Minden rendben veled, és ha nem lenne ez a több milliárd rohadék itt a bolygón, - akik csakis azért kerültek teremtésre, hogy téged gáncsoljanak, bántsanak ezeknek a nagy erőfeszítéseidnek ellenében - akkor már révbe értél volna.
Szar a munkám, mert nincs végtettségem, az a baj!
Jó melóért tanulni sokat keeelllll???? Az a baj!!!!
Hozzám szólnak a rohadékok, az a baj!
Senki nem szól hozzám, az a baj! Hülyeségekről beszélnek nekem, az a baj! Azt mondják, hülyeségekről beszélek nekik, ez a legnagyobb baj!
Ettől függetlenül tudom, hogy vannak bajaim a tehetetlenséggel, tudom, hogy vannak dolgok, amelyekben fejlődnöm kell, de ezt a bánásmódot kösz, nem fogadom el.
Erre mondtam, hogy ugyanazok a mintázatok, és még ha nem is csapatban csináljátok, de mindig azt jobb ütni, aki a padlón van, ugye? Sokkal könnyebb, kényelmesebb a bűnösebbnek LÁTSZÓT hibáztatni. Ez érződött végig a kommunikáción, csak átvettétek egymástól a stafétát, kritikátlanul, mindig hozzáadva az előítéletlavinához.
Amikor a szuka mellé állt, aztán levélben végül maga is bevallotta, hogy ostobának tartja? Egy bajom van csak, hogy ezekhez a szarkavarásokhoz nem értek. A másik, hogy többnyire túl tudok látni a látszaton, nem érdekel a lehengerlő kommunikáció, ha mögötte nincs emberség.
Mondtam... "Én csak segíteni próbálok rajtadot" játszotok. Csapatban dolgoztok, hogy minél jobban el lehessen lehetetleníteni. Hogy úgy tűnjön, én vagyok, aki szembemegy az autópályán. Nem vagytok nyíltak, szándékosan. Hátha kialakul egy kis skizo vagy paranoia, esetleg öngyilkos leszek, de ti elmondhatjátok magatokról, hogy én voltam a rossz. Már eleve csekély empátiával szálltatok be ebbe az egészbe.
Vannak lelki problémáim, de azt visszautasítom, hogy te a haverjaiddal kiprovokálsz belőlem belső, fájdalmas dolgokat, hogy utána megtaposd azt, hogy ez az én siránkozásom lenne. Gondolj bele abba, milyen lenne, ha te soha, semmilyen gyengeségedet, fájdalmadat nem mutathatnád meg senkinek, akár egy ilyen fórumon, ahol ez segíthetne, hanem mindenért rideg elutasítást kapnál, mindenért téged hibáztatnának olyan emberek, akiknek fogalmuk sincs, mit éltél át. (akkor is, ha vannak ennél sokkal rosszabb sorsok is)
Voltak erőfeszítéseim, csak kiírtam magamból, hogy néha mennyire reménytelennek tűnik. Kiírtam magamból olyan dolgokat, amelyeket egy ilyen fórumon ki lehetne írni, és ha tényleges problémával rendelkezők írnának ide, nemcsak lesben álló vérszívók, akkor talán kiderülne, hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal. Ha nem gyógyszerekkel való üzérkedésről lenne szó, hanem tényleges "emberi dolgokról", ahogy régen.
Ha nem támadnátok itt, akkor havonta párszor feljönnék ide, kiírogatnék magamból ezt-azt, névtelenül, de mégis abban a tudatban, hogy valaki esetleg átélt hasonlót és hozzászólhat.
