äőíáěéň
dynamis - a zeneben a phtongusok egy sajatos jellemzoje, mely a funkciojukra, mukodesukre utal, mikor egy hangot egy skalaban a tobbihez viszonyitunk. Ez egy teljesen fuggetlen jellemzo a hangmagassagtol.
Kleonides (Echir. 14. C.v.Jan 207,Mb 22):'Dinamis de esti taxis fthoggou en sistimati, i dinamis esti taxis fthoggou, di' is gnorizoumen ton fthoggon ekaston', dinami egy hang tulajdonsaga egy szisztemaban, egy jellemzo, mellyel megismerunk [felfogunk] minden egyes hangot.
Aristoxenos (Armon.II,33,8-9 MB, III,69,9 Mb):'ti men gar akoi krinoume ta megethi ton diastimaton, ti de dianoia tas ton fthoggon dinameis', a hallassal kulonboztetjuk meg a diasztemak magssagat, mig az ertelemmel tanulmanyozzuk a mechanizmusat [ a mukodeset] a phtongusoknak.
Ptolemaios (II,5, I.D.51) megkulonbotetest tesz a 'kata dinamin' a mukodessel, liturgiaval es a 'kata tesin' a hellyel kapcsolatosan, a phtongusok elnevezesere utalva.
Lasd meg: onomasia.
äéáôďíďí, äéáôďíéęďí ăĺíďň
diatonon, diatonikon genos - a genos amely tonust es feltonust (imitonion) hasznal. Diatonos, megfeszitett, a 'diatino', 'tendono' igebol.
Nicomachus (Enhirid.12) irja, hogy diatonikusnak mondjak, mert az osszes gensosok kozt egyedul ez halad tonusokkal, ' diatonikon kaleitai ek tou prohorein dia ton tonon monotaton ton allon'. Anonimus. Bell. 30, 25: ei men pros imitonion kai tonon prokoptoi ta tis melodias, to kaloumenon diatonon poiei genos', ha a melodia imitonionnal es tonussal halad, akkor diatonikus a genos. Ket valtozata a diatonikus genosnak (chroai) a 'malakon' , lagy, es a 'syntonon', feszes.
a)a malakon az, amikor a diasztema fajtak es sorrendjuk a kovetkezo: hypati, 1/2 tonus parhypati, 3/4 vagy 9.12 tonus (harom diesis) - lychanos,5/4 vagy 15/12 tonus (ot diesis) - mesi .
b)a syntono az ahol a diasztemak: imitonio-tonos-tonos.
Anonymus Bell.59-61,54 igy adja neg a malako diasztemakat: imitonio, 9/12 es 15/12. Mindket malako diasztema mint egyszeru diasztema tekintendo, abban az ertelemben, hogy ket nota koze semmi mas nem johet ugyanabban a genosban. (lasd synthetos, asinthetos).
A diatonikus a legosibb genos, egyszeru, termeszetesnek tartott, " a legferfiasabb es a legszigorubb".
Aristeides mondja, hogy a diatonika a legnagyobb erovel feszul, mert "sfodroteri i foni kat' auto diateinetai' Mb 18, R.P.W.-I 15-16. Diatonikus melodia az, mely a diatonikus genost hasznalja. Kleon.6,C.v.J. 19,Mb9):'Diatonikon [melos] men oun esti ti diatoniki diaresei hromenon'.
äéá ôĺóóáńďí (Aristoxenos szotar, Michailides)
dia tesszaron -'i dia tessaron hordon symfonia' a negyedik foku diasztema melyet Pythagoras kovetoi sillaba-nak, vag sillabi neveztek (4:3 logos). Aristeides (MB 17): ' para men tis pallaiois tto men dia tessaron ekaleito sullabi'. Epidiatessaron a magas, hypodiatessaron a mely.
Lasd meg: dia pente, symfonia, omofonia.
äéáóôçěáôéęç ęéíőóéň (Aristoxenos szotar)
diszematikus mozgas - dallamos mozgas, diasztimatiki kinisi, diasztemakkal. Ellentete a folyamatos mozgas synehis kinisi, mely nem hasznal diasztemakat, ugy mint peldaul a beszed. Aristoxenos igy hatarozza meg a mozgas fajtakat (Arm. I,8,18-19 Mb): 'duo tines eisin ideai kiniseow, ite sunehi kai i diastimatiki', ket fajta mozgas van, vagy folyamatos, vagy diasztematikus. Aristoenos tisztazza azt is, hogy a disztematikus kozgas melodikus mozgas, tehat az eneknel hasznalatos.
Kleon.2,C.v.J 180,Mb 2 ugyanez a megfogalmazas: 'sunehes te kai logiki' a beszed mozgasa es a 'diasztimatiki te kai melodiki kinisi'. Lasd meg a 'sunehis' szocikket.
äéáóôçěá (Aristoxenos szotar)
diasztema - a tavolsag ket 'nota' kozt, kulonbozo magassagu phtongusoknal. Nehany regi meghatarozas:(Kleon.isag.1,C.v.Jan.179,Mb 1)'diastima de to periehomenon upo duo phtoggon anomoion oxititi ka barititi', a diasztema a tavolsag ket 'notes' kozt melyek a melysegben es a amagassagban kulonboznek.
Anonimos (Bell.30,22):'diastima d' esti to periehomenon upo duo phtoggon anomoion ti tasi, tou men oxiterou, tou de baruterou', diasztema az, mely ket 'notes' kozt talalhato, melyek kulonboznek egymastol magasagban [lasd tasis], melyek kozul az egyik magasabb, a masik melyebb. Vincent, Notices 234.: 'Diastima d' einai megethos phonis upo duoin periehomenon phtoggon', a diasztema a hang terjedelme ket pthoggus kozot.
Nikomachus (Egeir.12,C.v.J.261,Mb24):"Diasztima d' esti duoin phtoggon metaxitis', diasztema az, ami ket phtongus kozt van - metaxitis= az ami kozte van, a zeenei tavolsag, a diasztema.
A diasztemak megkulonboztethetok:
a) nagysag
b) genos,
c) diaphonia es szimfonia,
d) szintetikussak es egyszeruseg
e) rita es arita szerint.
Lasd meg: Aristox.I.16, 22-30 Mb. Kleon.5,Mb8,C.v.J.187. Anonimus Bell.71-72,58 stb.
A diasztemak lehetnek artia vagy peritta, a diesisek szamatol fuggoen. Peldaul az imitonio, tonos, tonos artia mert ket es negy diasist tartalmaznak ( minden diesis egyenerteku egy negyed tonussal, lasd diesis). A diasztema a parhypati es a lychano kozt a lagy diatonikaban, 'malako diatono', harom 1/4 tonus, peritta, mert harom diesist tartalmaz.
diastasis
äéáóôáóéň
Diasztema, a tavolsag ket kulonbozo magassagu phtongus kozt. A fogalom Arisztoxenosz altal hasznalt (Armon.Stoih.I,3,35 MB):'Peri tou bareos te kai oxeos diastaseos', a diasztema a magas es a mely kozt. Lasd meg I. 13, 32, 14, 9, 18, 30, stb.
Arisztoxenosz szotar (Michailides)
dia pente
äéá đĺíĺ - 'i dia pente hordon simfonian'. A tiszta 5. fok. A pythagorikusok di oxeion vagy diaoxeia-nak neveztek.
Nickhomachus (Echeir.9,Mb 17, C.v.J.252) megemliti a Philolaos altali meghatarozasat:'to mgethos tis armonias (oktav) egyenlo egyy syllabi (4.fok) es egy di oxeionnal (5. fok)mivel a hypatetol a meseig egy 4., a mesetol a niteig egy 5. fok: hypete, mese, niti. '...to de di oxeion meizon tas sillabas epogdoou' ( ... es az otodok nagyobb mint a negyedik egy tonussal.
Lasd meg a simfonia, simfoni, omofonia, omofoni szocikkeket.
äéá đáóďí, äéáđáóďí
dia pason, diapason -
a)a 'dia pason ton hordon simfonian' frazisbol ered (valamennyi hur oktav szimfoniaja, a szimfonia az elso es az utolso nota kozt).
Backheios (Eis.11, C.v.J.294,Mb 3):'tin de dia pason dilousi proslambanomenos kai mesin' ( a dia pason megjeleniti, megmutaja a proslamvanomenost es a meset [az oktavot].
Az oktav volt a legtokeletesebb szimfonia. Aristot.(Probl.XIX,35a):'i dia pason kallisti simfonia' ( a dia pason a legszebb szimfonia)/
Ptolemaiosz szerint a legszebb es legegyesitobb a homofonok kozt. 'Ton de omofonon enotikotaton kai kalliszton to dia pason'. A dis dia-pason a ketszeres oktav, mint Backheios mondja, a diasztema a proslambanomenos es a niti hyperboleon kozt. Lasd meg: Aristot. Probl.XIX,14.
äéáćĺőîéň
diazeuxis - megahatarozza ket tetrachord illeszkedeset, amikor egy egesz hang, tonus valasztja el az egyik tertrachordot a masik kezdetetol:
mi-re-do-ti-la-szo-fa-mi [ti-la]
mi-fa szo-la-ti-do-re-mi [la-ti]
A diazeuxis ketfele:
a) a tertrachord meson es a tetrachord diazeugmenon , tehat a mesi es a paramesi kozt (la-ti).
b)a tetrachord synimmenon es a tetrachord hyperboleon, a niti synimmenon es a niti diezeugmenon kozt (re-mi). Lasd: Backh. Eis.39,Mb 10, valamint a hypodiazeuxis, paradiazeuxis es hyperdiazeuxis szocikkek.
äéáăńáěěá (Michailides)
diagramma - rajz, vazlat mely segitette a tanulokat, hogy 'szemmel kovessek' a genosok akusztikus kulonbsegeit.
Backheios irja (Eis.62.C.v.J.305,Mb15):"Diagramma esti shima epipedon eis o pan genos melodite. Diagrammati de hrometa ina ta ti akoi dislipta pro oftalmon tois manthanousi fainitai".(Diagramma az az abra, mely megmutatja hogy minden genos mikepp enekelheto.A diagramma celja, hogy a tanuloknak segitse megkulonboztetni optikusan mindazt, amit nehez fullel megkulonboztetni.)
Kleondes (Eis.14,C.v.J.207,Mb 22): "Diagramma de shima epipedon tas ton melodoumenon periehon dinameis".(Diagramma egy sikbelei rajz, mely tartalmazza [tisztazza] a phtongusok mechanizmusat egy szisztemaban.) Lasd a dynamis szocikket.
Faniasszal egyetertesben az atheni Stratonikos vezette be a diagrammat (Athin.H',352C,46-FHG II, 298). A diasztemak negyedtonusu osztasat a diagramman 'katapyknosos tou diagarammatos', diagramma suritesnek neveztek.(Aristox. I,28,1 Mb):"en tais ton diagrammaton katapiknosesin". Lasd meg I,7,32 valamint a katapyknosis szocikk.
Genos - a kolonbozo rendje a diasztemaknak egy tetrachordban vagy egy nagyobb szisztemaban, melynek tetrachordokbol allnak.
Arisztotetesz i, 18 MB, R.P.W.-I. 15: "Genos de esti poia tertachordou diairesis", a genos valamely osztasa a tertachordnak. Kleonides c.v.Jan. 180, MB 1" Genos valamely sora negy phtongusnak. Backheos, Eisz. C.v.J. 298, MB 8), Ptolem. I, 12.
Harom genos van: a diatonikus vagy diatonon, a chromatikon avagy chroma az enharmonion vagy harmonia.(Lasd a megfelelo szocikeket.)
A diatonikus volt a legtermeszetesebb es konnyen enekelheto volt meg a zeneben kepzetlenek altal is, Aristeides, 19 MB, 16 R.P.W.-I. A chromatikus kesobbi, csak zeneileg gyakorlottak tudtak hasznalni.Nem alkalmaztak a targediaban, hanem a kithara es mas zenei formaknal. Plutarchos, Pei. Mous. 1137 E,20:"... es a kitaharanal hasznaljuk a chromatikus genost. A chroma elobbi mint az enharmonia."
Az enharmonikus genos a legutobbi, Arisztoxenos szerint, feltalaloja Olympos (Plout. 1134F,11).Kulonosen neheznek tartottak, rendkivul sok gyakorlassal lehetett csak elsajatitani. M.Psellos, 27:' dismelodikotaton, pollin trivin deomenon', sokak altal szinte lehetetlen az eleneklese. Lasd: ethos ton genon.
A ritmikaban a genosok Arisztoxenosz szerint az arsi es a thesi szerint meghatarozottak. Harom ritmikai genos volt: a daktilikus ( 1 az 1, vagy 2 a 2-hoz aranyban, egyforman a thesi es az arsi. A jambikus, 1 a 2-hoz, arsi a ketszeres tesihez. A paioniko 3 a kettohoz/ Aristeides szerint nemelyek , MB 35, egy negyedik ritmikus genost is hozatettek mindehhez, az epitrito 4 a 3-hoz arany.
Neha a genos szo hasznalatos mint a stilus, vagy a tropus, Pluth.1142C,31: kai diapeiromenon amfoteron ton tropon, tou te Pindrou ... kai auto tou Philoxenou apetihe sto philoxenio stil." Plutarchos a fenti paragrafusban haszanalja meg a tropos es a genos szavakat, a stilust jelolve.
ÂÁŃŐÓ
baris -
a)baritis, alacsony (Aristox.I,3,11 es 14 MB) Az oxis, magas ellentete.
Jelentette meg az eros hangot. Amikor szotagra utal, a hangsulyos resz.
b) barutis, melyseg. A barutis a kovetkezmenye a hur ellazitasanak, [entasis]. Aristox. Arm.,I,10,,28, Mb: 'baritis de to ginomenon dia tis aneseos', a baritita az elazitas kovetkezmenye. Anon.Bell.50,37.
Arisztotelesz (Probl.)XIX,49) azt mondja, hogy a legalacsonyabb phtongusa egy diasztemanak a legdallamosabb, es hogy a mely phtongus jelentosebb a magasnal. (Probl.XIX,8).
A prozodiaban a bareia a a bari tonizmusat jelentette a szotagnak, ugy mint ma.
Lasd meg az anesis, epitasis, oxis szocikkeket.
ÁŐËĎÓ
aulos - a legjelentosebb fuvos hangszere az ogorogoknek. Magaban vagy enek es mas hangszer kiserettel szolt, kulonoskeppen kitharaval. Megkulonboztetett szerepe volt a kozeleti rendezvenyeken. Hasznaltak szertartasoknal, Dionuszosz kultuszanal, kormeneteknel, a dramaban, a versenyjatekokon, a szimpoziumokon. Kiseroje a tancosoknak vallasi, kozeleti vagy nepi unnepeken. Megadta az evezosoknek a ritmust (triiraulis), a katonaknak a lepest (embatirion melos).
Tortenete. Eredete nem teljesen tisztazott. Okori forrasok szerint Kis-Azsabol, Phrygiabol szarmazik.Az aulos neve ketszer szerepel az Iliaszban, eloszor mint a trojaiak hangszere (K-12-13):"thabmazen Agamemnon pira polla ta kaieto 'Iliothi pro, aulon, syringon t' enopin imadon t' anthropon", a nep hangjat csodalta Agamemnon, kik a var elott jatszottak az auloson es enekeltek. (N.Kazantzaki-I.Th.Kakridi). Masodszor a forminxxal egyutt (S 494-495), Achileus pajzsanak leirasanal: "kouroi d' orhisandes en d/ara toisin auloi, formigges te boin ehon", es a fiatalok forogtak a tancban, koztuk aulosok es forminxok szoltak.
Az egyik legregibb forras az aulos eredeterol talan a 'Pario Hroniko', vagy 'Marmaro", Marvany, 10. sor. F. Jakoby kiad.:"o Phrygas Yagnis protos efeure ton aulo stis Kelaines (tis Phrygias) kai epaize s' auton ti phrygiki armonia'. A Phryg Yagnis az elso aki felfedezte az aulost a phrygiai Kelanesben es eljatszotta rajt a phryg harmoniat. Alexandros a Synagogi (Gyujtemeny) szerint az elso aki auloson jatszott Yagnis (Pluth. Peri. Mus. 1132F.,5). Ott kovette fia Marsias, majd Olympos (1133F).
Egy masik hagyomany szerint az aulost Athena isteno talalta fel, de latva fefuvodott arcat jatek kozben a vizben, elhajitotta. Az aulos Phrigiaban, Marsias kozeleben esett le, aki megtalalta. Kesobb alakult ki valoszinuleg a mondakor Apollon es Marsias zenei versenyerol (Pluth. Peri aorgisias 456B-D,6-7, Pind 12. Pythionikos, A.B. Drachmann, Schol. Pind. Carm., Lipsia, 1910. 265. old.
Az aulos valoszinuleg ismert volt osidok ota Gorogorszagban, de ez a muveszet Phrygiaban fejlodott ki igazan, majd onnak kerult tovabb.
Szerkezete. A hangszer fo teste egy cso (o bombyx), egyenlo atmeroju minden ponton, neha azonban a vege kisse kiszelesedett harangszeruen. A cso pixari vagy lotusz fajabol, ozcsontbol, elefantcsontbol, rezbol keszult, az ujjakhoz igazodo lyukak a 'trimata' vagy 'tripimata'. Plydeukes IV,71:"I de uli ton aulon kalamos, i halkos, i puxos i lotos i keras i ostoun elafou i daphnis tis hamaizilou, tin enterionin afirimenos".(+szarv,baberfa,). Az elso aulosok harom vagy negy lyukuak. Kesobb a szamuk 15-re emelkedett, igy elerte a ket oktavot.A jobb kez huvelykje a legfelso lyukat zarta, mely alul volt, a bal kez huvelykje tartotta a hangszert, a rendelkezesre allo ujjakon kivul eso lyukak zarasara a Thebai Iskola Pronomios vezetesevel kulcsokat, gyuruket keszitett rezbol vagy bronzbol. A Thebai Iskola az 5. es a IV. szazadban igen magas szinvonalra emelte az aulos jatekot. A hangszer hossza a fajtaja szerint valtozott. A felso vegebe illeszkedett az 'episztomio', mely az 'olmo' es az 'ipholmio' reszbol allt. Az 'olmo'-ban volt a 'glosszida'.
Hogy a glosszida egyszeru vagy dupla volt, arrol vitaznak a kutatok. Sokan velik, hogy a glosszida dupla volt, masok szerint a dupla glosszida Antigenida idejeig, az 5./4. szazadig volt hasznalatban, es aztan atadta helyet a szimpla glosszidanak. (K.Schlesinger, The Greek Aulos, 45. old.) Ugy tunik a grogok hasznaltak mindket tipust ( dupla mint az oboanal, egyszeru mint a klarinetnel).
A glosszidat mondtak meg glottis-nak, vagy glosszis, glotta, kalamos. Ugy latszik, erosen kellett fujni, az aulos jatekosok gyakran hasznaltak bor szij "phorbeiat", mely elol rest hagyott a hangszernek, es korkorosen a fejre, az arcra erositettek. Gyakran lathato vazafestmenyeken.
Altalaban az aulost parosan hasznaltak. A ketagu a diaulos, vagy didimoi auloi, dikalamos, dizigoi, diziges. A ket aulos vagy egyforma hosszu, maskor meg egyenlotlen volt. Plydeukes: IV,80:"az eskuvoi aulost (gamilion aulima) ket aulos alkotja az egy hosszabb es rovidebb, egy szimphoniat alkotva. A symposiumok aulosa kisebb es egyforma szaru volt.
A dupla aulos hasznalatanak modja minddmaig nem tisztazott. Nemelyek szerint egyforma magassagban szoltak, vagy az egyik jatszotta a dallamot, a masik meg egy kitartott hangot, egyenlotlen szaruak eseteben.
