Ha a "nem verbális kommunikáció"-nál zavar, hogy a nemet külön írjuk, próbáld meg a nonverbális kommunikációval. Semmivel sem "rosszabb" ezt az idegen szót használni, mint a "verbális"-at magában, és ezt garantáltan egybe írjuk (és nem *non verbális vagy *non-verbális-ként
Nemcsak, hogy a düh, rüh, cseh, méh végén semilyen hangzó nem hangzik, (ezt már más is megjegyezte), de még a doh, allah, stb. végén sem [ç], hanem [x].
Bátran mondhatjuk, hogy [ç] (magyar) szóban csak az ihlet esetében fordul elő. (Idegen szavakban még: technika és hasonlóakban).
A /g/ spirantizálódása is inkább veláris zöngés spiránst eredményez, semmint zöngétlen [x]-t, (végig, igen magánhangzóközi g-jénél), de semmiképpen sem [ç]-t, azaz palatális zöngétlen spiránst.
„Ha az igekötős ige összetett szó, akkor a retorikafelfogásban a »fel« nem számít külön összetételi tagnak (így 6:3 szabály hatálya alá tartozónak)?” A szótagszámlálás szabálya kimondja, hogy e tekintetben a több szótagos igekötők összetételi tagnak számítanak, az egy szótagosak nem. (A Word alatt is futó helyesírás-ellenőrző, a Helyes-e? ezt rosszul tudja.)
„Ezekkel az alanyos összetételekkel nem leszek túl jó kapcsolatban, már látom.” Senki nincs velük jó viszonyban. Általában csak akkor írjuk egybe (ez nem szabály, csak tendencia), ha az előtag egy szótagos, és a kifejezés valami természeti jelenségre vonatkozik (pl. napsütötte, szélfútta).
„Demonstrálandó, felfogom-e egyáltalán az általad mondottakat: »a megjelenés nem fenomenális alapja«, »nem érzéki háttér«, »a legfontosabb nem nyelvi elem« (utóbbi a nem verbális kommunikáció mintájára) így írandók?” Az első kettőről bővebb kontextus nélkül nem mernék felelősségteljesen nyilatkozni, az utolsóban egyetértünk.
„Attól tartok, nagyon nehéz eldöntenem, mi ez az önálló fajta, kategória, amit jelölni kellene vele, hogy egybe írandó legyen” Nehéz eldönteni, mindenkinek.
„Nincs valami cheat erre” Nincs. Ezt a következő helyesírási szabályzatnak kellene rendeznie.
„»magában való dolog«, »magában való lényegük« - a »magában álló fa« mintájára külön?” Nem is csupán annak a mintájára. A magában való jelölt határozós alakulat, az ilyeneket csak erős jelentésváltozás vagy erős hagyomány alapján írjuk egybe. Ha ilyen nem szerepel a szótárban, majdnem teljesen biztos, hogy csak a különírt alak a helyes.
„»önmagán kívül-léte«, »látszat volta« vagy »látszat mivolta« (»látszat mivolt«), »ábrázolás mivolta« - ezek mik és hogyan vannak?” Így írnám őket: önmagán kívül léte – ez egy jelölt, határozó értékű jelzős alakulat, semmi oka az egybeírásra. Az általad felvetett kötőjelezés semmiképp se lehet jó, mert a kívül és a léte szorosabban összetartozik vizuálisan, mint a grammatikailag összetartozóbb önmagán és kívül. A látszat volta, látszat mivolta, ábrázolás mivolta teljesen oké. A mivolt elég zűrös megint csak, mert annak tipikusan melléknévi jelzője szokott lenni. Így van egy kis gyanúm, hogy ez lehet, hogy újfent összetétel. De példamondat nélkül nem mernék igazán határozottan állást foglalni.
„A »látszat« előtagot írhatjuk bármilyen esetben külön vagy kötőjellel (ha sima minőségjelzős összetétel tagja, pl. »látszat-szőlő – ami nekem érzésre lazább kapcsolat, mint, mondjuk, a látszateredmény«)?” Valóban lazább. Elvben a helyesírási szabályzat ad lehetőséget az alkalmi kapcsolatok kötőjelezésére [262. b) 2. bek.], de erős megszorítással („a költői nyelv kifejezőeszköze”), a szerkesztői-korrektori gyakorlat is csak nagyritkán él vele. Szóval erről a fajta megkülönböztetésről lebeszélnélek.
A külön- és egybeírás témájában ezt az összefoglalást tudnám ajánlani: http://ludens.elte.hu/~wad/ke/
Ha az igekötős ige összetett szó, akkor a retorikafelfogásban a „fel” nem számít külön összetételi tagnak (így 6:3 szabály hatálya alá tartozónak)?
Ezekkel az alanyos összetételekkel nem leszek túl jó kapcsolatban, már látom.
