Én ippeg most tankoltam fullra (nem csak) a poén kedvéért 99-es MOL kénmentest, először persze. Tegnap az M5-ösön 140-nél, 5-ösben nyomtam egy szép kövéret és azt kell hogy mondjam egészen jól megindult. Majd írok, ha kifogy :-)
Nem tudom, mennyi benzines jármű tulajdonos van közöttünk, de érdekelne a véleményetek arról, hogy a különböző magasabb oktánszámú benzinekkel mi a tapasztalatotok.
A Berlingo kézikönyve csak annyit ír: ólommentes üzemanyag, később megemlíti, hogy a jobb menetdinamika érdekében ajánlott a 98-as benzin használata.
Na, megint szívtam! Megfogadtam hogy csak a citroen nagy szevize nyúlhat a géphez, de mivel a multkor vásárlás után 1 héttel kigyulladt a töltésjelző lámpa, nem tudtam bevinni pestre, a váci márkaszervízzel javíttattam a generátort. Pár hete vettem észre hogy a motorhang mellett egy villanymotorszerű búgás is előjött. Cit nagynál megnézték, és micsoda véletlen, a generátor volt újra hibás. Azt mondják, javíttatni nem szokták, csak teljes felújítást vállalnak, természetesen garanciával. Fél éven belül 2*fizetek ugyanazért.
Amúgy a citroenek elég erős öngyógyuló mechanizmussal vannak megáldva. Bejelentettem a szervízben hogy a müszerfalegységben levő óra világítását is cseréljék,több hónapja nem ég már. Nyáron nem zavart de most hogy egyre korábban sötétedik, gondoltam megcsináltatom. Mit ad isten másnapra ujra kigyulladt az óra világítása, azóta is jó.
Jóatyám xantiája is rendszeren produkál ilyeneket. Alapjárat elment-tel. a szervízbe-mire a szervízbe értem megjavult- kicsit kitisztították a mágnesszelep házát- mire hazaértem ujra rossz volt. Tel a szervízbe ujra- időpont egyeztetés- 2 nap mulva az autó ujra OK- azóta sincs semmi baja(kb fél éve volt).
Hasonló színnel jöttek annak idején az első Berlingok is. A partnerek belseje kicsit szebb mint az új berlingoké, sajnálom hogy a plüss ülést kivették a felszereltségi listáról.
Most megyek a Cit Nagyhoz mert elkezdett szólni a vezérműszíj valamelyik csapágya. Nem vészes de kicsit idegesít a villanymotorszerű hang.
Nálunk a megszokás 10 perc volt :-) Ennyi időbe telt, míg a világítás-fényszóró-ködlámpa dzsungelben eligazodtam. Első benyomások igen pozitívak, a gyerekeket sem lehet kirobbantani belőle, mindenki mindenhova autóval akar menni...
Ja, a 1.6-os motor igen pörgős, habár egyenlőre visszafogom.
Sok sikert a szekérhez. A megszokás szerintem kb 3 nap lesz, utána eszedbe se fog jutni hogy más autó is létezik:-))))
Ráadásul a Feeling tele van kellemes extrákkal amiről én mit 2000-es fullos hdi tulaj is csak álmodhatok (plüss üléshuzat, könyöklő kis asztalka a hátsó ülésen stb) emellett igen jó áron adták. Egyetlen baj az volt vele hogy nem árulták óceánkék színben, nekem meg a céges imázshoz kellett vona.:-(
Kiváncsian várjuk az élménybeszámolót.
dr.zsoo
ui. Ha valakinek esetleg lenne Michelin energy xt1 v xt2 175/70 R14 es méretben elfekvő darab, szívesen átvenném( a pótkerekem még új ehez kellene 1 db hogy meglegyen az 1 pár), esetleg eladom, ha valakit érdekel.
Két napja egy Berlingo 1.4 Feeling gazdaja vagyok, első benyomásaim kedvezőek, de azért meg kell szokni. A családnak is nagyon tetszik.
A gyári IMMO milyen a Citroenben? Tudtok erről valamit?
Gondoltam egy autolok/disclok kormanyzar alkalmazására, de nem mertem megvenni, mert ugye a nagy hely miatt, lehet, hogy a kormányt lezártan is el lehet forgatni. Próbált már ilyen zárat valaki?
Szerencsére nem nyomott a hátajtóba nagyot a reklámtábla( megpróbálok képet felrakni róla) az ajtót se kellet megbontani, és csak a hátsó ablak feletti és melletti íveket kellett festetni, az ajtót magát nem.
Nem tudom hogy a csomagtérsz?nyeg kálváriámról mennyit írtam, most röviden összefoglalom.
Tehát egy Ausztriában dolgozó haver segítségével rendeltem 2 db csomagtértekn?t, (Kofferraumwanne így németül) cirka 27E darabja. Mo-on ez 52E/db lett volna. Kb 2 hét alatt megjött, srác átvette, elhozta. Döbbenten vettem észre hogy a cikkszám ugyan stimmel, a termék viszont nem. Egy régi (oldalajtó nélküli) Berlingókhoz való müanyag sz?nyeget adtak, nem is hasonlított a katalógusban ill a neten látható termékre. Nosza visszaküldöm, kb 2 hónapig hitegettek hogy megrendelték azt ami nekem jó, majd 2 hónap után azt mondták hogy az a termék ami a katalógusban van nem is létezik, pénz vissza. Májusban rendeltem, a pénzt augusztusban kaptam vissza. Közben megjelent a 2003-as termékkatalógus, abban szintén benne van a termékr?l a kép. Ez alaposan felbosszanott. Küldtem a Citroen Ausztriának egy mail, elmesélve a történteket. Jelenleg ott tartunk hogy továbbították a problémámat Fr.-o-ba az anyacéghez, várják a választ.
