Alapvetően jól ment a támadás, letámadás, de a közép ismét hiányzott, a közepet pedig MacAllisternek hívták tegnap, és a fickó egy Két Lábon Járó Fáradtság, embertelen melót kell elvégeznie, és már fordulók óta vánszorog, a passzai is vánszorognak néha, ebből lett a második bekapott, nem bírta átvenni a lasztit normálisan, de egyébként is. Nyilván nem csak az ő sara, ez csapatjáték.
De ez ugyanúgy lehetett volna 1:5, mint 5:1, nem volt lazsálás sehol.
Igen, és a bíró tankönyvi példaként kezelte a lest, nem úgy, mint a lengyel bíró a Real-Bayern meccsen, ott a partjelző lesnél bejelzett, bíró le is fújta támadás közben.
Szerintem Szoboszlai jól szállt be, kereste a labdát és keresték őt is.
A 1:3-nál éreztem visszajönnek, és majdnem meg is fordította a meccset a Villa.
Ha valaki a szezon előtt azt mondja, hogy ez a csapat harmadik lesz, vigyorogva írtam volna alá. Most persze kicsit csalódott vagyok, mert reménykedtem, hogy a csoda a végéig kitart... de hát ez van, örülni kell ennek az eredménynek de nagyon.
Még jobban örülnék, ha már csak becsületből is, az utolsó két meccset hozná a csapat győzelemmel.
Ok, ezzel együtt nem lenne meglepetés, ha elmenne, kérdés mennyit kap, mennyiért lehet eladni, de a legfontosabb illeszthető-e Slot játékrendszerébe.
Nunez:Távozása szerintem is felmerülhet, de nem most, esetleg jövőre?
Majd Slot eldönti! Doyle is arról, hogy a közönség, a szurkolók, nagyon szerették a harcosságáért, de egyre kevesebb a támogatója.
Salah viszont ha marad, nagy anyagi bukta a Liverpoolnak.
Abban a korban van, ha megint jönne egy 150 millió £-s szaúdi ajánlat akkor oda kéne adni mert rövidesen zuhanni kezd az ára vagy már zuhanóban is van.
Szerintem mindenképpen el kellene mennie. Nyilván nemhogy 85 milliót, 8,5-et se nagyon lehet érte kapni... de az is több semminél.
De nem csak ő van itt ballaszt, hanem még legalább 10 játékos. És sajnos a legtöbbjük annyira pocsék, hogy szinte lehetetlen eladni. Például Phillipset, Van Den Berget, Carvalhot, Calvin Ramsayt egyszerűen nem tudták eladni, annyira kevés összeget ígértek értük, ezért adták kölcsönbe hátha ott nyújt olyant, ami miatt kell valakinek. Sajnos nem jött be. Egyiküknél se.
Valószínűleg kéteset lehetséges: maradnak ballasztnak vagy szerződés bontás. Az meg túl sokba kerülne. Véleményem szerint bele kell törődnie a vezetőségnek, hogy annyit kapnak amennyit ígérnek értük, örülni kell ha valakinek kellenek. Tsimikas esete is ugyanez volt, szezon előtt nyáron valami 1 milla alatti összegért vitte volna egy görög csapat. Oda kell adni, ennyi.
Ennek ellenére az összes infód a médiából van, nyilván nem magam mentegetem, de meg lehet azért találni melyik a hiteles, aztán van, amikor ők is benyalják a fake newst.
De valóban túl sok a kattintásvadász, különösen az FB-n, én is ott láttam Darwin megy🤣 Aztán ritkábban ismeretlen oldalok dobják le az atombombát.
Kivételesen teljesen egyetértek. A média hulladék, azt se lehet elhinni, amit kérdeznek. Még a magukat Liverpoolinak aposztrofáló oldalak, mint az echo és hasonlók, olyan ökörségeket képesek le4írni,hogy az ember hátrafelé futna legszívesebben.
Van egy gyűjtőoldal rumours, news and transfers vagy ilyesmi címmel, ott néha találni releváns hírt is. Mondjuk 25-ből 2-t.:D
Megértem, amit mondasz, de attól a hatásvadászat még hatásvadászat, amit sajnos sokan benyalnak, és ráadásul a felületes angol-tudás se sokat dob a színvonalon.
A legjobb, amit ezekkel kezdeni lehet, hogy leszarod magasról.
A "terjengősség" pedig szintén az idióta pletykák ellen hivatott dolgozni.
De baszki, Jürgen is mondta nem kevésszer, hogy a legtöbb esetben a valóság és az "újságok" cikkeinek állítása közt akkor árok tátong, hogy nyolc Kiroveccel se lehetne kitömni, és igaza van. Olvassatok Poolbarátokat, hallgassátok a hiteles forrásokat, és akkor nem kell találgatni. Ráadásul hülyeségekkel se kell tölteni az időt.
Reggel még az volt a hír Liverpool környéki oldalakon, hogy Darwin törölte kötödését a klubhoz és elmegy, ahogy nézem estére az elmegy mintha elmaradna.....
Akinek halálát keltik az sokáig él? Ne ijesztgess🙃
Ez itt aránylag jól megmutatja, miket tud a srác, ha el tudunk tekinteni a borzalmas aláfestő zenétől. 6:38-nál különösen jól látszik, hogy mikor elöl (figyelem, rövid ö) nyomnak a csatárok, és ígérkezik, hogy az ellenfél lehetséges, hogy labdát fog veszíteni, Bajcetic már jön előre, figyel a lehetséges passzra, és már előzi is meg az ellenséget, de sokszor műveli ezt. És nem esik pánikba, ha mennek ellene. Adama Traoré kétszer akkora, mint ő, de ugyanúgy ment neki, mint bárkinek.
Esetében az volt a ciki, hogy az az izma, amely megsérült (combközelítő), alapból érzékeny, és a test növekedésével kombinálva nagyon oda kell figyelni rá, hogy jól gyógyuljon, ezért maradt ki a játékból jó sok dobás erejéig.
Eleve nem Gravenberchet kellett volna behozni, hanem Szoboszlait. Túl későn állt be, hogy stabilizálhasson, addigra megint szétesett a játék, mint az előző meccseken.