Régóta szemlélője vagyok ennek a fórumnak, most vettem a bátorságot, hogy topicot nyissak benne. Régóta figyelemmel kísérem eme nép történelmét, mindennapjait, no meg ismerve a magyarokról alkotott véleményüket, úgy vélem, egy topicot mindenképpen megérdemelnek lengyel testvéreink.
Köszönöm mindenkinek a segítséget végül is nagynehezen megfejtettem ugyanis pont ma vissza mentem oda ahol vettem és addig túrtam ilyen süti port amig nem találtam egyet amire rá volt ragasztva külön magyar nyelvü tájékoztató is.Kiderült hogy Vanilíás krémtúrórol volt szó.De meg volt megfejtés itt is már:)
Egy kis segítséget szertnék kérni tőletek vásároltam egy lengyel gyártmányu sütemény port és nem volt rajta magyar nyelvü leírás az egyik hozzávalót sajnos nem sikerült lefordítanom már az összes szótárt próbáltam ami itt van fent a neten de nem jutottam semmmire.
Így ti vagytok az utolsó reményeim hátha tudjátok mit jelent ez :
Valamikor már tettem fel egy fotót, amire több évet vártam: arról az UPA egységről, amely 1947-ben fél Európán átment Bajorországba, és ott az amerikaiaknak adta meg magát. Az is egy rohadtul ritka kép.
Amúgy az összegyűlt anyag nagyon nagy. A hétvégén megyek éppen Lembergbe, mert az ottani ismerőseim találtak újabb anyagokat meg tárgyakat, ráadásul a fiatal kutatók abszolute véletlenül rábukkantak egy UPA bunkerre az erdőségekben. Szeretnék fotózni, és megnézni ,,élőben" az UPA hétköznapjait (érdekelnek a használati tárgyak: voltak-e köztük olyanok, amik a németek után maradtak, esetleg olyanok, amiket már a háború után kaptak az angoloktól és amerikaiaktól (gyanítom, hogy volt ilyen segítség, ugyanis több fotón Tompsonokkal vannak felszerelve a fiúk, illetve két fényképen M1918 mintájú amerikai lövészárok-boxerkés szerepel (amerikai ejtőernyősök jellegzetes fegyvere). Akadnak egyébb ritkaságok is (a Manlicher és Carcano puskákat és Király Pál M39, M43 géppisztolyokat már nem is említem, vagy a Radom VIS és Colt M1911 pisztolyokat).
No, a konyvet elvitte a felesegem (a lengyel, UPA remtetteiről szólót). Amúgy még Poliscsuk történész munkáit tudnám ajánlani a témában (nem tudom, hogy adtak-e ki tőlle valamit magyarul).
Én már lassan négy éve gyűjtöm az anyagot a II.VH utáni szovjet-ellenes ellenállásról Ukrajnában, Belorussziában, a Balti államokban és a Kaukázuson. Van néhány ritka fotóm is, amit a gyűjtések során szereztem be. Óriási segítséget jelentett Jegor Izotov történész barátom nagyapjának a magánarchívuma (1945-1951 között éppen ő volt az ukrajnai SzMERS operatív, partizánvadász egységeinek a vezetője.) Gondolom idővel könyv is lesz belőle.
Pár fotó:
az UPA által legyilkolt lengyel gyerekek (most egy hasonló márvány szobrot avattak Lengyelországban:((
A ,,Téli" fedőnevű ,,ordas" (az UPA-ba beépített NKVD és SzMERS ügynökök neve) az UPA partizánjai között (Izotov archívumából; a fotó eddig soha sem volt publikálva, ezért a hivatkozás kéretik).
Az UPA egyik alegysége, Vinnyica környékén, 1946-ban (szintén nem volt publikálva, ezért a hivatkozás kötelező).
Vannak még a birtokomban iratok másolatai, röplapok, UPA és SzMERS napiparancsok, vagy egy Nyugat-Németországban ukrán nyelven kiadott partizán-kiképző könyv, meg néhány utasítás az NKVD és SzMERS csapatok számára (,,Felkelők elleni hadviselés", ,,Az ügynöki felderítés módszertana", ,,Hadviselés és harc hegyi, erdős és mocsaras terepen.", stb.)
Szóval - gyűl az anyag.