Mégis, mit kéne írnom magamról? Nem én siránkozok itt, hanem te. Eszem ágában nincs tanácsot adni neked, leírtam a konzekvenciákat a panaszaidból. Látunk egy mentálisan sérült embert, aki a saját helyzetéért csakis a külvilágot okolja, annak ellenére, hogy semmilyen tényleges erőfeszítést sem tesz helyzetének változtatására, azon kívül, hogy a neten talált irodalmak segítségével próbálja ámítani önmagát. Az, hogy ezt le is írom, nem jelenti azt, hogy szándékomban állna hatni rád, bármilyen módon. A reakciód téged minősít, illetve mutatja a kórképed jellegzetes tüneteit. Azt gondolom, hogy a hozzáállásoddal nem fogsz kikecmeregni ebből, sőt, egyre mélyebbre fogsz süllyedni, tudod az évek gyorsan múlnak, és az állandósult frusztrációd kicsinál.
A tanácsokkal kapcsolatban azt tudom mondani,
felesleges lenne bármilyen tanácsot adni neked, hiszen azon kívül, hogy valami buta nagyképűséggel reagálsz mindenkire, jól látható, hogy a legkisebb motivációval sem rendelkezel az irányban, hogy fordíts a sorsodon. Ez adódhat a betegségedből, de van benne jó adag lustaság, igénytelenség, valójában jó neked ez a helyzet, önmagad siratva átkozni a külvilágot. Rengeteg ilyen ember van, és egyébként mindegy is. Az idő(d)
Olyan, mintha megmérgeztél volna. A sekélyességeddel, a részvétlenségeddel, a nem odafigyeléseddel.
Nem, nem én vagyok a hibás ezért. És ebből látszik, hogy jobban szeretem magam, mert nem tudsz megetetni azzal a dumával, hogy mindig mindenért magamat kell hibáztatnom.
Te soha nem fogsz magadról ilyen őszinteséggel írni. Ez a "csak hinni kell magadban" annyira hiteltelenül hangzik tőled, hogy az ember arra gondol, valami Oravecz Nórás vagy Szabó Péteres közhelyszótából való. Megpróbálsz ártani nekem, utána eltolod a felelősséget magadról és esetleg másokról, minden csak és kizárólag azon múlik, hogy "hinnem kell magamban". Lehet gecinek lenni, lehet savazni, aztán úgyis kifizetsz egy közhellyel. Te miért, mikor vállalod a felelősséget, mikor vállalod magad? Mert itt nem vállalsz semmit, az már kiderült.
Először én vagyok a paranoiás, hogy nem osztok meg dolgokat magamról, aztán én vagyok a hibás, hogy megosztottam magamról valamit, és te valahogy reagáltál. (talán valaki pisztolyt tartott a fejedhez, hogy reagálj) Nem tudlak komolyan venni.
A sorozatos félreértelmezések, nem látsz árnyalatokat. Ne foglalkozz tanácsadással, mert kurva szarul megy. Tényleg.
Nem érted, mit jelent valakinek szeretni a hazáját. Semmit nem értettél meg abból, hogy egy helynek "lelke van", különben nem úgy reagáltál volna, ahogy. Ésatöbbi...
Tudod, van az a sztori, hogy a békák versenyt rendeznek, egy nagy magaslatra kell feljutniuk. A nézőközönség végig azt skandálja, hogy úgysem fog sikerülni, végül egyetlen béka jut fel a magaslatra, akiről kiderül, hogy süket. Tehát igen, másoktól lehet függetleníteni magunkat, de nagyon nehéz évekig ellenszélben jól működni. Ha süketnek kell hozzá lenni, akkor viszont olyan hangokat nem hallunk meg, amelyeket talán kéne.
Az álmot meggyilkolni az álom megvalósulásáért? Ez már túltesz mindenen, tényleg. Szerinted te most olyan különleges dolgot csinálsz? Azt hiszed, hogy nem jut éppen elég ember, aki nem hisz bennem? Miért kéne bármit is elhinnem annak, aki nem hisz bennem? Minek néztek ti engem, tényleg? Neked lehet, hogy soha nem voltak ilyen problémáid, nem baj, de legalább ne akard nekem megmondani, hogy én mennyire selejt vagyok, és mondjak le minden tényleges lehetőségről. Adj ilyen tanácsokat olyanoknak, akiket kedvelsz, hátha jó hatással lesz rájuk. Mert gondolom azért osztogatod ezeket a tanácsokat, mert annyira hasznosak.
