Ha várólistáról is (vagy pont amiatt nagy szó, hiszen sorsolták, hogy ki kapjon), de megvan a Wacken-jegy... :-DDDD - és persze csak egy van (ami igazándiből kettő), amiért most végre úgy döntöttem, hogy el kell oda menni... ;-)))
Valami interjú van Olivával az amúgy nagyon remek szólólemeze kapcsán a mostani Hammer-ben. Csak átfutottam, de asszem nincs túl sok reményre ok ez ügyben. Viszont a Pain-t ő fogja nyomni majd tovább.
Korrekt. Hasonlóan látom a dolgokat. Tetszett a CIIC, az Edge blokk különösen, elképedtünk, hogy Zak Stevens milyen jól tartja magát, semmit sem öregedett 15 év alatt. Nekem a Follow Me volt a csúcspont, de a lírai dalok is nagyon betaláltak. A Vicious Rumors viszont egyértelműen csalódás volt. Rivera szirénaüvöltése, a minél brutálabb hangzásra törekvés kinyírta a dalokat. Valami nem stimmel ott most. Nem értem Thorpe miért akar mindenkinél keményebben szólni, hova tünteti el a dallamokat, a töbszólamú vokálokat. Értem én, hogy a Carl albert korszak véget ért, ezen nem lehet változtatni, de eg igazán jó hangú énekest simán találhatna abban a nagy amerikában, akivel maradandó dalokat lehet írni. Nekem Brian Allen sem üti meg a mércét. Na mindegy ez egy Savatage topic...
Na, végre írok a hétfőről... hogy mekkora súlya volt ennek a napnak, arra talán elég bizonyíték, hogy a berlini hosszú hétvégémet rövidítettem le miatta... de egyáltalán nem bántam meg!
Tíz pontból kilenc és felet tudok adni a hallottakra, ami miatt le kell vonni, az a He Carves His Stone lerövidítése és a nem mindenhol tökéletes hangzás (főleg az Exit Music alatti berezonálás). De hallhattam azt az albumukat teljes hosszában, amely az első lépést jelentette a zenekar felé, és talán épp ezért még úgy is nagyon szeretem, hogy az előtte és az utána lévő két lemez is mestermű.
Sikerült mindent kihozni úgy, ahogy kell, és még azon se nagyon lehet kukacoskodni, hogy a stilszerűség kedvéért lehettek volna villanydobok meg szitár is. Minden zenész tudta adni azt, amit kellett, csak a gitárszólót tartottam feleslegesnek. De utána a két gitáros Labyrinths és a hibátlan Follow Me nagyon is jó lett. Zak hangja egy kicsit ugyan magasabbnak tűnt a kelleténél itt ott, de az All That I Bleed és a Miles Away pont úgy tudott megszólalni, mint 20 évvel ezelőtt, és a Sleep-re sem szólhatok egy rossz szót sem!
Kár, hogy a végén nem volt Chance... én az Epiphany kapcsán meg azt hittem, hogy a TSO hasonló című dalát veszik elő, nem ritka egzotikum lett volna, meg amúgy is kiváncsi lehet az ember, hogy mennyire lehet Rob Evan szintjét hozni. A CIIC pedig a Watching In Silence óta nem ugyanaz nekem...
A francia előzenekarok hallgathatóak voltak, különösen a Nightmare... a Dio-párhuzamok is inkább pozitívak náluk, mint zavaróak. A többiről nem tudok mit mondani, mert csak este 7-re mentem el. A Vicious Rumors pedig szintén jó muzsika lenne... csak az előtte hallottak után nekik csak az "utózenekar" státusz jutott, főleg, hogy vártam Zak megjelenését is, hadd írja alá, amit még nem tett meg pont egy évtizede a Szigetes koncertjük után...
Jövőre és utána pedig igazán eljátszhatnák a másik két évfordulós lemezt... csak kár, hogy az ilyesmire nincs nagyon kereslet, hisz ilyen gyér létszámot utoljára talán pont Oliva pesti fellépésein láttam... és ilyenkor mindig elfog a kétely, hogy vajon a klasszikus Sava is csak ekkora fogadtatást kapna-e a hozzá méltó helyett... még szerencse, hogy ez nem akadályozza meg az eredeti tagokat abban, hogy a megfelelő minőségben prezentálják a dalokat. Úgy, mint hétfőn este is.
Tegnapelőtt este is nagyon ott volt a szeren a műsor... az alábbi változtatásokkal:
- a harmadik sorból élvezhettem végig
- a hely arénaszerű volt, egyszerűbb székekkel, és nem voltak annyian
- sokkal több volt a Sava-rajongó, és a Beethoven-program után felállt mindenki, majd úgy is maradt... sőt, még a székek közötti részt is feltöltötték
- a Sleep-et és a Help-et is Soto énekelte
- a samplerek néha vacakoltak, az óraütések például nem szólaltak meg
- O'Neill-nek nyoma se volt, se a színpadon, se a koncert után
- késve jöttek ki dedikálni (és sokkal többen is várták őket), nem volt ott mindenki... de viszont Soto, Caffery, Middleton és Plate még ottmaradtak egy kis közös fotózkodásra utána
Meg azt is megtudtam, hogy öt kamion és öt busz jelenti a logisztikai hátteret.