Aulos fajtak... [a holnapi levelben...:)]
Arisztoxenos a zseniális mester, elismerem, nem lehetett könnyű természetű ember, csupa sistergés, nyugtalanság, a ránk maradt szövegeken is átüt ez a feszültség, bár szavait fegyelmezetten kordában tartja, sosem pontatlan. mindazonáltal gyanakszom, némely zenelexikonok szócikkeit olvasva. csöppet sem hizelgő képet festenek jelleméről. bevallom, eddig nem bukkantam ra forrasaikra, honnan ered ez a korántsem hízelgő vélekedés? Meglehet, hogy tiszteletre méltó elődeink egy megalapozatlan megjegyzését felkapva, akarva-akaratlan tóditunk rajt, kötelessegszerűen terjesztve egy "pletykát", a tudós népség ebben nem sokat különbözik a piaci kofáktól, örül ha nem jelen levőkön köszörülheti a nyelvét. szép dolgozat téma...:) Aristoxenos tanainak követője Kleonides a klasszikus értelemben vett jegyzetelő "jó tanuló. tiszta, sallangmentes, Arisztoxenos teoriáját ezerszer átfesülő, szavait "tanulható, tömör formába szedő 'akroatis', a zenei előadásokat követő, az agorán könyvtekercseket, jegyzeteket böngésző, vitázó "közönség". kár azonban, hogy ennyire takarékoskodott a papirusszal. műve sok helyen szinte gyorsírás szerűen tömör. Magát bezzeg segíthette a görögökre, mint szóbeli kultúrában előkre jellemző bámulatos memóriája. sajnálattal és irigykedve gondolunk, sejtünk sorai köze, möge, egy elven zenei életet, mozgást. ajándéka, a legnagyobb tisztelet kifejezése a Mester elött, igazi gyöngyszem, mindnyájunk örömére és tanulságára. Egy, meglehet tudománytalan fogással, (technazma) szembesítjük a mestert és a tanítványt. Mi haszonunk belőle, mi végre? A végeredmény igazolja vagy cáfolja . Kezdjük hát az "összeolvasást".
Ikodespotis ( Házigazda)
Kedves Aristoxenos, mesterünk a zenében, tisztelettel, az első szó jogán, felkerjük nyissa meg e képzeletbeli szimpóziumot.
Aristoxenos
...az elöttűnk járók kudarcot vallottak, sem általaban, sem részleteiben nem adtak kielegitö választ a zenetudományos kérdésekre. Az tehát aki megpróbálkozik a dallam magyarázatával,annak minden erejével elöször tisztáznia kell a hang egy meghatározott mozgását egy körűlhatárolt helyen. mert nem létezik csupán egy módja ennek a mozgásnak, mivel ez a mozgás változik mikor beszélűnk es mikor énekelűnk . Természetesen ezen két esetben megjelenik a magas és a mély . A kűlönbség a magasság és a mélység közt arányos a nyílással ahonnan a hang jön. Következésképp nem ugyanaz a fajta mozgás megnyilvánulás a mély és a magas. Mindeddig soha nem gondoskodtak ennek a tisztázásáról, mi a kűlönbség mindegyik esetben. Természetesen mivel ez nem törtent meg, nagyon nehéz a ftongus meghatározása . szűgségszerű azonban annak, aki meghatározza a ftongus fogalmát, hogy ne járjon úgy, mint néhány Epigonos követő, akik az hitték, hogy a ftogusnak szélessége van, abbeli igyekezetűkben, hogy pontosan meghatározzák, kiterjedést tulajdonítva neki. Ha ez a meghatározás [ a ftongusnak] sikerűl , sok más probléma is a következokben megoldódik.
Ikodespotis
Kedves Kleonides, adjunk lélegzetvételnyi szünetet a tanítónknak, és egy kupa enyhe bort, nem erosen, v'zzel vegyítve, frissitse csak ajkát, torkát, de ne fékezze a fürge gondolatot, szólj hát nekunk, mit értettél mindebből, hogy fogjunk az illanó természetű zene, a phtongusok tanulmányozásához, ne riasszon mesterünk szigorú tekintete, beszélj szabadon, mint ha a borbélynál lennél, vagy a piaci árusok könnyvtekercsei, polcai elött, nem szemlesütve, s hogy így legyen, mielott kupánkat ajkunkhoz emeljuk, aldozzunk egy kis nedűt az isteneknek, kérve áldasukat beszélgetésünkre, hisz kéretlenűl is ott vannak ahol a zenéről esik szó.
Kleonides
-A harmonia tudomanya teoritikus es praktikus tudomany, mely a harmonia termeszetet vizsgalja. A harmonia az, ami phtongusokbol es diasztemakbol all, melyeknek valemely rendje vagyon.
A harmonia tudomanyanak het resze:
a phtongusok
a diasztemak
a genusok
a szisztemak
a tonusok
az attranszponalasok
a zeneszerzes
A harmonia tudomanya, ez a jozan es gyakorlatias, de ugyanakor 'egebenjaro' 'epistimi':
a phtongusok,
disztemak,
a genusok,
a szisztemak,
a tonusok,
az attranszponalasok,
a zeneszerzes muveszetenek 'techne'-je.
Egyszoval a "nagy varazslok", a theoretikusok titka... A phtongus a dallamos mozgasa, erkezese a hangnak egy hangfokra.
Arisztoxenosz
A zenében a hang mozgása zenei/dallam/diasztematikus nevezi ellentétben a beszedhanggal, mikor a hang ugy tűnik, nem áll megsemmilyen ponton, hanem folyamatosan mozog, "kinisi phonis synehis/logiki", másszóval 'logodes melos', a beszéd, a szó dallama. A phtongus egy pontra eső hang. Hangzó megtestesűlése egy pontnak. Egy phtongus tehát egy megállot tart mikor a dallamba kerül. A tonikus távolság az egyik phtongustól a másikig, a topos, a hely két ftongus közt a diasztéma. Mindezek után először az 'asyntheton diastema'-ról', a nem összetett hangközökről kell beszélnűnk, aztán a szintetikusokról. A 'synthetikus diastema'-nál,- melyek skálák -,szűkségszerű, hogy tegyűnk néhány észrevételt , az asyntetikus diasztémák szerkezetéről is. A teoretikusok nem érzeték szűkségét ezzel foglalkozni . Nem tisztazták a diasztémáknál azt ugyanis, hogy létezik-e egy szilárd alap, mely megmutatja az összetötelét minden diasztémának, és helyzetét a többiekkel, valamint, hogy mindez milyen körűlmények köt jön létre... Minderről sem bizonyítva sem bizonyiték nélkűl nem tesznek említést. Következesképp, annak ellenére, hogy egy csodálatos rend létezik a dallamban, a
zene a rossz sorsra itéltett, azok hibájábol, akik ezen kérdésekbe kontárkodtak. Semmi sem hasonló ahhoz a tökéletes rendhez, amit a hallás érzék nyújt. Minderről megbizonyosodunk ezen sympozium során.
A 'diastéma' a távolsag két 'fthongus' között. A legkisebb szimfónia a dia tessáron. Az emberi hang két dia pason es egy dia pente magasságig ér. Hangszereknél, mint a parthenion aulos, vagy a hyperteleion aulosnál három oktáv és még tetrákis. Hasonlóan egy gyerek és egy felnőtt férfi hangja közti különbséghez. A tónus a két első symfónia különbsége. Melódiája lehetséges féltonussal,negyedtónussal és haramaddal, 'imisi','imitonio','triton','tritimorion', 'tetarton', 'tetartimorion'. Az ennél kisebb diasztémák nem énekelhetők. A legkisebb diasztéma az 'ellahiszton enarmonios diesis', a következő az 'elahiston chromatiko diesis', a törthangok közt a legnagyobb a félhang, 'imitonio'. Az első szimfónia négy hangból áll, erről kapta a nevét 'dia tessaron'.
A harmónia tudományának elemeihez (stoiheia), szükséges és nélkűlözhetetlen a következő szillogizmus. A fejtegetés nem sikerűlhet, ha nem létezik az alábbi három előfeltétel: -Elöször is a jelenségeket pontosan kell megfigyelni. Másodszor tisztázni kell hogy a jelenségek (phainomenon) közül melyeké az elsőség. -Harmadszor, a következteteseinknek,és a véglegesen leszűrt gondolatainknak szigorú, egymásba kapcsolodó logikája kell legyen.
Minden tudománynál, mely több problémából (theorimata) áll, a legjobb módszer, hogy megfelelő kiindulasi alapokat talaljunk (arhas), melyekre építhetjük a következteteseinket. Altalában figyelmesnek kell lennünk a legfőbb alapteleink tisztázásánál, nehogy elsodrodjunk a tudomány helyes útjáról, azt kezdve hinni, hogy a hang a levegő mozgása, vagy érdeklődésűnk hiányában, elgyengűlve, elhanyagoljunk kérdéseket, melyek valójában a harmónia tudományához tartoznak .
A tónus az a diasztéma, mely a dia tesszáron és a dia pente közt keletkezik. A dia tesszáron két és fél tónusból all. A dia pente három és félból.[dia pente - dia tesszáron = tónus]. A tónus részei a féltónus, másnéven 'imitóno', a tónus harmada mint a chromatikus diesis, és a tónus negyede a diesis enarmonion elahistos. Az utobbinál kisebb diasztéma nem hasznalható a dallamban. Meg kell itt említeni, hogy mindmáig sokan vádoltak azzal, tévedésben leledzve, hogy azt állítjuk, hogy a tónus felosztható három vagy négy dallamba illő részre. Ez a félreértés azon alapszik, hogy vádlóink nem fogták fel, hogy más dolog egy harmad részét venni a tónusnak, és más a "megzenesítése" dallamba fűzése a három részének. Mellesleg, egy szigorúan teoritikus szemszögből, minden diasztémánál létezhet még kisebb.
'Asynteton' nem öszetett az a diasztéma, amely két egymást 'diadohikus'-an kovető phtongusból áll. Ugyanis ha a phtongusok diadohikusak, nincs "hiány". Ha nincs "hézag" nem lehetséges, hogy valami közbeékelődjön. Ha nem lehetséges, hogy közbeékelődjön egy phtongus, nem létezik semmi, ami kiválthatná a szétválasztást vagy az összeillesztést.
Minden összetétel kűlönböző részekből áll, melyek újra oszthatók. A fenti meghatározás gyakran tárgya az elbizonytalanodásnak, a diasztémák karakterének megkérdojelezésének. Mert megelepődve kérdik : hogy lehet a ditono aszintetikus, nem öszettett, mikor lehetséges tónusokra, egész hangokra osztása? Vagy megint csak, hogy lehet a tónus a szintetikus, mikor fél tónusokra vágható? Ugyanez a kérdés megismétlődhet az imtonioval, a féltonussal.
A tudatanság, melyet a kerdezők elárulnak, azt mutatja, hogy nem értették meg a tényeket és nincs erejuk ahhoz, hogy megértsenek néhany kérdést a diasztéma nagyságokkal kapcsolatban. Némely diasztémak nagyság szerint egyszerre lehetnek összetettek es egyszerűek. Az aszintetikusság úgy tisztázható, mily szerepet játszanak a phtongusok, és nem a nagyságuk szerint. A ditono diasztéma peldául, mikor a mese, a közep es a lychanos által meghatározott,egyszerű, aszinetikus. Azonban szintetikus, összetett mikor a mese es a parhypate adja meg. Azt mondhatjuk, hogy az egyszerű (aploun), a nem összetett, az aszintetikus, nem függ a diasztéma nagyságától, hanem a phtongusok szerepetól, helyetol.
Kleonides
Ha jól értettem, kedves mester,-ha tévednék, kérlek állíts meg nyomban a kiigazítás végett - a diasztéma az, ami két különböző, magasabb és mélyebb phtongus közt van. A diasztémákat öt csoportra osztjuk. megkülönböztetjük őket nagyság, genos, szimfónia, diafónia, szintetikussság és aszintetikusság , szimmetrika ('ritá’) és asszimitrikusság ('aritá’) szerint. A nagyság szerinti megkülönböztetés az, mikor az egyik diasztéma nagyobb, a másik kisebb, mint példaul a 'ditonó, 'tonó, 'imitonió, 'dia tessaron','dia penté, 'dia pason' stb.
A genos szerinti külonbség mikor egy diasztéma diatonikus, a másik chromatikus, vagy enharmonikus. A szimfonikus es a diafonikus diasztémak azok, mikor egyfelol szimfonikusak, másfelol diafonikusak. Szimfonikusak például a dia tessáron, a dia pente, a dia pason stb. a diafonikus diasztémak a dia tessaronnál kisebbek. A dia tessaronnal kisebb diasztémak a 'diesis', az 'imitonió, a 'tonus'. szimfonikusak a 'tritonó,a tetratono,pentatono stb. a szimfónia két phtongus "összeillése" , egy magasabb és egy mélyebb összesimulása. A diafónia ennek az ellenkezője, ké t egymást taszító, nem összeillő phtongus, kellemetlenül a hallásnak. a szintetikus és az aszintetikus különbsége, hogy szintetikus vagy aszintetikus diasztémákból tevődnek össze. az aszintetikus diasztémák melyek egymast folyamatosan követő phtongusok sorából, láncából állnak, mint például a 'hypatí’ és a 'parhypatí’, a 'lychanos' és a 'mesí’. Szintetikus diasztémak azok, melyek egymást nem folyamatosan követo phtongusokbol állnak, mint a 'mesí’ es 'parhipatí’, a 'mesí’ es a 'nití’, a 'paramesí’ es a 'hipatí’. Léteznek még közös diasztémák, szintetikusak és aszintetikusak, azok melyek az 'imitonió-tól a 'ditonó-ig terjednek. Mert az 'imitonió az enharmonikus genosban szintetikus, a chromatikusban és a diatonikusban azonban aszintetikus. a tónus a chromatikus genosban szintetikus, a diatonikusban aszintetikus. a 'triimitoniő’ a chromatikában aszintetikus, a diatonikusban szintetikus. a ditono az enharmonikus genosban nem szintetikus, a chromatikusban és a diatonikusban szintetikus. az imitonionál kisebb diasztémak mind aszintetikusak. Hasonlo’képp a 'ditonó-nál nagyobb diasztemák mind szintetikusak. A szimmetrikus ('ritá’) és az asszimetrikus ('aloga’) diasztémák azok, melyek diasztémai szimmetrikusak vagy asszimetrikusak. A szimmetrikus diasztémak azok, melyeknek megahatarozható a nagysága, mint peldául a tonus, az 'imitonió, a 'tritonó’ stb. Asszimmetrikus diasztémak azok, melyek nagysaga nem szabályos, valtozó, növekvő, vagy csökkenő.
Ikodespotis
Istenemre, máris a téma sürűjébe értünk, kedvem volna a fürge hívivő fiútt a barátainkoz szalasztani ,jöjjenek sietősen, bánhatják, hogy nincsenek itt, es csak a a szóbeszedből hallják majd csupan beszélgetesünk. Másfelöl meg tán szerencsés, hogy kevesebben vagyunk, így nem akasztanak meg lépten-nyomon oktalan kérdésekkel. Ezért később küldünk értük, mikor már magunk közt tisztáztuk szegről-végről mi is a harmónia tudománya. Felmentjük az angelioforost, most hogy a fogasabb kérdésekhez értunk, jobb neki is, ahelyt hogy itt várakozzék ugrásra készen, míg mondanivalónknak szép formát nem lelünk, menjen addig inkább a szép lányokhoz fuvolázni.:)
Aristoxenos
Eztán meg kell mutatnunk a genosok különbségét , a szerint, hogy mozognak a mozgó hangok, 'kinoumeoi ftongoi', megmutatva a helyet, ahol "élnek",a 'topos'-t. Mindmáig ezt a témát teljesen mellőzték,így ezzel foglalkozva, kötelességűnk, hogy az alapoktol induljunk el, mivel nem létezik semmilyen előzmény. Amikor valamely genos skáláit megszámoljuk hozzátéve még a változatokat ,alfajokat, össze kell vetnűnk a klímákat, megismételve a számbavételt. Ez a kutatás nem történt meg a harmonikus teoretikusoknál , mivel nem tartották fontosnak. Mert nem értették meg jól, pontosan mi is ez a "mixis". A genosokban kűlönböző a tetrachord belső rendje. Megkulönböztetett szerepe van a mozgó hangoknak. A mozgó hangok toposát vizsgálva, találkozunk lychanossal, mely egy tónusnyi, nem távolodik el a középtől, mesi, távolabbra. Miderről a következőkben lesz majd szó részletesebben. Mert természetesen létezik olyan zenszerzési technika, ahol a lychanos két tónusra húz el a középtől, és nem csak hogy nem szabad mellőznűnk, hanem becsűlnűnk kell, mint a legszebben hangzót, ellentétben a mai zenészek többségével. Ezek kizárják a ditonon lihanost,magasabbat használva. Mindennek oka, hogy céljuk a dallam megédesítése, ezért időznek sokat a chromatikus genosnál, és még akor is, mikor az enharmoikus genost közelítik,chromatikus felé húznak, a neki megfeleló hangzással. Föltételezzűk tehát, hogy a lychanos toposa, a parhypatis helye és nagysága az elahistis diesis. Mert az utolsó hang nincs közelebb soha a hypatihoz egy diesisnél, és nem távolodik el messzebbre egy fél tónusnál. A toposok természetesen nem esnek egybe, hanem csak az érintkezesi pontjaik,melyek határként használatosak. Mikor ugyanarra a pontra,tasis, érkezik a parhypati es a lychanos, az egyik az emelkedése soran, a másik a leszálláskor,a két topos érintkezik, a mély parhypatis, a magas lychanos. A dia tessáron két és fél tónus. A pyknon két diasztémából áll, melyek összege kisebb mint a dia tessaronra kiegészített tetrachord maradék. A pyknont a mélyebben állo ftongus felöl határoljuk be elöször. Ez a hely két diesisből, 'enharmonion elahiston'-bol' áll. Másodszor megadjuk a két chromatikus diesisből, 'hromatikon elahiston'-ból állót. Látjuk a két legmélyebb lychanost,melyek az enharmonikusból és a chromatikusból származnak. Meggyőződtunk arról, hogy az enharmonikus lychanos a mélyebb, aztán jön a chromatikus, a legmagasabb pedig, 'syndonotates', a diatonikus. Eztán vegyűnk egy harmadik pyknont hasonló phtongussal. Aztán egy negyediket egy tónussal egyenlőt. Az ötödik szisztéma egy fél és egy imiolion diasztéma. A hatodik egy fél és egy egész tónus. Felsoroltuk a lychanosokat, melyek behataroljak az eloszor emlitett ket pyknont. Az a lychanos, amely a harmadik pyknont hatarozza meg a chromatikus, es a chromát, a színt ahova tartozik 'imiolion'-nak hivjuk. A lychanos, mely a negyedik piknont adja chromatikus, ahova tartozik tonikus chromatikanak nevezzuk. Az ötödik szisztéma lychanosa, mely a legnagyobb pyknont határolja be, ahol a két diasztéma,hypate-parhyipate és parhypate-lychanos összege egyenlő a lychanos és mese közevel, a legmélyebb diatonikus. A hatodik szisztéma lychanosa, a legmagasabb, 'syntonotati' diatonos.
