Régóta szemlélője vagyok ennek a fórumnak, most vettem a bátorságot, hogy topicot nyissak benne. Régóta figyelemmel kísérem eme nép történelmét, mindennapjait, no meg ismerve a magyarokról alkotott véleményüket, úgy vélem, egy topicot mindenképpen megérdemelnek lengyel testvéreink.
Mit tudunka két világháború közötti Lengyelországról?Nekem úgy tűnik, mintha alengyelek ugyanott hagyták volna abba, ahol a Reczpospolitánál elkezdték.Érdemi előrelépés nélkül, annál több széthúzás, miegymás-főleg Pilsudski halála után.
Nálam az valahol a Kárpátok keleti oldala. A nyugati, mint tudjuk történelmileg tényleg messze nem Ukrajna...Bár nem mintha a Lvov/Lviv/Lemberg és a Kárpátok közötti terület valaha is ukrán fennhatóság alatt állt volna.
A magyarázatért le kell szállni a történelem mélyére. Erre tett kísérletet a londoni Economist, amikor néhány napja megpróbálta felvázolni, hogy a jobboldali győzelem milyen változásokat hozhat a lengyel külpolitikában. Óvatosan azt írta, hogy túlságosan korai lenne jóslásokba bocsátkozni a két elnökválasztási menet között. Ám - sejtetni akarván a véleményét - előbányászott a múltból egy régi-régi lengyel szólást: "Németet ölni kötelesség; oroszt élvezet".
Ezek a keserű és kegyetlen szavak a XVIII. században születtek, amikor a cárok Oroszországa és Poroszország 1772 és 1795 között (leverve forradalmi felkelések sorát) háromszor osztották fel Lengyelországot, majd a csonkot orosz provinciává tették.
Ettől kezdve - az "ölés" még nagyon hosszú történelmi szakaszainak múltával is - mélyen beleégett a lengyel nemzeti tudatba a régi és újabb tragédiák sorának emléke. A lengyelek mindmáig nem múló gyanakvással figyelik az európai történelemnek azt a sajátos vonulatát, amelynek során németek és oroszok a legkülönbözőbb helyzetekben (néhányszor még kölcsönös mészárlás után is) és ideológiáktól függetlenül keresik és rendszerint meg is találják az együttműködés lehetőségét.
A mai helyzet legfontosabb előjátékának az 1922-ben Rapallo városában megkötött német-szovjet szerződés tekinthető. A szerződést megelőző közeledés alapja az volt, hogy a német nagyvezérkar lehetőséget kapott páncélosegységek kiképzésére szovjet területen és így kijátszhatta a versailles-i szerződés által emelt korlátozásokat. Viszonzásul német szakértők a szovjet hadiipar alapjainak megteremtésébe nyújtottak segítséget.
Ilyen előkészítés után Rathenau német külügyminiszter szovjet kollégájával a Rapallóban ülésező nemzetközi konferencia peremén megkötötte az első világháború "két nagy kitaszítottjának" paktumát. Rapallóban későn ébredt a nyugati diplomácia. Az angol külügyminiszter egy éjszakai telefonnal az utolsó pillanatban megpróbálta lebeszélni a paktum aláírásáról Rathenaut, akivel addig jóformán szóba sem állt. Akkor francia lévén a diplomácia nyelve, Rathenau egy utóbb szállóigévé vált mondattal válaszolt: "Le vin est tiré, il faut le boir" (A bort már lefejtették; ki kell inni.)
George Kennan, az amerikai politológia nemrégiben százegy éves korában meghalt nagy öregje, egyik könyvében máig érvényes definíciót adott az ügyről: " Rapalló a makacs orosz állhatatosság példája volt, párosulva a Nyugat megosztottságával és önhittségével".
Maga a paktum a "klasszikus" Nyugat szemében oly veszélyes orosz-német együttműködés szimbóluma lett. Valahányszor - mint mostanában is Schröder távozó német kancellár és Putyin orosz elnök valóban feltűnően meleg viszonyában - testet ölt ez a sajátos kapcsolat, világszerte "Rapalló kísértetét" emlegetik. Különösen (és okkal) érzékenyek erre a lengyelek, hiszen Molotov, Sztálin talán legfontosabb politikai híve és partnere éppen Rapallóra hivatkozva nevezte először "a versailles-i szisztéma torzszülöttének" Lengyelországot.
