Szerintem a boldogság az egy különleges, és jó érzés, de nem igazán van olyan, hogy "boldog élet". Szerintem a boldogságtól egy pillanatnál többet nem szabad elvárni. Ugyanúgy, ahogy a tökéletességtől sem. A boldogság csodálatos, megnyugtató érzés, de ez egy pillanatnyi érzés, és nem több. Szerintem az, amiről ez a topic kérdez, az az _elégedettség_, a _nyugalom_ érzése.
Tehát, szerintem van olyan, hogy "elégedett, kellemes élet", de "boldog élet" nincs, csak _boldog pillanatok_, rezdülések, és talán többek közt ezekért a csodás pillanatokért élünk.
Boldog életet elvárni fölösleges, mert nincs. Csak elégedett időszakok, legjobb esetben elégedett élet, ennek pedig többek közt az _egészséges_, szilárd önbizalom az alapja. És a nyugalom. Meg a többi. :)
Üdv!
Murdock
Ja, hogy a kérdésre reagáljak. Hogy jelenleg elégedett vagyok-e. Alapjában véve igen, de több dolog miatt nem. De azért vannak az embernek céljai, hogy megvalósítsa őket. Többek közt ez teszi széppé, mozgalmassá a dolgokat. Hullámvölgyek nélkül pedig nincs Élet. Mindazonáltal, most kicsit zűrös időszakban vagyok, rossz-jó kedv váltakozás, mániás depresszió, stb. :))
öööö Biga felteszi a Spender lemezt: "Biga nem lehet, hogy inkább ez van és nem az", Biga megfordítja a lemezt: "Biga te nagyon befolyásolható vagy, próbáljuk csak ki..". Biga lepöcköli a lemezt..... :))))) Na ne tüdőzd le, csak szórakozok.
De, biztos, hogy boldogságomban ő is közrejátszik. De inkább az előző asszonynál volt ez, akkor majdnem öngyilok lettem, amikor elment. Akkoriban fordultam Isten felé (illetve Ő kopogtatott), és egy idő után már nem hiányzott az asszony, sőt örültem is a szabadságnak. De hiányérzetem volt. Egyébként az a véleményem, ha az ember sokat gondolkozik azon, hogy "mi lenne, ha elmenne", "húha, nem lehet, hogy megcsal" meg "tán jobb lenne nélküle", akkor az előbb-utóbb bekövetkezik. Szóval én nem gondolkozok ilyesmin, ha neadjisten bekövetkezne majd ráérek akkor.
Most inkább az esküvőn gondolkozok, jún. 22 már közel van :)
Vagy csak Te érezted, hogy a legtöbbet adtad. Lehet, hogy ugyanannyit adtál, mint máskor, vagy kevesebbet. De mivel az adásra voltál kihegyezve, asszihetted, hogy az volt többségben. De mongyuk ez most lényegtelen.
Nem lehet az, hogy a boldogságod egyik kulcsa a barátnőd ? ... ööötételezzük fel, hogy elhagy a barátnőd... nem törekednél (mint a boldogság egyik kulcsának) a visszaszerzésére ? Vagy vállalnád a cölibátust ?
Ismeritek a maslow-i szükségletpiramist? Eszerint az ember csak fokozatosan elégítheti ki az igényeit, kezdve a fiziológiaiaktól. Csak akkor léphet feljebb (ilyenek pl. a biztonság, az elismerés, a piramis teteje az önmegvalósítás), ha az alsóbbak már megvannak. Kérdés, hogy hol kezdődik a boldogság, ill. ki mikor léphet tovább (vagyis pl. az anyagi javakkal hol elégszik meg).
Tapasztalataim szerint a világnézetnek, a gondolkodásmódnak semmi köze a boldogsághoz. Hiába határozom el, hogy pl. "mindennek a pozitív oldalát nézem", ha a személyiségem nem így működik.
Talán furcsa, de akkor adtam a legtöbbet.