Tehát a legmélyebb chromatikus lychanos magasabb a legmélyebb enharmonikusnal egy hatod tónussal. A chromatikus diesis az enharmonikusnál egy dodekatimorionnal nagyobb. Az egyharmad, tritimorion diasztéma egy dodekatimorionnal nagyobb az egy negyed diasztémánál. A két chromatikus diesise az enharmonianak,a kétszeres,téhát egy hatod, 'ekton'(ektimorion). Ezen kis diasztémák azonban nem kerülhetnek önallóan egy skálába, mert nem melodizalhatók, a természetük 'ameloditó.' A legmélyebb diatonikus lychanos egy fél tónussal és dodekatimorionnal magasabb a legmélyebb chromatikusnál,tehát hét tizenketteddel. Az imiolion chroma lychanosáig egy fél tónus a távolság, az imioliontól az enharmonikusig egy diesis vezet, az enharmonikus lychanostól a legmélyebb chromatikusig
egyhatod tonus, ektimorion, a legmélyebb chromatikustol az imiolion diasztémáig egy dodekatimorion, a tónus tizenkettede. A tetartimorion három dodekatimorionból áll, így , lathato, hogy diasztemank a legmelyebb diatonikustol a legmelyebb chromatikus lychanosig terjedhet. A legmagasabb diatonikus lychanos,sindonotati,magasabb,mint a legmelyebb diatonikus egy diesissel. Látható minden lychanos helye. Minden lychanos alacsonyabban a chromatikusnal enharmonikus, minden mélyebben a diatonikusnál chromatikus,egészen a legmélyebb chromatikusig. Minden lychanos mélyebben a legmagasabb diatonikusnál diatonikus,egészen a legalacsonyabb diatonikusig. Elméletileg a lychanosok száma végtelen, mivel bárhol áll meg a hang a lychanos toposán belül,lychanos a karaktere. Nincs ür a terűletén, sem hely,amely nem fogad be lychanost. Ezért a téma, amiről beszélgetűnk nem kis jelentősegű. "Ost einai mi peri mikrou tin amfisbitisin." Más zeneteoritikusok ( "harmonikusok"),csak a diasztémákkal foglalkoznak,hogy két tónusu-e a lychanos,vagy magasabb, vagy hogy enharmonikus. Mi belátjuk, hogy több lychanos van, hozzatéve hogy számuk elvileg végtelen [a gyakorlatban nem hallunk az 1/4 tónusnal kisebb hangközt].A parhypatinak két helye van, az egyik közös a diatonikus és a chromatikus skálában, míg a másik csak az enharmonikusban. A két nemben közös jelegű a parhypati. Enharmonikus téhát minden parhypati,mely alacsonyabb a mély chromatikusnál. Chromatikus és diatonikus minden más parhypati egészen eddig a hatarig. Három genosa van a dallamoknak: diatonikus, chromatikus es enharmonikus. Ezek kűlönbségére a a későbbiekben térűnk ki. Itt csak annyit kell megjegyeznűnk, hogy minden dallam ilyen, vagy ezek "vegyítese", a belölűk vett közös elemekből. A genosok különbözósége abban a tetrachordban látszik, mely a 'mese"-től (közép) a 'hypaté'-ig (alap) terjed, a tetrachord legmagasabb és legmélyebb pontja közt. Itt a szelső ftongusok a helyűkön "rögzítettek", "mozdulatlan",(akiniti ftoggoi) állandó ftongusok, a köztesek elmozdulnak a két szél felé .[Tetrachord=hypate+parhypate+lychanos+mese]
Mivel a mozgó ftongusok egy meghatározott sávban mozoghatnak csak, pontositanunk kell határértékeiket, kijelölve mozgásterűket. A legmagasabb az a lychanos, amely egy tónus távolságra van a 'mesé-töl, ezzel a diatonikus genosban talalkozunk. A legmélyebb lychanos két tónus távolságra van a 'mesé-től, az enharmonikus genosnál találjuk meg.Mindebbol kikövetkeztethető, hogy a lychanos 'topos', a hely ahol mozoghat a lychanos, egy tónus nagyságú. A parhypate es a hypate közt egy diasztéma nem lehet kisebb az enharmonikus diesisnél, mivel ez a legkisebb dallamba illő hangkoz.[Aristoxenos diesisnek nevezi a félhangnál kisebb hangközöket.] Meg kell értenűnk, hogy ez a diesis a kétszeresére nőhet, megtéve ezt az utat a lychanos eddig a pontig lefele menet, a parhypate pedig felfele menve,minden phtogus helyét meghatározzuk. Kitünik, hogy a parhypate topos nem nagyobb mint a legkisebb diesis.
Nemelyek kétkedve kérdik, hogy a nóta amely meghatározza az új diasztémát a mese es lychanos közt növekedhet, csökkenhet? Valóban a mese es a parhypate és a mese és hypate közt van diasztéma, mint ahogy minden "nem mozgó " állandó phtongus pár közt. Igy hát elfogadjuk, hogy a mese és lychanos közt diasztémák sokasága létezik? Nem lenne jobb, ha megváltoztatnánk a phtongusok nevét, csupán egynek hagyva meg a lychanos cimkét, a többit meg újra kereszteljük? Minderre a válasz,hogy értékelnűnk kell a phtongusokat "működés" szerint, látjuk, hogy a niti es a mesi különbözik működésében a paranite és lychanostól, mint ahogy a paramesi a hypatetól, így minden párnak megvan a maga neve, mivel esetűnkben például a diasztéma amibe helyezzük a dia pente. [Ez a részlet magyarázatra szorul, megelőlegezve csak annyit, hogy a hypate, parhypate, lychanos, mese sor, mikor nagyobb szisztémákat építünk a tetrachordokból, helyére, szerepére utaló jelzőt, kiegészítést kap. Lásd pl. paranite (a niten túl)]. Ha megprobálnánk minden helyzetnek megfelelő elnevezéseket adni, melyek illenek a 'pykno' (a tetrachord alsó felén a két "sűrű diasztéma) minden növekedésehez és csökkenéshez, egy végtelen szótarat kapunk. A lychanos topos végtelenül osztható. Valóban, milyen genosok chromáinak kellene bizalmat szavazni? Nem vezettetnek hasonlo osztasú skálával mind, sem az enharmónia, sem a chromatika. Miért kellene kitüntetni a lychanos névvel csupan a kéttónusu lychanost, a kicsit magasabban fekvő ellenében? A kettő közül bármelyiket használjuk, az érzékeink, a hallásunk azonnal jelzi, hogy az enharmonikus genoshoz illenek. Ha megpróbáljuk követni az egyenlőséget és az egyenlőtlenséget, elvész a lehetőség a hasonló és a kűlönböző érzékelésére. A 'pyknó' sűrűsödés nem helyezhető egy meghatározott nagysághoz, sem az enharmoniánál, sem a chromatikánál, mert egy bizonyos sávba illenek. Nyilvanvaló azonban, hogy határértékeik nincsenek összhangban azzal, mint ahogy az érzékeink felfogják. Az érzékelésnél az olyan fogalmak mint 'pykno' (a tetrachord két alsó, 'sűrű' pontja), a chromatika, az enarmonia, úgy jelennek meg, mint valami közösre, hasonlóra, karakterisztikusra való ráismerés, és nem mint diasztéma nagyság. Minden genos az érzéseinket meghatározott módon "mozgatja", ugyanakkor a genosok, megőrizve karakteruket, többféle skála osztást követhetnek a tetrachordjukban. Igy nyilvanvalóvá válik, hogy míg a nagyságok változnak, a genos megtartja jellegét. A szélső, a tetrachord állandó, rögzített, nem mozgó phtongusai megtartják nevüket, a legmagasabb a mesi, a legalacsonyabb a hypate. A köztes phtongusoknak is megmarad az elnevezesük, a magasabb a lychanos, a mélyebb a parhypate. Az érzékek a mese es hypate közt a phtongusokat mindig lycchanos es parhypateként fogják föl. Ha azt követelnenk, hogy az egyenlő diasztémák ugyanazt a nevet kapják, vagy a hogy a kűlönbözőek másféléket, ez olybá tünne, mintha az érzeteinkkel viaskodnánk.
A "pykno' fogalmat használjuk mindazon esetben, mikor egy tetrachordnál, melynek két vége dia tessaron nagysagú hangközt zár le, a két alsó diasztéma "sűrűsödik", vagyis kisebb mint a tetrachord fennmaradó része. A tetrachord felosztásánál talalunk igen "jeles" diasztémákat, ismert nagyságokat a diasztéma családban. Egyik figyelemre mélto ezek közűl az enharmonikus, ahol a 'pykno', a sűrűsödés egy imitónio,félhang, a maradék pedig ditónus,két egesz hangköz.A chromatikának három alfelosztása: a lagy chromatika,az imiolio (másfeles), valamint a tonikus chromatika.A lágy chromatika osztásánál a 'pykno' két chromatikus diesis (elahiston chromatikon dieseon), a maradék tetrachord két mértekkel mérhető : vagy az 'imitonió'-t, a féltónust vesszűk háromszor egy chromatikus diesissel kiegészítve, úgy hogy osztása három féltónusnyi legyen, kiegészűlve még az egész hang harmadával (triton tou tonou). Ez a legkisebb pykno a chromatikában, a lychanosa a legmélyebb. A chromatikus imiolionál a pykno egy imiolio (egy és egy fél)az enharmoniához viszonyítva a pykno diesisei tűkrözödnek. A chromatikus imiolonnál a pykno nagyobb mint a lágynal, ezt könnyen megkülönböztetheti bárki [ barki? :) lám így gyotör minket galadul A.] mivel az első kisebb a tónusnál, az egészhangnal egy enharmonikus diesissel (1/3t), míg a másodiknál egy chromatikus diesissel (1/4t). A tonikus chromatikánál a pykno két féltónus, két imitónio nagyságú, a maradék egy triimitónio (egy egész és egy fél hangköz). Eddig a pontig az osztás és a két phtongus "mozgásban van", eztán azonban a parhypate rögzűl, mivel elért a mozgássávjának határpontjához. A lychanos egy enharmonikus diesisnyire mozdul el. Igy a lychanos es a hypate közt egy olyan diasztéma keletkezik, mely egyenlő a lychanos és a mese (közép) diasztémával, így a 'pykno' nem hasonlít az előzőekben említett felosztásra. Ekkor törtenik, jelenik meg,- ennel a tetrachord beosztasnál, a pyknon változásával,- a diatonikus genos.A diatonikában két osztásfajta van, a lágy és a syndono. A lágynal a diasztéma a hypate és parhypate közt fél hang, (imitonio), a parhypete és lychanos közt három enharmonikus diesis, a lychanos és a mese (közép) közt öt diesis.A syndono diatonikus osztásánál a hypate és a parhypate közt a diasztéma fél hang , a következő diasztemák mindegyike pedig egész hang (tónus). Lychanosaink száma tehát hat, egy enharmonikus, három chromatikus és kettő diatonikus, ahany tetrachord felosztás. A parhypatek száma kettővel kevesebb, tehát négy. A magyarazat erre, hogy az imitonikus parhypatét hasznájuk két diatonikus és a a tonikus chromatika esetében. A négy parhypate esetében az enharmonikus elkűlönűl, csak névadóját ismeri, míg a többi három "közösködik" a diatonikában és a chromatikában. A tetrachord diasztémáknál a hypate és a parhypate köztiek egyenlóek, vagy kisebbek azoknál melyek a parhypate és a lychanos közt vannak, és sohasem nagyobbak. Az egyenlöségek egyfelől láthatók,
masfelöl kitűnik az enharmonikus és chromatikus osztásnál,hogy kisebbek a diatonikusnál. A fentieket a chromatikánál értheti meg valaki, ha figyelembe veszi a pahypatet a lágy chromatikánál, a lychanost a tonikusnál. Az efféle pyknon osztások természetesen"dallamosak", elfogadottak (emmeles). Az 'ekmeles' a nem melodikus akkor keletkezik, ha forditott sorrendet veszünk. Ilyen osztások harmónia nélkűliségre vezetnek.(Anarmosti gar fainontai ai touautai diaireseis). Másfelöl a diasztéma a parhypate és a lychanos közt lehet egyenlő vagy egyenlőtlen, hasonlóan a lychanos és a mese koztiekhez. Egyenlő a magasabb diatonikusban, kisebb a többiekben, nagyobb amikor lychanosnak magasabbat használunk a diatonikus lychanosnál, a parhypatenál mélyebbeket, melyek ugyanazt a féltonust használjak.
Egészen eddig a pontig a tetrachordok két phtongusa, a pyknonban, mozgásban volt. Egyszer csak azonban akadályba utköznek, megállitja őket valami, és érzékszerveink azt súgjak, nagy es dönto változás következett be a genosok családjaban. A parhypati átérvén az egész rendelkezésére alló teret, megtorpan, a lychanos pedig csak egy enharmonikus diesisnyit lep előre. A pyknon "eltünt", tetrachordunk, mely eddig két kisebb, egy sűrűbb és egy nagyobb részre oszlott, most két egyenlő részre vágódik. Mint tudjuk, a szabály, a pyknonnak mindig kisebbnek kell lennie a maradéknál. Csodák csodája, ekkor jelenik meg a bűszke diatonikus genus, ez az ő háza tája, birodalma, ahová pyknon nem léphet.
A diatonikus genosban kétféle osztást ismerűnk, a lágy (malako) és a feszes (syndono) diatonikát. A lágy diatonikánál a diasztéma hypaties parhypati közt egy fél tonus (imitonio), a parhypate és lychanos diasztéma három enharmonikus diesis (enh.dies.=3/12 tonus), a lychanos es mesi távolság öt diesis. A feszes (syndono) diatonikus az, amikor a diasztéma a hyapte és a parhypate közt fél tónus, míg a maradék disztémák egy tónus nagyságúak. A lychanosok száma tehát hét: egy enharmonikus, három chromatikus és kettő diatonikus, természetesen követve ahány tetrachordunk, oszatasunk van a genosokban. A parhypaték kettővel kevesebbek,tehát négy áll rendelkezesunkre.Ennek oka, hogy a fél tónusu parhypatét mindkét diatonikus osztásban használjuk, csakúgy mint a tonikus chromatikában. A négy létező parhypate közűl az enharmonikus a az öt magat illető genoshoz tartozik, a három másik közösködik két genosban, a diatonikusban es a chromatikusban (+szin, chroma).
A tetrachord diasztémák közűl azok, melyek a hypate es a parhypate között vannak, egyenlőek, vagy kisebbek azoknál, mint amelyek a parhypati és a lychanos közt helyezkednek el, de sohasem nagyobbak. Az egyenlőség látható az enharmonikus és chromatikus osztásban , ami kisebb az megfigyelhető a diatonikusban. A chromatikából könnyen megértheti bárki mindezt, ha figyelembe veszi egyfelöl a lágy chromatikus parhypatet, másfelol a tonikus lychanost. Es természetesen a hasonló osztasok helyesek a dallamban (emmeles). Nem helyes dallam, (ekmeles) akkor keletkezik, ha az ellenkező sorrendet választjuk, ha tehát valaki parhypaténak veszi az imitonikust (féltónus), lychanosnak meg az imiolikus (másfeles)chromatikát, vagy a parhypateja egyfelöl imiolikus chromatika, a lychanos pedig lágy chromatikus. Az effajta osztások harmoniátlanok. Másfelől a diasztéma parhypate és lychanos közt dallamosítható egyenlöen, vagy egyenlötlenűl is a lychanos és a mesi közt. Az egyenlöséget látjuk a feszes diatonikában, a kisebbedést az összes többi genosban. A nagyobbodást, mikor magasabb lychanost használunk a diatonikus lychanosnál, parhypatenak pedig valamely mélyebbet, ahol fél tónus található.
Az 'exis'-t a dallam természete felöl vizsgáljuk meg, nem úgy, mint azok, akik úgy veszik űldozobe a fogalmat, mint a diasztémák 'sűrítését' a diagrammán (katapyknosin), és így megtagadják alapjaiban a dallamvezetés (agogi) rendjét. Ez szembeötlő, ha a sűrűn egymás után sorakozó kis diasztémákat (diesis) vizsgáljuk, szem elött tartva, hogy senki sem képes elénekelni egymás utan sorban összefűzve ennyi kis hangközt pontosan,[ se füle se torka, sem esze nem segíti fölfogni, követni].
Egy pyknon diasztéma (a tetrachord két alsó kis sűrű hangköze) nem illeszthető a dallamba egy masik pyknont követve, sem részben, sem egészben. Ugyanis ekkor az törtenik, hogy sem a következő négy phtonus nem alkot dia tesszaron szimfóniát, sem az öt phtongus dia pendet. Az ily módon kiválasztott phtongusok nem adnak melodikus sort, dallamtalanok (ekmeleis). Azok közűl a phtongusok közül, melyek körülveszik a ditonont (két egész hang), a mélyebb a pyknon magasabbjának, a magasabb a pyknon mélyebbjének felel meg.
Szűkségszerű hogy a pyknon összekötések, melyek dia tesszaron szimfóniakká egészitik ki, ditonussal kötődjenek. Miután ez kényszerű, a pyknon és a ditonon egymást váltják. Nyilvanvaló, hogy azok a phtongusok, melyek körülveszik a pyknont, a mélyebb a pyknon magasabbja, magasabb a pyknon mélyebbje. A phtongusok, melyek követik a tónust a pyknon mélyebbjei, mert a tónus (egész hang) a tetrachordok közti diazeugtikus kapcsolat. Nyilvanvaló, hogy a phtongusok, melyek a tónust határolják, egy pyknon mélyebb hangjai. Két ditónus, két egész hang terjedelmű diasztéma nem követheti egymást. Mert ha ez megtörténik, a magasabb ditónust követne egy pyknon a mély oldal felöl, mert a pyknon legmagasabb hangja a legalacsonyabb tónus, mely határolja a ditonust. Az enharmonikus es a chromatikus skáláknál két tónus egymás után helyzése nem megengedett. Tételezzűnk fel azonban egy ilyen menetu skálát. Szükségszerűen a phtongus amely határolja a tónust a magas felől, egy dia tesszaron szimfóniat kell hogy alkosson a rákovetkező negyedikkel, dia pendet az ötödikkel. Ha ez nem törtenik meg ezen föltételezett skálaban, akkor a hangsorunk zeneietlen. Ez a szimfóniakra való kiegészülés példánkban nem történhet meg, nyilvanvalóan. Mert ha enharmonikus a skála, a lychanos, mely a negyedik a hangok sorában, négy tónus távolságra kerűl. ha a chromatikus skála, akár lágy (malako)akár másfeles (imiolios), a lychanos a dia pendetől egy nagy hangköz távolságra esik. ha tonikus, a lychanos szimfóniát alkot a dia pentevel. ez azonban meg nem elégséges, hogy kielégitse a harmónia törvényt, mely megköveteli, hogy a negyedik phtongus dia tesszaronra, az ötodik dia pendere érkezzen. Ez a két feltétel itt nem érvényesűl. Világos, hogy a phtongus, mely határos a hozzávett tónussal a magas fele, zeneietlen (ekmelis). folytatva, ha a második tónus a mel'y fele helyeződik, akkor a tonikus diasztéma a diatonikus genosba fut. Következesképp kiderül, hogy az enharmonikus és a chromatikus genosban nem fér meg két egymást követő tónus.
Ikodespotis
Nem lepne meg, Kedves Kleonides ha most valasztas ele allitanank, hogy maradj-e vagy kovesd a hirvivonket a fuvolaslanyhoz, az utobbi mellett dontenel. Gyotrelmesen szep kerdesek ezek, valassz hat szabadon, szolj hozza a Mester gondolataihoz, melyek ujabb-es ujabb gondolatokat es kerdeseket szulnek, vagy tavozz szotlanul, nem haragszunk meg erte, bar tagadhatatlan kivancsiak lennenk, es mi tagadas segitsegunkre volna, hogy eligazodjunk ezen fogas kerdesekben, ha maradnal…:)
Kleonides
A fuvolaslanyt ismerem, megerto, kedves termeszetu , megvar minket. A Genus viszont negy phtongus olyan osztasa, melynek megmagyarazasa, megertese nem tur halasztast. Genos harom letezik: diatonikus, chromatikus es enharmonikus. A diatonikus a mely fele ereszkedve tonus, tonus es feltonus. Felfele haladva a magas fele ellenkezo modon enekelt, tehat feltonus, tonus, tonus. A chromatikus genos a mely fele: triimitonio, feltonus es feltonus, a magas fele pedig feltonus, feltonus, triimitonio. Az enharmonikus genos a mely fele, ditono, diesi, diesi, emelkedve diesi, diesi es ditono. A diatonikus genosban a kovetkezo phtongusok vannak:
proslambanomenos
hypate hypaton
parhypati hypaton
lihanos hupaton diatoniki
hypati meson
parhupati meson
lihanos meson diatoniki
mesi
triti sinimmenon
paraniti sinimmenon diatoniki
niti sinimmenon
paramesi
triti diezeugmenon
paraniti diezeugmeno diatonos
niti diezeugmenon
triti hiperboleon
paraniti hiperboleon diatonos
niti iperboleon
A chromatikus genos phtongusai:
proslambanomenos
hypati hipaton
parhipati hipaton
lihanos hipaton hromatiki
hipati meson
parhipati meson
lihanos meson hromatiki
mesi
triti sinimmenon
paraniti sinimmenon hromatiki
niti sinimmenon
paramesi
triti diezeugmenon
paraniti diezeugmenon hromatiki
niti diezeugmenon
triti uperboleon
paraniti hiperboleon hromatiki
niti hiperboleon
Az enharmonikus genos phtongusai:
proslambanomenoshipati hipaton
parhipati hipaton
lihanos hipaton enarmonios
hipati meson
parhipati meson
lihanos meson enarmonios
mesi
triti sinimmenon enarmonios
paraniti sinimmenon enarmonios
niti sinimmenon
paramesi
triti diezeugmenon enarmonios
paraniti diezeugmenon enarmonios
niti diezeugmenon
triti hiperboleon enarmonios
paraniti hiperboleon enarmonios
niti iperboleon
A genosok "vegyitese" (mixi) phtongusai:
proslambanomenos
hipati hipaton
parhipati hipaton
lihanos hipaton enharmonios
lihanos hipaton hromatiki
lihanos hipaton diatonos
hipati meson
parhipati meson
lihanos mesonenarmonios
lihanos meson hromatiki
lihanos meson diatonos
mesi
triti sinimmenon
paranti sinimmenos enarmonios
paraniti sinimmenon hromatiki
paraniti sinimmenon diatonos
niti sinimmenon
paramesi
triti diezeugmenon
paraniti diezeugmenon enarmonios
paraniti diezeugmenon hromatiki
paraniti diezeugmenon diatonos
niti diezeugmenon
triti hiperboleon
paraniti hiperboleon enarmonios
paraniti hiprboleon hromatiki
paraniti hiperboleon diatonos
niti hiperboleon
A szamba vett phtongusok kozul egyesek "mozgok" koztesek (kinoumenoi), masok rogzitettek, szelsok (estotes). A rogzitettek, a mozdulatlan szelek a tetrachordban [ viszonylagos ertekallandosag] azok, melyek nem valtoznak a genosokkal, megmaradnak rogzitetten egy ponton (tasi). A mozgo phtongusok a tetrachordokban azok, melyek ezzel ellenkezoleg, genosrol-genosra valtozanak, nem maradnak allandok egy helyen.