A „nem” szó kötőjelezéséről megkérdeztem egy szerkesztő ismerősömet és azt mondta, vannak elvetemült irodalmárok, akiknek ez a mániája, nem érdekli őket a helyesírás ezügyben. rumci, azt írtad: „Különírjuk az ilyet általában, egybe csak akkor, ha önálló fajtát, kategóriát jelölünk vele.” Demonstrálandó, felfogom-e egyáltalán az általad mondottakat: „a megjelenés nem fenomenális alapja”, „nem érzéki háttér”, „a legfontosabb nem nyelvi elem” (utóbbi a nem verbális kommunikáció mintájára) így írandók? Attól tartok, nagyon nehéz eldöntenem, mi ez az önálló fajta, kategória, amit jelölni kellene vele, hogy egybe írandó legyen… :( Nincs valami cheat erre (az Osiris Helyesíráson kívül, mondjuk vmi „segédkérdés”, mint alsóban)?
További kérdéseim:
– „magában való dolog”, „magában való lényegük„ - a „magában álló fa” mintájára külön?
–„önmagán kívül-léte”, „látszat volta” vagy „látszat mivolta” („látszat mivolt”), „ábrázolás mivolta” - ezek mik és hogyan vannak?
A „látszat” előtagot írhatjuk bármilyen esetben külön vagy kötőjellel (ha sima minőségjelzős összetétel tagja, pl. „látszat-szőlő – ami nekem érzésre lazább kapcsolat, mint, mondjuk, a látszateredmény”)?
„retorikafelfogásának, retoricitás-koncepció, keletkezéstörténetének, retorikaelméletéből – ezek így helyesek?” Még az az egy kötőjel is sok, mindet egybe, bátran! (Illetve a retoricitás+koncepció esetében l. még a problematika kapcsán mondottakat.)
„pl. metaforaelmélet (meta-fora-elmélet, azaz 3, így kötőjelezendő?) vagy intertextualitásfelfogása, interpretációfogalmának, egzisztencialontológiai, művészetmetafizikájának.” Elvben a magyar helyesírás érzéketlen arra, hogy egy magyar szóelem valamely idegen nyelvben összetétel volt még. Ha viszont a magyarban is szételemezhető egy szó, akkor más a helyzet (vö. Osiris Helyesírás 129–30). Így az intertextualitás-felfogás és a művészet-metafizika kötőjelezhető, mivel az idegen előtagok nagyon általános keletűek, és a textualitás, illetve a fizika szavak önmagukban is léteznek a magyarban.
„A problematika szót egybe írjuk vajon az előtte állóval (pl. identitásproblematika)? ” Ez az egyik legrohadtabb kérdés (vö. Osiris Helyesírás 117). Noha ezek valójában összetételek, legalább ennyire tekinthetők címkeszerű főnévi minőségjelzős alakulatoknak. Ezért a különírás, illetve az idézőjeles megoldás is járható: a házbiztosítás ügy ~ a „házbiztosítás”-ügy; az állítmány primátusa elmélet ~ „az állítmány primátusa”-elmélet. (Ugyanez a megfontolás érvényes a szó témára ~ „szó”-témára.)
„Nem kell kötőjel a hasonlóság vezérelte szavak közé, ez ugyanúgy működik, mint pl. az eseményvezérelt?” Nem kell kötőjel. A hasonlóság vezérelte alanyos szintagma (az eseményvezérelt viszont jelöletlen határozós összetétel, az a személyrag perdöntő).
„A másik, amit nem találtam meg a szótárban, hogy az alábbi példák helyesek-e vagy a nem szót egyszerűen külön (netán egybe?) írjuk? Pl. nem-érzéki, nem-nyelvi elem, nem-materiális, nem-létének, nem- vagy távolléte, nyelvi és nem-nyelvi síkon stb.” Szintén utálatos kérdés. Az biztos, hogy sosem kötőjellel. Különírjuk az ilyet általában, egybe csak akkor, ha önálló fajtát, kategóriát jelölünk vele. Ennek eldöntése nagyon nem egyértelmű, a már többször citált Osiris Helyesírás nem2 szócikke hasábnyi példát hoz (sajnos egy-két alakulat a nem1 szócikkből csúszott át ide). A nemlét egész biztosan egybeírandó, a többi eldöntéséhez szövegkörnyezetre lenne szükség.
> Az alábbi szavak helyes elválasztása ez: el-hal-ás-át, mely-et, ré-szint?
Szerintem nem. Arra gondolsz, hogy kell-e a szótővet és a toldalékokat figyelembe venni az elválasztásnál? Nem, csak az összetett szavaknál van ilyen szóelemzés, pl bors-örlő, de bor-só
Próbából megnéztem a 'tovább'-ot: ha térben tovább, akkor egybe (továbbmegy), ha időben tovább, akkor külön (tovább faggat). Továbbá: 'tovább képez', de 'továbbképzés'.
Sziasztok! Bár beszereztem már egy remek helyesírási szótárat, van néhány kérdés, amiben bizonytalankodom, remélem, tudtok segíteni! Talán nagyon primitívek lesznek a kérdéseim, de igyekszem fejlődni.
