Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

SNAKe Creative Commons License 2004.10.16 0 0 502
Hali!

Szerdán én reggel először lecsavarok Fehérvárra az Albához. Idáig ők voltak a legszimpatikusabbak, persze ez telefonon keresztül. 5 percen belül mindíg visszahívtak, ha megígérték. (hang alapján) egy fiatalabb emberrel beszéltem többször is, most már név szerint szoktam keresni, nagyon készséges.
Először beszámítósdival fárasztottam őket, aztán hitelkonstrukcióval, majd a kettő ötvözetével. Mindíg kiszámoltak nekem mindent, és telcsin bemondták
(több helyen nem hajlandók pénzről telefonon beszélni, de könyörgöm, zsákbamacskáért nem fogok autózni egy métert sem!)

Most ott tartok, hogy a teljes árat kifizetem kápében, a suzukit meg meghagyom 2. autónak (mert ugye semmi baja, csak 5 éves). Szóval se beszámítás, se hitel. Ez majd új lesz az én emberemnek. Aztán majd a valóságban meglátjuk, milyen a fickó, lehet-e egyezkedni vele. Én elég makacs tudok lenni, úgyhogy ha nem kompromisszumkészek a reális határokon belül, akkor már fordulok is kifelé az ajtón, van még más kereskedő is, a szerdát erre szánom. Ha kell, akkor végigjárok többet is, de csak olyat, ahol hajlandóak voltak velem telefonon is értekezni.

jobb üzletnek tán a hiteles vásárlás lehet az ő szemszögükből, mert ugye a banktól megkapják a kocsi árát, plusz még valami jutalékot is az üzletkötésért, de tán a kp miatt sem fognak haragudni. :)))

Kb mire számíthatok egyébként alkuban?? Meddig hajlandók elmenni?
Én a metált szeretném grátisz, szőnyeget azt tudom, hogy adnak, arra nem kell alkudni.
de benne vagyok a teljes összeg fizetése mellett négy könnyűfémben, vagy 4 téligumiban esetleg.
Riasztó nem érdekel, semmi haszna szerintem, az emberek már nem figyelnek rá, sőt...
Előzmény: Efy (501)
Efy Creative Commons License 2004.10.16 0 0 501

Szia SNAKE !

 

Bár emilben leírtam, hogy hol voltak kedvező tapasztalataim H vásárlásnál, szomorúan hallottam, hogy Valentnál hogy jártál. Ezek szerint nagyon jól mehet nekik a bolt a Jazzel , hogy ilyet megengedhettek.

Ha még nem kristályosodott ki a végső elképzelés, hogy hol rendelsz, csak javasolni tudom, tégy még 1 próbát náluk ( személyesen ). Mint írtam, 1 éven belül 2 Jazzt is vettünk ( Éles és Valent ) az utóbbinál már az első körben nagyobb kedvezményt sikerült elérni, mint a másiknál másodszorra. Lehet, hogy csak egyedi eset voltunk, és azóta változott a hozzáállás, nem tudom. ( Keresd meg Varga Zoltánt a Valentnél, hátha nagyobb szerencséd lesz,mint korábban;  tudod,a rendőröknél is a nők a legszigorúbbak, a legkevesebb kedvezményt én is a gk ért. högyeknél tudtam kicsikarni. :)   )

 

Sok sikert

 

Efy

Előzmény: SNAKe (491)
Efy Creative Commons License 2004.10.16 0 0 500

SZIA SzaZoli !

 

Gyorsításnál próbáld meg " gyorsan lepadlózni " a gázpedált, ha nem segít, félig visszaengedni,majd utána megint gyorsan padlógáz. Nálam valamelyik mindig bejön, a második variáció abszolút megbízható (  CVT-nél.  Az 1,2-s még bejáratós, azt nem kínoztam még ezzel ). Hosszabb nyugodt haladás után ne csodálkozz a relatív lomhaságon gyorsításkor,mert  egyszerű " öntanuló" rendszerek ezek a motorok, mindig a leggazdaságosabb (és lehetőleg a legtisztább) üzemre törekednek. A tiszta üzem(ld LEV - motorok) és a hirtelen jó gyorsulás köszönőviszonyban sincsenek egymással.

A fékek nagyon tetszenek, nem csikorognak, néha-néha esös időben,de csak egy kicsit. A  hátul dobfékesnek határozottabb a fogáspontja; a hátul tárcsafékesen viszont kissé lágyabban adagolható a pedál- és a fékerő ( de ez is jól lassít ).

Érdekes még az is, hogy a CVT motorja hamarabb bemelegszik, mint az 1,2-s testvéré.

