A félreértett gravitáció
" ...az általunk közvetlenül megtapasztalható természetben valójában
csak egyetlen egy „erő” viselkedik ilyen módon, az áramló közegek sodrása .
Ha tehát minden látható külső erő nélkül két testet egymás felé közelítő hatást észlelünk,
akkor alappal feltételezhetjük, hogy közegáramlás sodrásáról van szó még akkor is,
ha azt a közeget nem látjuk, és még nem ismerjük.
...
a gravitáció jelenségét a megszokottól eltérő módon,
egy áthatoló részecskékből álló közeg áramlásának, az áramlás sodrásának tekinteni
...
azt tapasztaljuk, hogy a kisebb test mozgása a nagyobb test felé fog eltérülni, ha volt saját mozgása,
ha pedig nem volt, akkor a nagyobbik test felé fog gyorsulva „zuhanni”.
...
azt is tapasztaljuk, hogy ez a gyorsulása a testnek nem végtelen. Ha megfelelő magasságban került
be a nagyobb test vonzáskörzetébe, akkor egy idő után a sebessége nem fog tovább nőni, hanem
állandósul.
ez a test gyorsítási végsebessége.
Amennyiben nem jön közbe valamilyen fékező hatás (az űrnél sűrűbb légkör fékező hatása),
akkor az így nyert sebességgel fog a nagyobb test felszínébe becsapódni.
Ha most a gyorsítást vesszük szemügyre, akkor könnyű belátni,
hogy itt egy olyan gyorsító „erőről” van szó, amely nem szűnik meg ugyan,
de egy bizonyos sebességnél nagyobb sebességre nem képes
a nagyobbik test felé zuhanó testet felgyorsítani.
Azt is tapasztalhatjuk azonban, hogy minél nagyobb a nagyobbik test,
annál nagyobb lesz a gyorsítási végsebesség.
Ha most elkezdünk keresni a természetben egy olyan „erőt”,
amely ehhez nagyon hasonlóan, vagy ezzel éppen azonos módon gyorsítja a testeket,
akkor előbb-utóbb rábukkanhatunk a folyadékok és a gázok áramlásaira a Föld felszínén.
A folyókra és a szélre.
És azt is észrevehetjük, hogy ezekbe az áramlásokba bekerült testeket
az áramlás csakis akkora sebességre képes felgyorsítani,
mint amilyen sebességgel maga áramlik.
A tollpihe a szélben nem képes gyorsabban haladni, mint maga a szél.
A közegáramlásoknak ezt a képességét nevezzük mi sodrásnak.
Könnyen felismerhető az az összefüggés is, hogy minél gyorsabb egy áramlás,
annál nagyobb sebességre képes a belekerült testeket felgyorsítani.
Amikor az eddigieket a Föld felé „szabadon” eső testekre vonatkoztatjuk,
akkor könnyen beláthatjuk, hogy szó sincs szabadesésről.
Éppen arról van szó, hogy csak egyetlen egy „erő” hat a testre,
a Föld felé tartó áthatoló közeg(ek) áramlásának sodrása.
Amikor a test végül földet ér, a sodrás nem szűnik meg, mert rajta is és a Földön is áthatol.
Ekkortól azonban már gyorsulásra nem képes kényszeríteni a megállapodott testet,
hanem a hatása egy „erő” formájában jelentkezik a testen, annak minden részecskéjén,
amellyel azt a Föld felszínéhez szorítja.
Azaz ettől kezdve nyomásként hat (torlónyomás),
de a többi nyomástól eltérően nem csak a test felszínén.
Ez az „erő” a test sűrűségével és térfogatával arányos SÚLY.
Ekként is mérjük, csak épp időközben – egy másik nézet értelmében – a tömeggel,
és az annak tulajdonított hatással társítottuk.
Helyesebben, társította a „tudományos nézet”.
...
(ez használható elmélet, vagyis 'nemgonon' ...)
;-)
