A vágányrajza kellene, mivel amim megvan pont a fűtőházi rész hiányzik. Pontosság alatt nem tudom mit értesz. Fényképekkel rendelkezem, azonban a kitérők helye, a vágányok ívben haladása nem egészen jön össze belőle. Elsősorban a fűtőház előtti és utána levő része hiányzik, mivel maga a fűtőház alaprajzán csak a fordító, a be és kimeneti vágányok, illetve azok fordítón mért szöge van meg. Egyébként mivel a fűtőházat megcsináltam TT-ben, most tenném asztalra és ezt is szeretném jól megcsinálni. Persze ezek után jön majd a többi épület és jövőre a szenelő. Az állapot a 70-es évek vége.
Nem tudom hogy miért akarsz terenyén múzeumot kialakítani, addig jó, amíg van fűtőház, és mellette személyzet is van. Akkor még forgalmi rendelkező is van, ezért nem fordulhatna elő olyan vasúti baleset, hogy egy pár vágányon szembe jön a két vonat mint ahogyan Nógrád megyében történt. Vagy átkéne lőcsölni Sátoraljaújhelynek a fűtőházi munkát, hogy Kisterenyén legyen egy vasútmúzeum?
Valóban a miskolci igazgatósághoz tartozik, de szerintem érdeklődj inkább a hatvani állomáson, ők többet tudnak!
Nekem ilyen ötletem van Tapolcával kapcsolatban. Ott annyival előnyösebb volna a helyzet, hogy ott rendelkezésre áll a sok túrista a balatoni főszezonban.
Ettől függetlenül nagyon lelekesen támogatom az ötletedet. Egyelőre a lelkesedésemen túl nem sokat segíthetek..........
Mentsük meg a kisterenyei körfűtőházat!
Felvettem a kapcsolatot a bátonyterenyei főjegyzővel. Nagyon megörült érdeklődésemnek, meg persze az ötleteimnek is, amit a neki címzett levelemben fejtettem ki.
Az elképzelés nagyvonalakban egy fűtőházmúzeum létesítéséből áll, ahol bemutatásra kerülnek a gőzmozdony üzem különleges gépei, esetleg később mozdonyok is!
Aki jár Istvántelekre meg fűtőházakba biztosan tudja, hogy milyen sok használatlan eszköz kallódik az országban. Ezeket kiállítani jelenleg sehol sem tudják, nincs más lehetőség mint összegyűjteni őket, felújítani csoportos munkával és megoldani kiállításukat.
Szóval, a főjegyző –aki támogatja az ötletet- válaszában megadta a MÁV Miskolci Igazgatóság Ingatlankezelő Osztályának elérhetőségét, velük kellene tárgyalnom az elképzelés sorsáról.
Kérek mindenkit, hogy akinek van valamilyen kapcsolata velük, vagy van építő jellegű ötlete a dologgal kacsolatban írja meg, akár e-mailben, akár ide a topicba!
Aki érez valamilyen ambiciót ahhoz, hogy segítse a megvalósítást jelentkezzen. Lehetne később gőzmozdonyvezető oktatást tartani, és egyesületként működni.
Most gondolom sokakban felvetődik a kérdés, hogy minek kéne még egy vasútpark. Az elképzelésemben nem egy „kis Füstit” szeretnék berendezni, hanem egyszerűen egy a többek között vasúti építészettel, gépekkel is foglalkozó kiállítást szeretnék bemutatni!
Jó lenne csinálni egy honlapot amivel népszerűsíthetnénk a terveket, remélem erre nem sokára sort keríthetek.
Induljon hát a: „Mentsük meg a kisterenyei fűtőházat” akció!!!
u.i.: nem lehetetlen, példaképként lebegjen előttünk a Kemencei kisvasút talpra állítása…!
Meg szeretnélek kérni, hogy ezeket nagyobban küldd át nekem, ha nem gond. Van még esetleg Cellből régi kép? Nagyon jók, és nosztalgikusak számomra. Minden régi celli kép érdekel.