Keresés

Részletes keresés

Csokis Creative Commons License 2003.06.06 0 0 226
Lehet újra? Van itt egy kis hír, meg hozzá csatlakozva az aktuális lejmolásom. ;-)

Az anyanyelvhasználat támogatásáért
Újabb fejlemény az IGEN–DA-ügyben

(6. old.)

Mint ismeretes, 2001. május 31-én Kolozsváron Herédi Zsolt és Füsy Katalin házasságkötési szándékát Vasile Gherman anyakönyvvezetô meghiúsította. A fiatalok összeadásának megtagadását Gheorghe Funar hivatalának alkalmazottja azzal indokolta, hogy a vôlegény (elôször a menyasszonya felé fordulva) kimondta a román DA mellett az IGEN-t is. Amikor a fiatalok kérték a ceremónia folytatását, akkor a hivatalnok a Tiszán túlra küldte ôket magyar nyelvet beszélni. Herédi Zsolt és Füsy Katalin beperelte a Gheorghe Funar által vezetett hivatalt, amely per még most is folytatódik, mivel mindkét fél fellebbezett az elsô bírósági döntés ellen. Nemrégiben a hivatal kérésére a pert átminôsítették közigazgatási perbôl polgári perré, aminek következménye, hogy a fiatalok 10 300 000 lej (mintegy 70 000 forint) illetéket kell hogy befizessenek rövid idôn belül. A fenti pénzösszeg elôteremtéséhez kérik a támogatást. A per megnyerése esetén a fiatalok vállalják a pénzadományok visszatérítését, vagy az adományozók szándékának megfelelôen rendelkeznek, pl. egy szolidaritási alap létrehozására. A fiatalok ügyvédje Eckstein-Kovács Péter kolozsvári szenátor. Adományaikat a vet@praemium.ro e-mailen jelenthetik be, illetve a következô bankszámlára utalhatják: BANCA TRANSILVANIA S.A. Sucursala Cluj Herédi Zita Hilda CONT LEI 2511000013804295 CONT VALUTA 2511001013804295

Az Erdély topik úgy döntött, hogy összedobunk erre a célra némi pénzt. (Az illeték egy részét kölcsönből fizették be, meg gondolom nem ez lesz az utolsó költségük ez ügyben, úgyhogy nem késtünk el.) Hogy ne kelljen a bankokat tömnünk az egyenkénti nemzetközi átutalással, ezért Qqberci, aki 16-án megy Erdélybe, kint átváltja és a bankban befizeti a számlára a pénzt.
Aki szánna a dologra valamennyit, az virtuális vállveregetésem ellenére feldobhat az ügyre valamennyit. "Szokás szerint" megint én vállaltam el a gyűjtést, jövő héten számolok el QQ-nak a bankszámla kivonatommal. Aktuális hírek, befizetők neve a "Jártál már Erdélyben?" topikban, szamlaszám tőlem, mélben.

Csokis Creative Commons License 2003.03.01 0 0 225
Ezért már csak nem nyitok új topikot. Persze tényleg ontopik is vagyok, bár így inkább az APEH-től lejmolok, mint tőletek. :-)
1%

Egyesületünk hosszútávra (15 év) kibérelt egy parasztházat Csákváron, amit 1%-okból szeretnénk felújítani, és kulcsosházzá, ill. sportszállássá (túrázók, tájfutók és egyéb válogatott szegénylegények számára) átalakítani. Ehhez keressük adakozó szellemű TAsztaltársak segítségét. Ha úgy érzed, hogy segíteni tudsz ebben, akkor itt az 1%-os papírunk.
Köszönettel: Csokis
Törölt nick Creative Commons License 2001.12.02 0 0 224
Grats Csokis!!!!
Jó látni ezeket a képeket, persze prezentálhatsz pincebogarakat is!
Előzmény: Csokis (216)
edoo Creative Commons License 2001.12.01 0 0 223
Mivel a a főnököm is engedi,lejmolj!!!:)))))))
Neked továbbra is lehet mindent, csak beszerzek cavintont előre!'''
Előzmény: Csokis (221)
SZABÓ JÁNOS Creative Commons License 2001.12.01 0 0 222
CSOKIS EMELT FŐVEL LEJMOLHAT MÉG!!
:))
KÖSZ A FÉNYKÉPEKÉRT, ÜGYESEN OLDOTTAD MEG HOGY NE LÁTSZÓDJANAK AZ ARCOK.
KÜLÖN KÖSZ az UTÁNAJÁRÁSÉRT, HOGY AZ UNICEF AKCIÓ NEM KAMU (ÉN ELEVE NEM KÉTELKEDTEM, MERT EGY MÁSIK ENSZ SZERVEZETNÉL DOLGOZÓ BARÁTOMTÓL KAPTAM.)
MAGAM IS MEGLEPŐDTEM, HOGY ÖSSZÉRTÉKBEN MENNYI APRÓM GYŰLT ÖSSZE.
Előzmény: Csokis (221)
Csokis Creative Commons License 2001.11.29 0 0 221
Lejmoljak meg? :-)

Most kaptam egy málét Szabó Jánostól, utánajártam, és nem vicc. A Unicef magyarorszagi szervezete összegyűjti a januártól kifutó EU-s aprópénzeket, amit az itthoni bankok egyébként nem váltanak be. Ha van ilyened, és nem fogod már elkölteni, illetve emlékbe sem kell, akkor november-decemberben bedobhatod a különböző bankokban kihelyezett gyűjtőbe. Én csak a budai begyűjtőkre kérdeztem rá, de biztos szívesen segítenek lakhely szerint megtalálni a legközelebbit. (Velem nagyon kedvesek voltak, csak próbálkozni kell, mert állandóan foglalt a telefonjuk.)