Az mozdulatlan (estotes) phtongusok szama nyolc:
proslambanomenos
hipati hipaton
hipati meson
mesi
niti sinimmenon
paramesi
niti diezeugmenon
niti hiperboleon
Mozgo phtongusok, mindazok melyek az allandok utan megmaradnak. Ezek kozul egyesek "barupikni", masok 'apikni' es a tokeletes szisztemak 'periehontes' phtongusai.
A'baripikini' phtongusok szama ot:
hipati hipaton
hipati meson
mesi
paramesi
niti diezugmenon
"Apikini' es 'periehontes' phtongusok harman vannak:
proslambanomenos
niti sinimmenon
niti hiperboleon
A mozgo phtongusok kozul nemelyek "mesopikni", masok 'oxipikni', vagy diatonikusok.
Az ot 'mesopikni a kovetkezo:
Parhipati hipaton
parhipati meson
triti sinimmenon
triti diezeugmenon
triti hiperboleon
'Oxipikni" phtongusokbol minden genosban ot van. Az enharmonikus genosban enharmonikusok, a chromatikusban chromatikusok. A diatonikus genosban nem letezik 'pikno'.
Az enharmonikus genos 'oxipiknoi' phtongusai:
lihanos hipaton enarmonios
lihanos meson enharmonios
parhipati sinimmenon enharmonios
paraniti diezeugmenon enharmonios
paraniti hiperboleon enharmonios
A chromatikus genos oxipiknon phtongusai:
lihanos hipaton hromatiki
lihanos meson charomatiki
paraniti sinimmenon hromatiki
paraniti diezeugmenon hromatiki
paraniti hiperboleon hromatiki
A diatonikus phtongusok:
lihanos hipaton diatonos
lihanos meson diatonos
paraniti sinimmenon diatonos
paraniti diazeugmenon diatonos
paraniti hiperboleon diatonos.
A genosok száma három. ezek a diatonikus, a chromatikus, az enharmonikus nemek, vagy ezek összetétele 'mixis'. A diatonikus, diatonikus osztast, a chromatikus chromatikust, az enharmonikus enharmonikust használ. Közös a dallam mikor 'estotes' phtongusokból, vegyes mikor több genos jellemzőit tartalmazza, mint például a diatonikus és chromatikuset, a diatonikusét ez az enharmonikust, a chromatikust és enharmonikust, vagy a diatonikust a chromatikust és az enhatmonikust. A genosok különbsége a mozgó 'kinoumeni’ phtongusokból ered. A lychanos egy egész hang sávban 'topos', a prhypate egy diesisnyi helykozben mozoghat. A legmagasabb lychanos egy tónus távolságra, a legmélyebb ditónusnyira helyezkedik el a tetrachord szélétől. A legmélyebb parhypate egy diesisre, a legmagasabb egy fél tonus távolságra esik a tertachord végtől.
A szín 'chroá egy sajátos osztása a genosnak. A közismert színek száma hat,[ tehát létezhettek mások is...!] egy enharmonikus, három chromatikus és két diatonikus. az enharmonikus genos szinének egy rá jellemző osztása van,'diesis', 'diesis', 'diesis isi es 'ditonus'. A lágy chromatikus genos a legmélyebb a chromatikus osztások közt, diesi tritimoroio, diesi isi es egy diasztéma mely egy tónus egy fél tónus és egy harmad tónus összege. az 'imiolió chromatikus genos (másfeles) egy 'imiolio diesis', 'diesis isí és egy aszintetikus diaszetémából, hét tetartimorion desisből áll. a tonikus chromatikus genos a rá jellemző színt használja, féltónus, féltónus és triimitónio. A chromatikus genosok neve, 'malakó’,(lágy) 'toniaió’(egesz hangnyi)- a nevüket arról kapták, milyen szerepet játszanak a tetrachord "sűrű” (piknó) felében,- az alsó két kis diasztéma közben. a tonikus chromatikus genosban az összetételben szereplő tónus, az imiolion pedig a két diesis, az imiolikus és az enharmonikus diesis szerepel mint támpont az elnevezéshez. A lágy chromatikus genos azért kapta a nevét, mert a legkevesbbé "sűrű”, sűrűsege elgyengűl, eltűnik. A diatonikus osztás lágynak nevetett genosa mellett a másik a 'sindonó a feszes fajta. A lágy diatonikus genos dallama féltónus, egy aszintetikus diasztéma három diesisből és meg egy aszintetikus diasztéma öt diesis nagyságban. A feszes (sindono) diatonikus genos imitonion, tónus, tónus.
Ikodespotis
Szép, szép a tudomány, de bevallom, nekem kissé gyors az ütem, ahogy a harmónia tudomanyának ösvenyen egyre magasabbra értek, kedves barataim, kicsit elszedültem, máskor majd ügyelek, legyen kezetek ügyében hangszer, aulos, lyra,példazva a mondandót, vagy akar egy 'kanon' Arisztoxenoszunknak, hogy megmutassa, cáfolja mindazon érveket, akik eget-foldet, matematikat összevetve próbálnak "zenélni". A hangszerek társaságában 'táncosabb' a tudomány, nemdebar, kedves mester? Ha nem értesz egyet, kérlek ne szidj össze, felejtsd el oktalan megjegyzésem, és haladjatok tovább, tetszésetek szerint, és eztán már meg se szólalok...:)
Aristoxenos
...igy legyen. A tónusnak, mint oktáv, dia pason fajtának (eidos) leírásával nem sokat bibelodunk most. Máshol, maskor keressuk majd a kérdésre feleletet, felsorolva a "harmonikusok", az elottunk jaro teoretikusok elnevezéseit,szeműkre vetve a rendszertelenséget. A "harmonikusok", úgy vannak a kérdéssel, mint a városallámok a naptáraikkal, amikor Athénban az ötödik napot számolják, Korinthoszban a tizediket, máshol pedig a nyolcadikat. A hypodor, a myxolyd, a dór, a phryg, a lyd, a hyperphryg hangsorok elrendezve "harmonikusok" szerint: a legalacsonyabb a hypodor, egy fél tónussal magasabb a mixolyd, egy fél tónussal a dór, egy tónusssal a phryg, egy tónussal a lyd. A phryg a dórtól tónus, a lyd a phrygtől három diesis távolságra van. Ugyanígy a mixolyd a lydtől.
Az egymást követő tetrachordok vagy 'synafi' vagy diazeugtikus kapcsolásuak. Az elsőnél a végek átfedéssel, a másodiknal egy kapcsoló egeszhanggal illeszkednek. Egy sor phtongusnál minden negyedik tetrachordot alkot sinafikusan, minden ötödik dia pente szimfoniát diazeugtikusan, igy mivel az egymás után következő phtongusoknak meg kell felelnie a fenti feltételeknek, az egymást követő tetrachordokra is kötelező érvennyel bír a szabály. De gyakran a hallgatosagunkobol tobben kifejezik a kétséget az egymás utaniságról, a folyamatosságról (exis). Mit jelent általánosságban az exis? Másodszor, mely a kettő közűl az érvényes, a sinehis vagy a diazeugtikus, létezhet még más is rajtuk kívűl? Harmadszor, lehetséges, hogy mindkettő ugyanaz? Ezekre a kérdésekre a következő válaszokat adtuk: Sinehes skálák általaban azok, melyek határpontjai (oria) vagy egymást követők vagy egybeesnek. A skála menetben két változat létezik, mikor az egyik magasabb ( ekkor a mélyebb határpontja a magasabb skálának közös a mélyebb skala magasabb határpontjával), a másik az, mikor a mélyebb phtongusa a magasabb skálanak, a következo foka a mélyebb skála határpontjának. Az egymást követő tetrachordoknak közös a jellege a formája is. A skálák elkűlönűlnek fajok szerint, ezek tetrachordjai fajon belűl hasonlóak. Ez úgy lehetséges, hogy egy tónus közvetít. A következtetés, hogy két hasonló tetrachord egymást követő, ha egy tónus segíti öket, vagy a határpontjaik egybeesnek. Az egymást követő tetrachordok szűkségszerűen csak sinimenikusak vagy diazeugmenikusak lehetnek. Két tetetrachord 'diadohiká' egymást követő, ha egy tónus választja el őket egymástól, vagy a végpontjaik átfedéssel egybeesnek. Igy a diazeutikus tetrachordok synimmenikusak, vagy diazeugtikusak. Az egymást kovető tetrachordok nem lehetnek kűlönböző minőségűek. Valamennyi harmonikus skála amely több tetrachordbol áll, diazeutikus vagy synafikus. A diazeutikus kategória a dia tesszaron egyszerű részeivel 'dolgozik', szükségszerűen a változas csakis a dia tesszaron részeken törtenik. A diazeuxis egy kűlőn sajátos tónussal is rendelkezik. Ha tehát bebizonyul, hogy ennek a sajátos elemnek , a tónusnak nincs változása a genos átmeneteknél, váltásoknál, akkor nem marad más, mint elismerni, hogy a változas csak a dia tesszáron részeket érinti. A legmélyebb es legmagasabb ftongus amely a diazeutikus tónust határolja, a kapcsolódás helye [?] itt áll meg a legmélyebb tetrachord. A diazeutikus ftongus tehát mozdulatan marad a genosok valtozasanál. Minden genosban annyi az egyszerű, nem összetett (apla) diasztéma, mint ahány a dia pentében.
A genosok átmeneteinél, áttranszponálásánál, csak a dia tesszaron részek mozognak, míg a kapcsoló diazeutikus rész valtozatlan, mozdulatlan marad. Minden genosban annyi az egyszerű, nem összetett (apla) diasztéma, mint ahány a dia pentében. Minden genos skálája, mindazok fényében, mit eddig felsoroltunk, synafikusan (kezdet=vég), vagy diazeutikusan, (kezdet és vég közt egy egész hang) tetrachord kapcsolatból áll. Megmutatkozott, hogy a synafi a dia tesszaron részeiből all, a diazeuxis pedig egy sajatos diasztéma, tónus, egész hang hozzáadás. Ezzel a hozzátétellel, tónussal, a dia tesszarron kiegészűl dia pentére. Nyilvanvalóvá válik, hogy egy genos skálája, felvéve valamely színt, nem tevődik össze több egyszerű, nem összetett (apla) diasztémaból, mint amiből a dia pente áll. Tehát minden genosban az egyszerű, nem összetett diasztémák száma maximum annyi, mint a dia pente.
Kleonides
A szisztémák különbsége hét. Négy ebből a diasztémák különbségéhez hasonló, mint a nagyság, a genos, a szimfónia es a diafónia, a rito es alogo felosztásnál. három megkülönböztetési mód a szisztémákra jellemző, így a folyamatossag ('exis'), a 'hyperbatikus', a 'sinimená’, a 'diazeugmená’, az 'ametabola’, es 'emmetabolá’. Nagyság szerint különböznek a nagyobb szisztémák a kisebbektől, mint ahogy a dia pason a tritonotol, a dia pendetől és a dia tessarontól, stb. A genosok szerint elkülonítunk diatonikus, enharmonikus es chromatikus szisztémákat, vagy a chromatikust es enharmonikust a többitől. a szimfónia szerint szétválasztjuk a szisztémákat diafonikus es szimfónikos phtongusokból állokra. Az ametabolo szisztémában hat szimfonikus létezik, mely két és fél tónusból áll, pl. a hypate hypatontól a hypate mesonig. A második a dia pente, mely három és fél tónusból áll, pl. a proslambanomenostól a hypete mesonig. a harmadik a dia pason, mely hat tonusból áll. pl. a proslambanomenos a meseig. A negyedik a dia pason és egy dia tessaron, mely nyolc és fél tónusból áll, pl. proslambanomenostól a diezeugmenikus diatonikusig. Az ötodik a dia pason egy dia pentevel, mely kilenc és fél tónus, pl. a proslambanomenostól a niti diazeugmenosig. Hatodik a 'dis dia pason', mely tizenkét tónusból áll, pl. a proslambanomenostól a nite hyperboleonig. A 'sinimmenó’ szisztéma a negyedik szimfóniáig halad. Első a dia tessaron, második a dia pente, harmadik a dia pason, negyedik a dia pason egy dia tessaronnal. A hang magassága a nyolcadik szimfoniáig ér, mely 'dis dia pason' és egy dia tessaron, és dis dia pason és dia pente. Diafonikus szisztéma a dia tessaronnál kisebb, és valamennyi szimfóniak közti szisztéma. Létrejöhetnek sémák hasonló nagyságokból, melyek ugyanolyan aszintetikus diasztémákból állnak, ugyanannyi szamu dodekatimorionból, ha létezik valamely nem hasonló, mely megbontja ezt a rendet.
Mert nem idéznek eló szétesést azok az aszintetikus diasztémák, melyek mind hasonlóak, a sémájuk egyforma. létezik tehát a dia tessaronnál négy fajta séma.az első az, melyből ered a 'baripykna’, pl. az mely a hypate hypatontól a hypate mesonig terjed. Második séma az, mely a 'mesopykno-ból származik, pl a parhypate hypatontól a parhypate mesonig. Harmadik séma az, mely 'oxipikná,’ pl. a lichano hypatontól a lichanos mesonig. Az enharmonikus genosban és a chromatikusban a szimfónia sémák a pyknonhoz igazodnak, míg a diatonikus genosban nincs séma mely a pyknonnál helyzetbe kerülhet, hanem a genos megtartja a fél és egész tónusát. A dia tesszáron szimfoniában egy fél tónus és két tónus van. A dia penteben egy fél tónus és három tónus talalható. A dia pason két fél tónusból és öt tónusból áll. Megvizsgalhatók a sémák a fél tónussal való helyzetük szerint is. A dia tessaron szisztémában a féltónus a mély tónus felé esik. Más fajta dia tessaron, mikor a féltónus a tónus magas részen van. A harmadik fajta dia teszaron, melynel a féltonus a tónusok közt talalható. Hasonló történik a többi genosban is, ahol a hasonló phtongusok a hasonlókhoz haladnak.
A dia pente szisztémában négy séma van. Az első 'baripyknó phtongusokból áll, ahol az első tónus a magas felé esik, a hypate mesontól a parameseig terjed. A második a 'mesopyknó’, ahol a második tónus a magas felé talalható. A parhypate mesontól a triti diezeugmenonig terjed. A harmadik az 'oxipyknó, ahol a harmadik tónus a magas felé tart, a lychanos mesontól a paranite diezeugmenonig terjed. A negyedik séma a 'baripykná’, ahol az elsó tónus a mély felé helyezkedik el, a mesetől a niti diezeugmenonig, vagy a proslambanomenostól a hypate mesonig terjed. A diatonikus genosban az első séma az, ahol a első féltonus a mély felé esik, a masodik séma, mikor az első féltonus a magas felé tart, a harmadik mikor a második féltonus a magasnál van, a negyedik séma mikor az első féltónus a mély felé helyeződik.
Hét dia pason fajta létezik. Az első az, mely 'baripyknó’ phtongusokból áll, ahol az első tónus a magas fele tér, a hypate hypatontól a parameseig terjed, a régiek által mixolyd sémanak nevezve. A masodik fajta séma az, mely 'mesopyknó phtongusokból ered, ahol a második tónus a magasnál áll, a parhypate hypatontól a trite diazeugmenonig, a régiek által lyd sémának híva. A harmadik fajta séma az, mely 'oxipyknó phtongusokból ered, ahol a harmadik tónus a magasnál talalato, a lychanos hypate és a paranite diezeugmenon közt, régen phryg sémanak nevezték. A negyedik séma az, mely 'baripyknó’ phtongusokból áll, ahol a negyedik tónus a magas felé tevődik,a hypate mesontól a nite diezeugmenonig, régről dór sémának keresztelték. Az ötodik fajta séma az, mely 'mesopyknó phtongusokat használ, ahol az ötodik tónus a magasan áll, a parhypate mesontól a triti hyperboleonig talalható sávban, régről való neve hypolyd séma. Hatodik fajta séma az mely 'oxipyknó phtongusokból ered, ahol a hatodik tónus magasra kerül,a lychanos mesontól a paranite hyperboleonig, neve ősidőkben hypophryg volt. Hetedik fajta séma az, mely 'baripyknó phtongusokkal, a mély felől tónussal rendelkezik, a mesetől a nite hyperboleonig, neve a múltbn lokriszi vagy hypodór séma.
A diatonikus genos első sémája a dia pason, melynél az első féltónus a mély felé esik, a negyedik a magas részen van. A második fajta séma, mikor a harmadik féltónus a mélynél található, az első a magasnál. a harmadik séma mikor a második féltónus a mélynél és a magasnál is elhelyezkedhet. A negyedik séma, mikor az első féltónus a mélynél van, a harmadik féltónus a magasnál. Az ötödik fajta séma, ahol a negyedik féltonus a melynél, az első pedig a magasnál található. Hatodk fajta séma, mikor a harmadik féltónus a mely fele, a második féltónus a magas fele esik. Hetedik fajta séma, mikor a második féltonus a mély, a harmadik féltónus a magasnál időz. Nevük, csakúgy mint az enharmonikus es chromatikus genosban ugyanaz, hasonló phtongusok és kiterjedések.
A 'ritó’ es 'alogó’ sémai elkülönülnek, asszerint, hogy rita vagy arita diasztémákból állnak. Mert amelyek rita diasztémákból állnak, rita szisztémák, amelyek pedig aloga diasztémákból tevődnek össze, aloga szisztémák. a 'sinehos' és 'hyperbató kűlönbség a szisztémáknál azt jelenti, hogy vagy sinehes, vagy hyperbaton módon, phtongusokkal énekelhetők. a sinimmena és diazeugmena különbségéről, hogy azok a szisztémak, melyek sinimena tertachordokból állnak, megkülönböztetendők azoktól, melyek diazeugtikus tetrachordokból épünek. Két tetrachord sinimmenikusan egyesül ha 'sinehos' dallamba kerül, ekkor sémájuk hasonló, és egy közös phtongus van köztük.diazeuxis, mikor ket tetrachord, melyek folyamatos dallamot alkotnak, hasonló sémájúak, és egy tónus talalható köztük. Három fajta kapcsolás van, a mesi, az oxitati és a baritati. a varitati az, mikor a kapcsolodó tetrachordok a hypaton es a mese közt vannak. A közos phtongus, mely összekoti őket a hypate meson. Mese a kapcsolat a tetrachordok közt a meson és nitevel. A közos phtongus mely összekapcsolja őket a mese. Oxitati az illesztés a tetrachordoknál, mikor a diezeugmenikus és a hyperboleonnal vagyunk. A közos phtongus, mely összeilleszt, a nete diezeugmenon. a diazeuxi csak egyfele, az amely a tetrachord meson es niton közt van. A választóvonalon áll a közös tónus, a mese és a paramese közt.
