Sajnos nincs meg nekem a konyve, az interneten talatam gorogos szovegeket tole. A forditasaidat meg csak dicserni tudom, de neked szakszeru biralat kellene, barcsak ertenek hozza, jol osszeszidhatnalak, ha tevesztesen ernelek. :)
Nincs videom, helyette a TLG szoveggyujtemenyt nyuzom, de a Muzsak rakuldtek a veszt, es megbolonditottak, csak ertelmetlen akombakomokat daral. De jobb ha hallgatok, mert maris csengetnek a fulemben...:)
Tanuim ra a Muzsak megtepazott aldoxatai, megvakitott, megnemitott koltok, hogy a Muzsak nem ismernek irgalmat. :) Elobujik beloluk az ostermeszet, ha megharagszanak. Lam az utolso Muzsa, Szapho is lerangatja vetelytarnojerol a bugyijat. :)
Bizony nem lehet konnyu Csehynek, hisz egy Muzsa alhatatos tekintete, szoros kovetese, minden mozdulatanak, titkos gondolatanak ismeroje, szigorusaga, hallatlanul probara teszi eberseget, meg ha dicseri sem pihenhet el a baberjain. A Muzsak, a kozhiedelemmel ellentetben, mikor muveszetrol van szo, igen kegyetlen iteszek. Kitepkedik a Szirenek szarnytollait. Ha atkom akarod, akkor azt kivanom neked, talalj magadnak Muzsat. :)
De mondjuk más szemmel nézi az ember Polgár Anikónak azt a könyvét is, amelyben minden korábbi fordításról megállapítja, hogy rossz, merthogy az új az viszont milyen jó... és ez az új, a férjéé...
Csehy Zoltán a ferje, mikor forditanak, olukben a lanyuk...:) A publikacioibol latszik, hogy a levelmufaj ujra folfedezoje. Erdemes lenne folvenned veluk a kapcsolatot. :)
Polgár Anikó (1975, Vágsellye): költő, műfordító, irodalomtörténész. A pozsonyi Comenius Egyetem magyar–latin szakán végzett, 1998–2001 között az ELTE BTK doktorandusza volt. Jelenleg ógörög tanulmányokat folytat Pozsonyban, valamint a nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Hungarisztika Tanszékén tanít finn nyelvet és görög mitológiát. Dunaszerdahelyen él.
Kötetei a Kalligram Kiadónál: Catullus noster (2003) Fordítás: Az esztétika kézikönyve – Compendium aestheticae (2000)
'...az antik műfordítás-történet kutatója is könnyen a túlinterpretáció hibájába eshet, ha az antik pretextusok felől próbálja olvasni a Rácz Olivér-kötetbe iktatott görög-latin szerzők magyarításait. Az első, ami ilyen szempontból feltűnik, hogy a kötet egyetlen olyan antik szöveg fordítását sem tartalmazza, amely itt jelenne meg először magyarul. Az újrafordítás természetesen mindig új interpretációt jelent, s még a hagyományos fordításszemléletek és a Nyugat fordításeszménye felől olvasva is meglepőnek tűnhet Illyés Gyula véleménye, aki "orgazdaságot", vagyis más fordítóktól lopott ötletek sajátunkként árusítását látja bele az újrafordításba: "Egyszer más lefordított verset ismét lefordítani olyan erőpróba, mely ha nem indokolja magát, valamiféle orgazdaság gyanúját kelti. Van, amikor mégis elkerülhetetlen".17 Az "elkerülhetetlenség" képlékeny és tudományosan megragadhatatlan fogalom, s az újrafordítások vizsgálatakor azokba az etikai dimenziókba kerülünk, melyek alapkategóriái olyan a fordításokkal kapcsolatban is gyakran emlegetett erkölcsi értékek, mint a "tisztesség, a felelősség, a hűség, a merészség és az alázat".18
http://www.epa.oszk.hu/00000/00016/00107/050709.htm Új Forrás 2005. 7. sz.
POLGÁR ANIKÓ
[...]