Budapest Bank:
XII. Királyhágó tér
II. Pázsit u. (Budagyöngye Bevásárlóközpont)

HWB:
III. Bécsi út
II. Hidegkúti út

Információ:
UNICEF: Budapest, II., Varsányi Irén u. 26-34. II/VI/1 tel:201-4923, fax: 355-5019

Csokis Creative Commons License 2001.11.28 0 0 220
Nincs is egeszsegesebb, mint a heten ebben a szerelesben bringazni egyet a haz korul. :-)
Előzmény: Sam R.A. Banesh (218)
edoo Creative Commons License 2001.11.28 0 0 219
Csokisunk!

Minden esetleges piszkálódós megjegyzésem visszavonva,bár megérte!!!:))))))))))
Sok örömük legyen bennük!!!

Köszi a fotókat!!!!

Előzmény: Csokis (216)
Sam R.A. Banesh Creative Commons License 2001.11.28 0 0 218
Jó látni, használják egészséggel. :)
Előzmény: Csokis (216)
Csokis Creative Commons License 2001.11.28 0 0 217
Persze ha akartok latni fenykepeket arrol, hogy fekszenek a pincebogar szinu angolok az elso napos delelotton a Soho Square-en (majusban volt eloszor napsutes iden!!!), es nem lattatok meg valodi, gorog, falusi eskuvot, akkor most mar azt is tudok prezentalni. :-)
Előzmény: Csokis (216)
Csokis Creative Commons License 2001.11.28 0 0 216
Előzmény: SZABÓ JÁNOS (215)
SZABÓ JÁNOS Creative Commons License 2001.11.22 0 0 215
Nagyon utaltok mar?
nagyon :))
Előzmény: Csokis (212)
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.22 0 0 214
Itt van scsi kártya + scanner, csak nincs scsi2-scsi-(u)w kábal ami a hagyományos csatlakozójú scannert összeköti az AHA-2940-es kártyával:(
Előzmény: Csokis (212)
edoo Creative Commons License 2001.11.21 0 0 213
Akkor főzz scsit,pláne, ha már nem mozog!:))

Dehogy utálunk csak türelmünk már rózsakertet teremtett!

Előzmény: Csokis (212)
Csokis Creative Commons License 2001.11.21 0 0 212
Rosszabb. Már képek is vannak, csak elfelejtem elvinni szkennelni, itt meg megdoglott az SCSI kartya. Nagyon utaltok mar?
U.i.: A mosogepest, amit a lany csinalt, egyebkent meg mindig nem kaptam meg. :-(
Törölt nick Creative Commons License 2001.11.20 0 0 211
Ne nézz hátra, jön a Csokis, nagyot.....:))))))
Előzmény: CsFeco (208)
CsFeco Creative Commons License 2001.11.19 0 0 210
Tudom én, csak vicceltem. :))
Előzmény: edoo (209)
edoo Creative Commons License 2001.11.19 0 0 209
Á nem olyan a pacák, csak bizti elvesztette a Cavintonját és nem tuggya hova adta be a képeket!:)))
Előzmény: CsFeco (208)
CsFeco Creative Commons License 2001.11.19 0 0 208
Csokis monggyon le!!!

Biztos elitta a pénzünket, a biciklit meg eladta és nincsenek is semmilyen képek a gyerkőcök öröméről, csak hiteget minket a pacák! ;o))))

SZABÓ JÁNOS Creative Commons License 2001.11.19 0 0 207
Karácsonyra?!
Előzmény: edoo (206)
edoo Creative Commons License 2001.11.19 0 0 206
Képek?????
Kap ők????

Csók Is!!!:))

moon Creative Commons License 2001.10.26 0 0 205
Ajanlom figyelmetekbe az alabbi topikot, ez is segites, csak nemileg egzotikusabb.

http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9047887&uq=0

edoo Creative Commons License 2001.10.17 0 0 204
Kár:) a tali...,de köszi a fotokat!!!
Előzmény: Csokis (203)
Csokis Creative Commons License 2001.10.17 0 0 203
Fotok beadva, jovo heten lesznek keszen. A talira azert nem jelentkeztem, mert okt. 27. nekem nem jo, mert aznap is, masnap is dolgozom. (Szokasos, haromnegyed 5-os keles.) :-( De azert koszi.
Előzmény: edoo (202)
edoo Creative Commons License 2001.10.16 0 0 202
Csokis Drága!
A fotók miatt már nem is szólok,de mintha átvágott ápolttársaid tali5 szervezése is folyna...../okt.27 este 8tól Masped terem.../
edoo Creative Commons License 2001.10.11 0 0 201
és single malt whisky megvonáááááás!!!:)
edoo Creative Commons License 2001.10.06 0 0 200
Mogyorózás lesz Csokis!!:)))
Előzmény: SZABÓ JÁNOS (199)
SZABÓ JÁNOS Creative Commons License 2001.10.06 0 0 199
A CSOKIS monggyon le, a csolkis monggyon le, a Csokis monnggggyon le
e-papi Creative Commons License 2001.10.05 0 0 198
OK! Indulok!:o)))
Előzmény: edoo (197)
edoo Creative Commons License 2001.10.05 0 0 197
Csokiolvaszás indulhat! Máig bizti kapott már fizut..../én tegnap/Hozzad a fáklyákat:)))!!
Előzmény: e-papi (196)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!