Egyik fő bajom az egybeírás-különírás ügye. Értem én, hogy hogyan keletkeznek és hogy a 6:3-as szabályt kell alkalmazni a kettőnél több tagú összetételekre, azonban néha olyan nagyon hosszú szavak jönnek létre két elemből is, hogy nem vagyok biztos benne, tényleg egybe kell-e írni őket. (A példákat olvastam, úgy írom le őket, ahogy ott szerepeltek.) Pl. retorikafelfogásának, retoricitás-koncepció, keletkezéstörténetének, retorikaelméletéből – ezek így helyesek?
Akad olyan összetétel is, amiről nem tudom eldönteni, hány tagból áll, mert idegen szó is szerepel benne, pl. metaforaelmélet (meta-fora-elmélet, azaz 3, így kötőjelezendő?) vagy intertextualitásfelfogása, interpretációfogalmának, egzisztencialontológiai, művészetmetafizikájának.
A problematika szót egybe írjuk vajon az előtte állóval (pl. identitásproblematika)?
Nem kell kötőjel a hasonlóság vezérelte szavak közé, ez ugyanúgy működik, mint pl. az eseményvezérelt?
A másik, amit nem találtam meg a szótárban, hogy az alábbi példák helyesek-e vagy a nem szót egyszerűen külön (netán egybe?) írjuk? Pl. nem-érzéki, nem-nyelvi elem, nem-materiális, nem-létének, nem- vagy távolléte, nyelvi és nem-nyelvi síkon stb.
Harmadik kérdéscsoportom az elválasztással függ össze. Az alábbi szavak helyes elválasztása ez: el-hal-ás-át, mely-et, ré-szint?
Honnan tudom (ha a szótárban nincs benne), hogy a „tovább” igekötője-e a hajszol, mozdít ill. a faggat igéknek, vagyis egybe kell-e írni vele?
Ha már ennyit foglalkozom a szavakkal, mégis hogyan írjam le helyesen a „szó-témát”?
Nem tudom miért van, lehet ösztönös, de előfordul, hogy APECH-nak akarom írni :)
Engedelmeddel: düh, rüh, méh, MÉH (sőt: MeH), cseh. A düh, rüh, méh és cseh szavak végén nem ejtjük a h-t. A -val, -vel toldelék sem hasonul.: dühvel, rühvel, méhvel, csehvel. A doh szó végén viszont ejtjük. A MÉH, a MEH az APEH mozaik szók, itt is kell ejteni a h-t.
ugyanis a [ç] a magyarban csakis az ihlet szóban fordul elő (és egy-két idegen szóban, pl. technika), és ezek jellemzően csak egy műveltebb réteg szókincsének részei;
Bár vannak, akik nem ejtik e szavak végén a h-val jelölt hangot, szerintem nem lehetetlen megszólaltatni echte magyar artikulációs bázissal sem. Sőt, mintha valahol mintha azt olvastam volna, hogy gyors/laza beszédben a [g] is képes spirantizálódni olyan szavakban, mint pl. végig.
Az illető Anton Ulrich Braunschweig-Bevern hercege volt a XVIII. században, esetében azt hiszem a mai köznyelvi norma a mérvadó (különben nem kizárt, hogy saját nevét franciásan ejtette).
Az Ulrich eredetiben [ç]. Az Ulrich név toldalékolásánál nyilván a név hordójának kiejtése mérvadó (lást Batthyány-hsz.-fonál és kapcsolódók a neves fórumon). Mivel a német /ch/ mind [ç], mind [x] hangzása esetén, amennyiben nincs a magyar beszélő hangkészletében, rendszerint [k]-ként realizálódik, Ulrich-kal is helyes lehet -- ha a beszélő [k]-val ejti saját nevét. Ha az illető [ç]-vel ejti, akkor Ulrichhal a helyes, v.ö. a pechhel példáját a MHSZ-ből.
A rumci felhozta ihlet és az általa közzétett "fejcsóválás" azért kevéssé mérvadó (szvsz), ugyanis a [ç] a magyarban csakis az ihlet szóban fordul elő (és egy-két idegen szóban, pl. technika), és ezek jellemzően csak egy műveltebb réteg szókincsének részei; így a magyar szó mint olyan "megléte" ellenére érthető (nem "helyes" vagy "illendő" vagy "művelt"), ha valaki, akinek nincs az aktív szókincsében, és ezáltal jó eséllyel a fonémakészletében sem, a Münchent [münken]-nek ejti.
Ha nem tudjuk, az illető hogyan ejti saját nevét (mert pl. nem ismerjük személyesen, hanem írás alapján közlünk róla valamit), én is a -hal változatot javaslom, ezzel a művelt köznyelv normáját követvén.
Ezért is szoktam csodálkozni, ha valaki úgy gondolja, hogy megközelítőleg sem tudja kiejteni az ich vagy a München ch-val jelölt hangját (miközben ihlet helyett sosem mond iklet-et).
Fordításban láttam a következőt, és nem tudom eldönteni, hogy konkrétan hibás-e, vagy csak nekem nem tetszik:
"A nyomtatási beállítások a párbeszédpanel bezárása nélkül történő mentéséhez tartsa lenyomva az Alt (Windows), illetve az Option (Mac OS) billentyűt, és kattintson az Emlékezzen gombra."