Két tökéletes szisztéma van, egy nagyobb és egy kisebb. A kisebb azon összetételből ered, mely a proslambanomenostól a nete sinimenonig tart. Ezen szisztéma három tetrachord egyesülése, a hypate, a mese és a szinimmena tetrachordé, valamint egy tónusé, mely a proslambanomenostól a hypate hypatonig tart. A dia pason és dia tesszaron szisztéma határozza meg. A legnagyobb tökeletes szisztema diazeugtikus, a proslambanomenostól a nete hyperboleonig terjed. Négy diazeugtikus tetrachord párból áll, hypaton, meson, diezeugmenon, hyperboleon tetrachordok, két tónussal kiegészülve, egyfelől a proslambanomenos es hypate hypaton, masfelől a paramese es mesenél. a dis dia pason szisztémával hatarozzuk meg. Az ametabola szisztéma öt tetrachordból áll, mely a tökéletes szisztéma ösztetelből ered. Az ot tetrachord közul kettő, a hypate és a meson közös mindkét szisztémában. Eme közos tetrachordok a nite sinimmenon, a nite diezeugmenon es a nite hyperboleon. az 'ametaboló’ es 'eumetaboló’ különbség alapja, az egyszerű és a nem egyszerű szisztémák mássága. egyszerű az, mely egy mesevel egyesűl, dupla, mely kettővel, tripla mely hárommal, sokszoros mely sokszoros középpel kapcsolódik. Mese a fhtongus 'dinamis'-a, mely mikor diazeuxis törtenik, a magas tetrachordban egy tónus talalható az aszintetikus szisztémaban, mely passziv, m'g a mely tetrachordnál egy ditónus talalható, vagy triimitonio vagy tónus aszintetikus. Az egyesülésnél, mikor három tetrachord sinimmenikus, a közep sinimenikus a magassal, a magas a mellyel. A mese-től ismerhető fel a phtongusok 'dinamis'-a. Mert nyilvanvaló, hogy máskent viselkednek minden alkalommal ezek a közepek, 'mesé.
[Emlekeztetőűl: tónusnak négy jelentése van. Mint phtongus, diasztéma, hangmagasság, és hely. a hang tónusa értelemben használatos a tónus szó, mikor a dór, a phryg, a lyd vagy valamely más tónusról szólunk. Arisztoxenoszt, a mesterünket követok szerint ezen tónusok száma tizenhárom. a hypermixolyd, mely azonos a hyperphryggel.
A két mixolyd, a magas és a mély, melyek közűl a második másképpen a hyperiasztios, a mélyebb pedig a hyperdór. Két lyd, a mely es a magas, a mély másképpen eol. A két phryg, a magas és a mély, a mély más néven iastios. Egy dór.
Ket hypolyd, a magas es a mely, utobbi meg hypoaiolios. Ket hyperphryg, a magas es a mely, a mely mas neven meg hypoiastios. A hypodor. Mindezek kozul a legmagasabb a hypermixolyd, a legmelyebb a hypodor. A tobbik a legmagasabbtol a legmelyebbig egy fel tonus tavolsagban sorakoznak.Ket parhuzamos tonus pedig (egy tonussal es egy 'tritoi'-val) kulonboznek egy triimitonussal.[?] Valami hasonlo tortenik a maradek tonusokkal. A hypermyxolyd a dia pason szisztemaban magasabb a hypodornal.]
Kleonides
A kotes tehat a phtongusok hasonlosaga alapjan tortenik. Mert mikor a valtasnal hasonlo phtongusok esnek egymasra, a pyknon mennyisegenek aranyaban a metaboli melodikus . Mikor azonban nem hasonlo phtongusok esnek egymasra, a metaboli rossz hagzast eredmenyez. Vegul a valtas a melopoiia eseten egy ertendo, hogy a diastaltiko ( fenkolt erzelmeket gerjeszto) ethos alazatosra, megnyugtatora valt, vagy a megnyugtato valami masra. A diastaltiko ethos a melopoiiaban, a zeneszerzesben az, mikor a zene a lelket meltosagra, ferfiassagra, hosiessegre hangolja. Ezt foleg a tragedia hasznalja es mas koltemenyek, melyek ilyen karakteruek. 'Sistaltiko' az ethosa a zenenek, mikor a lelket alazatra inti, elteriti a ferfiassagtol.Ez a kifejezesmod a szerelmi patoszhoz illo, a gyaszhoz, a reszvethez es hasonlokhoz.'Isihastiko" az ethos a melopoiiaban mikor a lelek megnyugszik, szabad es bekes. Ez a himnuszok, a paian, ez enkomia ethosa.
[Itt a kezirat varatlan megszakad, szerencsere azonban rankmaradt egy toredek egy dialogusbol, ahol a tanitvanyok beszelgetnek mesterukrol, egyikuk, a stilusbol kovetkeztetve, nem kizart, hogy maga Kleonides. Igy az "osszeolvasast" a Kleonides rovatban Tanitvany es mester munkacimmel folytatjuk.]
Kleonides
A 'metaboli' fogalom a negy 'tropus'-hoz kapcsolodik. Lehetseges a genosban, a szisztemaban, a tonusban, a 'melopoia'-ban. A genosnal metaboli tortenik akkor, mikor a diatonikus genos chromatikusra vagy enharmonikusra valt, vagy a chromatikus es az enharmonikus valami masra alakul. A metaboli a szisztemaknal ugy ertendo,mint a valtas a tetrachord egyesulesenel diazeutikusra vagy az ellenkezojere. A tonus metaboli az, mikor a dor phrygre, a phryg lydre, a lyd hypermixolydre vagy hyperdorra, vagy barmely masra valt a tizenharom tonus kozul. Metaboli tortenhet a feltonusokkal kezdve egeszen a dia pason valtasig. Ezen valtozasok lehetnek szimfonikus diasztemakkal, masok diafonikusokkal. Azok a dallamvaltasok melyek szimfonikus vagy tonikus diasztemakkal tortennek melodikusak, a tobbiek diafonikusak.Ezen valtozasok kozul a kozeliek kevesbe melodikusak vagy rossz hangzasuak, masok meg, melyek nagyobb tavolsagra vannak melodikusabbak. Az osszes valtasok kozul azok a legdallamosabbak, melyek osszetetele, kotese (syndesi) eros, mig a gyengebb kotesnel rossz hangzasuak, mert szuksegszeru, hogy minden metaboli kozos phthongussal , diasztemaval vagy szisztemaval tortenjek. A kotes tehat a phtongusok hasonlosaga alapjan tortenik. Mert mikor a valtasnal hasonlo phtongusok esnek egymasra, a pyknon mennyisegenek aranyaban a metaboli melodikus . Mikor azonban nem hasonlo phtongusok esnek egymasra, a metaboli rossz hagzast eredmenyez. Vegul a valtas a melopoiia eseten egy ertendo, hogy a diastaltiko ( fenkolt erzelmeket gerjeszto) ethos alazatosra, megnyugtatora valt, vagy a megnyugtato valami masra. A diastaltiko ethos a melopoiiaban, a zeneszerzesben az, mikor a zene a lelket meltosagra, ferfiassagra, hosiessegre hangolja. Ezt foleg a tragedia hasznalja es mas koltemenyek, melyek ilyen karakteruek. 'Sistaltiko' az ethosa a zenenek, mikor a lelket alazatra inti, elteriti a ferfiassagtol.Ez a kifejezesmod a szerelmi patoszhoz illo, a gyaszhoz, a reszvethez es hasonlokhoz.'Isihastiko" az ethos a melopoiiaban mikor a lelek megnyugszik, szabad es bekes. Ez a himnuszok, a paian, ez enkomia ethosa.
[Itt a kezirat varatlan megszakad, szerencsere azonban rankmaradt egy toredek egy dialogusbol, ahol a tanitvanyok beszelgetnek mesterukrol, egyikuk, a stilusbol kovetkeztetve, nem kizart, hogy maga Kleonides. Igy az "osszeolvasast" a Kleonides rovatban Tanitvany es mester munkacimmel folytatjuk.]
ÁÓŐÍČĹÔĎÓ (Michailides)
asynthetos 'nem szintetikus, nem osszetett, eygszeru.
a)asintheton diastema - egyszeru diasztema, az mely nem tartalmaz a ket szele kozt mas hangot ugyanabban a genosban. Igy a mi-fa, fa-szo, szo-fa egyszeru diasztema a diatonikus genosban, mert semmi mas nem fer kozejuk. De az enharmonikus genosban a mi-fa szintetikus, mert letezik koztuk egy 1/4 tonus. Ugyanigy a fa-la szintetikus a diatonikus genosban es egyszeru az enharmonikusban. Igy, altalanosagban szolva, aszintetikus egy diasztema mely nem oszthato ugyanabban a genosban kisebb diasztemakra. Aristox. Arm. III,60,10 MB.:'asintheton d'esti diastima to upo to exis phtongon periehomenon'.(Tehat folyamatos lepcsok ugyanabban a genosban).
b)asintheton hronos, aszintetikus ido
c)asintheton metron, lasd pous.
Ikodespotis
Szep, szep a tudomany, de bevallom, nekem kisse gyors az utem, ahogy a harmonia tudomanyanak osvenyen egyre magasabbra ertek, Kedves Barataim, kicsit elszedultem, maskor majd ugyelek, legyen kezetek ugyeben hangszer, aulos, lyra,peldazva a mondandot, vagy akar egy 'kanon' Arisztoxenoszunknak, hogy megmutassa, calfolja mindazon erveket, akik eget, foldet, matematikat osszevetve probalnak "zenelni". A hangszerek tarsasagaban 'tancosabb' a tudomany, nemdebar, kedves Mester? Ha nem ertesz egyet, kerlek ne szidj ossze, felejtsd el oktalan megjegyzesem, es haladjatok tovabb, tetszesetek szerint, es eztan mar meg se szolalok...:)
Aristoxenos
...igy legyen. A tónusnak, mint oktáv, dia pason fajtának(eidos)leírásával nem sokat bibelodunk most. Máshol, maskor keressuk majd a kérdésre feleletet, felsorolva a "harmonikusok", az elottunk jaro teoretikusok elnevezéseit,szeműkre vetve a rendszertelenséget. A "harmonikusok",
úgy vannak a kérdéssel, mint a városallámok a naptáraikkal, amikor Athénban az ötödik napot számolják, Korinthoszban a tizediket, máshol pedig a nyolcadikat. A hypodor, a myxolyd, a dór, a phryg, a lyd, a hyperphryg hangsorok elrendezve "harmonikusok" szerint: a legalacsonyabb a hypodor, egy fél tónussal magasabb a mixolid, egy fél tónussal a dór, egy tónusssal a phryg, egy tónussal a lyd. A phryg a dórtól tónus, a lyd a phrygtől három diesis távolságra van. Ugyanígy a mixolyd a lydtől.
Az egymást követő tetrachordok vagy 'synafi' vagy diazeugtikus kapcsolásuak. Az elsőnél a végek átfedéssel, a másodiknal egy kapcsoló egeszhanggal illeszkednek. Egy sor phtongusnál minden negyedik tetrachordot alkot sinafikusan, minden ötödik dia pente szimfoniát diazeugtikusan, igy mivel az egymás után következő phtongusoknak meg kell felelnie a fenti feltételeknek, az egymást követő tetrachordokra is kötelező érvennyel bír a szabály. De gyakran a hallgatosagunkobol tobben kifejezik a kétséget az egymás utaniságról, a folyamatosságról (exis). Mit jelent általánosságban az exis? Másodszor, mely a kettő közűl az érvényes, a sinehis vagy a diazeugtikus, létezhet még más is rajtuk kívűl? Harmadszor, lehetséges, hogy mindkettő ugyanaz? Ezekre a kérdésekre a következő válaszokat adtuk: Sinehes skálák általaban azok, melyek határpontjai (oria) vagy egymást követők vagy egybeesnek. A skála menetben két változat létezik, mikor az egyik magasabb ( ekkor a mélyebb határpontja a magasabb skálának közös a mélyebb skala magasabb határpontjával), a másik az, mikor a mélyebb phtongusa a magasabb skálanak, a következo foka a mélyebb skála határpontjának. Az egymást követő tetrachordoknak közös a jellege a formája is. A skálák elkűlönűlnek fajok szerint, ezek tetrachordjai fajon belűl hasonlóak. Ez úgy lehetséges, hogy egy tónus közvetít. A következtetés, hogy két hasonló tetrachord egymást követő, ha egy tónus segíti öket, vagy a határpontjaik egybeesnek. Az egymást követő tetrachordok szűkségszerűen csak sinimenikusak vagy diazeugmenikusak lehetnek.
Két tetetrachord 'diadohiká' egymást követő, ha egy tónus választja el őket egymástól, vagy a végpontjaik átfedéssel egybeesnek. Igy a diazeutikus tetrachordok synimmenikusak, vagy diazeugtikusak. Az egymást kovető tetrachordok nem lehetnek kűlönböző minőségűek.
Valamennyi harmonikus skála amely több tetrachordbol áll, diazeutikus vagy synafikus. A diazeutikus kategória a dia tesszaron egyszerű részeivel 'dolgozik', szükségszerűen a változas csakis a dia tesszaron részeken törtenik. A diazeuxis egy kűlőn sajátos tónussal is rendelkezik. Ha tehát bebizonyul, hogy ennek a sajátos elemnek , a tónusnak nincs változása a genos átmeneteknél, váltásoknál, akkor nem marad más, mint elismerni, hogy a változas csak a dia tesszáron részeket érinti. A legmélyebb es legmagasabb ftongus amely a diazeutikus tónust határolja, a kapcsolódás helye [?] itt áll meg a legmélyebb tetrachord. A diazeutikus ftongus tehát mozdulatan marad a genosok valtozasanál.
Minden genosban annyi az egyszerű, nem összetett (apla) diasztéma, mint ahány a dia pentében.
A genosok átmeneteinél, áttranszponálásánál, csak a dia tesszaron részek mozognak, míg a kapcsoló diazeutikus rész valtozatlan, mozdulatlan marad. Minden genosban annyi az egyszerű, nem összetett (apla) diasztéma, mint ahány a dia pentében. Minden genos skálája, mindazok fényében, mit eddig felsoroltunk, synafikusan (kezdet=vég), vagy diazeutikusan, (kezdet és vég közt egy egész hang) tetrachord kapcsolatból áll. megmutatkozott, hogy a synafi a dia tesszaron részeiből all, a diazeuxis pedig egy sajatos diasztéma, tónus, egész hang hozzáadás. ezzel a hozzátétellel, tónussal, a dia tesszarron kiegészűl dia pentére. Nyilvanvalóvá válik, hogy egy genos skálája, felvéve valamely színt, nem tevődik össze több egyszerű, nem összetett (apla) diasztémaból, mint amiből a dia pente áll. Tehát minden genosban az egyszerű, nem összetett diasztémák száma maximum annyi, mint a dia pente.
Kleonides
A szisztemak kulonbsege het. Negy ebbol a diasztemak kulonbsegehez hasonlo, mint a nagysag, a genos, a szimfonia es a diafonia, a rito es alogo felosztasnal. Harom megkulonboztetesi mod a szisztemakra jellemzo, igy a folyamatossag ('exis'), a 'hyperbatikus', a 'sinimena', a 'diazeugmena', az 'ametabola, es 'emmetabola'. Nagysag szerint kulonboznek a nagyobb szisztemak a kisebbektol, mint ahogy a dia pason a tritonotol, a dia pentetol es a dia tessarontol, stb. A genosok szerint elkulonitunk diatonikus, enharmonikus es chromatikus szisztemakat, vagy a chromatikust es enharmonikust a tobbitol. A szimfonia szerint szetvalasztjuk a szisztemakat diafonikus es szimfonikos phtongusokbol allokra. Az ametabolo szisztemaban hat szimfonikus letezik, mely ket es fel tonusbol all, pl. a hypate hypatontol a hypate mesonig. A masodik a dia pente, mely harom es fel tonusbol all, pl. a proslambanomenostol a hypete mesonig. A harmadik a dia pason, mely hat tonusbol all. pl. a proslambanomenos a meseig. A negyedik a dia pason es egy dia tessaron, mely nyolc es fel tonusbol all, pl. proslambanomenostol a diezeugmenikus diatonikusig. Otodik a dia pason egy dia pentevel, mely kilenc es fel tonus, pl. a proslambanomenostol a niti diazeugmenosig. Hatodik a 'dis dia pason', mely tizenket tonusbol all, pl. a proslambanomenostol a nite hyperboleonig. A 'sinimmeno' szisztema a negyedik szimfoniaig halad. Elso a dia tessaron, masodik a dia pente, harmadik a dia pason, negyedik a dia pason egy dia tessaronnal. A hang magassaga a nyolcadik szimfoniaig er, mely 'dis dia pason' es egy dia tessaron, es dis dia pason es dia pente. Diafonikus szisztema a dia tessaronnal kisebb, es valamennyi szimfoniak kozti szisztema.
Letrejohetnek semak hasonlo nagysagokbol, melyek ugyanolyan aszintetikus diasztemakbol allnak, ugyanannyi szamu dodekatimorionbol, ha letezik valamely nem hasonlo, mely megbontja ezt a rendet.
Mert nem ideznek elo szetesest azok az aszintetikus diasztemak, melyek mind hasonloak, a semajuk egyforma. Letezik tehat a dia tessaronnal negy fajta sema. Az elso az, melybol ered a 'baripykna', pl. az mely a hypate hypatontol a hypate mesonig terjed. Masodik sema az, mely a'mesopykno'-bol szarmazik, pl a parhypate hypatontol a parhypate mesonig. Harmadik sema az, mely 'oxipikna', pl. a lichano hypatontol a lichanos mesonig. Az enharmonikus genosban es a chromatikusban a szimfonia semak a pyknonhoz igazodnak, mig a diatonikus genosban nincs sema mely a pyknonnal helyzetbe kerulhet, hanem a genos megtartja a fel es egsz tonusat. A dia tesszaron szimfoniaban egy fel tonus es ket tonus van. A dia penteben egy fel tonus es harom tonus talalhato. A dia pason ket fel tonusbol es ot tonusbol all. Megvizsgalhatok a semak a fel tonussal valo helyzetuk szrint is. A dia tessaron szisztemaban a feltonus a mely tonus fele esik. Mas fajta dia tessaron, mikor a fel tonus a tonus magas reszen van. A harmadik fajta dia teszaron, melynel a fel tonus a tonusok kozt talalhato. Hasonlo tortenik a tobbi genosban is, ahol a hasonlo phtongusok a hasonlokhoz haladnak.
A dia pente szisztemaban negy sema van. Az elso 'baripykno' phtongusokbol all, ahol az elso tonus a magas fele esik, a hypate mesontol a parameseig terjed. A masodik a 'mesopykno', ahol a masodik tonus a magas fele talalhato. A parhypate mesontol a triti diezeugmenonig terjed. A harmadik az 'oxipykno', ahol a harmadik tonus a magas fele tart, a lichanos mesontol a paranite diezeugmenonig terjed. A negyedik sema a 'baripykna', ahol az elso tonus a mely fele helyezkedik el, a mesitol a niti diezeugmenonig, vagy a proslambanomenostol a hypate mesonig terjed. A diatonikus genosban az elso sema az, ahol a elso feltonus a mely fele esik, a masodik sema, mikor az elso feltonus a magas fele tart, a harmadik mikor a masodik feltonus a magasnal van, a negyedik sema mikor az elso feltonus a mely fele helyezodik.
