Váci sajátosság, hogy hosszabb bajnoki szünet után sosem tudunk igazán pörögni, függetlenül az ellenféltől. Az 1. fi.-ben pl olyan teljesítményt nyújtottunk, mintha a nézőknek nem lett volna érvényes belépője és minimálisan sem kellene kiszolgálni őket. Várható volt a szünetben egy alapos fejmosás, mely eredménnyel is járt. A végére így kialakult egy papírforma eredmény. A mérkőzés legfőbb hozadéka a szélsők gyakori megjátszása, ebben egyértelmű tendencia látszott és már nagyon hiányoltuk. Nelli és B. Anna bőven meghálálta a pontos passzokat (5, ill. 6 gól), de Kíra is eljutott 4 gólig. Csengét láthatóan zavarta a korán szerzett térdsérülése és van szurkolnivalónk Aida állapota miatt is, úgy láttam B. Réka szenvedte el a legenyhébb sérülését. Ilyen tekintetben most jól fog jönni a másfél heti meccs szünet.
Nehéz felpörögni az ilyen meccsekre. Kuczorának összesen 3 rontott lövése volt, ha lehet hinni az MKSZ statnak (mondjuk volt pár technikai hibája is, nem ez volt élete meccse, az tuti). Ebből ami igazán fájó volt, az az üres kapus kihagyott ziccer, amit elönzőzött (passzolni kellett volna a másik indulónak).
Marincsák 1/4-es lőlapja sokkal rosszabb, és Csíkos Luca is lőtt 3 magasan fölét.
Mondjuk egyre jobban aggódom a távozókon: a mai 34 gólból nem kevesebb mint 20 jövőre elmegy...
Épp azon gondolkoztam az első félidő nézése közben, hogy a csajok vajon tudják, most milyen rendezvényen vannak? 20 percben 9-8 volt csak az állás és nem a védelmek keménysége miatt. Nagyon alacsony volt ekkor a színvonal. Csenge az első félidőben azt hitte valamilyen vadászaton van, mert mindent lőtt, csak a kaput nem. Gondolom Gábor a szünetben kicsit hangosabb volt a kelleténél, mert a második félidőre, más hőfokon jöttek ki a lányok. A vége nagyon sima lett!
Lassan elfogynak a cserék... Gratulálok a csajoknak, de azért az első félidőre nem lehetünk büszkék... A második félidőben felkeményedett a védekezés, és rendre megtaláltuk a réseket a vendégek védekezésén is. A szélsők rengeteg gólt dobtak, ennek is lehetett örülni.
Már az első másodpercekben volt egy komoly ütközés, minek hatására Bordás könyökére kötés került. A folytatásban Kuczora térde, majd Kurucz Aida bokája adott okot az aggodalomra (utóbbit le is kellett cserélni, majd az ápolást követően idő előtt be is ment az öltözőbe - remélem nem súlyos a sérülése). Jó hír viszont, hogy Kovács Anikó a következő meccsen már játszhat.
Kozármislenyben, idény eleji játékkal, nyögvenyelősen nyertünk három góllal, ilyen szempontból bízom egy „ütősebb visszavágóban”
Érdekes színfoltja lehet a meccsnek a Bánfai testvérek színre lépése
Az ellenfelet nem lebecsülve, jó lenne egy lendületes, gólarányjavító győzelmet aratni, akár tízen felüli különbséggel, ahol a teljes keret játéklehetőséget kapna
Szeretett lányaink szereplését illetően, ritkán szoktam túlságosan előre tekinteni és „elkiabálni”. Most megteszem. Úgy látom, az ötödik helyet, hiába még durván csak a bajnokság felénél vagyunk, csak valamilyen égszakadás-földindulás után tudnánk elveszíteni
Ez dicséret a csapatnak, a mesternek és a klubvezetésnek, és nekünk, szurkolóknak is
Ez a helyzet talán lehetőséget ad újabb taktikai variációk kipróbálására/begyakorlására és az eddig kevesebb játékidőt kapók sűrűbb pályára küldésére
Nagyon együttérzek klubtörténetünk egyik ikonjával, Tyiskov-Helembai Fannyval. Kívánom mielőbbi teljes felépülését, utána pedig legalább ilyen sikeres, sérülésmentes pályafutást már „nemváci” színekben is. Lélekben végig ott lesz a pályán a lányokkal, mi is ott látjuk lelki szemeinkkel
Aki teheti, JÖJJÖN-JÖJJÖN-JÖJJÖNés SZURKOLJON-SZURKOLJON-SZURKOLJON !!!
Kovács Ancsa megsérült a pénteki HUN--FRA junior válogatott meccsen. A második félidőben éppen felugrott jobbkettőben egy védő mellett/előtt valamivel - már túljutott rajta - amikor a francia lány a levegőben ellökte. Ancsa nagyon rosszul érkezett földre, nagy fájdalmai voltak, úgy hoztuk le a pályáról és utána a kispad mellett próbáltuk gyógyítani: a meccs hátralevő részében háton feküdt és meg sem mozdult. A tegnapi HUN-DEN meccsre már nem nevezték....
