Ez nem egészen így van. Ugyanaz a teljesítménycsúcs (6000), csak az ignis 1.3-as 1(!) teljes lóerővel erősebb. A nyomatékcsúcs a swiftben előbb jelentkezik, de az 4 Nm-rel kevesebb (ignis 1.3: 118Nm/4100, Swift 1.3: 114Nm 4000) Csak a pontosság és a miheztartás miatt :-) A fogyasztásaban igazad van, de ezt én inkább a swift jobb légellenállásnak tudom be... 10 cm-rel alacsonyabb is. (1605/1500 mm)
Az újs Swift motorja kisebb fordulatszámnál adja le ugyanazt a telejsítményt, mint az Ignis 1,3 vvt-je, ugyanakkor a max nyomatéka cseppnyivel kevesebb, és kevesebbet is fogyaszt.
Amiket a szalonok berendeltek maguknak raktárkészletnek, azokból már lehet vinni, de ebben az esetben csak abból válogathatsz, amit a szalonban találsz. Mivel fehérben csak GC-t gyártottak első körben, nekem várnom kell a GS-re :(. Még egy negatívum: csak egy fajta üléskárpit létezik, nem lehet választani. Bár nekem speciel tetszik az az egy is. Az 1.3-as VVT-i témához: Biztos megoldható lesz, hogy az Ignis 1.3-asában lévő hengerfejet és az elektrónikát átszereljék a Swiftbe, mert a motorkódokból ítélve az következik, hogy kompatibilisnek kell lenniük. Az viszont lehet, hogy annyira kevés lesz a különbség, hogy azt nem is lehet majd érzékelni a menetdinamikában. Talán kicsit gazdaságosabb lesz, meg a károsanyag kibocsájtás csökkenhet. De sokkal jobban nem fog menni.
Holnap megyek kipróbálni a kicsikét nyílt napon!mit nekem diesel???!!!csak megveszem a benzinest,pedig nem akartam,de nem tehetek róla h ennyire megtetszett.és 1 évet nem, tudok várni.
A Yarisnál nagyobb. És jobban is néz ki. :-) Egyébként könnyen mehetett 160-fölött, 185 a vége a gyár szerint. Gondolom egy szalonvezetô lehetett. Nálunk a gyôri szalonvezetô is mondta, hogy majd a bemutatóautó swifttel fog hazajárni Zalaegerszegre, azt majd jól bejáratja. Aztán meg jól eladják pár százassal olcsóbban. És lesz olyan hülye, aki megveszi...
Tegnap mentünk a Bakonyba egy Volvoval. Mivel kevesen voltak a sztrásdán, és száraz volt, 150-nel mentünk. Egyszer csak elment mellettünk egy új ezüstmetál 5 ajtós swift. jkk-xxx renszámmal. Ahhoz képest, hogy új volt, nem sajnálta a gazdája, szerintem 160 felett nyomta....Olyan mint egy Yaris...
Én is kértem árajánlatot egy 1.3-as GS-re. Ez a gyárilag legjobban fölszerelt, alufelnis, légkondis, és a többis verzsön. Az ára üzembehelyezési díjjal, mndennel együtt 3.046.000 Ft. 20% befizetésével, vagyis 610.000 forinttal a havai törlesztés 38.159 Ft./72hónap. Nem túl drága a hitel, mert az autó árának 110 százalékára jön ki a végösszeg.
10 évre ne vegyetek fel hitelt szerintem. Ezek általában olyanok, hogy előbb a kamatot törlesztitek, és csak később a tőkét. Amúgy meg az Ignis példájából kiindulva másfél év múlva bőven két milla latt lesz az ára. Továbbá ezek CHF alapú hitelek és most erős a forint, tehát a törlesztők nőnek.
10 éves futamidôre Gyôrben 5% kezdôrészletet kérnek, az általam választott "konfig"-nál ez 135k HUF. Meg kell még ötvenvalahány ezer Ft az átíratáshoz stb. + a biztosítások részarányosan (negyedévbôl hátralévô idôre). A klímás 1.3-as Swiftre a Casco kb. 8.000 Ft/hó (nemtudom ez mit takar).
Gyanús... Végignéztem a Suzu honlapot, a Wagon R+ és az Ignis 1.3-asa VVT, a Lianáé és a Jimny-é nem, a Lianáé DOHC, pedig mind M13A típusjelű motor...
Gondolom motorvezérlő szabályozással beéllítható ugyanolyan teljesítmény, tehát nem hiszem hogy érezni lehet a különbséget majd. Nekem Ignis 1.3van, ott annyit érezni a VVT-ből, hogy 4000 felett kinyit és még jön power, de anélkül is van elég.
erről a 0%-os hitelről tudsz valamit mondani? ez csak ott a Győri kereskedésben áll, vagy lessz máshol is? Mert a havi 33 "bérleti" díj nekünk nagyon bejönne :-)
Kereskedő (szalon vezetője) állította, hogy 1800-at juttatnak a magyar piacra havonta, de ha külföldre több kell, akkor azt is a magyar piac elől fogják "elvenni" nem pedig többet gyártanak. De lehet, hogy csak a hülye marketingdumát nyomta, hogy megijesszen, hogy lemaradok és minél előbb foglalózzam le.
Szerintem azért pár hónap múlva már többet szórnak szét az országban havi 1800-nál, kb 80 ezres évi mennyiségnél a havi 7000 darabból biztos, h jut 3000 a belföldi piacra. Meg ha tényleg olyan jó, akkor az Ignis rovására is gyárthatják.
érdekes módon valami miatt nem írják ki a prospektuson, hogy VVT pedig szerintem tuti, hogy AZ!
(közel) ugyanaz a moci, mint az Ignis-ben!
Amúgy a hátsó felfüggesztés nem merevtengely! Az az Ignis-ben van.
Ami a Swiften van azt hosszanti csatolt hídnak nevezik. Ez a megoldás nagyságrendekkel jobb, mint a merevtengely! Sajnos azért nem olyan tuti, mint egy független többlengőkaros futómű de legalább annyi előnye van, hogy nem lehet állítani -> tehát kialakításánál fogva a sz.r utakon nem is tud elállítódni!
Ma én is láttam egy kamiont tele Swift-el, valamint Budán láttam egy kék GS-t egy parkolóban. Nagyon király gép! Nyomtáv brutálisan széles! Az egész autó olyan masszív benyomást keltett! 15-ös aluk voltak rajta de szinte elvesztek alatta!
Már a képeketátva is beleszerettem, így élőnem méginkább.. a próbaút után meg..
nem is tudom mi lesz! :-)
A kereskedő szerint nem. Erre enged következtetni az összes eddigi (hivatralos) brossúra, meg állítólag az 1.3-as oldalán nincs rajta a VVT jel, az 1.5-ösön meg rajta van. De ne legyen igazam!