Het dia pason fajta letezik. Az elso az, mely 'baripykno' phtongusokbol all, ahol az elso tonus a magas fele ter, a hypate hypatontol a parameseig terjed, a regiek altal mixolyd semanak nevezve. A masodik fajta sema az, mely 'mesopykno' phtongusokbol ered, ahol a masodik tonus a magasnal all, a parhypate hypatontol a trite diazeugmenonig, a regiek altal lyd semanak hiva. A harmadik fajta sema az, mely 'oxipykno' phtongusokbol ered, ahol a harmadik tonus a magasnal talalato, a lichanos hypate es a paranite diezeugmenon kozt, regen phryg semanak neveztek. A negyedik sema az, mely 'baripykno' phtongusokbol all, ahol a negyedik tonus a magas fele tevodik,a hypate mesontol a nite diezeugmenonig, regrol dor semanak kereszteltek.Otodik fajta sema az, mely 'mesopykno' phtongusokat hasznal, ahol az otodik tonus a magasan all, a parhypate mesontol a triti hyperboleonig talalhato savban, regrol valo neve hypolyd sema. Hatodik fajta sema az mely 'oxipykno' phtongusokbol ered, ahol a hatodik tonus magasra kerul,a lichano mesontol a paranite hyperboleonig, neve osidokben hypophryg volt. Hetedik fajta sema az, mely 'baripykno' phtongusokkal, a mely felol tonussal rendelkezik, a mesetol a nite hyperboleonig,neve a multbn lokriszi vagy hypodor sema.
A diatonikus genos elso semaja a dia pason, melynel az elso feltonus a mely fele esik, a negyedik a magas reszen van. A masodik fajta sema, mikor a harmadik feltonus a melynel talalhato, az elso a magasnal. A harmadik sema mikor a masodik feltonus a melynel es a magasnal is elhelyezkedhet. A negyedik sema, mikor az elso feltonus a melynel van, a harmadik feltonus a magasnal. Otodik fajta sema, ahol a negyedik feltonus a melynel, az elso pedig a magasnal talalhato. Hatodk fajta sema, mikor a harmadik feltonus a mely fele, a masodik feltonus a magas fele esik. Hetedik fajta sema, mikor a masodik feltonus a mely, a harmadik feltonus a magasnal idoz. Nevuk, csakugy mint az enharmonikus es chromatikus genosban ugyanaz, hasonlo phtongusok es kiterjedesek.
A 'rito' es 'alogo' semai elkulonulnek, asszerint, hogy rita vagy arita diasztemakbol allnak. Mert amelyek rita diasztemakbol allnak, rita szisztemak, amelyek pedig aloga diasztemakbol tevodnek ossze, aloga szisztemak. A 'sinehos' es 'hyperbato' kulonbseg a szisztemaknal azt jelenti, hogy vagy sinehes, vagy hyperbaton modon, phtongusokkal enekelhetok. A sinimmena es diazeugmena kulonbsegerol, hogy azok a szisztemak, melyek sinimena tertachordokbol allnak, megkulonboztetendok azoktol, melyek diazeugtikus tetrachordokbol epulnek. Ket tetrachord sinimmenikusan egyesul ha 'sinehos' dallamba kerul, ekkor semajuk hasonlo, es egy kozos phtongus van koztuk.Diazeuxis, mikor ket tetrachord, melyek folyamatos dallamot alkotnak, hasonlo semajuak, es egy tonus talalhato koztuk. Harom fajta kapcsolas van, a mesi, az oxitati es a baritati. A varitati az, mikor a kapcsolodo tetrachordok a hypaton es a mese kozt vannak. A kozos phtongus, mely osszekoti oket a hypate meson. Mese a kapcsolat a tetrachordok kozt a meson es nitonnal. A kozos phtongus mely osszekapcsolja oket a mese. Oxitati az illesztes a tetrachordoknal, mikor a diezeugmenikus es a hyperboleonnal vagyunk. A kozos phtongus, mely osszeilleszt, a nete diezeugmenon. A diazeuxi csak egyfele, az amely a tetrachord meson es niton kozt van. A valasztovonalon all a kozos tonus, a mese es a paramese kozt.
Ket tokeletes szisztema van, egy nagyobb es egy kisebb. A kisebb azon osszetetelbol ered, mely a proslambanomenostol a nete sinimenonig tart. Ezen szisztema harom tetrachord egyesulese, az hypate, a mese es a szinimmena tetrachorde, valamint egy tonuse, mely a proslambanomenostol a hypate hypatonig tart. A dia pason es dia tesszaron szisztema hatarozza meg.
A legnagyobb tokeletes szisztema diazeugtikus, a proslambanomenostol a nete hyperboleonig terjed. Negy diazeugtikus tetrachord parbol all, hypaton, meson, diezeugmenon, hyperboleon tetrachordok, ket tonussal kiegeszulve, egyfelol a proslambanomenos es hypate hypaton, masfelol a paramese es mesenel. A dis dia pason szisztemaval hatarozzuk meg.
Az ametabola szisztema ot tetrachordbol all, mely a tokeletes szisztema osztetelbol ered. Az ot tetrachord kozul ketto, a hypate es a meson kozos mindket szisztemaban. Eme kozos tetrachordok a nite sinimmenon, a nite diezeugmenon es a nite hyperboleon.
Az 'ametabolo' es 'eumetabolo' kulonbseg alapja, az egyszeru es a nem egyszeru szisztemak massaga. Egyszeru az, mely egy mesevel egyesul, dupla, mely kettovel, tripla mely harommal, sokszoros mely sokszoros kozeppel kapcsolodik. Mese a fhtongus 'dinamis'-a, mely mikor diazeuxis tortenik, a magas tetrachordban egy tonus talalhato az aszintetikus szisztemaban, mely passziv, mig a mely tetrachordnal egy ditonus talalhato, vagy triimitonio vagy tonus aszintetikus. Az egyesulesnel, mikor harom tetrachord sinimmenikus, a kozep sinimenikus a magassal, a magas a mellyel. A mese-tol ismerheto fel a phtongusok 'dinamis'-a. Mert nyilvanvalo, hogy maskent viselkednek minden alkalommal ezek a kozepek, 'mese'.
(Emlekeztetoul: tonusnak negy jelentese van. Mint phtongus, diasztema, hangmagassag, es hely.) A hang tonusa ertelemben hasznalatos a tonus szo, mikor a dor, a phryg, a lyd vagy valamely mas tonusrol szolunk. Arisztoxenoszt, a Mesterunket kovetok szerint ezen tonusok szama tizenharom.
A hypermixolyd, mely azonos a hyperphryggel.
A ket mixolyd, a magas es a mely, melyek kozul a masodik maskeppen a hyperiasztios, a melyebb pedig a hyperdor.
Ket lyd, a mely es a magas, a mely maskeppen eol.
A ket phryg, a magas es a mely, a mely mas neven iastios.
Egy dor.
Ket hypolyd, a magas es a mely, utobbi meg hypoaiolios.
Ket hyperphryg, a magas es a mely, a mely mas neven meg hypoiastios.
A hypodor.
Mindezek kozul a legmagasabb a hypermixolyd, a legmelyebb a hypodor. A tobbik a legmagasabbtol a legmelyebbig egy fel tonus tavolsagban sorakoznak.Ket parhuzamos tonus pedig (egy tonussal es egy 'tritoi'-val) kulonboznek egy triimitonussal.[?] Valami hasonlo tortenik a maradek tonusokkal. A hypermyxolyd a dia pason szisztemaban magasabb a hypodornal.
ÁŃĚĎÍÉÁ
armonia - (az 'armozo' igebol) - altalanos jelentese: osszekotes, osszeillesztes, de kulcsolodas, jarmo, ket targy osszekotese egy ponton (Hom.Od. e 248, 361, mint kotes, 'ai ton lithon armoniai', Diod. Szik. 2,8). Ertelme tobbek kozt a jo arany, a szimmetrikus rendje a reszeknek es az egesznek, Dim.,LSJ.
A zeneben az osszesimulason, a hangok szinfoniajan kivul jelenti meg az oktavot es azon belul a phtongusok rendjet, vagy valemely szisztema osztasat (Harmonikusok,Aristeides Quindilianus, Pei Mousikis MB 21, R.PW-Ingramm I. 18.)Arisztoxenos szerint a fenti meghatarozast adtak az elotte jarok, Arm.Soih.II,36,30 MB:"alla peri auton monon ton epta oktahordon, a ekaloun armonias, tin epskepsin epioundo", vagyis eote a Harmonikusok figyelmuket csak az het oktachordra korlatoztak, melyeket harmoniaknak neveztek.
Az 5. es a 4. sz. iroi i.e., Platon, Aristoteles, Heracleides Ponticus is ebben az ertelemben hasznaltak az 'armonia'-t. Platon (Pol.I',617B:"ek pason okto ouson [hordon, fonon] mian armonian shimatizete"). Aristoteles (Polit. D',3,1290A)azt mondja:"einai to idio episi stin periptosi ton armonion, kathos lene meriki' kai iparhoun dio eidi, i doriki kai i frigiki' ola ta alla szisztimata entassontai ston doriko i ton frigiko tipo'. Heracleides Ponticus a Peri Mousikis harmadik konyveben (Athin.ID',624C,19)harom gorog harmoniarol beszel, a dorrol, az eolrol es a jonrol, kizarva a phryget es a lydet mint idegent.
A harmoniak:
1)Mixolyd (Mixolydisti)ti-ti
2)Lyd (Lydisti)do-do
3)Phryg re-re
4)Dor mi-mi
5)Hypolyd fa-fa
6)Jon vagy Hypophrigisti (Jasti)sol-sol
7)Eol, v. hypodor la-la
Ezek a nevek nem voltak mindig ugyanazok, kortol helytol, irotol fuggoen valtoztak.
Arisztoxenos koraban a harmonia gyakaran jelentette az enharmonikus genost (Arm.Stoix. I. 2, 23. Kleon. Eisag., Bach. Eisag. C.v.J. 197., 3, 181, Mb 3.
Arisztoxenos utan, a dia-pason fogalmat felvaltott a harmonia szo,'tou de dia pason eidi estin efta', a het harmoniat jelentette.
Bibliografia:
D.B.Monro, The Modesof Ancient Greek Music, Oxford 1894, 47-65. old.
R.P.Winnington-Ingram, Mode is Ancient Greek Music, Cambridge
G.Reese, Misic in the Middle Ages, New York,1940. 38. old.
M.I.Henderson, "The Growth of the Greek armonia" Classical Querterly 36, 1942, 94-103. old.
Kurt Sachs, The Rise of Music in the Ancient World, East and West, New York, 1943, 216-238. old.
M.I. enderson, "The Growt of Ancient Greek Music", The Music Review IV, 1, 1943, 4-13. old.
Mathew Shirlaw, "The Music and Tone-Systems of Ancient Greece, The Music Review IV, 1, 1943, 14-27. old.
Mathew Shirlaw, "The Music and Tone-Systems of Ancient Greece, Music and Letters, 32, 1943, 131-139. old.
Kathlen Schesinger, "The Harmonia, Creator of the Modal System of Ancient Greek Music", The Music Review V, 1944, 7-39, 119-141. old.
Antoine Auda, es gammes musicales, Ixelles (Belgium) 1947 - 49-77. old.
O.J.Gombosi, "Key, Mode, Species" Journal of the American Musocologikal Society 4, 1951, 20-26.
J.Chailley, "Le mythe de modes grecs", Acta Musicologica 28, 1956, 137-163. old.
Martin Vogel, "Enharmonic der Griechen" ORPHEUS Schriftenreihe zu Grundfragen der Musik 3, 4, Duszeldorf 1963.
Reimann, Music Lexikon, Sachteil 1967, Harmonia szocikk es Systema teleion, 361., 929. old.
Ikodespotis
Istenemre, maris a tema surujebe ertunk, kedvem volna a furge hivivo fuit a baratainkoz szalasztani ,jojjenek sietosen, banhatjak, hogy nincsenek itt, es csak a a szobeszedbol halljak majd csupan beszelgetesunk. Masfelol meg tan szerencses, hogy kevesebben vagyunk, igy nem akaszanak meg lepten-nyomon oktalan kerdesekkel. Ezert kesobb kuldunk ertuk, mikor mar magunk kozt tisztaztuk szegrol-vegrol mi is a harmonia tudomanya.Igy felmentjuk az angelioforost, most hogy a fogasabb kerdesekhez ertunk, jobb neki is, ahelyt hogy itt varakozzek ugrasra keszen, mig mondanivalonknak szep format nem lelunk, menjen addig inkabb a szep lanyokhoz fuvolazni.:)
Aristoxenos
Eztán meg kell mutatnunk a genosok különbségét , a szerint, hogy mozognak a mozgó hangok,
'kinoumeoi ftongoi', megmutatva a helyet, ahol "élnek",a 'topos'-t. Mindmáig ezt a témát teljesen mellőzték,így ezzel foglalkozva,
kötelességűnk, hogy az alapoktol induljunk el, mivel nem létezik semmilyen előzmény.
Amikor valamely genos skáláit megszámoljuk hozzátéve még a változatokat ,alfajokat,
össze kell vetnűnk a klímákat, megismételve a számbavételt. Ez a kutatás nem történt meg a harmonikus teoretikusoknál , mivel nem tartották
fontosnak. Mert nem értették meg jól, pontosan mi is ez a "mixis".
A genosokban kűlönböző a tetrachord belső rendje. Megkulönböztetett szerepe van a mozgó hangoknak. A mozgó hangok toposát vizsgálva, találkozunk lichanossal, mely egy tónusnyi, nem távolodik el a középtől, mesi, távolabbra. Miderről a következőkben lesz majd szó részletesebben. Mert természetesen létezik olyan zenszerzési technika, ahol a lychanos két tónusra húz el a középtől, és nem csak hogy nem szabad mellőznűnk, hanem becsűlnűnk kell, mint a legszebben hangzót, ellentétben a mai zenészek többségével. Ezek kizárják a ditonon lihanost,magasabbat használva. Mindennek oka, hogy céljuk a dallam megédesítése, ezért időznek sokat a chromatikus genosnál, és még akor is, mikor az enharmoikus genost közelítik,chromatikus felé húznak, a neki megfeleló hangzással. Föltételezzűk tehát, hogy a lychanos toposa, a parhypatis helye és nagysága az elahistis diesis. Mert az utolsó hang nincs közelebb soha a hypatihoz egy diesisnél, és nem távolodik el messzebbre egy fél tónusnál. A toposok természetesen nem esnek egybe, hanem csak az érintkezesi pontjaik,melyek határként használatosak. Mikor ugyanarra a pontra,tasis, érkezik a parhypati es a lychanos, az egyik az emelkedése soran, a másik a leszálláskor,a két topos érintkezik, a mély parhypatis, a magas lychanos. A dia tessáron két és fél tónus.
A pyknon két diasztémából áll, melyek összege kisebb mint a dia tessaronra kiegészített tetrachord maradék.
A pyknont a mélyebben állo ftongus felöl határoljuk be elöször. Ez a hely két diesisből, 'enharmonion elahiston'-bol' áll. Másodszor megadjuk a két chromatikus diesisből, 'hromatikon elahiston'-ból állót. Látjuk a két legmélyebb lihanost,melyek az enharmonikusból és a chromatikusból származnak. Meggyőződtunk arról, hogy az enharmonikus lychanos a mélyebb, aztán jön a chromatikus, a legmagasabb pedig, 'syndonotates', a diatonikus. Eztán vegyűnk egy harmadik pyknont hasonló ftongussal. Aztán egy negyediket egy tónussal egyenlőt. Az ötödik szisztéma egy fél és egy imiolion diasztéma. A hatodik egy fél és egy egész tónus. Felsoroltuk a lychanosokat, melyek behataroljak az eloszor emlitett ket pyknont. Az a lychanos, amely a harmadik pyknont hatarozza meg a chromatikus, es a chromát, a színt ahova tartozik 'imiolion'-nak hivjuk. A lychanos, mely a negyedik piknont adja chromatikus, ahova tartozik tonikus chromatikanak nevezzuk. Az ötödik szisztéma lychanosa, mely a legnagyobb pyknont határolja be, ahol a két diasztéma,hypate-parhyipate és parhypate-lychanos összege egyenlő a lychanos és mese közevel, a legmélyebb diatonikus. A hatodik szisztéma lychanosa, a legmagasabb, 'syntonotati' diatonos.
Tehát a legmélyebb chromatikus lychanos magasabb a legmélyebb enharmonikusnal egy hatod tónussal. A chromatikus diesis az enharmonikusnál egy dodekatimorionnal nagyobb. Az egyharmad, tritimorion diasztéma egy dodekatimorionnal nagyobb az egy negyed diasztémánál. A két chromatikus diesise az enharmonianak,a kétszeres,téhát egy hatod, 'ekton'(ektimorion). Ezen kis diasztémák azonban nem kerülhetnek önallóan egy skálába, mert nem melodizalhatók, a természetük 'ameloditó.' A legmélyebb diatonikus lychanos egy fél tónussal és dodekatimorionnal magasabb a legmélyebb chromatikusnál,tehát hét tizenketteddel. Az imiolion chroma lychanosáig egy fél tónus a távolság, az imioliontól az enharmonikusig egy diesis vezet, az enharmonikus lychanostól a legmélyebb chromatikusig
egy hatod tonus, ektimorion, a legmélyebb chromatikustol az imiolion diasztémáig egy dodekatimorion, a tónus tizenkettede. A tetartimorion három dodekatimorionból áll, így ,
lathato, hogy diasztemank a legmelyebb diatonikustol a legmelyebb chromatikus lychanosig terjedhet. A legmagasabb diatonikus lychanos,sindonotati,magasabb,mint a legmelyebb diatonikus egy diesissel. Látható minden lychanos helye. Minden lychanos alacsonyabban a chromatikusnal enharmonikus, minden mélyebben a diatonikusnál chromatikus,egészen a legmélyebb chromatikusig. Minden lychanos mélyebben a legmagasabb diatonikusnál diatonikus,egészen a legalacsonyabb diatonikusig. Elméletileg a lychanosok száma végtelen, mivel bárhol áll meg a hang a lychanos toposán belül,lychanos a karaktere. Nincs ür a terűletén, sem hely,amely nem fogad be lychanost. Ezért a téma, amiről beszélgetűnk nem kis jelentősegű. "Ost einai mi peri mikrou tin amfisbitisin."
Más zeneteoritikusok ( "harmonikusok"),csak a diasztémákkal foglalkoznak,hogy két tónusu-e a lychanos,vagy magasabb, vagy hogy enharmonikus. Mi belátjuk, hogy több lychanos van, hozzatéve hogy számuk elvileg végtelen [a gyakorlatban nem hallunk az 1/4 tónusnal kisebb hangközt].A parhypatinak két helye van, az egyik közös a diatonikus és a chromatikus skálában, míg a másik csak az enharmonikusban. A két nemben közös jelegű a parhypati. Enharmonikus téhát minden parhypati,mely alacsonyabb a mély chromatikusnál.
Chromatikus és diatonikus minden más parhypati egészen eddig a hatarig.
Három genosa van a dallamoknak: diatonikus, chromatikus es enharmonikus. Ezek kűlönbségére a a későbbiekben térűnk ki. Itt csak annyit kell megjegyeznűnk, hogy minden dallam ilyen, vagy ezek "vegyítese", a belölűk vett közös elemekből.
A genosok különbözósége abban a tetrachordban látszik, mely a 'mese"-től (közép) a 'hypaté'-ig (alap) terjed, a tetrachord legmagasabb és legmélyebb pontja közt. Itt a szelső ftongusok a helyűkön "rögzítettek",
"mozdulatlan",(akiniti ftoggoi) állandó ftongusok, a köztesek elmozdulnak a két szél felé
[Tetrachord=hypate+parhypate+lychanos+mese]
Mivel a mozgó ftongusok egy meghatározott sávban mozoghatnak csak, pontositanunk kell határértékeiket, kijelölve mozgásterűket. A legmagasabb az a lychanos, amely egy tónus távolságra van a 'mesé-töl, ezzel a diatonikus genosban talalkozunk. A legmélyebb lychanos két tónus távolságra van a 'mesé-től, az enharmonikus genosnál találjuk meg.Mindebbol kikövetkeztethető,
hogy a lychanos 'topos', a hely ahol mozoghat a lychanos, egy tónus nagyságú. A parhypate es a hypate közt egy diasztéma nem lehet kisebb az enharmonikus diesisnél, mivel ez a legkisebb dallamba illő hangkoz.[Aristoxenos diesisnek nevezi a félhangnál kisebb hangközöket.] Meg kell értenűnk, hogy ez a diesis a kétszeresére nőhet, megtéve ezt az utat a lychanos eddig a pontig lefele menet, a parhypate pedig felfele menve,minden phtogus helyét meghatározzuk. Kitünik, hogy a parhypate topos nem nagyobb mint a legkisebb diesis.