Tisztázzuk! Nem azt írtam, hogy te konkrétan pincér, vagy takarító legyél! Viszont az is nyilvánvaló, hogy nem leszel sikeres orvos, informatikus, építész mérnök, erre semmilyen esékyed nincs, az a vonat már rég elment. Maradtak az álmok, amik arra vannak, hogy megvalósítsd őket, de ahhoz reális lehetőségek kihasználásával juthatsz előre. Mindennek ára van, ha te azt nem akarod megfizetni, akkor marad a keserű álmodozás, önmentegetés mások hibáztatásával.
A kérdés az volt, miért érdeked megölni valakinek az álmait? Lehet, hogy azért írtam le, hogy megkönnyebbüljek. Lehet, hogy egyikőtöknek sem volt elég mersze, hogy önmagáról, a saját gondolatairól ilyen őszinteséggel írjon. Lehet, hogy lesz jobb, én is írtam kitörési lehetőségekről. Lehet, hogy csak a rosszat keresed bennem, hogy hogyan süllyedjek el még jobban egy olyan értékrend szerint, amit te sem vallasz magadénak. Nem egy pincér vagy, aki kiment és sikeres lett, hanem valaki, aki kívülről nézi az egészet, és kvázi azt mondod, hogy "ennek ez is jó lesz". Persze, leírtam dolgokat, te arra reagáltál, magadról kb. semmit nem osztottál meg, nekem meg jogom van nem elfogadni, amit írsz. Ennyi. Nem mondtam senkinek, hogy segítsen, és ha nem fogadom el, amit mond, akkor még kötbért is fizetek utána, hiszen én, a rossz, ugye, köteles vagyok bármit elfogadni, csak azért, mert leírtam itt magamról dolgokat. Ahelyett, hogy olyanok írnának ide, akik képesek a kölcsönös kommunikációra, akiknek tényleg problémái vannak, akik személyiségek, mert érződik, hogy van a nevük mögött valaki, aki tényleg szenvedett és megérlelt már magában dolgokat.
Ha csak álmodozol, akkor miért panaszkodsz, miért sírsz? Ha a gondolataidhoz senkinek semmi köze, miért teszed közszemlére a világ előtt.Nem utolsó sorban, nyilvánvaló tényeket miért vélsz támadásnak? Fájdalmas az igazság és szar érzés, hogy esély sincs a kitörésedre, sőt, valszeg csak szarabb lesz már... No input, no output. Az időd pereg!
De miért fontos ez neked? Miért olyan fontos megölni valakinek az álmait? Nem tökmindegy neked? Mert ha nem teljesül, akkor sincs semmi. Mit izgat, egy ismeretlen ember a fórumon, akihez semmi közöd?
Soha nem fogok olyan embernek hinni, aki nem hisz bennem, ezt vésd a fejedbe. Kapálózz. Igyekezz. Kit érdekel?
De egy "megbecsült szolga" sem akarok lenni. Ennél őszintébb nem is lehetnék. Tudom, hogy én nem úgy tekintek egy pincérre vagy egy takarítóra, de, hogy az én csendes, visszahúzódó személyiségemnek ez nem tenne jót hosszú távon, az biztos. Tapossanak meg még jobban? Nekem nem lesz energiám ilyen mocsárlényekkel hadakozni. Én ki szeretnék kerülni a mocsárból, erről a szintről. Nem érted? Egy gazdag szolga sem akarok lenni, aki egész életében nem hoz létre mást a munkája által, mint a... mit is? Ja, ilyenkor jöhet a szöveg, hogy "mosolyt csalt megannyi arcra", és hasonlók, de ez annyira kisszerű, olyan... így, kívülről oké, ha másvalaki egy életen keresztül becsületesen végezte az aljamunkát, én megbecsülöm, de miért én végezzem egy életen keresztül? Mert ha tudom, hogy valami jobb lesz, akkor még talán elviselhető egy-két évig, de egy életre?