''Egy újrafordítás vizsgálata: a tudós-image lerombolása
Az újrafordításnak egy konkrét példájaként vizsgáljuk meg Bión "Heszpere, tász eratász..." kezdetű versének Rácz Olivér-féle magyarítását (Heszperosz, szép teli csillaga...) és vessük össze öt korábbi változattal (Vértessy Dezső 1940, Trencsényi-Waldapfel Imre 1942, Szabó Lőrinc 1958, Franyó Zoltán 1958, Kerényi Grácia 1961).23 Bión verse nyolc hexametersorból áll - Rácz Olivér ezt öt verslábból álló daktilikus sorokkal, ill. ezek imitációjával képezte le, az utolsó sorban viszont, indokolatlanul, visszatér a hexameterformához, s ezzel a következetlenséggel azt a gyanút kelti, hogy formaválasztása nem tudatos költői szabadság, ahogy Szabó Lőrinc metrikai lazaságai, hanem a ritmikai érzék bizonytalanságából fakadó esetlegesség. Ez a megfigyelésünk egy újabb lépés, mely az antológiabevezetőben felépített poeta doctus-image lerombolásához vezet. A fordítás a Bión-vers egy-egy elemét áttranszformálja. Heszperosznak, az Esthajnalcsillagnak a szerelemistennőhöz való kötődése Biónnál az első sorban, nyomban a megszólítás után kiemelődik:
Heszpere, tász eratász khrüszeón faosz Afrogeneiász (Heszperosz, arany fénye a bájos Afroditének)
Hesperos, Aphrogeneia arany lámpája az égen! (Vértessy)
Hesperos, Aphroditének arany fáklyája, te drága (Trencsényi-Waldapfel)
Csillagom, Esthajnal, aranyos tüze a Szerelemnek (Szabó Lőrinc)
Hesperos, Aphrogeneia aranytűzű fénye az égen (Franyó)
Heszperoszom, szép Aphrogeneia arany ragyogása (Kerényi Gr.)
Rácz Olivérnél a két információ elválasztódik egymástól, hiszen a Heszperosz megszólítás az első sor elejére, az "Aphrodité üde csillaga" az utolsó sorba kerül. A Bión-szöveg anaforáját, a Heszperosz-szó ismétlődését a vers első két sora élén Rácz Olivér fordításán kívül mindegyik idézett magyarítás fontosnak tartotta érzékeltetni (az anafora csak Franyónál marad el, de az ismétlődés ott is megvan), Kerényinél a szó birtokos személyragos változata ismétlődik ("Hesperoszom...") Szabó Lőrincnél az erőteljes domesztikáció megnyilvánulásaként a "Csillagom" szó. Az anafora helyett Rácz Olivér két posztnyugatos hangzású jelzőt iktatott be: "rőt ragyogású, fényt kacagó". Biónnál az éjszaka jelzője a "sötétkék" - küanea (Szabó Lőrinc: "ékszer a kék éjben", Trencsényi-Waldapfel: "éjszaka kékjében ragyogó", Kerényi Grácia: "éke a mély-lila égnek"), Rácz ezt is közhelyesebbre cseréli: "tüzes ékkő". A tüzes szó ez esetben talán az első sorbeli fáosz (fény, tűz, fáklya) megfelelője, a küaneász ... nüktosz párja pedig talán az első sorba iktatott, nem kevésbé közhelyes "esteli égnek". A Bión-verset elemenként a Rácz-fordításra rávetíteni próbáló elemző már az első soroknál elbizonytalanodik - hiszen milyen jogon kéri számon egy Bión-vers kései parafrázisán a görög pretextus jegyeit, ha ezzel a pretextussal a fordító a jelek szerint közvetlen kapcsolatba se került? Ezzel ugyan a doctusi önreprezentáción újabb csorba esik, az elemzőt viszont nem érheti a túlinterpretálás vádja. Etikai aggályainkat félretéve feltételezzük, hogy a Rácz-fordítás ugyan a magyar Bión-recepció szerves részét képezi, ám közvetlen intertextuális viszony csupán a vers korábbi magyar fordításaihoz köti, vagyis miközben a szöveg a magyar fordításhagyományt írja felül, a görög szöveghez való bármilyen kötődése esetleges és véletlenszerű. Erre jó példa a harmadik sor: "csillagok rétjein pásztora égi csikóknak", melyet csak egy köztes, Trencsényi-Waldapfel-féle költői olvasat beiktatása révén tudunk a "megfelelő" Bión-sorhoz kötni: "tosszon afauroterosz ménász, hoszon exokhosz asztrón" (fényed annyival gyengébb a hold fényénél, amennyivel kiválik a többi csillag közül), vagyis: "Fénylőbb nálad a hold, de a csillag mind halaványabb" (Vértessy), "úgy ragyogod túl / fénylő társaidat, mint téged a hold" (Szabó Lőrinc), "téged a hold halványit el és te a csillagok ezrét" (Franyó). Trencsényi-Waldapfel ezt az összehasonlítást a