Érdekes a felvetésed a VTEC - motorok fogyasztási jellemzőiről, még nem figyeltem. (bár úgy emlékszem, 1-2 hónappal ezelőtt írtál erről) Holnap megnézem, mit jelent ez a valóságban. ( Bár a nagyobbik H, mivel nagyobb a motorja,tömege mint a Jazzé, " alapon " többet is eszik ) :)

 

Sok sikert!

 

Efy

 

Előzmény: SzaZoli (498)
.::simPle::. Creative Commons License 2004.10.16 0 0 499

Szépjónapot!

 

Nekem a szalonban azt mondták, h az 1.2-es modellek is változnak kívülről. Bár ezt egy hónappal ezelőtt mondták, amikor megrendeltem a járgányt. Mindenesetre pár hét és meglátjuk! :)

Előzmény: jazzcool1,2 (484)
SzaZoli Creative Commons License 2004.10.16 0 0 498

Kb 8e km van benne az 1.4-esünkben, és semmi fékcsikorgás, még az elején se volt. A pedál finomodott (természetesen) ahogy összekoptak az alkatrészek. Viszont a 206osunkban nagyon csikorgott a fék végig a kocsi élete során, még betétcsere után is! - tehát dúrva szériahiba, mert több 206ost is hallottam csikorogni.

 

A Jazznél én továbbra is a motor furcsa viselkedésére panaszkodok, de senki nem tudott vele mit kezdeni - megszoktam. Tehát lassú gázrareagálás, és néha gyorsulásmentesség, tehát tövig nyomott gáznál se akar gyorsulni csak egy 3-5mp után, ami azért elég dúrva, és nem egyenletes a teljesítményeloszlás se emiatt.

Viszont ami a nyomatékot, a fogyasztást illeti azt nagyon szeressem, persze ahogy merek vele vadulni, már a fogyiban jelentősen jelentkezik is. :(  Dehát ez mégse vált. szelepvezélésű motor, azok huzatva se esznek sokat... :)

hnehnszb Creative Commons License 2004.10.15 0 0 497
(Mármint a csikorgás és a pedálerő szükséglet van az "újautóság" miatt... Valami kicsit mindig fog csikorogni (poros lesz a tárcsa, stb.), de amíg a gépsárkány rendesen belekapaszkodik az aszfaltba, addig nincs gond, akárhogy is csikorog... Egy a lényeg: meg ne olajozd! ;)

Szeretettel:
Szalma
Előzmény: hnehnszb (496)
hnehnszb Creative Commons License 2004.10.15 0 0 496
(Ismert jelenség: össze kell kopniuk a betéteknek és a tárcsáknak. "Újautóknál" fokozottabban jelentkezik, de egy új tárcsa feltételénél is tapasztalható. 600km annyit jelent, hogy roppant tojás jellegűnek véled a fékpedált... :)

Szeretettel:
Szalma
Előzmény: avl2 (493)
balczo Creative Commons License 2004.10.15 0 0 495

Szia!

 

Ezen az oldalon az összes új JAZZ típus felszereltsége meg van!

 

http://www.honda-juko.hu/subpages/modell/jazz/s_jazz.htm

 

Üdv: balczo

Előzmény: SNAKe (475)
ge0t Creative Commons License 2004.10.15 0 0 494
Éles szervizről hétfőn lesz tapasztalatom, akkor viszem az első kötelezőre.
Előzmény: Tomlancer (489)
avl2 Creative Commons License 2004.10.15 0 0 493

nekem eddig 2000 km utan is, nemileg csikorog a fek fekezeskor. Nem erösen, csukott ablaknal nem is hallhato, de lehuzottnal igen. Masnak is van ez ? megoldasi lehetöseg ?  szinte kizarolag varoson kivul hasznalom, igy alig fekeztem eddig.

 

A fekhatasban ill. szükseges pedaleröben is vettem eszre kb. 600 km-rel ezelött valtozast, eleinte jobban kellett nyomni, most mar sokkal kevesbe. Ez ismert jelenseg ?

 

üdv

Előzmény: jazztulaj:) (492)
jazztulaj:) Creative Commons License 2004.10.14 0 0 492

Hali!

 

Mi is az Éleséknél vettük a drágaságunkat:)

1.2 Ls/Ac még a régi áron...mivel piros(gyönyörű), ezért nem volt rá metál és kaptunk 50eFt-ot, amit vagy az árból, vagy a törlesztőből lehetett levonni. Én az alapárból kértem, hogy engedjünk, így az üzembehelyezés nélkül volt 3.040.000 Ft.

 

Egyébként a rolótól kezdve, a szőnyegeken keresztül mindent adtak nem tudom, hogy mi ez az új herce-hurca?