:) :) :)
Reméljük nincs komoly baj és jobbulást, teljes gyógyulást, mielőbbi visszatérést.......minden jót amit csak lehet!!!
A Storhamar elleni 02.18-i meccs kezdete előtt Bartha Z. a játékból a teljes tavaszi idényre kiesett Helembai pótlásáról beszélt. Egyetértek "Bódog65"-tel, hogy ezt az űrt szükség esetén Bencsik Dorkával pótolhatnánk. A "lelátói pletykák" szólhatnak a jövő évről. Tudjuk, Fanny jövőre semmiképp nem lesz, Bordás Réka több, mint valószínű. Marad/lesz Kovalcsik és Varga Emőke (remélhetőleg egészségesen). Hogy ők ketten elegendőek lesznek beállóban, majd eldől. Engem inkább az foglalkoztat, kell-e 3 balszélső jövőre, minthogy kit igazolunk és hová (ha hinni lehet, saját utánpótlásunkból jön fel Kacsó Noémi Petra, lesz Kurucz - ők ketten 8+7 gólt dobtak tegnap a Fradi U19-nek - valamint Kovács A.) Hová igazoljunk még?
A lelátói pletyka (gondolom) a jövő évi igazolás(ok)ra vonatkozott. Idénre (tekintettel arra, hogy Bordás a keret tagja) valóban nem lenne túl sok teteje új embert igazolni arra a posztra.
Pontosítás. Mégis csak feltételes és nem kijelentő mód.
Szószerinti idézet Bartha Zoltántól, a mérk. közvetítőjétől:
(Miután a Vác vál. beállója már nem fog pályára lépni a bajn. hátralévő részében) "Arra lesz-e lehetősége a Vácnak, illetve tervben van-e, hogy esetleg egy újabb beállóval gazdagítja a keretét, az néhány napon belül el kell, hogy dőljön és el is fog valószínűleg, sőt egészen valószínű valamilyen irányban."
Fenti pontos idézettel más értelmet nyert a dolog. Magánvéleményem: nem gazdagítjuk újabb beállóval keretünket a bajnokság hátralévő részében.
Lám példa arra, milyen hasznos lehet olykor egy visszanézés visszanézése :)
Gratula szeretett lányainknak és Herbert mesternek magabiztos győzelmünkért!
Tegnap, elég hosszú idő után, az egész meccs alatt nagyon jól éreztem magam. Volt tét, jó ellenfél, végig támogató szurkolás, néha-néha egy kis izgalom/feszültség, mert azért az mindig kell a magamfajta drukkernek, hogy „ne aludjon bele” a szurkolásba :-)
Most leginkább igen hatékony védekezésünknek örültem a legjobban. Anna óriási volt a kapuban, a pacsizásnál meg is kérdeztem tőle, hogyan lehet 110 százalékosan védeni. (Gondolom, tán úgy, hogy azt is védte, amit csak akartak kapura dobni :-)
Ja, a vége felé, a pályára még be akartam kiabálni, hogy legalább tévedésből adjunk egy labdát Nellinek is :-)
Hűha, komoly szpíkerünk „támadt”, tetszett a működése, jó hangulatfokozó ötlet, köszönjük!
Ha így folytatjuk, tán még a klubhonlapunk is informatívabb lesz valamikor :-)
Csengének a tértölelő indításai, gólpasszai... ilyen játékkal egyre nehezebbé teszi a búcsút (pacsizáskor rákérdeztem, nincs-e véletlenül egy ikertesója) Remélem , Vova kitalálja a játékát a válogatottban, mert jelenleg sztem ő az egyik legjobb formában lévő mezőnyjátékosunk.
Visszatérve még a meccsközvetítő ominózus megjegyzésére - mivel megvan még a tv-s tárhelyemen az utolsó EL meccsünk felvétele - ha időm engedi, visszanézem. (Elszólás, nyelvbotlás, dezinformáció?)
A tegnapi YT-s közvetítés képe a meccset követően még 15 percet élt. Arra lettem figyelmes, hogy a levezető mozgást követően játékosaink körben ülve K. Kinga S. Nelli és K. Era között szorgalmasan nyújtó gyakorlatozott, börsi 15-ös mezében. Ez meg mi? Elfelejtette, hogy már rég nem Vác a csapata, vagy csak egy kicsit nosztalgiázott? Nem beleolvasni, amire nem is gondolok, nem bulvároskodás a célom, csak éppen szokatlannak találtam az esetet.
Megérte stresszelni.......? Ugye nem. Egy percig nem volt kétséges h ma a Vác lesz a győztes.
