Összességében nézve megérdemelte ez a magyar férfi válogatott a kijutást az utóbbi világversenyek alapján - utólag elmondhatjuk, hogy a 2 évvel korábbi hazai EB inkább kicsúszott eredmény volt, nem illik a sormintába. Sok erős válogatottat vert meg az utóbbi években ez a magyar csapat, nem a semmiből jött ez a siker sem. A férfi mezőnyben van három-négy abszolút kiemelkedő válogatott, de utánuk közvetlenül ott van a magyar csapat. Ami óriási szó, mert az üldözők között is nagyon jó csapatok vannak, Portugália, Izland vagy Szerbia pl ki sem jutott az olimpiára. Többek között a magyar válogatott miatt.
Elképesztő teljesítmény! Nagyon megérdemli a csapat, hogy ott legyen Párizsban. nálam határeset, hogy Imre vagy Bartucz a meccs embere. Ez a csapat sok mindent elbírt - Ancsin, Sípos kiesését, Máthé sérülését még az EB-n. Imre játékát nézve Kielben biztos elégedetten csaptak egymás kezébe - ilyen fiatalon, ilyen hatékonysággal játszani. Kötélből vannak az idegei. Bármi történik Párizsban felejthetetlen élmény volt ez a meccs. Köszönet a srácoknak!
Oké, Mikler zokogva örült, hogy olimpiával zárhatja le a karrierjét, de az olimpia ugye azért nem jutalomjáték lesz, hanem labdát is fog majd néhányat...
Két ripacs szórakoztatta magát. Egész élvezhető lett a mérkőzés, mikor levettem róla a hangsávot.
Mikor a szünetben megláttam Tamásfijamat szakérteni, megállapítottam, hogy engem ez a mérkőzés tulajdonképpen nem érint meg. Valószínűleg én néztem az országban egyedül nyugalmi pulzussal.
===
Jó ez a csapat, megérdemelték a franciaországi utazást, amit Bartucz a kapuban és Imre Bence a jobbszélen művelt, csúcskategóriás volt.
Hatalmas gratula a csapatnak. 40 perc után egy fillért nem tettem volna a továbbjutásra, de sikerült összeszedniük magukat (elég ciki lett volna, ha a kosaras csajok és a hokis fiúk után ez is bukta lett volna...).
A két kapus közti különbség döntött (plusz egy Imre Bence ide).