Kb. egy hónapja ki kellett húzni két fogát , mert mozgott , és az ínye begyulladt . Akkor volt vérvétel , semmi extrát nem látott a dokinéni . Szerintem depis lett . Olvastam róla , hogy van amelyik rosszul tűri a változást . A lánytestvére mindig tartózkodóbb volt , most meg se kottyan neki , hogy többen vagyunk a megszokottnál .
Vérvételre szoktad vinni? 7 éves kor fölött évente ajánlott, kényes a veséjük.
Nekünk Lemonszínűvel volt pár nehéz hetünk. Még február elején történt, hogy egyre kevesebbet evett, egyik szombaton már reggelizni sem kért. Aggasztott, elvittük a szombaton is nyitva tartó rendelőbe. Vettek vért, kiderült, hogy veséje beteg, a kreatinin a 190 körüli max érték helyett 900 körül volt. Egyből ott is fogták infúzióra, utána pár hétig naponta kellett hordani.
Persze szobacica lett, csak diétás tápot ehet, reggel-este kap Pronefrát és napota fél tasak Hydra Care-t. Múlt héten voltunk kontrollon, most minden értéke határon belül van, talán helyre jön.
Találtam szemben a töltés oldalában egy laposra taposott üres fagyállós flakont, aminek az alja ki volt repedve. Lehet, hogy azt nyalta meg.
Mici tegnap délután megijesztett . Álló délután az ágytakaró alatt aludt , vacsizni sem jött elő , de még inni/alomra sem . Máskor lefekvéskor hamarabb az ágyban van , mint én , most azt sem . Csak feküdt a parkettán és bámult rám . Na ... gondoltam holnap doki .... tuti beteg . Aztán felvonszoltam magam mellé , és azt se tudta hogy doromboljon/dörgölőzzön . Reggel már normálisan jött-ment , de most is alszik egész délután . Igaz ... lassan 12 évesek , lelassultak már . De mióta itt lakik a menyem a kisebbik unokával (január óta) , Mici nagyon félős lett . de csak a menyemtől menekül (aki sose bántotta) . Képes addig várni , míg az ő szobájukban is lekapcsolják a villanyt , és csak akkor merészkedik elő enni/inni/alomra . Depressziós lett a változástól ? Gőzöm nincs , de bírja már ki ezt a két hetet , míg újra magunk leszünk !
Nekem is itt ül az ölemben Mici (az ikrek közül a fiú macsek) ... őt naponta többször meg kell dögönyözni , mert egyszerűen nem hagy addig békén .
.... és képzeljétek ! Pár napja olyan bélgörcsöm volt , hogy mentőt hívtam magamra . Esküszöm Mici tudta , hogy baj van . Utálja a vizet , de akkor még a zuhany alá is be akart jönni utánam . Nyilván nem engedtem be , de egy centit nem mozdult a kabin elöl . Folyton a sarkamban volt , míg öltöztem is . Miután úgy nőttek fel , hogy magam éltem , megszokták , és mindenkitől elbújnak , de most a mentősöktől sem . Ha más meséli ezt , lehet nem hiszem el .
Mindenkinek köszönöm a Saci iránti figyelmet . Lehet , mégis hat ez a humán gyógyszer , csak lassan .
Meglátjuk ... figyelem a macskahölgyeményt . Ők tizenegy éves ikerpár , eddig sose voltak betegek , vagy ha mégis , olyan régen volt , hogy nem is emlékszem rá . Dokinő szerint lehet akár allergiás , akár asztmás is , és ezt csak próbálgatva lehet kiszűrni .
Egy ismerős macska évek óta köhécsel időnként, idén elvitték az egyetemi klinikára. Nem tudom, pontosan mi a baja, de most naponta inhalálnak, mikor rám volt bízva, és ezt nem tudtam megtenni, köptető port kellett neki adnom. Nem fertőző betegsége van. Idős macska egyébként.
Mikor én vittem orvoshoz macskanáthával cicámat, kapott injekcióban lázcsillapítót és antibiotikumot amit otthon kellett folytatni tablettával. 3 nap után teljesen jól volt, de a kúrát végig kellett vinni.
Teljes gyógyulást kívánok Sacikának!
Egy utcabelimnek odaadtam a cicám maradék táplát. Egész és darab csomag is volt. Másnap visszahozta, mert pont akkor ütötték el a cicáját mikor adtam a kaját. Gyönyörű cica volt, mikor sétáltatták a 2 kutyát, a cica is ment velük. Mindig itt vonult a család előttem.
Sacikám hónapok óta köhécsel .. 2-3 naponta egyet-kettőt , de ma már hányt is . Voltunk dokinál vagy két hete , kapott humán gyógyszert , de láthatóan semmit ér . Elviszem egy másikhoz is , hátha az eltalálja .
Amúgy eszik/iszik , jár az alomra , esténként végigrohanják a lakást a testvérével , de akkor is van baja .
Enyémek is kizárólag boltit kapnak .... nappal száraz áll előttük , este konzervet kapnak . De ezeket is váltogatva , mert ha unják , inkább koplalnak . Mathajó' soruk van . De hát 11 éve a társaim .
A mieinket nem is kínáltuk meg a mi ételeinkből, csak macskakaját kapnak. A kintiek persze néha biztosan lopnak ezt-azt, vadásznak is, de mi csak macskatápot adunk nekik.
A bentiek közül Emília mindenfélét lop, ha tud, de igyekszünk mindent elpakolni előle. Imádja a tejfölt. Nem adtunk neki azt se, de gyakran van a mosogatóban beáztatott tejfölös pohár, és rákapott a tejfölös vízre. Most már gondoskodunk róla, hogy legyen a mosogatóban mindig tejfölös víz, ha éppen nem ürül pohár, keverünk neki, kb. fél liter vízbe egy szűk kávéskanállal. Ha tejfölt bontunk, lenyalhatja a fóliáját.
Nem biztos , hogy mindegyik jót tesz neki . Múltkor olvastam a neten , hogy mit tilos nekik enni , mert hosszú távon kicsinálja őket . De nem tudom ám elmondani ...:-)
Ha beütöd a keresőbe , biztos feldobja .
Annó gyerekkoromban nálunk is azt ették , ami a konyhán akadt házi koszt , meg frissen fejt tejet , ami kifejezetten árt nekik . Nem is voltak hosszú életűek szegények .
Enyém Mici meg az édességet szeretné (de tilos) .... majd megvesz , ha sütit/kalácsot eszek . Azért 2-3 falatot mindig kikönyörög ....