Akkor éreztem, hogy sokan vannak, akiknek sokkal szarabb. Szal most nincs igazad... (abban igen, hogy nem voltam Boldog, illetve ilyen hullámszerűen volt). Én megmondom az őszintét, nem ismerek olyat, aki folyamatosan, minden kétely nélkül boldog, sokan mondogassák, de szvsz néha ők se bírnak elaludni és gondulkodnak...
De az is a boldogság keresése... másrészt nem hiszem, hogy Te anno amikor értek a tragédiák (kocsi-csaj)... szal, hogy akkor nem vágytál másra... és hogy akko csak azzal voltál elfoglalva, hogy másnak aggyál... köhöm... ez az, amit nem fog bedumálni nekem senki. ;)
Azt kritizálod némely karizmatikus kiadványban, hogy arról szólnak, hogy földi jólét, zsózsó, femili, boldogság, veriheppiszánsájn. Nah most akkor ezexerint Te is a boldogságot hajkurászod ? Az a fontos Neked ? És ha másnak is, akkor az nem biblijaji ?
Nem tom, szerintem tényleg ezt nevezik keresztény tolvajnyelven szabadságnak. De nem köhögéssel, összegörnyedéssel meg fetrengéssel szabadultam meg, ahogy "illene", hanem eccerűen nem kívántam tovább élni. És akkor valami olyasmi történt, mintha kiengedtem volna a kezemből az életemet, amit addig görcsösen szorítottam, és mintha azóta sodorna a szél, amerre akar, én meg nemigen erőlködök többet. Tök jó.
Kedves Cillit:
Nem erre mondjak azt, hogy szabad vagy? :-)
Amugy hogy a topichoz is hozzaszoljak:
Nem tudom. Mostanaban eletemet orom tolti ki, de az igazi boldogsag csak arnykent kovet, neha megmutatkozik, majd eltunik. Talan hianyzik valaki meg az eletembol. Egyebkent pedig sokkal inkabb vagyok boldog, mint szomoru. Ahogy Biga is mondta, vannak neha hullamvolgyek, de azok gyakran potolhatatlan tapasztalattal is szolgalhatnak.
Tudtommal sehol sem írtam, hogy a vak sorsra bíznám magam. Arról írtam, hogy nem látom értelmét annak, hogy kérjek, mert így is annyit kapok, hogy győzzem csak meghálálni. Az nekem nem kapcsolat, hogy kérek egy kocsit, fapapucsot, társat, hanem inkább egyfajta kunyizás. Bocs ha esetleg bántú lenne, de gondolj bele! Minek kérni? Volt már olyan, hogy Anyukád elfelejtett neked reggelit/ebédet/vacsit főzni? Ugye, hogy nem? Akkor ugyanezt a gondoskodást képzeld el Isteni méretekben, és már megint ugyanott vagyunk. Én nem hiszem, hogy kellenének kézzel megfogható dolgok. Minek? Ebbe az árnyékvilágba? Mit viszel át a túloldalra? Semmit, csak a lelked. Persze, hogy én is fontosnak tartom az Istennel való kommunikációt, de ez nálam úgy néz ki másban merül ki. (Vagy ugyanaról beszélünk, csak nem értjük egymást:D)
ez egy jó hozzáállás lenne, de úgy érzem számomra túl passzív, a vak bizalom hite. Én kapcsolatban szeretnék lenni Istennel, gyermeke, aki kérdezhet az Atyjától és nem kell a furcsa és kiismerhetetlen sorsban hinnie, hanem megbizonyosodhat róla, hogy ő tényleg gyermek és nem maagatehetetlenül hulló őszi falevél. Persze, hogy tudja, mire van szükségem, de én szeretném tudni, hogy helyesen cselekszem. A legfontosabb tárgya szüntelenül változik az életben, de a valódi legfontosabb tényleg nem fogható kézbe, de sokszor mégis kézzel is megfogható dolgok mélyén lakozik.
Nem itélem el, de nekem ez nagyon furcsa. Ha utólag ad hálát érte az ember az más. Én mindenért utólag adok hálát és mindenért hálás vagyok amit kapok. Ráadásul tudom, hogy nem kell mondanom sem, hogy mire vágyom, mert pontosan tudja a Jóisten. Hogy esetleg mégsem kapom meg? Nos akkor sincsen gond, hiszen bizonyosan nincs is arra szükségem csak én hiszem azt. A legfontosabb amit kaphat az ember, az meg úgy sem fogható kézbe.
