És ha már bátorság, merészség, örökifjúi lelkesedés, ableton, stb. lehetne egy kicsit többet bevinni belőlük a koncert setlistek összeállításába, sound design frissességébe is. ;)
Mondanám, hogy én is, de ebben a rezsimben főleg, esetleg az "ellenségektől" tudom elképzelni (mástól meg úgysem érdekel elvből). Akik nem bírják a kritikus hangvételem itt inkább hagyják is abba. Sajnos minden előzetes "félelmem" beigazolódott, és >90%-ban a szokásos, unalomig ismételt setlist (RV4...), legalább itt-ott feldobva a friss zenészek hozzájárulásával. De hát egy "best of" az "best" repeat...
Az eddigiek (zoolook.nl) alapján sok újdonságra vagy túl nagy meglepetésre nem számíthatuk, ahogy ez nyilván várható is volt (egy koncert esetén), bőven elég lesz ez online.
Igen, én is hallottam, azóta 3 újabb klip is kikerült a próbákról. Ha lesz még több, azt már nem hallgatom meg, nem akarom elspoilerezni az egészet, de ennyi kellett, hogy még izgatottabb legyek. Az egyik a háromból nagyon meglepett, még a Versailles-i Falling Downnál is durvábban.
Azon gondolkodtam, hogy van egy csomó Jarre lemez, ami sokkal nagyobb élvezetet nyújt, ha egy kicsit belegondolunk abba, hogy mi volt a művész koncepciója. Tudom, hogy van aki azt szereti, hogy ha a zene csak úgy önmagában működik, de szerintem meg egyáltalán nem baj, ha egy művészi termék gondolkodásra késztet, kihívást jelent és röviden: több önmagánál.
Például a Waiting for Cousteau kapcsán sokan nem értették, hogy mi köze van a Calypso számoknak a 47 perces ambient számhoz. És aztán elolvastam, hogy Jarre mit mondott a lemezről, hogy ez egy koncepció, a lemez Couteau kapitány útjának történetét hivatott elmesélni és akkor esett le, hogy igen! Erről van szó! A C1 még "terngerparti" hangzású a könnyed karibi stílusával, a C2 a kihajózás, egy új kezdete, a C3 az óceán közepén, mindentől távol járó hajó, a WfC 47 perces dal pedig a végtelen óceán nyugodt, zavartalan végtelensége, pont ezért ilyen hosszú, hogy ezt szemléltesse.
Az Amazonia esetén is ez a helyzet. Nem véletlenül nincsenek elhatárolható struktúrák, szándékosan akarta ilyenre, mert a koncepció az esőerdőben barangoló ember élményét hivatott zeneileg megjeleníteni. Haladunk az erdőben és minden fa nagyjából hasonló, de sosem pontosan ugyanolyan, minden ismétlődik, de sosem pont úgy ahogy volt, az Amazonia is pont ilyen módon használ elemeket.
De az Oxygene 3 a legjobb példa, ott ugyanis az volt Jarre koncepciója, hogy "milyen lenne az Oxygene ha a mai hangszereken készült volna". Vagyis nem teljesen egy "folytatás". Szándékosan modern, digitális downtempo hangokat, ütemeket használt, viszont szigorúan követve az Oxygene alapgondolatát, tempóját, struktúráját. Pont ezért ilyen minimalista, hogy ezzel is az analóg hangszerek korlátaihoz hasonló határokat szabjon magának. Nyilatkozta is, hogy direkt szabott magának szigorú határokat, hogy csak x hang lehet egyszerre és hasonlókat, sőt, csak 6 hetet hagyott magának, mert az eredeti pont annyi idő alatt készült el (ezzel szemben az Oxymore-nál ugye minél több réteget akart). És szerintem nagyon is emlékezetes lett, az Oxygene 14 Elka Synthex hangjai, az Oxygene 15 töredezett, sötét, absztrakt világa, az Oxygene 16 egyszerűen egy gyönyörű és dinamikus csoda, a kedvenc track-em a lemezen, az Oxygene 17 az új O4, az Oxygene 20 pedig ugye azért olyan, amilyen, mert Arthur C Clarke javasolta neki, hogy ha majd befejezi az Oxygene-t, akkor az egy "kiáltás legyen az űrbe". Szerintem ez egy kifejezetten kreatív ötlet hogy egy reboot-ot csinált az Oxygene-nek és nem csodálkozom, hogy ő maga jobban kedveli a 7-13-nál, ami lehet, hogy jobb, mint "folytatás", de ötletek szintén sokkal egyszerűbb: egyszerűen ugyanazokat a hangokat hozza, mint az eredeti, csak a dinamikus számokban gyorsabb, trance ütemek jelzik, hogy már a 90-es évek van.
Az Oxygene koncepció persze mindhárom lemeznél ott van, ugye: egy dinamikus track, egy atmoszférikus track. Ez volt az alapötlet. Ez ott van az egész trilógiában. Az előbbiekben inkább jelen vannak az ütemek és egy hagyományos dallamstruktúra, az utóbbi meg ennek az ellentéte.