Mondjuk a meccs színvonala nem volt valami magas, a tempó meg igencsak lassú. Az MTK kétszer ilyen gyors játékkal és sokkal dinamikusabb passzokkal feleannyi idő alatt kiütötte őket Budaörsön. De itt ma a pályán nem mert senki spontánul játszani, a tét miatt gondolom, mentek ezek a keresztpasszok 10-11 méteren, lassúak és komótosak.... Igaz, a Budaörs sem gyorsította éppen a játékot. Klivinyinek azért volt néhány klassz asszisztja beállóba, bár a lövések nagyon nem mentek neki. A Budaörs teljes lövősora betlizett ma (Szekerczés 1/5 PBB 1/7 Klivinyi 2/9 mezőnyből......)
Taktikai szempontból az újdonság gondolom az volt h a Marincsák--Kuczora--Ballai Bori hármas kezdett elöl, Csíkos Luca majdnem húsz perc után került csak pályára (Marincsák helyett). Luca aztán nem volt túl jó formában, a junior válban volt régebben ennyire pontatlan mezőnyből.
A kapusok között óriási a különbség: Bukovszky 20/38 (53%) a másik oldalon Vártok Rami 9/30 Mistina Kitty 3/8.
Magabiztos győzelem, de nagyon megfontolt, óvatos játékkal. Azok a keresztpasszok tíz méteren a budaörsi kapu előtt...... altatónak is jók lettek volna:)
Egyébként nem tudom hogy minek kellene nekünk még egy beálló. Ott van Bencsik Dorka vésztartaléknak, a mi szintünkön meg fogja oldani a posztot a Kovalcsik jázmin-Varga Emőke páros.
Viszont az irányító poszt nem tűnik stabilnak, ahogy már többen is megírtuk, inkább oda kellene valaki. Egy kicsit sok irányító játszik külföldön, így nehéz értelmes játékost leakasztani, de azért lenne választék: egy Szabó Kitti vagy Farkas Joha (és még lenne 1-2 tippem) nálunk alacsonyabban jegyzett csapatban játszik, és igencsak erősítést jelenthetne...
Harmadik számú beállót kár lenne igazolni, arra egyelőre jó Bencsik Dorka is, csak néha pályára is küldhetné őt Herbert Gábor, vagy kölcsön kéne őt adni!
Nem igazán tudom már követni ezt a játékoskeringőt.
Pásztor helyére valami holland beállót igazoltak, Rita elvileg visszakerül a Fradiba. Gondolom külföldit nem fogunk igazolni, válogatott beállót meg jó eséllyel nem tudunk megfizetni, így eléggé leszűkül a kör (kérdés persze az is, hogy csak tartalék jelleggel akarunk-e leakasztani valakit 3. számú beállónak, vagy ennél komolyabb terveink vannak). Paróczy Sára? Nem tudom...
A Storhamar elleni meccsen a szpíker nem is feltételes módban említette, hogy beálló posztra igazolunk játékost. Meglepődtem a határozott kijelentésen. Akkor meg azt jelentené, hogy B.R. Pásztor helyére kerülne?
Egyébként ha hinni lehet a lelátói pletykának, még fogunk igazolni a jövő szezonra. Mondjuk nem irányító poszton játszó játékost emlegettek... Meglátjuk. Kicsit szkeptikus vagyok.
Csakhogy helyreálljon a világ rendje és behúzzuk az egymás ellenit is: 27-20(15-11) a Börs ellen.
Nem lehetett nem észrevenni, hogy csapatunk alaposan felkészült ellenfeléből és rég nem láthatóan védekezésünk olykor egészen jól működött.
A meccs embere nálam Bukovszky Anna volt, pazarul védett. Csenge válogatott szintet produkált, volt egy-két olyan passza, amire csak ő képes. Luca védekezésben és különösen a 2. fi.-ben támadásban is erőssége volt csapatunknak. Marincsák bizonyítani akart leendő csapatának (le a kalappal előtte) és BB is bizonyítani akart elsősorban saját magának, meggyőzően. HG-tól szép gesztus volt, hogy Aidával két 7-est is lövetett, sikerrel.
Amin feltétlen javulnunk kell, a szélső játék sulykolása. Jelenleg szélsőink csupán dekorációs kellékként vannak a pályán.
Mivel ellentmondó hírek keringtek Helembai Fanny műtétjével kapcsolatban, egy játékostárstól megtudtam, Fanny sikeresen túl van a műtéten. Sok sikert a felépüléséhez!
Nagyon jó meccs volt, gratula a csapatnak. MIndenki hozzátett a győzelemhez, de leginkább Kuczorát, Marincsák Nikit és persze Bukovszky Annát tudnám kiemelni. Jó volt még Győri Alexa vudu mágiája: az első 2 vendéghetes elkerülte a kaput...:)
Jah, és nem tudok szó nélkül elmenni az mellett sem, hogy a váci pályán van az ország legszebb büféslánya is...:DDD