Aki tegnap nem volt Bécsben TSO-n, annak úgy kell... hisz olyan mértékben pótolhattuk be a lassan egy évtizede fennálló Sava-hiányt, mint eddig soha. O'Neill mester gondolt az igényekre, így a metal-szekciót a Caffery-Pitrelli-Middleton-Plate felállásban tálalta (sajnos a Mountain King családi okokból nem tudott jönni). Plusz még Kuprij a billentyűk mögött, az énekesek között pedig ott volt Soto is, aki most Mefisztó szerepét kapta meg... és úgy érzem, hogy ha egyszer végleg le kéne mondaniuk Zak-ről illetve arról, hogy Jon énekeljen, akkor vele mindkettejüket lehetne pótolni. (Zak esetében ezt a Night Castle alapján mondhatom.) De jó volt a Beethoven-t alakító arc is, mert minden csúcspontot (What Is Eternal és Who Is This Child vége) tökéletesen ki tudott énekelni, és a többi énekesre sem lehet panasz!
Amúgy két szám híján (This Moment Will Survive és sajnos a Mephistopheles' Return) az egész Beethoven-korongot megkaptuk, a Mozart And Madness Night Castle-os változatával betoldva... a ráadásban pedig nagyrész Night Castle-darabok mentek, de volt Sleep (!!!) is, a zárótétel pedig a Chance volt (a Believe ellenben nem került műsorra), a legendás Sava-kánon tökéletes megszólaltatásával!
A hangzás 100%-ig korrekt volt (na jó, azért néha a vonósok háttérbe szorultak, de ha övék volt a főszerep, akkor jól hallatszottak), elképesztő volt a látvány a rengeteg lézerrel és piróval (de azért néhány fény nekem már túl fölöslegesen vakító volt), ami azonban a legjobban megfogott az a Dreams Of Candlelight alatt a filmbetét a kivetítőkön. Egy igazi show, amelynek nem lehet elvitatni a sikerét még az évek múlásával sem!
A fekete narrátor ugyan egy kicsit amerikaiasan szájbarágó volt, a végén viszont mindent megbocsájtottam neki Twist eljátszásakor. ;-) Azt viszont nem, hogy a The Dark és a Sleep is női énekessel lett előadva.
S a csoda nem ért véget a koncerttel... hisz mind kijöttek dedikálni, halomban állt előttük a pengető, és hiába próbáltak pattogni a helyi szervezők, az összes Sava-albumomat aláírta mindenki, akinek csak kellett. S megjelent külön O'Neill is, aki majdnem mindenkihez hozzávágott valami ajándékot, aki odajött hozzá dedikáltatni... nekem viszont annyira megörült, amikor az egész életművét (ami akkor éppen négy Sava - de majd még maradt másik négy, és Soto-nak is vinni kell az A.R.P-ket... ;-))) - és az összes TSO volt) meglátta a kezemben, hogy talán engem halmozott el a legtöbb mindennel.
De ami még jobb hír volt a részéről: nem egyedi és vissza nem térő alkalom volt az európai turné, és még azt sem zárta ki, hogy Budapest is a stációk között szerepeljen majd... ;-)
Az unokatesóm azt mondta egyszer a Beethoven's-re, hogy "ha létezik zenei orgazmus, akkor ez az" - és ekkora koncertélményt az utóbbi időkben csak Jon Lord adott rajtuk kívül. Még jó, hogy most nem kell sokat várni a következőre... ;-)
Én nem nagyon ugrabugráltam, mert egy aznap délelőtti focin aláfordult a bokám, és a headbang is elmaradt, mert nemrég ledobtam a rőzsét :)
Iron Maiden "Give me Ed till I'm dead" turnépólóban díszelegtem jobb oldalt, elöl, Mr. Oliva és a bajuszos gityós között.
Szeretném hálámat kifejezni annak a szőke lánynak, aki szerzett nekem tollat, bár végül egy srác kisegített egy filccel. Nem csak Jon volt jó arc koncert után, de az előzenekarék is, bár szinte az egészről lemaradtam, amit különösképpen azért nem bánok.
a mostaniak is jó arcok voltak, de azért Johnny és Chris százszor inkább. kár, hogy erre minimális az esély, Jon szerint, ezért is jött egyedül. viszont lehet, h jönnek a Szigetre, de ha nem, akkor is legkésőbb ősszel megint játszanak nálunk!
Nekem a torkom fáj kurvára...áááááá..... igaz a Honvéd-VIDI meccsről estem be, és ott sem pihentettem a hangszálaimat.
Jon nagyon jó fej volt végig, és a koncert után is (egy rakás borítómat aláírta), bár volt egy olyan benyomásom, hogy belül kissé szomorú úgy általában.
De azért ami volt a Gutter-ről és a Streets-ről, arra nem lehet panasz. Mindenek előtt a Tonight he grins, de jó volt a többi is: N.Y.C. don't mean nothing, Hounds, Thorazine shuffle... és persze Gutter és Believe (az a szóló élőben...)! Lehetett volna még néhány HOTMK- és akár Poets-szám is... nade ez a szűk másfél óra is szép teljesítmény egy ilyen elefánt módra elhízott nagyon alkoholizáló és nagyon bagózó arctól... pláne, hogy az összes sikolyt és röhögést odatette, és a hangjából is maradt még bőven! Plusz emberileg is szimpatikus volt! Legközelebb hozza Zak-et is, nekem mindegy, hogy Caffery és társai játszanak mögöttük, vagy a mostani csapat... :-))))
Vagy itt, vagy a HR/glam/AOR-ban van valahol setlist. A többség állítólag Sava lesz. Persze ott sem mindegy, hogy mik lesznek... nem esne jól, ha nem lenne When The Crowds Are Gone...