Ugyanakkor ezért tartom az Equinoxe lemezt még jobbnak mind a három Oxygene-nél, mert ott már az egész lemez úgy épül fel, mint egy 40 perces szám, egy rövid nyitánnyal kezdődik, majd lassan épül fel a katartikus csúcspontra, az Equinoxe 7-re, amin belül szintén van egy katartikus csúcspont ugye, szóval nekem ez a szinte már fraktálos szerkezet ami tetszik. Arról nem is beszélve, hogy míg az Oxygene még mindig épít egy kis részt a német elektronikus zene repetitív elemeire, az Equinoxe-ot úgy csinálta meg, hogy a hullámzó tengert vette alapul: nincs két pontosan egyforma hullám. Ezért csinálta a szekvenciákat kézzel, hogy folyamatosan változásban legyenek, soha ne stagnáljanak. Ez a dinamikusság lett később sok francia elektronikus zene egyik alapja (pl. French 79-et érdemes meghallgatni) és ha nagyon szigorúan nézzük, akkor valójában ez az Equinoxe-al indult és nem is az Oxygene-el.
Azért ez elég jó kis csapatnak hangzik. Ennyit arról, hogy "JMJ már csak egyedül játszik". Claude Samand jelenleg a legfőbb munkatársa, ahogy az Electronica koncerteken is végig ott volt, tulajdonképpen ő töltötte be Rimbert megüresedett helyét.
Jean-Michel Jarre ennyire képes lelkesedni egy számítógépes programért! Ezeket nyilatkozta az utóbbi évtizedben az Ableton Live-ról:
"Az Ableton Live teljesen megváltoztatta az életemet. Manapság már számomra a Pro Tools/24 track/analóg szalag a múlté – még akkor is, ha még ha stúdióban még mindig sok van. Az Ableton Live-ot inkább tartom hangszernek, mint csak egy digitális audio munkaállomásnak. Megváltoztatta azt, ahogyan dolgozom. Lehetőséget ad arra, hogy egyszerre írjam és keverjem is a zenémet. Az, hogy mindent egyszerre csinálhatsz, azért tényleg valami. Ezenkívül ott vannak élő előadási funkciói. Szóval tulajdonképp ott van egyszerre a zenész alkotói folyamatának minden mozzanata, a alapötlettől az előadásig a kompozíciót, a keverést, a felvételt, az előadást és még a terjesztést is beleértve."
„Az Ableton Live-ommal beutaztam az egész bolygót, itt-ott csinálhattam felvételeket, ráadásul nagyon egyszerűen. Még ha öt évig tartott is ennek a meglehetősen masszív projektnek [az Electronica projektnek] a felvétele, ez nem az eszközök miatt volt, csak a projektnek természetének volt köszönhető.”
„Régebben a Pro Tools srác voltam, de… nagyon beleszerettem az Ableton Live-ba. Ez lett a fő munkaállomásom. Végeztem néhány tesztet, összehasonlítottam a Pro Tools stemeket és a Live 9-et. Az Ableton 9 számomra jobb és átláthatóbb volt. És olyan könnyű vele dolgozni, olyan barátságos. Akkora örömöm van vele, mint egy analóg hangszerrel."
Ez abszolút így van, amíg azt csináljuk, amit szeretünk (legjobb esetben a munkánk a hobbink) amíg (a Csíkszentmihályi féle) kiegyensúlyozott flowban vagyunk, addig nem öregszünk, sodor az áramlat. Mi is, ő is, amíg itt vitázhatunk róla. A hétvégétől pedig ad nekünk aktuális fő témát is. És így nem nagyon marad idő, alkalom az elkerülhetettlenen, vagy közelebbi és távolabbi világunk elkeserítő alakulásán való gondolkodásra sem (ami nem is baj és ő pl. többek között ezért is "optimista").
Ebben alapvetően igazad van, csak szerintem egyszerűen Jarre - persze nem látjuk az orvosi vizsgálatainak eredményeit, nem ismerjük személyesen - de interjúk és koncertek alapján, a zenéjétől függetlenül is nagyon egészségesnek tűnik fizikálisan, mentálisan. Persze sosem lehetünk biztosak, de a lényeg, hogy a 70-es évek közepén játszó zenésznél azért az öröm, hogy nem kell aggódni, hogy a vasárnapi koncertet nem éri meg...
Mindenkinek szembe kell néznie nyilván az öregedéssel, neki is, de lehet, hogy az egészsége és a zene iránti lelkesedése miatt most még olyan energikusnak érzi magát, hogy úgy gondolja, hogy nincs itt az ideje még ennek 75 körül sem, ráadásul mindkét szülője sokáig élt, az anyja 100 évig, szóval nem feltétlenül téved ha így kalkulál. Nyilván 85 évesen másabb lenne a helyzet.