 

Na mindegy, szeptember második hetében vettük át és azóta 980km-t tettünk meg. Az autó pazar, csak a legjobbakat tudom elmondani róla. Bár nem gyorsul úgy, mint az új M5, de azért nem rossz. Imádjuk!!

 

A jazz legyen mindenkivel....

SNAKe Creative Commons License 2004.10.14 0 0 491
Jómagam jövő hét szerdán megyek még csak rendelni. A kérdésem az lenne, hogy ezeket a dolgokat valóban ajándékba adták-e , ahogy írtad, vagy alku eredménye a dolog??
(Én inkább a másodikra saccolok)
Nekem 2 potenciális helyem van, ahol esetleg rendelek, az egyik az Éles, ezért érdekelne a dolog bővebben, ha nem titkosak a részletek (akár magánban is jöhet).
Előzmény: Tomlancer (489)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2004.10.14 0 0 490
Megkérdeztem ma a kereskedőt az átvételről: "Ha október végéig megjönnek az autók, akkor egy hónap múlva át lehet venni."
Tomlancer Creative Commons License 2004.10.14 0 0 489

Sziasztok!

 

A család nemsokára Jazz tulajdonos lesz (nov közepére igérték az átvételt.) A kicsike 1.2 S Cool szürke metál. Az autót az Éleséknél rendeltük meg és az alábbiakat adták ajándékba:

- oldalvédő gumi, szőnyegek, riasztó egy része, metálfény, az első 10000km-es szervíz(?!)

Az üzembehelyezésért kell fizetnünk és a riasztó másik részéért. Ami érdekel:

- Miért kell 10000km után szervízbe mennünk? Egyáltalán mennyi a szervízintervallum?

- Azt nem tudjátok, hogy ezen a modellen változtattak-e a modellfrissítés során vagy nem?

- Van valakinek tapasztalata az Élesék szervízéről?

 

Már alig várjuk az átvételt.

Köszönöm előre is a válaszokat

Üdv

Tom

jazzcool1,2 Creative Commons License 2004.10.14 0 0 488
A biztosítások megkötéséhez segítséget nyújt: netrisk.hu, vagy ebizt.hu. Ezeken jól lehet összehasonlítani az ajánlatokat.
Előzmény: marcusz (486)
marcusz Creative Commons License 2004.10.14 0 0 487
Jaj, te nem okt31-et írtál! Akkor nem kérdés, hogy 2005-ös-e.
marcusz Creative Commons License 2004.10.14 0 0 486
hello! De Te már a 2005-ös modellt vetted át? Hol? Én is 31-re kaptam átvételi időpontot, de még nem szóltak. Én csak riasztót, meg szőnyeget kapok, úgy látszik nem voltunk elég ügyesek. Ez az 50000 plusz igaz? Én a kötelezőt az unionnál, a cascót az otp gar-nál gondoltam megkötni, Ti mit javasoltok?
Krajczi76 Creative Commons License 2004.10.14 0 0 485
Az én esetemben július 31-t írtak a vállalási papírra átadási időpontnak, hogy biztosan ne fussanak ki az időből. De már 10-én itt volt a kocsi. 15-én át is vettem.
Előzmény: zsoltcs (482)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2004.10.14 0 0 484

Igazából az 1.4-esek a frissítettek, az 1.2-eseknél nincs változás sem a külső, sem a belső megjelenésben, beleértve a kárpitozásban.

Az 1.4-eseknél picit változott a külső, lámpa, lökhárító, külső tükörben index, belül pedig kormányról vezérelhető a hifi, automata a klíma, és az ülések színe is felfrissült.

Előzmény: zsoltcs (483)
zsoltcs Creative Commons License 2004.10.14 0 0 483
Ezek már a frissített modellek?
Előzmény: rep (481)
zsoltcs Creative Commons License 2004.10.14 0 0 482

Ha valóban okt. 31-ig beérkezik, akkor nov. első hetében átvehetnénk az autót, ez az ígéret.

Előzmény: jazzcool1,2 (480)
rep Creative Commons License 2004.10.14 0 0 481

Okt végi átadásról volt szó.

 

Egyébként most beszéltem a kereskedővel, és állítólag Belgiumban vannak a kocsik, jövő héten érkeznek. Akkor kezdik üzembe helyezni őket a kereskedők.