nyájmetafora beiktatásával erősítette fel: "holdnál halványabb, de a csillagnyájban az első". Feltehetően ez utóbbi megoldás hatására lett Rácznál a bióni Heszperosz az égi csikók pásztora, elveszítve kötődését a görög pretextushoz. A Bión-vers narrátora egy pásztorhoz megy lakomára: poti poimena kómon, "mert lakomára, a pásztorhoz megyek" (Trencsényi-Waldapfel), "mennék egy pásztorhoz vigadásra!" (Vértessy), "vár a találka a pásztorral" (Kerényi Grácia). Rácz Olivérnél a vers bukolikus jellege elhalványul, a pásztor csak az idézett esthajnalcsillagra vonatkozó metaforában szerepel, az ő versének narrátora nem lakomára, hanem a szeretőjéhez megy, aki egy közhelyes jelzővel "szép", és "epekedve vigyázza" a jöttét. A záró formula Biónnál egy gnómaszerű kijelentés: kalon de t'erasszamenó szünereaszthai, "s szeretőt szerelemre segíteni illő" (Vértessy), "és illik pártolnod igaz szeretőket!" (Szabó Lőrinc), "szerelemre segíteni szép a szerelmest" (Kerényi Grácia), "s az szép, ha segíted a hű szeretőket" (Trencsényi-Waldapfel). Rácz Olivér ez esetben Trencsényi Waldapfel záróformuláját visszhangozza, csak éppen a gnómajelleget hagyja el: "óvjad a hű szeretőket". A "hű" jelző Trencsényinél is betoldás, érzelmes romantikát lehel a versbe. A Bión-vers szerelmi szála rejtett, bár Aphrogeneia említése az első sortól megalapozza ezt a kódot, a feloldás csak az utolsó sorban következik be: all' eraó (de szeretek). Rácznál ennek a feszültségnek nyoma sincs, a vers stilisztikailag indiferens szóválasztása, közhelyes költői megoldásai révén nem tud termékeny párbeszédbe kerülni a korábbi magyarításokkal.
Leplezzük le az álfordítást?
Az elemző által feltételezett és az antológia paratextusaiban is jelzett pretextusnak a fordítástól való ilyetén elszakadása, a kapcsolat esetlegességnek kimutatása persze nemcsak a fordítói önreprezentációra van hatással. Egy olyan elméleti problémáról van szó, mely a fordításelemzések mikéntjét alapjaiban befolyásolja. Ha a fordítás és eredeti vers között olyan viszonyt feltételezünk, mint a rózsa és a rózsáról írt vers között,24 akkor a fordítás fogalmát olyan esetekre is kitágítjuk, amelyekben nemegyszer szó sincs ez "eredetivel" való közvetlen kapcsolatról. Az elemző így nemcsak akkor vét hibát, ha az eredeti vers jegyeit próbálja meg számon kérni a fordításon, hanem akkor is, ha a feltételezett pretextusnak egy egyéni interpretációját látja bele az "álfordításba". Természetesen nem arról van szó, hogy az elemző biográfiai tények után nyomozzon, hogy teljes biztonsággal tehessen ilyen kategorikus kijelentéseket, mint pl.: "Rácz Olivér nem tudott görögül, következésképpen Bión görög versét sem olvashatta, fordítása tehát álfordítás, az antológia előszavának erre vonatkozó része pedig tudatos megtévesztés". Ám ha bármely tetszőleges szöveg elemezhető fordításként, akkor a fordítói és az elemző gyakorlat teljesen eltávolodik egymástól. Kétségtelenül van persze a fiktív elemzésnek, akárcsak a fiktív fordításnak egyfajta játékjellege. Ezzel magyarázható, hogy Kovács András Ferenc műfordítás-paródiaként értelmezett Calvus-verseit az elemző a költőéhez hasonló gesztussal helyezheti a műfordítás-történeti folyamatba25, ahelyett, hogy egy biográf-jellegű információból kiindulva (a fentihez hasonlóan) egy feltehetően igaz, ám esztétikai szempontból igazolhatatlan kijelentéssel dobja sutba, valahogy így kezdve a Calvus Ibükosz-fordítására vonatkozó eszmefuttatását: "Kovács András Ferenc nem tud görögül, tehát...". A toleráns elemző a nyomozó leleplező szerepe helyett általában inkább a cinkostársét vállalja magára - ha nem sértő ilyen általánosítva használnunk ezt az álfordítás "erkölcstelenségét" sugalló metaforát a fordítás "erkölcsösségével" szemben. A játék akkor válik zavaróvá, ha az elemző valóban erkölcsi kötelességének érzi az "orgazdaság" leleplezését, s ha a fordításnak álcázott költemény az interpretáció leleménye által sem képes telítődni.
