"Tehát ezzel a nemet mondással azt a nemes célt tűzöm ki általában magam elé, hogy gondolkodásra késztetek másokat, vagy legalábbis hozzon fel érveket az állításai mellett."
erre gondolok én is! nem azt akartam mondani, hogy aki ellenkezik az hülye. sőt, pontosan azt próbálom eldönteni, hogy mennyire állok a pártjára az ellenkezésnek (meg azt is, hogy erről mennyire lehet általánosságban beszélni). igazából nem a pszichológiai motivációra fektetném most a hangsúlyt, hanem a mechanizmusra.
azt hiszem mostmár egy kicsit tudok konkrétabb lenni. ha én mondok valamit, és a másik az mondja hogy nem így van, az más helyzet, mint aki folyton valamilyen másik lehetőséget hoz fel. tehát a "nem így van" mellett van az "amúgy is lehet".
a két eset hasonlít abban, hogy egyik esetben sem kell megérteni igazán a jelentést, a mondanivalót, de a második esetben legalább valami új információ is bekerül a vitába. és a második módszert követve is lehet minden hozzád intézett állításra válaszolni anélkül, hogy úgy általában egy dologról beszélnél, tehát nem kell hozzá, hogy véleményed legyen arról, amiről a másik beszél(amit lehet hogy nem is tudod, hogy micsoda).
a te válaszod az első esetre vonatkozik, ha jól értettem. ja és nehogy magadra vedd amit mondok, csak azért írok E/2-ben mert hosszadalmas mindig azt írni hogy "az ember".
most úgy érzem, mintha ez a két lehetőség csapda volna, amibe az önérzet vagy a büszkeség, az önigazolás vágya esik bele, viszont a tudás látja ennek kárát.
lényeges dolgot mondasz. nem kell megérteni valamit ahhoz, hogy tagadni lehessen, csupán a nyelv szintaktikáját kell ismerni. ez csábít - és tesz képessé - arra, hogy akkor is ellenkezz, ha nem elmondani akarsz valamit, csak válaszolni. valamiért mégis úgy érzem, hogy olyan ez a jelentés számára, mint a génállománynak a mutáció. a hasonlat persze sántít, de most nem jut eszembe jobb. kifejtem jobban: ha két vélemény (melyet a korábbi tapasztalatok alakítottak ki) összecsap, az mondjuk a természetes kiválogatódás, vagyis győz az erősebb. de ha szinte véletlenszerűen megváltoztatjuk a jelentést hordozó formát (egy "nem"-mel) akkor lehet, hogy valami új, még erősebb jön létre (ami lehet, hogy senkinek sem juttt volna eszébe, ha pusztán a tapasztalatai akarja szavakba önteni).
Ez egy kicsit másfelé mutató probléma, mint amit te szeretnél kihozni belőle. Ez igy gyakorlatilag annyi, hogy lehülyézed a másikat, mert nemet mond neked. Megpróbálsz némi pszichológiai körítést adni neki és már megvan az önigazolás is.
Mivel kicsit érintettnek érzem magam a témában, azért írok neked.
Sokan vannak itt a fórumon, főleg azok, akik úgy érzik indokolatlanul nemet mondanak nekik, akiknek van stabil nézetük valamilyen témában, ám ezt a nézetet nem ők alakították ki maguknak, továbbá a nézetük sért másokat.
Tesszük azt a hívés. Jön a hívő és aszongya, hogy én nem hiszek. Most erre vagy elküldom a p*-ba, (ahogy gyakorlatilag ő engem), vagy pedig finoman megmondom, hogy hülyeségeket beszél.
Magyarul nemet mondok neki.
most akkor néz bambán és nem érti. Hiszen neki nem szabad nemet mondani! Megsértődik, hülyéz miegymás. De épésszel nem tudja megmagyarázni a saját igazát, mert képtelen rá.
Tehát ezzel a nemet mondással azt a nemes célt tűzöm ki általában magam elé, hogy gondolkodásra késztetek másokat, vagy legalábbis hozzon fel érveket az állításai mellett.
-tudod, ahhoz hogy tagadjunk egy állítást (v. többet) nem kell tudni, hogy tulajdonképpen miről is van szó, azaz minimális szellemi kapacitással is megoldható a dolog; soxor én is ehhez folyamodok; a gond az, hogy nem elég egy egyszerű "nem igaz, hogy"-ot beszúrni az állítás elé, mert az olyan gyerekes; viszont néhány egyszerű szabály "bemagolása" után már úgy vagyunk képesek tagadni, hogy tagadásunk lazán elnézhető egy új és koherens gondolatnak! és ekkor qva okosnak hiszem magam...
-az ilyen "nem igaz, hogy..." szimpla akkó' se neked van igazad, nem viszi előre a vitát, hanem egyszerű b@szogatás az egész, habár soxor nem szándékos...
Van egy olyan mondás, hogy: "a barátság ellenvéleményt jelent". :)
Én ezt úgy fordítom le, hogy aki nem az ellenségem, azzal őszinte vagyok, ezért nem viselkedem vele bólogató jános módjára - hanem még akkor elmondom neki a véleményemet, ha ő annak nem fog örülni.
Ezért egyetértek Veled abban, hogy az ellenvélemény azért hasznos, mert az ember a végén rájön valamire, amit eddig nem is tudott. :)
ellenkezem, tehát vagyok? hát ha jól belegondolok, az ellenkezés és a kételkedés egyáltalán nem áll messze egymástól.
igazából én azt akarom feszegetni, hogy milyen hatása van az ellenkezésnek. lehet, hogy előreviszi a vitát. lehet, hogy csak ez viszi előre a vitát, és az ember a végén rájön valamire, amit eddig nem is tudott.
Szerintem ilyen az emberi alaptermészet. Egy felnött azt szereti, ha felnéznek rá, és megalázkodnak elötte, az pedig elképzelhetetlen, hogy másnak legyen igaza. Sokszor beleszólnak olyan dolgokba is, amihez fogalmuk sincs, de okoskodni szeretnének. Még az a jó, hogy valaki belátja ezeket, és megpróbál változtatni a természetén.
És ennek a kihatását szinte mindenen észrevenni, amit az ember csinál. Még az a jó, hogy magát az embert nem ember teremtette.
szóval azér ellenkezik, hogy ne nekem legyen igazam? de ellenkezéssel meggyőzni nem fog, legjobb esetben elbizonytalanítani. és most nem csak a főrumokról beszélek. persze a fórum olyan mint az élet..:)))
nem ez nem csak nézőpont kérdése - legalábbis azt hiszem. van amikor érzem, hogy a másik egy valamiről beszél, csak még nem tudom mi az. de csomószor meg az, hogy egyáltalán nem gondol semmire, csak beszúr a jelentésbe valahol egy "nem"-et, nemtudom miért. na az érdekelne, hogy miért.
persze, persze csak én nem értem meg őket.
de nekem akkor is meggyőződése, hogy sokan úgy vitáznak, hogy egyszerűen csak ellentmondanak a másiknak, mindenféle koncepció nélkül. így van ez? hasznos ez? komolyan kérdezem, mert néha én is ezen kapom magam.
agytekervények káosza vs. fogalomrendszer?