Nemelyek kétkedve kérdik, hogy a nóta amely meghatározza az új diasztémát a mese es lychanos közt növekedhet, csökkenhet? Valóban a mese es a parhypate és a mese és hypate közt van diasztéma, mint ahogy minden "nem mozgó " állandó phtongus pár közt. Igy hát elfogadjuk, hogy a mese és lychanos közt diasztémák sokasága létezik? Nem lenne jobb, ha megváltoztatnánk a phtongusok nevét, csupán egynek hagyva meg a lychanos cimkét, a többit meg újra kereszteljük? Minderre a válasz,hogy értékelnűnk kell a phtongusokat
"működés" szerint, látjuk, hogy a niti es a mesi különbözik működésében a paranite és lychanostól, mint ahogy a paramesi a hypatetól, így minden párnak megvan a maga neve, mivel esetűnkben például a diasztéma amibe helyezzük a dia pente. [Ez a részlet magyarázatra szorul, megelőlegezve csak annyit, hogy a hypate, parhypate, lychanos, mese sor, mikor nagyobb szisztémákat építünk a tetrachordokból, helyére, szerepére utaló jelzőt, kiegészítést kap. Lásd pl. paranite (a niten túl)]. Ha megprobálnánk minden helyzetnek megfelelő elnevezéseket adni, melyek illenek a 'pykno' (a tetrachord alsó felén a két "sűrű diasztéma) minden növekedésehez és csökkenéshez, egy végtelen szótarat kapunk. A lychanos topos végtelenül osztható. Valóban, milyen genosok chromáinak kellene bizalmat szavazni? Nem vezettetnek hasonlo osztasú skálával mind, sem az enharmónia, sem a chromatika. Miért kellene kitüntetni a lychanos névvel csupan a kéttónusu lychanost, a kicsit magasabban fekvő ellenében? A kettő közül bármelyiket használjuk, az érzékeink, a hallásunk azonnal jelzi, hogy az enharmonikus genoshoz illenek.
Ha megpróbáljuk követni az egyenlőséget és az egyenlőtlenséget, elvész a lehetőség a hasonló és a kűlönböző érzékelésére. A 'pyknó' sűrűsödés nem helyezhető egy meghatározott nagysághoz, sem az enharmoniánál, sem a chromatikánál, mert egy bizonyos sávba illenek. Nyilvanvaló azonban, hogy határértékeik nincsenek összhangban azzal, mint ahogy az érzékeink felfogják. Az érzékelésnél az olyan fogalmak mint 'pykno' (a tetrachord két alsó, 'sűrű' pontja), a chromatika, az enarmonia, úgy jelennek meg, mint valami közösre, hasonlóra, karakterisztikusra való ráismerés, és nem mint diasztéma nagyság. Minden genos az érzéseinket meghatározott módon "mozgatja", ugyanakkor a genosok, megőrizve karakteruket, többféle skála osztást követhetnek a tetrachordjukban. Igy nyilvanvalóvá válik, hogy míg a nagyságok változnak, a genos megtartja jellegét.
A szélső, a tetrachord állandó, rögzített, nem mozgó phtongusai megtartják nevüket, a legmagasabb a mesi, a legalacsonyabb a hypate. A köztes phtongusoknak is megmarad az elnevezesük, a magasabb a lychanos, a mélyebb a parhypate. Az érzékek a mese es hypate közt a phtongusokat mindig lycchanos es parhypateként fogják föl. Ha azt követelnenk, hogy az egyenlő diasztémák ugyanazt a nevet kapják, vagy a hogy a kűlönbözőek másféléket, ez olybá tünne, mintha az érzeteinkkel viaskodnánk.
a "pykno' fogalmat használjuk mindazon esetben, mikor egy tetrachordnál, melynek két vége dia tessaron nagysagú hangközt zár le, a két alsó diasztéma "sűrűsödik", vagyis kisebb mint a tetrachord fennmaradó része. A tetrachord felosztásánál talalunk igen "jeles" diasztémákat, ismert nagyságokat a diasztéma családban.
Egyik figyelemre mélto ezek közűl az enharmonikus, ahol a 'pykno', a sűrűsödés egy imitónio,félhang, a maradék pedig ditónus,két egesz hangköz.A chromatikának három alfelosztása: a lagy chromatika,az imiolio (másfeles), valamint a tonikus chromatika.A lágy chromatika osztásánál a 'pykno' két chromatikus diesis (elahiston chromatikon dieseon), a maradék tetrachord két mértekkel mérhető : vagy az 'imitonió'-t, a féltónust vesszűk háromszor egy chromatikus diesissel kiegészítve, úgy hogy osztása három féltónusnyi legyen, kiegészűlve még az egész hang harmadával (triton tou tonou). Ez a legkisebb pykno a chromatikában, a lychanosa a legmélyebb.
a chromatikus imiolionál a pykno egy imiolio (egy és egy fél)az enharmoniához viszonyítva a pykno diesisei tűkrözödnek. A chromatikus imiolonnál a pykno nagyobb mint a lágynal, ezt könnyen megkülönböztetheti bárki [ barki? :) lám így gyotör minket galadul A.] mivel az első kisebb a tónusnál, az egészhangnal egy enharmonikus diesissel (1/3t), míg a másodiknál egy chromatikus diesissel (1/4t). A tonikus chromatikánál a pykno két féltónus, két imitónio nagyságú, a maradék egy triimitónio (egy egész és egy fél hangköz). Eddig a pontig az osztás és a két phtongus "mozgásban van", eztán azonban a parhypate rögzűl, mivel elért a mozgássávjának határpontjához. A lychanos egy enharmonikus diesisnyire mozdul el. Igy a lychanos es a hypate közt egy olyan diasztéma keletkezik, mely egyenlő a lychanos és a mese (közép) diasztémával, így a 'pykno' nem hasonlít az előzőekben említett felosztásra. Ekkor törtenik, jelenik meg,- ennel a tetrachord beosztasnál, a pyknon változásával,- a diatonikus genos.A diatonikában két osztásfajta van, a lágy és a syndono. A lágynal a diasztéma a hypate és parhypate közt fél hang, (imitonio), a parhypete és lychanos közt három enharmonikus diesis, a lychanos és a mese (közép) közt öt diesis.A syndono diatonikus osztásánál a hypate és a parhypate közt a diasztéma fél hang , a következő diasztemák mindegyike pedig egész hang (tónus. Lychanosaink száma tehát hat, egy enharmonikus, három chromatikus és kettő diatonikus, ahany tetrachord felosztás. A parhypatek száma kettővel kevesebb, tehát négy. A magyarazat erre, hogy az imitonikus parhypatét hasznájuk két diatonikus és a a tonikus chromatika esetében. A négy parhypate
esetében az enharmonikus elkűlönűl, csak névadóját ismeri, míg a többi három "közösködik" a diatonikában és a chromatikában. A tetrachord diasztémáknál a hypate és a parhypate köztiek egyenlóek, vagy kisebbek azoknál melyek a parhypate és a lychanos közt vannak, és sohasem nagyobbak. Az egyenlöségek egyfelől láthatók,
masfelöl kitűnik az enharmonikus és chromatikus osztásnál,hogy kisebbek a diatonikusnál.
A fentieket a chromatikánál értheti meg valaki, ha figyelembe veszi a pahypatet a lágy chromatikánál, a lychanost a tonikusnál. Az efféle pyknon osztásoktermészetesen"dallamosak", elfogadottak(emmeles). Az 'ekmeles' a nem melodikus akkor keletkezik, ha forditott sorrendet veszünk. Ilyen osztások harmónia
nélkűliségre vezetnek.(Anarmosti gar fainontai ai touautai diaireseis). Másfelöl a diasztéma a parhypate és a lychanos közt lehet egyenlő vagy egyenlőtlen, hasonlóan a lychanos és a mese koztiekhez. Egyenlő a magasabb diatonikusban, kisebb a többiekben, nagyobb amikor lychanosnak magasabbat használunk a diatonikus lychanosnál, a parhypatenál mélyebbeket, melyek ugyanazt a féltonust használjak.
Egészen eddig a pontig a tetrachordok két phtongusa, a pyknonban, mozgásban volt. Egyszer csak azonban akadályba utköznek, megállitja őket valami, és érzékszerveink azt súgjak, nagy es dönto változás következett be a genosok családjaban. A parhypati átérvén az egész rendelkezésére alló teret, megtorpan, a lychanos pedig csak egy enharmonikus diesisnyit lep előre. A pyknon "eltünt", tetrachordunk, mely eddig két kisebb, egy sűrűbb és egy nagyobb részre oszlott, most két egyenlő részre vágódik. Mint tudjuk, a szabály, a pyknonnak mindig kisebbnek kell lennie a maradéknál. Csodák csodája, ekkor jelenik meg a bűszke diatonikus genus, ez az ő háza tája, birodalma, ahová pyknon nem léphet.
A diatonikus genosban kétféle osztást ismerűnk, a lágy (malako) és a feszes (syndono) diatonikát.
A lágy diatonikánál a diasztéma hypaties parhypati
közt egy fél tonus (imitonio), a parhypate és lychanos diasztéma három enharmonikus diesis (enh.dies.=3/12 tonus), a lichanos es mesi távolság öt diesis. A feszes (syndono) diatonikus az, amikor a diasztéma a hyapte és a parhypate közt fél tónus, míg a maradék disztémák egy tónus nagyságúak. A lychanosok száma tehát hét: egy enharmonikus, három chromatikus és kettő diatonikus, természetesen követve ahány tetrachordunk, oszatasunk van a genosokban.
A parhypaték kettővel kevesebbek,tehát négy áll
rendelkezesunkre.Ennek oka, hogy a fél tónusu parhypatét mindkét diatonikus osztásban használjuk, csakúgy mint a tonikus chromatikában. A négy létező parhypate közűl az enharmonikus a az öt magat illető genoshoz tartozik, a három másik közösködik két genosban, a diatonikusban es a chromatikusban (+szin, chroma).
A tetrachord diasztémák közűl azok, melyek a hypate es a parhypate között vannak, egyenlőek, vagy kisebbek azoknál, mint amelyek a parhypati és a lychanos közt helyezkednek el, de sohasem nagyobbak. Az egyenlőség látható az enharmonikus és chromatikus osztásban , ami kisebb az megfigyelhető a diatonikusban. A chromatikából könnyen megértheti bárki mindezt, ha figyelembe veszi egyfelöl a lágy chromatikus parhypatet, másfelol a tonikus lichanost. Es természetesen a hasonló osztasok helyesek a dallamban (emmeles).
Nem helyes dallam, (ekmeles) akkor keletkezik, ha az ellenkező sorrendet választjuk, ha tehát valaki parhypaténak veszi az imitonikust (féltónus), lychanosnak meg az imiolikus (másfeles)chromatikát, vagy a parhypateja egyfelöl imiolikus chromatika, a lychanos pedig lágy chromatikus. Az effajta osztások harmoniátlanok. Másfelől a diasztéma parhypate és lychanos közt dallamosítható egyenlöen, vagy egyenlötlenűl is a lychanos és a mesi közt. Az egyenlöséget látjuk a feszes diatonikában, a kisebbedést az összes többi genosban. A nagyobbodást, mikor magasabb lychanost használunk a diatonikus lychanosnál, parhypatenak pedig valamely mélyebbet, ahol fél tónus található.
Az 'exis'-t a dallam természete felöl vizsgáljuk meg, nem úgy, mint azok, akik úgy veszik űldozobe a fogalmat, mint a diasztémák 'sűrítését' a diagrammán (katapyknosin), és így megtagadják alapjaiban a dallamvezetés (agogi) rendjét. Ez szembeötlő, ha a sűrűn egymás után sorakozó kis diasztémákat (diesis) vizsgáljuk, szem elött tartva, hogy senki sem képes elénekelni egymás utan sorban összefűzve ennyi kis hangközt pontosan,[ se füle se torka, sem esze nem segíti fölfogni, követni].
Egy pyknon diasztéma (a tetrachord két alsó kis sűrű hangköze) nem illeszthető a dallamba egy masik pyknont követve, sem részben, sem egészben. Ugyanis ekkor az törtenik, hogy sem a következő négy phtonus nem alkot dia tesszaron szimfóniát, sem az öt phtongus dia pendet. Az ily módon kiválasztott phtongusok nem adnak melodikus sort, dallamtalanok (ekmeleis). Azok közűl a phtongusok közül, melyek körülveszik a ditonont (két egész hang), a mélyebb a pyknon magasabbjának, a magasabb a pyknon mélyebbjének felel meg.
Szűkségszerű hogy a pyknon összekötések, melyek dia tesszaron szimfóniakká egészitik ki, ditonussal kötődjenek. Miután ez kényszerű, a pyknon és a ditonon egymást váltják. Nyilvanvaló, hogy azok a phtongusok, melyek körülveszik a pyknont, a mélyebb a pyknon magasabbja, magasabb a pyknon mélyebbje. A phtongusok, melyek követik a tónust a pyknon mélyebbjei, mert a tónus (egész hang) a tetrachordok közti diazeugtikus kapcsolat.
Nyilvanvaló, hogy a phtongusok, melyek a tónust határolják, egy pyknon mélyebb hangjai. Két ditónus, két egész hang terjedelmű diasztéma nem követheti egymást. Mert ha ez megtörténik, a magasabb ditónust követne egy pyknon a mély oldal felöl, mert a pyknon legmagasabb hangja a legalacsonyabb tónus, mely határolja a ditonust.
Az enharmonikus es a chromatikus skáláknál két tónus egymás után helyzése nem megengedett. Tételezzűnk fel azonban egy ilyen menetu "skálát. Szükségszerűen a phtongus amely határolja a tónust a magas felől, egy dia tesszaron szimfóniat kell hogy alkosson a rákovetkező negyedikkel, dia pendet az ötödikkel. Ha ez nem törtenik meg ezen föltételezett skálaban, akkor a hangsorunk zeneietlen. Ez a szimfóniakra való kiegészülés példánkban nem történhet meg, nyilvanvalóan. Mert ha enharmonikus a skála, a lychanos, mely a negyedik a hangok sorában, négy tónus távolságra kerűl. ha a chromatikus skála, akár lágy (malako)akár másfeles (imiolios), a lychanos a dia pendetől egy nagy hangköz távolságra esik. ha tonikus, a lychanos szimfóniát alkot a dia pentevel. ez azonban meg nem elégséges, hogy kielégitse a harmónia törvényt, mely megköveteli, hogy a negyedik phtongus dia tesszaronra, az ötodik dia pendere érkezzen. ez a két feltétel itt nem érvényesűl. világos, hogy a phtongus, mely határos a hozzávett tónussal a magas fele, zeneietlen (ekmelis). folytatva, ha a második tónus a mel'y fele helyeződik, akkor a tonikus diasztéma a diatonikus genosba fut. következesképp kiderül, hogy az enharmonikus és a chromatikus genosban nem fér meg két egymást követő tónus.
Ikodespotis
Nem lepne meg, Kedves Kleonides ha most valasztas ele allitanank, hogy maradj-e vagy kovesd a hirvivonket a fuvolaslanyhoz, az utobbi mellett dontenel. Gyotrelmesen szep kerdesek ezek, valassz hat szabadon, szolj hozza a Mester gondolataihoz, melyek ujabb-es ujabb gondolatokat es kerdeseket szulnek, vagy tavozz szotlanul, nem haragszunk meg erte, bar tagadhatatlan kivancsiak lennenk, es mi tagadas segitsegunkre volna, hogy eligazodjunk ezen fogas kerdesekben, ha maradnal…:)
Kleonides
A fuvolaslanyt ismerem, megerto, kedves termeszetu , megvar minket. A Genus viszont negy phtongus olyan osztasa, melynek megmagyarazasa, megertese nem tur halasztast.
Genos harom letezik: diatonikus, chromatikus es enharmonikus. A diatonikus a mely fele ereszkedve tonus, tonus es feltonus. Felfele haladva a magas fele ellenkezo modon enekelt, tehat feltonus, tonus, tonus.
A chromatikus genos a mely fele: triimitonio, feltonus es feltonus, a magas fele pedig feltonus, feltonus, triimitonio.
Az enharmonikus genos a mely fele, ditono, diesi, diesi, emelkedve diesi, diesi es ditono.
A diatonikus genosban a kovetkezo phtongusok vannak:
proslambanomenos
hypate hypaton
parhypati hypaton
lihanos hupaton diatoniki
hypati meson
parhupati meson
lihanos meson diatoniki
mesi
triti sinimmenon
paraniti sinimmenon diatoniki
niti sinimmenon
paramesi
triti diezeugmenon
paraniti diezeugmeno diatonos
niti diezeugmenon
triti hiperboleon
paraniti hiperboleon diatonos
niti iperboleon
A chromatikus genos phtongusai:
proslambanomenos
hypati hipaton
parhipati hipaton
lihanos hipaton hromatiki
hipati meson
parhipati meson
lihanos meson hromatiki
mesi
triti sinimmenon
paraniti sinimmenon hromatiki
niti sinimmenon
paramesi
triti diezeugmenon
paraniti diezeugmenon hromatiki
niti diezeugmenon
triti uperboleon
paraniti hiperboleon hromatiki
niti hiperboleon
Az enharmonikus genos phtongusai:
proslambanomenoshipati hipaton
parhipati hipaton
lihanos hipaton enarmonios
hipati meson
parhipati meson
lihanos meson enarmonios
mesi
triti sinimmenon enarmonios
paraniti sinimmenon enarmonios
niti sinimmenon
paramesi
triti diezeugmenon enarmonios
paraniti diezeugmenon enarmonios
niti diezeugmenon
triti hiperboleon enarmonios
paraniti hiperboleon enarmonios
niti iperboleon
A genosok "vegyitese" (mixi) phtongusai:
proslambanomenos
hipati hipaton
parhipati hipaton
lihanos hipaton enharmonios
lihanos hipaton hromatiki
lihanos hipaton diatonos
hipati meson
parhipati meson
lihanos mesonenarmonios
lihanos meson hromatiki
lihanos meson diatonos
mesi
triti sinimmenon
paranti sinimmenos enarmonios
paraniti sinimmenon hromatiki
paraniti sinimmenon diatonos
niti sinimmenon
paramesi
triti diezeugmenon
paraniti diezeugmenon enarmonios
paraniti diezeugmenon hromatiki
paraniti diezeugmenon diatonos
niti diezeugmenon
triti hiperboleon
paraniti hiperboleon enarmonios
paraniti hiprboleon hromatiki
paraniti hiperboleon diatonos
niti hiperboleon
A szamba vett phtongusok kozul egyesek "mozgok" koztesek (kinoumenoi), masok rogzitettek, szelsok (estotes). A rogzitettek, a mozdulatlan szelek a tetrachordban ( viszonylagos ertekallandosag) azok, melyek nem valtoznak a genosokkal, megmaradnak rogzitetten egy ponton (tasi). A mozgo phtongusok a tetrachordokban azok, melyek ezzel ellenkezoleg, genosrol genosra valtozanak, nem maradnak allandok egy helyen.
Az mozdulatlan (estotes) phtongusok szama nyolc:
proslambanomenos
hipati hipaton
hipati meson
mesi
niti sinimmenon
paramesi
niti diezeugmenon
niti hiperboleon
Mozgo phtongusok, mindazok melyek az allandok utan megmaradnak.
Ezek kozul egyesek "barupikni", masok 'apikni' es a tokeletes szisztemak 'periehontes' phtongusai.
A'baripikini' phtongusok szama ot:
hipati hipaton
hipati meson
mesi
paramesi
niti diezugmenon
"Apikini' es 'periehontes' phtongusok harman vannak:
proslambanomenos
niti sinimmenon
niti hiperboleon
A mozgo phtongusok kozul nemelyek "mesopikni", masok 'oxipikni', vagy diatonikusok.