Függelék Bión Heszpere, tász eratász khrüszeón faosz Afrogeneiász, Heszpere, küaneász hieron file nüktosz agalma, tosszon afauroterosz ménász, hoszon exokhosz asztrón, khaire filosz, kai moi poti poimena kómon agonti anti szelánaiász tü didú faosz, óneka téna számeron arkhomena takhion düein. úk epi fóran erkhomai, úd' hina nüktosz hoidoiporeonta lokhászó: all' eraó: kalon de t'erasszamenó szüneraszthai.
Heszperosz, szép teli csillaga esteli égnek, rőt ragyogású, fényt kacagó, tüzes ékkő, csillagok rétjein pásztora égi csikóknak, légy ma velem, s utamon te vezessed a léptem. Lásd, sietek, s ma a hold se vezérli a vándort. Nem megyek én lopakodva orozni a másét: szép szeretőm epekedve vigyázza a jöttöm: Aphrodité üde csillaga, óvjad a hű szeretőket. (Rácz Olivér ford. 1978)
Hesperos, Aphrogeneia arany lámpája az égen! Hesperos, éjbe sötét bakacsin mennyboltnak a gyöngye! Fénylőbb nálad a hold, de a csillag mind halaványabb. Üdvözlégy! mennék egy pásztorhoz vigadásra! Hold ragyogása helyett te világíts nékem; a hold ma Jókor feljött, ám szaporán eltűnik; orozni Nem megyek én; rálesni az éji utasra se vágyom. Hajt aszivem, sszeretőt szerelemre segíteni illő. (Vértessy Dezső ford. 1940)
Hesperos, Aphroditének arany fáklyája, te drága, Hesperos, éjszaka kékjében ragyogó nemes ékszer, holdnál halványabb, de a csillagnyájban az első, üdvözlégy, kedves, te világíts most az utamra, mert lakomára, a pásztorhoz megyek, és ma korábban ment le a hold a szokottnál, újhold is ma van éppen, és nem lopni megyek, sem a vándorokat kirabolni, csak szeretek s az szép, ha segíted a hű szeretőket. (Trencsényi-Waldapfel Imre ford. 1942)
Csillagom, Esthajnal, aranyos tüze a Szerelemnek, Csillagom, ékszer a kék éjben, te, ki úgy ragyogod túl fénylő társaidat, mint téged a hold, gyönyörű szép Csillagom, üdvözlégy! s mikor engem drága találka hív, a ma túlgyorsan lebukó hold fénye helyett add, add az utamra arany lámpád! Nem azért megyek én, hogy lopjak, az éjszaka vándorait se fogom kirabolni: szeretek! és illik pártolnod igaz szeretőket! (Szabó Lőrinc ford. 1958)
Hesperos, Aphrogeneia aranytűzű fénye az égen, Nyájas Hesperos, ékkő fent a nagy éji sötétben, Téged a hold halványit el és te a csillagok ezrét. Üdvözlégy szeretett fény! Most, hogy a pásztori torhoz Ballagok el, - te világíts, mert az alig kiujult hold Óh be korán tünik el ma az égről. Nem megyek úgy, mint Tolvaj, sem pedig úgy, hogy az éji utast kiraboljam, - Csak szerető vagyok és oly szép ma szeretni szerelmest. (Franyó Zoltán ford. 1958)
Heszperoszom, szép Aphrogeneia arany ragyogása, Heszperoszom, gyönyörű, szent éke a mély-lila égnek, hold mellett halovány, csupa-fény esthajnali csillag, drága , köszöntlek, s kérlek, hints az utamra világot! Vár a találka a pásztorral, de ma jön fel az újhold, s gyorsan az éji sötétbe merül. Nem lopni igyekszem, sem zaklatni az erdei úton a kései vándort: csak szeretek, s szerelemre segíteni szép a szerelmest. (Kerényi Grácia ford. 1961)''
Jegyzetek
1 Elhangzott az V. Somorjai disputa c. irodalmi szimpóziumon, a Fordítás és interpretációelméletek (a szlovákiai magyar irodalom kontextusában) szekcióban.