Rapallót máig eszköznek használja az orosz nagyhatalmi politika és az amerikaiak is levonták ebből a stratégiai tanulságot. "
Azért hagyományos oroszbarátsággal nem vádolható a lengyel nép:)
Bár kétségtelen, hogy ehhez azért a második világháború történései (a varsói felkelés tétlen szemlélése, vagy még inkább a katyni tömegsír is hozzátett.
Azért ennek az "engedékeny politikának" legott utánnanézek, mert polák barátaimtól más rémlik nekem-ami nem feltétlenül mérvadó persze.
Ami az orosz elnyomást illeti: 1863-tól (az utolsó lengyel nemzeti felkelést követően) rendkívül engedékeny politikát folytattak a lengyelekkel szemben. Olyannyira, hogy a lengyel nacionalisták szörnyűlködve tapasztalták, hogy a nép jelentős része kezd szimpatizálni az oroszokkal. Úgyhogy az, hogy a pánszláv eszme nem érintette meg a polákokat nem igaz.
De még mennyien. A lengyel-kérdés az Orosz Birodalomban nem volt egyértelmű (főleg az I.VH előtt nem). Érdemes elolvasni Szergej Vitte visszaemlékezéseit. Nagyon érdekes, és nem egyértelmű a lengyelek szimpátiájának kérdése.
Ami az ,,osztrákbarát" lengyeleket illeti - a monarchia állította fel a lengyel légiókat az I.VH alatt, és plántálták a lengyel nacionalizmus eszméjét. (Hasonló volt a helyzet az ukránokkal - nemhiába van az, hogy a legnacionalistább ukrán területek a mai napig a hajdan volt monarchia-béli ukrán-lakta területek.)
Hm, a lengyeleket valószínűleg egyedüliként nem érintette meg a pánszlávizmus szele (ellentétben a délszlávokkal, vagy a csehekkel, szlovákokkal). Bár szegények az orosz medve talpa alatt megtapasztalhatták, hogy milyen lehet egy cár atyuska alatt élni.
Amúgy az orosz elnyomás, és utánna a bolsevikok hatalomátvétele még jól is jött nekik a függetlenség kivívásakor-nemzetközi segítség formájában, ugyanis a bolsevizmus rémétől minden eszközzel védekezni kellett.
Ő is segített lengyel testvéreinknek (csak akkor még no-name századosként)
Ej, méltatlanul mélyre süllyedt a topic..pedig új dolgok iránt érdeklődöm Lengyelország történelméből.Nevezetesen a három részre szakadás. és utánna az első világháború alatti, és utáni egyesülés, Pilsudski, stb....
a török nem engedte meg neki hogy lengyel király legyen, szal jobb lett volna ha nyugton marad. az 1660-as dúlás után kerültek a románok erdélyben többségbe.
De csak azért, mert nem ő győzött! ha győz,és lengyel királlyá koronázzák,netán még eredményes is a többi támadóval szemben, akkor más lett volna a megítélése:)))
Nos urak kanyarodjunk vissza a témához, bedobok eggyet ami nagyon passzol a topic-cimhez.
II Rákóczi György fejedelem és az ő 1657-es Lengyelország elleni támadása.
Ha már Sienkiewic az egyik fő forrásunk, akkor nem túl szépen örzött meg a lenygel emlékezet nyilván, éppen a svédekkel küzdöttek a hős lengyelek erre megjelennek a magyarok, és nem segiteni.
Egy honfoglalással foglalkozó könyvben olvastam, a címére most fejből nem emlékszem. Ebben a szerző azt állítja, hogy Árpád népe a csatlakozott kabar népelemeket is beleszámítva kb. 400-500 ezer főből állt.
Miért, szerinted mennyi volt?
Ui: mondtam már, hogy nagyon hiányzik egy Levédiával, Etelközzel és honfoglalással foglalkozó topik, de én nem fogom megnyitni, mert a Turtur még rámsüti a bélyeget, hogy hozzá nem értő szlavofil vagyok:-)
mert alegtöbb esetben levertük őket, de semmivel sem voltak kegyetlenebbek, vagy "zsákmányszerzőbbek" mint a korabeli keresztények.Csak ők nem voltak Jézus hitűek!
A krími tatárok 20 ezer főnél több harcost soha nem voltak képesek csatába állítani. Azok túlnyomó része is gyöngén fölfegyverzett könnyűlovas volt, akik nyílt csatában nem sokat értek.
Portyázni, rabolni, fosztogatni azt viszont nagyon jól tudtak.
Egyetlen katonai előnyük a villámgyors mozgékonyságban rejlett.