Megjegyzem, ha nem provokálnál, nem jönne ki belőlem ilyesmi. :)
Képtelen vagyok olyasmivel foglalkozni, olyasmire lehetőségként gondolni hosszú távon, aminek már a gondolatától is azt kéne mondanom, hogy inkább öngyilkos leszek. Pincér? Takarító? Mennyi ezeknek a megbecsülése? Nulla. Olyan szakmákat mondasz, ami egy ember életének a végéig a gazsulálásról szól. Faszom akar pincér lenni, de tényleg... nem érdekel a pénz. Leszarom. Nyilván próbálok félretenni, tehát azért van némi pénzügyi tudatosságom, de Úristen, ezt nem... vannak kifejezetten vendéglátós típusú emberek, akik ezt nem szolgaságként élik meg, mert bennük megvan az a túlcsorduló energia, ami ehhez kell. Ezekben a szakmákban azok jók, akik elég "invazívak", vagy hogy' is mondjam, akikben valahogy túlteng az energia ebbe az irányba.
Totálisan félreérted a valós lehetőségeid. Kevés olyan felsőfokú végzettség van, mellyel esélyed van egy minőségi életforma eléréséhez, fenntartásához, valamint, valszeg bőven el is késtél már.
Szerinted, mennyi esélyed van rá, hogy orvosira, műszakira idegen nyelvű gazdasági képzésre bekerülj, így gyakorkatilag nulláról.
Ezekkel a tényekkel nem lehet vitatkozni.
Főiskoláról írtál! Írj le 1 főiskolát, melynek diplomájával olyan munkához jutsz ma itthon,
hogy minimum annyi jövedelmed legyen, mint Ausztriában egy takarító nőnek.
Ezt a vonalat már elqrtad és nem most, hanem már nagyon régen. Ezért kéne reális lehetőségeken gondolkognod. Nem kell megsértődni, de a tények makacs dolgok. / és nem támadások személyed ellen /
Mondjuk amíg az elképesztően beteges-belterjes családi környezetben éltem, ahol arra kondicionáltak, hogy gyerek maradjak, meg érzelmi bokszzsák, az egyre romló anyagi körülmények, a fejem fölül a házunk eladása, az azóta úgy-ahogy megmaradás, ebben kurva nehéz volt bármit is elérni.
Főiskolán elég jól teljesítettem (ez az a főiskola, aminek a tantárgyai tetszettek, de nem akartam az lenni, amivé képzett volna), és 10 év távlatából is megvan annak a tudásnak egy nagy része, amit az alatt a majdnem egy év alatt szereztem. Mondhatod, hogy hülye vagyok, mert te szarba se veszel, de ez még nem egy reális magyarázat.
Büfé szakokat eleve el sem akartam végezni.
Te vak vagy arra, amit én kifejeztem az előbb. Ez van.
Persze, az ápoló az csak egy példa volt, lehet más is, szakács, pincér, stb. Azért írok ilyen munkaköröket, mert piacképes diplomához valszeg nem tudsz jutni, ahhoz évtizedekkel előbb kellett volna ezt ambicionálni, valamint a megfelelő képességek birtokában is kell lenni, mint pl. szellemi képesség, anyagi képesség, motivció, stb.
Ezért nem hozna neked már semmit egy foxi-maxi egyetemi diploma. Tehát olyan szakma játszik, ami nem öl meg, de van rá kereset külföldön.
Az itthoni földet és néni-bácsikat bőven pótolhatja az első időkben az új környezethez való alkalmazkodási nehézségek legyőzése, és pont azért írtam Ausztriát, mert 1 óra alatt itthon lehetsz és van ott pénz. Én úgy viszonyulok ehhez a témához, hogy engem nem érint, nekem máshogy alakult az életem, de ezért meg kellett futni az ehhez szükséges köröket! Csak akkor van output, ha azt megelőzi input.