Szerintem annyi lehet hogy össze van cserélve az oldalajtós és oldalajtó nélküli csomagtértekn? cikkszáma, de ugy t?nik idáig ezt senki nem vette észre.
A fogyasztása az autónak stabil 5,8 liter klíma nélkül vegyes forgalomban, nyitott panorámatet?vel. Megvettem a téli gumikat is, Nokian Hakkapelitta 1, igazi terepgumi, hihetelen jó kapaszkodóképességekkel, tavaly is ez volt de csak kett?, most megvan a másik kett? is.
Sztem az 1,9 D nem alternatíva az 1.616V vel szemben, a benzines sokkal jobb. Fogyasztás tekintetében kb 1/2liter max 1 liter lehet, menettulajdonságokban viszont ég és föld.
Mindkét oldalán használható csomagtérszőnyeg: Ha jól emlékszem drzsoo1 írt a szőnyeg-kálváriájáról. Hát én sem vagyok elragadtatva ettől a szőnyegtől. Más mint a katalógusban, a mérete sem az igazi (picit rövidnek tünik, de ez alakulhat ha kisimul). Így utólag azt mondom nem érte meg az árát.
Pótkerékőr: Katalógus szerint jó a berlingóhoz, a dobozán viszont nincs felsorolva a tipus. A kereskedő viszont állította hogy jó, és érdemes venni! Nem tetszik hogy a használatához át kell fúrni a csomagtér alját, a kerék közepébe egy betétet adnak (ez gáz, mert gyárilag a kerék közepébe van bepattintva az ék - ezzel most mit csináljon az ember), és a harmadik problémám, hogy belülről egy domború elem van hozzá, aminek nincs helye a csomagtérben - tehát kidomborodik a csomagtér aljából. Egyenlőre nem tudom mit kezdjek vele!
Hátsó doblemezvédő: Na ez jó! Egy műanyag borítás a csomagtérben a doblemezre (mégse az a csupasz festett felület legyen). Viszonylag méretpontos és künnyen felrakható.
Szóval a citroen tartozékkokkal nem vagyok elégedett.
Ja, tavaly október végén a Renault Budapestnél napra pontosan megmondták mikor kapom meg a Kangoot decemberben, és amikor lerakták a gépet a trailerről fel is hívott a dealer, mire másnap reggel beugrottam megnézni :-) Persze ezek után még elment vagy 2-3 nap az adminisztrációval.
No, csak sikerül egy picit fellendíteni a fórumot :-)
Szóval: Peugeot Partner Presence 1.6/16V benzines (HDI-t sajnos már nem engedte a pénztár, 1.9D meg presence felszereltséggel nincs) Ja, a színe réz-goa nevezetű metálfény.
Engem is érdekelnek a részletek. Sztem ha 2 hete benn van az országban akkor már minimum a szalonban kellene lennie az autónak. Az mindenesetre érdekes hogy ennyire nem tudják hogy mikor fog megjönni. Van ahol napra pontosan megmondják hogy mikor fog megjönni az autó.
Én kicsit szivattam magam a multkori koccanással, mert a szalon vezet?jével nem tudtam beszélni, utána meg le kellett adnom javításra, most újra régi a szekér. Ráadásul rakattam bele tolatóradart, 4 szenzoros, színre van fujva. Elektromosan még nincs bekötve, nem tudom hogy fog m?ködni. Kinézetre mindenesetre olyan mintha gyári lenne:-)))
Hát elnézve a pesti közlekedést sokszor gyorsabb gyalog, mint autóval.
Sürgesd a kereskedőt, nálam is igy volt, ha nem telefonálok és járok a nyakára még most is a papirokat intézné. (Bár kétszer elsütötte azt a poént is hogy szabin volt az ügyintéző, ezért állt a dolog).
Nálam azért van csönd, mert még mindig várok - mármint hogy megjöjjön végre a Partnerem... Egy hónapja írtam, hogy 1hónap múlva megjön,de nemjött :-(( A szalonna szerint már benn van az országban 2 hete... Már egész jól megszoktam a tömegközlekedést, meg a gyaloglást. Kell ide egyáltalán autó? :-)))
Elég jól állok. Egy héten belül sikerült másodszor is összetörnöm az autót. Nem az én hibámból, mégis az én károm lett. Történt ugyanis hogy a Cit Lackó(vác) parkolójába álltam be, tolattam, hátranéztem, sehol semmi utána tükör alapján mentem hátrafelé a tök üres parkolóhelyre. Éppen megálltam volna, picit még gurult hára az autó, mikor reccsenést hallottam. Gyorsan el?rementem (pofám totál lila) szétnézek, sehol semmi. Jobban megnézem majdnem elájultam. A cég nagy reklámtáblája 45 fokos szögben belógott a parkolóhelyre, és szépen belenyomott a hátsó ajtó legtetejébe. A táblának a lába, amit tolatáskor láttam, kb 1 méterrel odébb volt. Holnap megyek vissza, beszélek a szalon vezet?jével, kiváncsi leszek a véleményére!
Rapi !
Kb 10e körül van egy utángyártott acélfelni, a téli gumit ilyenkor még nem venném meg, mert az nem az majdnem biztos hogy nem az idei széria (kb tavaly ilyenkor gyártották). De ez ellenőrizhető az úgynevezett DOT-számból, ami rajta van a gumi oldalán...
Találtam akciós Michelin Új Alpin-t 22 eFt-ért. A teszteken ez a gumi igen jól szerepelt.
Állítólag a C. Wallisnál már van akció (ha hihetünk a honlapjuknak): 20% a gumiból 30% ha felnivel rendeled. 25% előleget kell befizetni most a rendeléskor. Nem érdeklődtem az akció részletei iránt, de érdemes lenne felhívni őket.