A társ akkor is fontos. Ha az embernek igazán szerető társa van, akkor sokkal boldogabb lehet. Ha én is tehetek az ő boldogságáért és ő is tehet az enyémért. Ha én is átadhatok neki valamit és én is kapok tőle. Ha írhatok neki egy zenét és ő boldog lesz tőle, vagy ha ő fest nekem egy szép üveget.
Mielőtt megkaptam volna, hónapokkal előtte már nem voltam boldogtalan. Akkoriban igen szentségtörő imát követtem, ami így szólt: köszönöm Istenem, hogy kapok tőled egy nagyszerű társat. Nem könyörögtem, hálát adtam - igaz előre. Egyesek elítélhetik, de nekem bevált.
Szívemből szóltál:) Szerintem sem ezektől a dolgoktól függ a dolog. Hogy van e kocsim, pénzem, társam stb. Ezek mind nem számítanak és sokszor csak múló események lesznek belőle. Ezért nem is szoktam semmi ilyesmiért imádkozni, furának is tartom, hogy kéricskéljek, hogy kocsim legyen, vagy párom. Szvsz nem erről szól a dolog, nálam az ima nem kérés, hanem háladadás.
Én csak annyit tudok, nem függ össze a boldogság meg a siker. Mindenem megvolt, herceg-fehér-paripán típusú férj, pénz, lakás, keresztény hit, mégis legszívesebben főbe lőttem volna magam, kiugrottam volna az ablakon, és beleborzadtam, mikor elgondoltam, hogy még 30-40 évem hátra van ebből a nyomorúságos életből.
Erre mondják, hogy a kutya is jódógába vész meg.
Ezzel csak azt akarom prezentálni, hogy mennyire, mennyire független a boldogság a javaktól!
Én pl. 2 hónapja tök jól érzem magam, pedig semmi sem változott körülöttem. Csak bennem.
Igen.
Bár vannak még hullámvölgyek, de kisebbek és rövidebbek, mint régen. Isten pedig kisegít, de a völgyeknek is fontos tanulsága van.
Nagyon sokat imádkoztam egy igazi társért, akihez hosszú ideig nem volt szerencsém, azt is megkaptam Tőle.
De azt hiszem, lehetnék még boldogabb, ha többet tudnék adni, jobban szeretni.
miki_ng:ezt legyszives gondold at megegyszer!nincs midnegy...ket mindegy kozul az egyik mindegyebb...!!
biztosan valami kozeli rossz elmeny beszel csak beloled!!!
En boldog vagyok...eloszor is az alap boldogsagomat a napsutes adja,mely minden nem megajandekoz boldogsaggal...a tobbi pedig "csak" a raadas!!
...es vegre osszefutott a sorsom egy szamomra fontos sorssal :-) ,amelyre igen sokat kellett varnom!!!
A vegeredmeny:majdnem felhotlen boldogsag!
Egyszerűségében mutatkoznak meg az igazán jó kérdések:) Mint pl ez is. És hogy a kérdésre is válaszoljak: Igen, elmondhatom, hogy boldog vagyok, elég viszontagságos útkeresésen vagyok túl és most már csak a rajta maradásért kell küzdenem. Ez sokszor nehéz, de annál boldogabb az ember mikor siekresen kiállja a próbát. Persze történnek rossz dolgok, de ezeknek nincs már olyan hatásuk mint régen. Hiszem, hogy mindenképpen hozzájárult a hitem és a filozófiám ahhoz, hogy most már így gondolom és cselekszem ahogy fentebb leírtam. És az a legszebb, hogy ez nem egy konstans dolog az emberben, hanem folyamatosan növekszik és egyre szebb gyümölcsöket hoz, és persze rengeteg változást.
Én pozitívan változtam az idők során, családom és legközelebbi barátaim szerint is. Egyszóval őszintén mondhatom, hogy boldog vagyok:)