Akkor már megkérdezném, te hogy' állsz ehhez a témához? Teljesen megértem azokat az embereket, akik kimennek külföldre, akik könnyen belesimulnak bármilyen közösségbe, mert ezzel is olyan lehetőségek nyílnak meg előttük, amelyek gazdagítják az életüket. Ez egy másfajta személyiségtípus. Akkor tudnám ezt megtenni, ha tudnám, hogy itt M.o-on van egy biztos pont, ahova visszatérhetek. Most inkább az utazásra gondolok, mint a munkavállalásra.
Már attól elvesztettem a lábam alól a talajt, hogy majdnem más kerületbe költöztem úgy két évvel ezelőtt. Nem tudom, hogyan lehet ezt meggyógyítani, vagy kell-e egyáltalán. Csak egy otthont szeretnék, amelybe a körzőm hegyét beleilleszthetem, egy otthont, aminek én vagyok a korlátlan ura, ha egyedül is, és ahova, ha lenyugodtam, beengedek egy-két látogatót.
A magány kérdése egy kicsit komplexebb ennél. Az, hogy nekem könnyű lenne váltani, meg végképp nem derült ki rólam. Hogy nekem könnyű lenne, mint a gólyafos, csak úgy repkedni országról országra, gyökértelenül. Most próbálom lazítani magam a váltásra, de arról szó sincs, hogy ez egy ilyen pikk pakk dolog lenne. Nekem a hazám, az otthonom nem emberekből áll. Én ezt a földet hagyom el nehezen, a tereket, a fákat, az ismerős épületeket, mindent, amiben egy hely szelleme benne van, és az emberek csak utána jönnek. Az embereket, mint közösséget nehezebb elhagyni, mint egyes embereket. A "közösség" a hely szelleméhez tartozik. Azt hiszem, jobban fáj az, hogy a kertekben, az üzletekben látásból ismert nénik, bácsik örökre magam mögött maradnának, mint a közelebbi ismerősöktől való elválás.
Tényleg mintha direkt az ellenkezőjét írnád annak, amit kifejezek magamból. De tudod mit? Százszor, ezerszer is megpróbálkozhatsz az agymosással, én akkor is önmagam maradok.
Nem vagyok ápoló, és nem is szeretnék az lenni. Ennek megvannak az okai, annak alapján, amit az évek alatt tapasztaltam. Bár látom azt is, hogy egy fiatal orvosnőt már az alapján nem ajánlanak nekem, hogy másfajta lámpafénynél szeret dolgozni. Így működik a megbélyegzés. És aki ilyet mondott, komolyan elhitte, hogy ez már egy indok arra, hogy valaki ne hozzá menjen. Nehogy már egy kicsit másmilyen légy, nehogy már egy kicsit önmagad légy... ettől függetlenül, orvosnak jobb lenni, mint asszisztensnek. Egy felsőbb lépcsőfok minden területen jobb, mint "kiszolgálószemélyzetnek" lenni.
Nem, azt hiszem nem érdekel a pénz önmagában. Annál borzalmasabb nincs, mint csak a pénzért dolgozni.
Egyetemnek csak akkor van értelme, ha az olyan végzettséget és tudást ad, amire tényleges piaci igény van. Ilyen pl. orvosi, műszaki mérnöki, informatika, stb. A többi felejtős. Viszont egy kevés német tudással, és mondjuk egy ápolói szakképzettséggel külföldön tudsz olyan életet élni, ami nagyobb anyagi szabadságot ad, így több lehetőséged adódik pl. utazgatni. Neked ez nem lenne annyira nehéz váltás, hisz írod, hogy nem zavar a magány, sőt szereted is. Mint írtam, a teljesen új környezet, munkavégzés, csodákat tehet.
