. Ami inkább fontos az az Arsenal stabil védekezése, az talán Arteta legnagyobb érdeme idén.
Kettőt kell nyerni a bajnoki címhez. Konkrétan 91 pont vagy 2. hely ez a két opció, durva mert nem gondoltam volna hogy idén több pont fog kelleni mint tavaly. Azt meg pláne nem hogy Mahrez, Gundo elvesztése után sikerülhet a 90 pont közeli bajnokság.
köszönjük a nagyon értékes hozzászólást és öklendezést, vissza is mehetsz a kedvenc csapatod fórumára és ott harmad-negyedmagaddal meg is tudjátok váltani a világot.
nyomj még pár ilyen elcsépelt klisét mint divatdrukker... ha valaki 10+ éve hétről hétre nézi egy csapat meccseit az akkor mitől divat? részemről a kosárlabda az egyes számú sport, középiskolás korom óta vagyis 30+ éve vagyok Utah Jazz drukker, de összesen kétszer voltam kint meccsen mindkét alkalommal New Yorkban, tehát hazai meccsen sosem jártam ez is ugye divat drukkerkedés. City meccseket 2012 óta nézek rendszeresen, évente ha kijutok 2-3 meccsre az már jónak számít, az is vagy London vagy környéki agglomeráció zömében. Manchesterben hazai pályán össz-visz a 10+ év alatt 8 alkalommal lehettem kint, btw idegenbeli meccsre könnyebb jegyet szerezni ez alól talán a Luton a kivétel mert oda lehetetlen volt tárgyszezonban, és egyszerűbb is annak aki nem az Egyesült Királyságban él életvitelszerűen.
115! (onehundredfifteen)... keress rá arra a kedves kis videóra amiben két sportjogász elmagyarázza hogy miért ilyen lassú ennek az ügynek menete. teszem azt az egyik ilyen ok, hogy 78! (seventyeight) vádpont "bizonyítékai" digitális lopásból származnak és a zöm az 2009-2014 közötti időszakot érinti a lopás meg Angliában köztörvényes bűncselekmény jóval fajsúlyosabb mint a "failure to provide accurate financial information". szerencsére nem Arsenál fanok fognak majd dönteni, de addig míg nincs ítélet az ártatlanság vélelme megilleti a Cityt. az UEFA vizsgálat is milyen sikeres lett ugye.
"arab olajpénzek miatt vagy itt" te miért is vagy egy másik csapat fórumán? van Arsenál fórum az értékes véleményed írd meg ott veled együtt akkor már négyen lesztek a két normális arc mellé, így veled két tahó is. igazán jó arány magyar viszonylatba
a fociban sok pénz van, mindig lesznek gazdagabb és csóróbb csapatok. lehetne fizetési sapka luxusadóval mint az amerikai major ligákban, de az is a gazdagabb kluboknak kedvezne és azok draft rendszerűek.
nagyon ritkán írok más csapat fórumára, de milyen érdekes, hogy akár a Dortmund vagy a Juventus fórumon kérdeztem olyan játékosokról akik a Cityhez kerültek készségesen válaszoltak. elmondták a véleményüket az adott dealről, igaz nem is pocskondiázva mentem hozzájuk, vagy tavaly a BL döntő után az Inter fórumon leírtam a véleményem a meccsről, pedig kedd délután értem haza Isztambulból és addigra mindenki megemésztette már a meccset.
szóval a hiba benned van, akármennyi idős lehetsz egy fórumon, qrvára nem számít. lehetsz 16 vagy 86 ha tahó vagy úgy is kezelnek mint egy tahót.