23 A görög bukolikusok (Theokritos, Moschos, Bion) költeményei, ford. Vértesy Dezső, 2. kötet, Bp., MTA, 1940, 134.; Görög költők, ford. Trencsényi-Waldapfel Imre, Bp., Officina, 1942, 55.; Szabó Lőrinc, Örök barátaink, 1. kötet, Bp., Szépirodalmi, 1958, 330-331.; Évezredek húrjain. Franyó Zoltán műfordításai, I. kötet, Marosvásárhely, Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó, 1958, 109.; Pásztori Múzsa, ford. Kerényi Grácia, Magyar Helikon, 1961, 114. 24 Vö. Andrew Jenkins, Polifunkcionalitás és költői műfordítás, Helikon 1986/1-2, 8 6-95. 25 Vö. POLGÁR Anikó, Catullus noster. Catullus-olvasatok a 20. századi magyar költészetben, Pozsony, Kalligram, 2003, 209-221.
Arisztotelész Organon I. Katégoriák ▪ Herméneutika ▪ Első analitika. Görögül és magyarul. Szerkesztette és magyarázó jegyzetekkel ellátta Szalai Sándor. Fordította Rónafalvi Ödön és Szabó Miklós. Görög és Latin Írók 7. Scriptores Graeci et Latini 7. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1961
''A logikaiak, melyeket Organon („segédeszköz”, „szerszám”) név alatt csak később, az i. sz. VI. század táján a bizánci időkben foglaltak össze, ezek:
* 1. Kategóriák; * 2. Hermeneutika, avagy Az értelmezésről; * 3. Az Első Analitika (a következtetésről); * 4. A Második Analitika (a bizonyításról); * 5. Topika (dialektika); * 6. Szofisztikus cáfolatok (értsd: szofista ellentmondások, álokoskodások).
Nem tudjuk biztosan, ez az összefoglalás és a művek sorrendezése mennyire érinti Arisztotelész eredeti szándékait, és ez ma már nem is kideríthető, mert a tanítványok és kommentátorok teleírták a műveket olyan részletekkel és megjegyzésekkel, melyek össze-vissza hivatkoznak nyilvánvalóan később írt munkákra. A Kr. u. 200 körül élt peripatetikus kommentátor, aphrodisziaszi Alexandrosz alkalmazta a logikai művek megjelölésére az „organon” (ớργανον), azaz „eszköz, szerszám” elnevezést, minden bizonnyal a bevett iskolai szóhasználatnak megfelelően (már Kr. e. 50 körül a rhodoszi peripatetikus, Andronikosz is ilyen cím alatt adta ki e logikai munkákat.
Az Organon kifejezetten akroamatikus jellegű, használták a Lükeionban folyó tanításhoz. A mű színvonala erősen változó: néhol majdnem olyan vázlatos, mintha előadáshoz készített emlékeztető jegyzet volna, és egyes részei valószínűleg be is töltöttek ilyen szerepet, máshol részletezőbb és didaktikailag átgondolt, máshol egyenesen olyan könnyen olvasható, mintha szándékosan kezdő tanulóknak írták volna. A mű részei Arisztotelész életének különféle korszakaiban születtek; a részleteket lásd az Organon című szócikkben.
Arisztotelész logikáról és hozzá kapcsolódó dolgokról máshol, például a Metafizikában is értekezik; néhány más logikai jellegű művéről is biztosan tudunk, melyek elvesztek, azonban megmaradt logikai írásainak java része az Organonban található.''