Gondoljuk például a Star Trekből ismert kanadai színészre, William Shatnerre, aki nemrég volt 93 éves, de a mai napig dolgozik, állandóan szerepel, úgy néz ki és beszél mint egy 60 éves, ő mondta, hogy pont ez tartja frissen, hogy van még miért dolgoznia. És ebben van is valami. Szerintem mentálisan és fizikálisan is jót tesz Jarre-nak, ha kihívások vannak előtte, új technológiát, új szoftvereket kell megtanulnia, nyilatkoznia kell, utaznia kell, ha otthon ülne egész nap és nem akarna már új dolgokat csinálni, gyorsan romolhatna a frissessége.
Csak annyit akartam kihozni, hogy életünk egyik (ha nem a) legnagyobb "feladata" (és szerteágazó vonatkozással) a saját végességünk, halandóságunk és elkerülhetetlen halálunk beillesztése/elfogadása/feldolgozása a tudatunkban. Persze azzal semmi baj nincs, ha ő úgy tervezi, hogy majd alkotás közben éri a vég, sőt, ebben teljesen egy húron pendülök vele, ahogy ugye Houstonban hallhatjuk tőle a poént, hogy hány év múlva találkozunk újra. Amíg "alkotunk" így vagy úgy, addig élünk, és hirtelen jöjjön hacsak lehet. :)
Én is "technokrata" vagyok ;) utálom a bakelitet (borzalmasan kompromisszumos, de "sajnos" újra divat formátum, persze aki ettől élvez el, vegye, hallgassa). Nyilván ő konszolidált kismiska a tomboló zenész kortársaihoz képest. Mindannyiunk genetikai, érzelmi környezete, múltja eltérő, más rezgéstartományokban működünk. Amikor a "már csak zajokkal operál, nincsenek érzelmek" kollégának küldtem mintát a O 14-es dadwater remasterből (aminek ő nem bírta a "sistergését") volt a közelben egy igen csak fiatal, talán gyerek korú családtag és kíváncsian kérdezte tőle, hogy mi ez a nagyon jó. Ami lehet, hogy egy Z, E, stb. esetében is megtörtént volna, de lehet, hogy nem (ennyire). Melyikünk hogy van hangolva. Nálam sem rossz lemez a Z, sőt a kor előrehaladtával javult, vagy megjelenéskor pl. nem bírtam az O11-et, de most már kifejezetten. Ez egy ilyen érzékeny és akár változékony terült.
Nézd, én Monaco idején még nem voltam rajongó, ez az első szabadtéri ingyenes koncert, amin ott leszek, tőlem a Deserted Palace összekötő számait is előadhatja egy korhadt fatönk tetején, akkor is élvezni fogom ezt a koncertet. :) Azt se felejtsük el, hogy rengeteg olyan új rajongója van, akinek ez az első ilyen jellegű koncertje lesz, akik még nem hallották élőben vagy adott esetben sehogy az AERO verzióját a Chronologie 6-nak. Mit mondjon egy olyan 19-21 éves redditező fiatal, akinek a kommentjét beillesztettem, aki az Oxymore és az Oxymoreworks lemezeken keresztül ismerte meg Jarre-t és úgy találta meg az Oxygene-t is? Vagy aki tavaly a Spotify automatikus algoritmusa miatt hallotta a Rendez-Vous á Paris című Metamorphoses dalt és így kezdődött minden?
Jarre is ezt mondta, a koncert arra való, hogy játssza a régi dalait is, a lemez meg arra, hogy új dolgokat csináljon, nincs ebben ellentmondás. A koncert nem csak az ilyen fanatikusoknak szól, mint én, hanem az átlag hallgatónak is, ezt én is el kell, hogy fogadjam. Persze ha rajtam múlna, akkor a Wooloomooloo-t, a Tokyo Kid-et, a Miss Moon-t, a Switch on Leon-t meg a Finshing Junks at Sunet-et játszaná (mondjuk) vasárnap, de ez már csak ilyen.
De itt nem lehet, hogy valóban van mondjuk így, "generációs" magyarázat is? Én, ahogy írtam is, kb. 10 éve vagyok Jarre rajongó, nálam az Electronica 1-2 és az Oxygene 3 alapművek, abban a 2-3 évben ismertem meg az összes lemezét, szóval nekem nemhogy nem idegen, de az Oxygene 3 egy nagy élmény, ami a Jarre iránti rajongásom kezdeti éveiben óriási élmény volt, az első "szóló" lemez, amit úgy hallottam a megjelenése napján, hogy már rajongó voltam. Az Oxygene 17-t is játszogattam otthon, nekem az Oxygene 3 ugyanolyan Oxygene mint az eredeti, nem jobb természetesen, de majdnem olyan jó. Szóval nekem az O3 nem egy hosszú út végén plusz odaillesztett valami, hanem annyira Jarre amennyire bármelyik másik lemeze. A mai napig rendszeresen hallgatom a O3-t, az Oxymore meg nekem a modern Zoolook volt és amikor megjelent, akkor kb. azt éreztem, hogy erre a lemezre vártam amióta csak Jarre rajongó vagyok.