Előzmény: jazzcool1,2 (480)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2004.10.14 0 0 480
Szerintem az okt. 31-i beérkezés, jó esetben november 15-i átadást jelent majd.
Előzmény: zsoltcs (478)
royking Creative Commons License 2004.10.14 0 0 479

Szerintem átadáskor nem adhatják drágábban, mint az -előzőleg leírt és- megegyezés szerinti ár. Viszont mivel ez az 50E forint amiatt van, hogy az olcsó(bb)ság jegyében kiemelt csomagtérrolót kivették az alapfelszereltségből (mondjuk meg, elég kicsinyes megoldása volt ez az árcsökkentésnek, mert ilyet még nem látott a világ, hogy egy új egyterűnek számító autót úgy adnak át, hogy ha vki benéz a hátsó ablakon, belát a csomagtérbe! Ez feltörési veszély szempontjából sem vet túl jó fényt az autóra). Tehát visszarakták a felszereltségbe a listaáron br. 57000 Ft-os rolót 50E-ért (mely, halkan megjegyezném, a német Honda honlapon az extra felszerelések között átszámítva 36E-nyi Euróba kerül , és nyilván ők is keresnek rajta), azonban ez gyakorlatileg egy mozdulattal kivehető (nem hinném, hogy egy kereskedés lenyeli ennek a költségét azért, mert egyszer már megegyezett valakivel).

 

Érdekességképpen nézzétek meg ezt is (aki még nem látta): 

http://www.honda-access.com/cars.html

 

Üdv,

                  Royking

Előzmény: SNAKe (475)
zsoltcs Creative Commons License 2004.10.14 0 0 478

A Cool ára azért több 50e Ft-tal az eredetihez képest, mert abban nem lett volna csomagtérroló. Most lesz benne, ez ennyibe kerül.

Egyébként én úgy tudom, h. ha nem kéred, akkor 50 minusz, viszont utólag már többe kerül (67e Ft).

Más.

A beérkezésről nekem 99%-os biztonsággal ígérték, h. tartható az okt. 31 !!!

Előzmény: jazzcool1,2 (474)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2004.10.13 0 0 477
Van néhány különbség:  klima, pollenszűrő, központi zár, színrefújt tükrök, kilincsek, elektr. ablakemelő, elektromok tükrök, cd-s rádió, térképlámpa, első ülés előretolását könnyítő kar.
Előzmény: SNAKe (475)
SNAKe Creative Commons License 2004.10.13 0 0 476
na, megint sikerült operával írnom, pedig az index nem szereti. :( Sortöréseket kihagyja.bocs
Előzmény: SNAKe (475)
SNAKe Creative Commons License 2004.10.13 0 0 475
Nyílván a drágábbal, magyarországon vagyunk. Ezt az 50-t majd esetleg hagyják lealkudni. :( Egyébként a mezei és a cool verzió közti különbségekre több helyen rákérdeztem. Volt, aki csak cd játszót és klímát említett (kontra magnós-rádió), volt, aki színre fújt és fűthető tükröket is (cool), valaki pedig kézzel tekerős első ablakot említett az alapverziónál. Nos, akkor pontosan milyen különbség van a sima 1.2 és az 1.2 cool között? Az összes különbség érdekelne! Tételesen!!! Melyik éri meg jobban az árát? Egyébként ez a néhány dolog ilyen drága, hogy 350 ezer a különbség? Nem járok-e jobban, ha veszek simát, és beleveszek egy-két dolgot? (például nekem a fűthető tükörre nem tudom, mennyi szükségem van, meg ha nejem is bent ül, akkor a klímát nem hiszem, hogy beengedi kapcsolni. Érzékeny a hideg levegőre, huzatra. A magnósrádió és cd játszó között milyen differencia van árban? Érdekelne egyébként, hogy a rendelhető extrákról hol van árlista. (klíma, cd, felnik stb) Érdekes egyébként, hogy a metál feláras, pedig ha jól tudom csak a piros nem az, magyarán az össze többire ki kell fizetni a pluszt, tehát a feltüntetett árakhoz mindjárt hozzá is kell adni egy nyolcvanast. Ennyi pénzért szerintem adhatnák alapáron is. :))
Előzmény: jazzcool1,2 (474)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2004.10.13 0 0 474

Ime az új Jazz-árak:

 

1.2i S

2 649 000 Ft

1.2i S Cool

2 999 000 Ft

1.4i LS

3 399 000 Ft

1.4i ES

3 699 000 Ft

1.4i ES CVT A/T

3 899 000 Ft

Jazz 1.4i ES Sport

3 999 000 Ft

Metálfényezés felár

78 000 Ft

 

Ebből kitűnik, hogy a Cool ára máris 50 ezerrel több, mint amennyiért a kereskedők eddig kínálták. Kiváncsi vagyok, hogy mi lesz az átadáskor, melyik árat fogják számolni?

HONDADOC Creative Commons License 2004.10.13 0 0 473
Ne ijedezz, típushibáról nem tudunk (eddig)...:)
Előzmény: SNAKe (467)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!