Egyrészt mértünk már olyanokat, hogy a 3D modellből a tervező megmondta a súlyát valaminek, és aztán mérésnél jókora eltérés adódott. (És nem egy SZTK szemüveget felejtettek benne, mint a régi kabaréban.)
Másrészt a hatóságot az érdekli, hogy az egyes kerekek alatt mekkora az erő, mert az nyomja szét az aszfaltot.
"Az egyes szekciók valódi súlya" meg konkrétan definiálhatatlan, legőképp azért, mert az egyes szekciók határa értelmezhetetlen. De ez a test viselkedését (összsúlyát, mármint) kifelé nem befolyásolja.
Az összsúlynak a részsúlyok összegével egyenlőnek kell lennie. Itt Newtonnak nem az általad felvetett IV., hanem mindközönségesen az I. (ha akarom, akkor mellette/helyette a II.) törvénye játszik.
Ha a (már akármilyen rugalmas/szilárd/merev/ideális/...) testre ható külső erők eredője nem 0, akkor a test elköszön és csillagközi pályára indul az eredő irányában, esélyesen némi forgással kombinálva.
Vedd úgy, hogy több gerenda van többé-kevésbé rugalmasan összekapcsolva.
És természetesen vastagsága is van, szóval nem egy dimenzióban rakják alá a mérlegeket.
(A háromlábú szék ritkán billeg.)
Tehát itt arra gondolok inkább, hogy a belső rugalmas erőátadások miatt az egyes szekciók valódi súlya nem annyi, mint amit az alápakolt mérleg mutat. Túlhatározottság.
De ettől még az össztömeg ugyanannyi, mint a mérlegek összege.
Nem világos, mire gondol a t. ügyfél. Mi szerint súlyozna mit? Érdekelne egy konkrét példa.
Az erőhatások összegzése talán nem érvényes?
Ha ugyanarra gondolunk, akkor dehogynem. Ha 77 mérleget raksz alá, akkor a szerkezet összsúlya a 77 rész-súly összege, fügetlenül a mérlegek elhelyezkedésétől és attól, hogy a mérendő test esetleg (akár rugalmasan, akár másképp) csatolt részekből áll. Arról az apróságról nem beszélve, hogy vannak 1-nél több dimenziós tárgyak, amelyeket legalább 3 ponton kell alátámasztani, vagy szabálytalan alakú tárgyak - ilyenkor mit neveznénk "egyenletes" elosztásnak?
Határeset a parabola, mert a végtelenbe 0 energiával érkezik.
Hiperbola pálya esetén az energiája a végtelenben is pozitív.
Kiszökhet az univerzumból?
In astrodynamics or celestial mechanics, a hyperbolic trajectory or hyperbolic orbit is the trajectory of any object around a central body with more than enough speed to escape the central object's gravitational pull. The name derives from the fact that according to Newtonian theory such an orbit has the shape of a hyperbola. In more technical terms this can be expressed by the condition that the orbital eccentricity is greater than one.
Under simplistic assumptions a body traveling along this trajectory will coast towards infinity, settling to a final excess velocity relative to the central body. Similarly to parabolic trajectories, all hyperbolic trajectories are also escape trajectories. The specific energy of a hyperbolic trajectory orbit is positive.
In astrodynamics or celestial mechanics a parabolic trajectory is a Kepler orbit with the eccentricity equal to 1 and is an unbound orbit that is exactly on the border between elliptical and hyperbolic. When moving away from the source it is called an escape orbit, otherwise a capture orbit. It is also sometimes referred to as a C3 = 0 orbit (see Characteristic energy).
Under standard assumptions a body traveling along an escape orbit will coast along a parabolic trajectory to infinity, with velocity relative to the central body tending to zero, and therefore will never return. Parabolic trajectories are minimum-energy escape trajectories, separating positive-energy hyperbolic trajectories from negative-energy elliptic orbits.