Az ot 'mesopikni a kovetkezo:
Parhipati hipaton
parhipati meson
triti sinimmenon
triti diezeugmenon
triti hiperboleon
'Oxipikni" phtongusokbol minden genosban ot van. Az enharmonikus genosban enharmonikusok, a chromatikusban chromatikusok. A diatonikus genosban nem letezik 'pikno'.
Az enharmonikus genos 'oxipiknoi' phtongusai:
lihanos hipaton enarmonios
lihanos meson enharmonios
parhipati sinimmenon enharmonios
paraniti diezeugmenon enharmonios
paraniti hiperboleon enharmonios
A chromatikus genos oxipiknon phtongusai:
lihanos hipaton hromatiki
lihanos meson charomatiki
paraniti sinimmenon hromatiki
paraniti diezeugmenon hromatiki
paraniti hiperboleon hromatiki
A diatonikus phtongusok:
lihanos hipaton diatonos
lihanos meson diatonos
paraniti sinimmenon diatonos
paraniti diazeugmenon diatonos
paraniti hiperboleon diatonos.
A genosok szama harom. Ezek a diatonikus, a chromatikus, az enharmonikus nemek, vagy ezek osszetetele 'mixis'. A diatonikus, diatonikus osztast, a chromatikus chromatikust, az enharmonikus enharmonikust hasznal. Kozos a dallam mikor 'estotes' phtongusokbol, vegyes mikor tobb genos jellemzoit tartalmazza, mint peldaul a diatonikus es chromatikuset, a diatonikuset ez az enharmonikust, a chromatikust es enharmonikust, vagy a diatonikust a chromatikust es az enhatmonikust. A genosok kulonbsege a mozgo 'kinoumeni' phtongusokbol ered. A lichanos egy egesz hang savban 'topos', a prhypate egy diesisnyi helykozben mozoghat. A legmagasabb lichanos egy tonus tavolsagra, a legmelyebb ditonusnyira heleyezkedik el a tetrachord szeletol. A legmelyebb parhypate egy diesisre, a legmagasabb egy fel tonus tavolsagra esik a tertachord vegtol.
A szin 'chroa' egy sajatos osztasa a genosnak. A kozismert szinek szama hat,[ tehat letezhettek masok is] egy enharmonikus, harom chromatikus es ket diatonikus. Az enharmonikus genos szinenek egy ra jellemzo osztasa van,'diesis', 'diesis', 'diesis isi' es 'ditonus'. A lagy chromatikus genos a legmelyebb a chromatikus osztasok kozt, diesi tritimoroio, diesi isi es egy diasztema mely egy tonus egy fel tonus es egy harmad tonus osszege. Az 'imiolio' chromatikus genos (masfeles) egy 'imiolio diesis', 'diesis isi' es egy aszintetikus diaszetemabol, het tetartimorion desisbol all. A tonikus chromatikus genos a ra jellemzo szint hasznalja, feltonus, feltonus es triimitonio. A chromatikus genosok neve, 'malako',(lagy) 'toniaio'(egesz hangnyi)- a nevuket arrol kaptak, milyen szerepet jatszanak a tetrachord "suru" (pikno') feleben,- az also ket kis diasztema kozben. A tonikus chromatikus genosban az osszetetelben szereplo tonus, az imiolion pedig a ket diesis, az imiolikus es az enharmonikus diesis szerepel mint tampont az elnevezeshez. A lagy chromatikus genos azert kapta a nevet, mert a legkevesbbe "suru", surusege elgyengul, eltunik. A diatonikus osztas lagynak nevetett genosa mellett a masik a 'sindono' a feszes fajta. A lagy diatonikus genos dallama feltonus, egy aszintetikus diasztema harom diesisbol es meg egy aszintetikus diasztema ot diesis nagysagban. A feszes (sindono) diatonikus genos imitonion, tonus, tonus.
ÁŃÉÓÔĎÔĹËÇÓ
Arisztotelesz (387-322) - Sztagiraban szuletett Halkidan, es Euboiaban halt meg. Platon tanitvanya volt az Akademian Athenban, ahol kesobb tanitott. Korulbelul husz even at Platon mellett maradt, egeszen annak halalaig 347-ig. 343-ban Philiposz hivasara Nagy Sandor tanitoja lett. 335-ben visszatert Athenba es megalapitotta iskolajat a Lyceumot, melyet kesobb Peripatetikusnak nevezetek. 323-ban visszavonult halkidai birtokara, ahol 322-ben meghalt.
A nagy filozofus igen jol ismerte a zenei teoriat es gyakorlatot, azonban nem irt a zenerol kulon muvet, de gyakran hivatkozik a zenere a szovegeiben.
Mint Platon a zene etikus ertekeben hisz, ezt reszletesen vizsgalja mikor a fiatalok neveleserol beszel.(Politika H',1339A-1342B, V,3-VII,11). A zene harom kuldetese:
a)"paidias eneka kai anapauseos" ( oromszerzes, szorakozas es pihenes
b)"...pros aretin ti teinin tin mosikin.. kai to ithos poion to poiein" mert jo hatassal van a jellem kialakitasara
c)"pros diagogin... kai pros fronisin, szerepet jatszik a szellemi es esztetikai fejlodesben es a muvelodesben. Arisztotelesz ugyanazt a vonalat koveti a zeneben mint Platon, allaspontja azonban szabadabb kevesbe merev.
Arisztotelesznek tulajdonitjak a Problimata cimu irast, hitelessege azonban ketseges. Sokan pseudo-Arisztotelesz munkajanak tartjak. Mindazonaltal egyetertenek abban, hogy ezen gondolatok Arisztotelesz iskolajabol valok. A Problimata dialogus formaban akusztikai, a szimfoniak, a filozofia, a zenei esztetika stb. kerdeseitvel foglalkozik. Ket nagy fejezetre oszlik:
a)Osa peri phonis (XI)
b)Osa peri armonian (XIX.1-50).
A Musika Problimata gorog szoveggel es francia forditassal es komentarral kiadoi F.A.Gevaert es J.C.Vollgraff (Les problemes musicaux d'Aristote, Gandi 1903), temacsoportositasa "Acousticque", Consonnances" stb.
Ch.Emile Ruelle is kozzetett egy francia forditast (Problemes musicaux d' Aristotle, Prizs 1891) eloszoval, es azzal, hogy a muvet eredetinek tartja.Hivatkozik az Arisztoteleszi muvek katalogusara es Diogenis Laertiosra.
Ujabb kiadas egy olasz forditas Gerardo Marenghitol ( Florentia 1957,137), csupan a Harmonia fejezettel (26-83.old. es jegyzetek 85-119. old., valamint bibliografia 123-125. old, vegul szotar a zenei kifejezesekkel (gossario dei termini musicali, 127-133.
Letezik meg ket angol forditas, az egyik E.S.Forster a VI. kotete az oxfordi Arisztotelesz forditasoknak, Oxford, 1927. Problemata XI, The Voice 898b-906a es XIX Music 917-923a. A masik forditas W.S.Hett, London 1936-37, Aristotle: roblems, i. kotet, 252-295. old. Probl. XI., I.kotet 378-415. old.. Probl. XIX. Harmonia.
A Mousikon Problimaton gorog szovege megtalalhato C.v. Jan, Musici scriptores graeci (lisia, 1895, 60-111), Ps-Aristotelis 'Problemata', Aristotelous Problimata. Jan publikalja egy reszet a szovegnek, mely tartalmaza az egesz zenei fejezetet a 'Politikon'-bol, a neveles es a zenei kepzes temakorben. H', 1339A -1342B ( Musici Scriptores Graeci, 3-35, Aristotelis loci de musica.
Bibliografia:
E.Fred Bojesen, De Problematos Aristotelis, Hafniae 1836
C.Prantl, "Uber die probleme des Aristoteles", Abhand. d. Philos.-Philol. Klasse d.Bayer.Akad.VI. 1851, 339-377. old.
E.Richter, De Aristotelis Problematis, Bonnae 1885.
C.M.Ruelle, de Aristotelis Problematis, Bonnae 1885.
C.M.Ruelle, "Corrections anciennes et nuvelles dans le texte des Problemes d'Aristotle" Revue de Philologie XV (1891), 168-174. old.
C.Stumpf, "Die pseudo-aristotelischen Probleme uber Music", Bhand. d. Berliner Akad. II (1896) 1-81. old.
E. d'Eichtal et Th. Reinach, Nouvelles observations sur les Problemes Musicaux" REG XII (1900), 18-44.
Lucas Richter: Zur Wissenschaftslehre von der Musik bei Platon und Aristoteles, Berlin 1961, XI, 202, 8*.
Ikodespotis
Az esteli beszelgetes hazigazdaja, jomagam, az 'iodespotis', feladata a diskurzus 'tapintatos' iranyitasa, a tema meghatarozasa, megfedve azokat, akik elkalandoznak a beszelgetes targyarol, a tul jozanoknak bort toltve a poharaba, a mertektelenek italat tiszta vizzel vegyitve. Nem konnyu szerep a meghivottak kedveben jarni, es isten ments, ha tevedunk, es egymassal nem osszefero termeszetu embereket ultetunk egymas melle. Az ohatatlanul kitoro botrany ez esetben menthetetlenul rossz hiret kelti lakunknak, vendegvaro asztalunknak, sanyaru es unalmas estek ele nezve, ha elkerul minket Athen szine-java, a kivalo ferfiak es ifjak, vagy az erre utazo, tiszteletre melto idegenek. Remelem nem estunk ebbe a vetsegbe, Aristoxenos Mester es baratunk Kleonides nem kapnak nyilt szinen hajba...:) Remelhetoleg ettol megov a folenyes Tudas, es a merteket tudo Tanulas szelleme.
Arisztoxenosz
A zenében a hang mozgása zenei/dallam/diasztematikus nevezi ellentétben a beszedhanggal, mikor a hang ugy tűnik, nem áll megsemmilyen ponton, hanem folyamatosan mozog, "kinisi phonis synehis/logiki", másszóval 'logodes melos', a beszéd, a szó dallama. A phtongus egy pontra eső hang. Hangzó megtestesűlése egy pontnak. Egy phtongus tehát egy megállot tart mikor a dallamba kerül. A tonikus távolság az egyik phtongustól a másikig, a topos, a hely két ftongus közt a diasztéma.
Mindezek után először az 'asyntheton diastema'-ról', a nem összetett hangközökről kell beszélnűnk, aztán a szintetikusokról. A 'synthetikus diastema'-nál,- melyek
skálák -,szűkségszerű, hogy tegyűnk néhány észrevételt , az asyntetikus diasztémák szerkezetéről is. A teoretikusok nem érzeték szűkségét ezzel foglalkozni .
Nem tisztazták a diasztémáknál azt ugyanis, hogy létezik-e egy szilárd
alap, mely megmutatja az összetötelét minden
diasztémának, és helyzetét a többiekkel, valamint, hogy mindez milyen körűlmények köt jön létre... Minderről sem bizonyítva sem bizonyiték nélkűl nem tesznek említést. Következesképp, annak ellenére, hogy egy csodálatos rend létezik a dallam szekezeteben, a
zene a rossz sorsra itéltett, azok hibájábol, akik ezen kérdésekbe kontárkodtak. Semmi sem hasonló ahhoz a tökéletes rendhez, amit a hallás érzék nyújt. Minderről megbizonyosodunk ezen sympozium során.
A 'diastéma' a távolsag két 'fthongus' között.
A legkisebb szimfónia a dia tessáron. Az emberi hang két dia pason es egy dia pente magasságig ér. Hangszereknél, mint a parthenion aulos, vagy a hyperteleion aulosnál három oktáv és még tetrákis. Hasonlóan egy gyerek és egy felnőtt férfi hangja közti különbséghez. A tónus a két első symfónia különbsége. Melódiája lehetséges féltonussal,negyedtónussal és haramaddal,
'imisi','imitonio','triton','tritimorion',
'tetarton', 'tetartimorion'. Az ennél kisebb diasztémák nem énekelhetők. A legkisebb diasztéma az 'ellahiszton enarmonios diesis', a következő az 'elahiston chromatiko diesis', a törthangok közt a legnagyobb a félhang, 'imitonio'. Az első szimfónia négy hangból áll, erről kapta a nevét 'dia tessaron'.
A harmónia tudományának elemeihez (stoiheia), szükséges és nélkűlözhetetlen a következő szillogizmus. A fejtegetés nem sikerűlhet, ha nem létezik az alábbi három előfeltétel: -Elöször is a jelenségeket pontosan kell megfigyelni. -Másodszor tisztázni
kell hogy a jelenségek (phainomenon) közül melyeké az elsőség. -Harmadszor,
a következteteseinknek,és a véglegesen
leszűrt gondolatainknak szigorú, egymásba kapcsolodó logikája kell legyen.
Minden tudománynál, mely több problémából (theorimata) áll, a legjobb módszer, hogy megfelelő kiindulasi alapokat talaljunk(arhas),
melyekre építhetjük a következteteseinket.
Altalában figyelmesnek kell lennünk a legfőbb alapteleink tisztázásánál, nehogy elsodrodjunk a tudomány helyes útjáról, azt kezdve hinni, hogy a hang a levegő mozgása, vagy érdeklődésűnk hiányában, elgyengűlve, elhanyagoljunk kérdéseket, melyek valójában a harmónia tudományához tartoznak .
A tónus az a diasztéma, mely a dia tesszáron és a dia pente közt keletkezik. A dia tesszáron két és fél tónusból all. A dia pente három és félból.[dia pente - dia tesszáron = tónus].
A tónus részei a féltónus, másnéven 'imitóno', a tónus harmada mint a chromatikus diesis, és a tónus negyede a diesis enarmonion elahistos. Az utobbinál kisebb diasztéma nem hasznalható a dallamban. Meg kell itt említeni, hogy mindmáig sokan vádoltak azzal, tévedésben leledzve, hogy azt állítjuk, hogy a tónus felosztható három vagy négy dallamba illő részre.
Ez a félreértés azon alapszik, hogy vádlóink nem fogták fel, hogy más dolog egy harmad részét venni a tónusnak, és más a "megzenesítése" dallamba fűzése a három részének.
Mellesleg, egy szigorúan teoritikus szemszögből, minden diasztémánál létezhet még kisebb.
'Asynteton' nem öszetett az a diasztéma, amely két egymást 'diadohikus'-an kovető phtongusból áll. Ugyanis ha a phtongusok diadohikusak, nincs "hiány". Ha nincs "hézag" nem lehetséges, hogy valami közbeékelődjön. Ha nem lehetséges, hogy közbeékelődjön egy phtongus, nem létezik semmi, ami kiválthatná a szétválasztást vagy az összeillesztést.
Minden összetétel kűlönböző részekből áll, melyek újra oszthatók. A fenti meghatározás gyakran tárgya az elbizonytalanodásnak, a diasztémák karakterének megkérdojelezésének.
Mert megelepődve kérdik : hogy lehet a ditono aszintetikus, nem öszettett, mikor lehetséges tónusokra, egész hangokra osztása? Vagy megint csak, hogy lehet a tónus a szintetikus, mikor fél tónusokra vágható? Ugyanez a kérdés megismétlődhet az imtonioval, a féltonussal.
A tudatanság, melyet a kerdezők elárulnak, azt mutatja, hogy nem értették meg a tényeket és nincs erejuk ahhoz, hogy megértsenek néhany kérdést a diasztéma nagyságokkal kapcsolatban. Némely diasztémak nagyság szerint egyszerre lehetnek összetettek es egyszerűek. Az aszintetikusság úgy tisztázható, mily szerepet játszanak a phtongusok, és nem a nagyságuk szerint. A ditono diasztéma peldául, mikor a mese, a közep es a lychanos által meghatározott,egyszerű, aszinetikus. Azonban szintetikus, összetett mikor a mese es a parhypate adja meg. Azt mondhatjuk, hogy az egyszerű (aploun), a nem összetett, az aszintetikus, nem függ a diasztéma nagyságától, hanem a phtongusok szerepetól, helyetol.
Kleonides
Ha jol ertettem, Kedves Mester,-ha tevednek, kerlek allits meg nyomban a kiigazitas vegett - a diasztema az, ami ket kulonbozo, magasabb es melyebb phtongus kozt van. A diasztemakat ot csoportra osztjuk. Megkulonboztetjuk oket nagysag, genos, szimfonia,
diafonia, szintetikusssag es aszintetikussag , szimmetrika ('rita') es asszimitrikussag ('arita') szerint. A nagysag szerinti megkulonboztetes az, mikor az egyik diasztema nagyobb, a masik kisebb, mint peldaul a 'ditono', 'tono', 'imitonio', 'dia tessaron','dia pente', 'dia pason' stb. A genos szerinti kulonbseg mikor egy diasztema diatonikus, a masik chromatikus, vagy enharmonikus. A szimfonikus es a diafonikus diasztemak azok, mikor egyfelol szimfonikusak, masfelol diafonikusak. Szimfonikusak peldaul a dia tessaron, a dia pente, a dia pason stb. A diafonikus diasztemak a dia tessaron-nal kisebbek. A dia tessaron-nal kisebb diasztemak a 'diesis', az 'imitonio', a 'tonus'. Szimfonikusak a 'tritono',a tetratono,pentatono stb. A szimfonia ket phtongus "osszeillese" , egy magasabb es egy melyebb osszesimulasa. A diafonia ennek az ellenkezoje, ket egymast taszito, nem osszeillo phtongus, kellemetlenul a hallasnak. A szintetikus es az aszintetikus kulonbsege, hogy szintetikus vagy aszintetikus diasztemakbol tevodnek ossze. Az aszintetikus diasztemak melyek egymast folyamatosan koveto phtongusok sorabol, lancabol allnak, mint peldaul a 'hypati' es a 'parhypati', a 'lihanos' es a 'mesi'. Szintetikus diasztemak azok, melyek egymast nem folyamatosan koveto phtongusokbol allnak, mint a 'mesi' es 'parhipati', a 'mesi' es a 'niti', a 'paramesi' es a 'hipati'. Leteznek meg kozos diasztemak, szintetikusak es aszintetikusak, azok melyek az 'imitonio'-tol a 'ditono'-ig terjednek. Mert az 'imitonio' az enharmonikus genosban szintetikus, a chromatikusban es a diatonikusban azonban aszintetikus. A tonus a chromatikus genosban szintetikus, a diatonikusban aszintetikus. A 'triimitonio" a chromatikaban aszintetikus, a diatonikusban szintetikus. A ditono az enharmonikus genosban nem szintetikus, a chromatikusban es a diatonikusban szintetikus. Az imitonio-nal kisebb diasztemak mind aszintetikusak. Hasonlokepp a 'ditono'-nal nagyobb diasztemak mind szintetikusak. A szimmetrikus ('rita') es az asszimetrikus ('aloga') diasztemak azok, melyek diasztemai szimmetrikusak vagy asszimetrikusak. A szimmetrikus diasztemak azok, melyeknek megahatarozhato a nagysaga, mint peldaul a tonus, az 'imitonio', a 'tritono' stb. Asszimmetrikus diasztemak azok, melyek nagysaga nem szabalyos, valtozo, novekvo, vagy csokkeno.
A Stoiheion sok kezirata ismert. A Rithmika Stoiheia eloszor Velenceben kerult kiadasra Morelli altal 1785-ben. Nemet forditasa Feussnertol, Hanau, 1850, P. Marqurd, 1868, R. Westphal, Aristoxenus von Tarent, Melik und Rhytmik ii., Lipsia 1893.
A legmegbizhatobb (?) teljessegre torekvo tanulmany: Louis Laloy, Aristoxene de Tarente, disciple d' Aristote et La Musique dde l' Antiquite, Parizs 1904, egy ertekes szotaral (Lexique d' Aristoxene).
Lasd meg FHG II.269-292, toredekek, kulonosen 285-288. old., Musica Fragmenta.
6.A mindmaig legjobb kiadas, megjegyzesekkel, tanusagokkal, elsorangu tudomanyos aparatussal, egy filologia es konyveszeti remek: Rosetta da Rios (Aristoxeni lementa Harmonica, Roma 1954.