A témában a legjobb anyagokat 1950 és 1989 között adta ki az ukrán emigráció Németországban és Kanadában; az oroszok most adtak ki nagyon sok rendkívül jó irat és cikkgyűjteményt, illetve érdemes keresni a lengyel történészek munkáit.
Zoltán Andrást nem szeretem, mert eléggé tendenciózusan ír (néha) és pontatlanul. Sz.Kulcsickij-t pedig rendkiívül sokra tartom. az eddigi munkái rendkívül pontosak, pedánsak és aprólékosak. A jelenlegi ukrán revizionisták nagyon-nagyon utálják, mivel lelibbentette a fátylat a ,,hos, hazafi UPA-sokról meg Bendera OUN-járól". Bemutatta, hogy a II.VH után átvedlettek gyilkos rablóbandává. Sokat segített a lengyeleknek, amikor keszult a konyv az UPA remtetteirol (maris kikeresem a konyvet, valahol megvolt...), de utanna a lengyelek kezdtek el rendkivul fújolni, amikor kiadott egy tanulmanyt a lengyel AK (Armija Krajowa) rémtetteiről, az ukrán lakossággal szemben. Szóval - egy rendkívül részrehajlás nélküli ember hírében áll, pedig párszor már meg is fenyegették. Kulcsickijnak van - sok mas irasan kivul - ket nagyon jo, dokumentumokra epulo monografiaja: az egyik Bendera életével foglalkozik, a masik pedig az UPA partizánharcaival a németek és szovjetek ellen. Mindketto kulon dijat kapott Kanadában, az ukrán diaszpórától (attól, amely most fújjol rá:))))
A Svejkben is említve vagyon, hogy Galícia ellengyelesítése céljából még az osztrák /esetleg orosz kormányzat alatt is intenzíven próbálták lengyel iskolákkal telinyomatni Galíciát.
Amúgy a lengyel-magyar barátság még a régi.Sőt, Kaczinski nem fogadása ott (a nép körében) inkább pozitívum, mivel kiterjedt lengyel baráti köröm VALAMENNYI tagja utálja a derék ikreket -de ez aktuálpolitika, hagyjuk.
Hehe, érdekes mód melóhelyemen rengeteg lengyel lány dolgozik, akik magyar barátjuk/férjük miatt költöztek ide.A lengyeles csoport másik fele meg olyan lány, akik magyar apától/lengyel anyától születtek (hogy a viharba születik ezeknek mindig lányuk???)
Mindegy, konklúzió: a barátság él, a lengyel lányok pedig nagyon szépek és kedvesek.És szeretik a szilaj magyar fiúkat.Vagy valami ilyesmi.
Végre, azt hittem már elsüllyed a topic.No de vissza az eredeti témához!
Hát ez a baj.Történelem topik.Nem beszéd, és vitaütköztető.A véleményemet minősítted általánosságban véve rövidlátásnak.Ami általába véve rám is igaz volt,sajnos.Olvass vissza, szeirintem nem vagy annyira fáradt, hogy ne értsd a szituációt.
Ez nem a Polidili, és őszintén kérek mindenkit, ne mondja meg, hogy mit tegyek.A minősítés nem tartozik a vita elemi közé, íratlan szabály, de nálam ezt nem szokás felrúgni.Személyeskedés OFF.Maradjunk a témánál, ha lehet.Előre is kösz.
te nem röviden látsz, csupán nem tudsz olvasni, pontosabban szöveget értelmezni, mert nem rád vonatkozott. viszont ez történelem topic, azért mondtam no comment, s jó lenne, ha maradnánk a történelmi léptéknél a továbbiakban.
Hehe, én látok röviden?Asztal alár röhögtem magam a hozzászólásodtól...tudod minidg az aki mondja...ha ez így van, akkor miért találkozott Gyurcsány tavaly a Nyugat-Balkánon szinte mindenkivel, azután Szlovénia, és akkor még Merkel is stb.Ez a másik oldal egetverően nagy fa**ság.Ha akarsz valamit a másiktól, pláne, hogy a lengyelek évszázados barátaink leülsz.Bush is találkozott OV-vel, mert ők ne rödvidlátóak...nem baj, pici simi kicsi buksidnak, játszál még a homokozóba egy kicsit.
Ez már aktuálpolitika, közismerten azért nem fogadta, mivel a politikai paletta másik oldalát képviselik a lengyel ikrek. Ez a rövidlátás klasszikus esete - de inkább no coment, mint mondaná az angol.