''A Hermeneutika, régebbies, de a hagyomány alapján ma is használt írással Herméneutika Arisztotelész antik görög peripatetikus filozófus fennmaradt logikai művei gyűjteményének, az Organonnak egyik része. Csak mellékesen említjük meg, hogy Arisztotelész Herméneutikájában sehol sem használja a „hermeneutika” szót, talán mert a cím vélhetően későbbi eredetű – ám a művel kapcsolatos történeti, filológiai jellegű problémákról az Organon szócikk történeti részeiben található bővebb információ.
A „hermeneutika” (görög) szó az „értelmezés tudományát” jelenti, maga a szó Hermésznek, az antik görög kor egyik istenének a nevéből származik, aki az istenek hírnöke, aki az istenek és/vagy emberek közti híreket és üzeneteket közvetíti; ugyanígy közvetíti a szó jelentését annak írott vagy beszélt alakja is. Legalábbis a görögök ennek az istennek a nevéből származtatták hermeneuein = „kijelent”, „megvilágít” szavukat. Maga Arisztotelész valószínűleg a „kijelent” értelmében használta e szót, és szóban forgó műve valóban az egyszerű kijelentések tanát, ezek néhány filozófiai vonatkozású problémáit tárgyalja. A hermeneutika a 19. század végére a filozófia egy külön részterületévé fejlődött (ld. még hermeneutika).''
"Arisztotelész mindig is úgy gondolta, hogy a megismerésnek két útja lehetséges. Azon dolgoktól indulunk el a megismerésre, melyeket ismerünk, illetve azoktól melyek önmaguktól ismertek. Az első természetesen egyszerűbb s ez a valós, érzetvilágunkból indul ki, lényegében a fizikai valókból, míg a másik út a fizikai valókon túli, azokat mellőző lehetőség, mely elsőre a Plaótni idea tanra hasonlít, s ilyen értelemben a Matafizika már nem a fizika után következő könyvet jelöli, hanem fizikai megismerést követő kutatásra vonatkozik."
''Platónnal szemben hangsúlyozta érzéki megismerés fontosságát, s az emberi megismerést különböző fokozatokból (érzékelés, tapasztalat, racionális megismerés) álló folyamatként fogta fel.
A Hermeneutika - mely az értelmezés, az interpretáció tudománya - Arisztotelész korai munkája, mely eredetileg az Organonban kapott helyet. Az Organon hat könyvet tartalmaz, ennek a műnek második darabja a Hermeneutika. Az arisztotelészi logika formális természetű. Felfogása szerint a filozófia a gondolkodás tartalmaival foglalkozik. Ezek között megkülönböztetett hely illeti meg a megismerést. Arisztotelész szerint a megismerés a fogalmak összekapcsolódása mondatokká. A mondatok válfajai közül - a megismerés szempontjából - elsődlegesek az ítéletek. Ezeknek jellegzetességeit vizsgálja a műben (állító és tagadó ítéletek, egyszerűek és összetettek, az ítéletek fajai a modalitás, a mennyiség és a minőség szerint stb.) itt születnek meg azok a szabályok, amelyekre később a szillogizmusok rendszere épül.''
''Arisztotelész szerint a tudás célja az igazság megismerése. Igaznak nevezi mindazt amit a léttel bír. A megismerés az elmének az a képessége amivel kiemelni a szükségszerű okot amely nélkül a dolog nem lenne az ami. Ez a kiemelés az elvonás (absztrakció).
A tudás az érzékeléssel kezdődik, majd az emlékezéssel folytatódik. Sok emlékezés együttese fogja adni a tapasztalatot melyből az elme elkülöníti a tudás tárgyát: az általános fogalmat. Ezeknek a fogalmaknak az összeségei alkotják a tudományt, más néven elméleti tudást, amely úgy jön létre, hogy az ész elveit a konkrét tárgyakra alkalmazzuk. A tudomány ismerete azt jelenti, hogy ismerjük az okokat valamint a tárgyilag összetartozó igazságok rendszerét. Különböző okokkal különböző tudományok foglalkoznak, az első okkal a létező mint létezővel viszont csak a metafizika (alaptudomány) tudománya foglalkozik. Ez nem lehet az érzéki tapasztalás, hisz mint már fentebb ki lett fejtve az érzéki tapasztalás csupán a megismerés kezdete, hanem a spekuláció és a tapasztalatból kiinduló reduktív nyomozás. Az elvek igazsága közvetlen ráeszmélés révén tudható, egymásból való levezetéssel nem, mert akkor már nem lennének elvek.''
