Nagyon köszi az ötleteket! Majd jövök, hogy mi jött be belőle. A gyümiket, banánt szereti a csaj, ehhez szoktam joghurtot, túrót, időnként darált kekszet tenni. Ezzel nincs baj. A déli evés a gázos. Szóval olyan kaják kellenek, amihez hozzá tudok keverni némi húst, vagy sajtot, ilyesmit. Ma délben nem jártam sikerrel. Ott rontottam el, hogy paradicsom helyett vettem egy kész paradicsomszószt, aminek egyébként isteni íze volt, ezt kevertem az olivaolajon párolt cukkinihez, és turmixoltam le durmtésztával. Szuper finom volt, igazán. De a lányom erőssen öklendezett. Szerintem túl fűszeres lehetett neki, mert a szószban volt bazsalikom. Szóval holnap újabb próba lesz sima paradicsommal, hátha. Végül a Kecskemétitől bontottam egy bébiételt, valami csirkehúsosat, amiből megevett egy jó fél üveggel, igaz, csak du. 1/2 5-re sikerült belediktálni.
Egyébként sajtot kis darabban próbáltam, de öklendezett. Rizset is próbáltam kajához tumixolni, ha keveset tettem, és jól leturmixoltam, akkor nem volt vele baj, a lényeg, hogy ne érezze. Paprikáskrumplit csirkehússal turmixoltam, azt nagyon utálta.
Megmondom őszintén, hogy a gyümivel kevert húsos kajáktól meg én idegenkedem, de azért majd erre is rápróbálok. Mondjuk Miri nem nagyon almapárti. A barackot, banánt, narancsot, mandarint favorizálja. A kedvenc a Hipp sárgabarackja, meg őszi-almája. Általában ehhez rakok még banánt.
Mégegyszer köszi!!! Majd beszámolok, hogy hogy haladunk.
a vedono most mondta elottem egy anyukanak a rendeloben hoyg adjon almat vagy citrusfeleket magaban koztes etkezesben es az aztan etvagyat csinal...(a tobbiek majd megmondjak ez jo modszer-e..csak ha mar ezt hallottam leirtam:)
Köszi! barna-fehér cukor mizériában szerencsére képben vagyok :), nálunk is rendes barnacukor van itthon. De azt nem tudtam, hogy szabad-e neki adni már. Megnézem akkor a DMben a fruktózt.
ÉVICA - hát, én azért a hüvelyesekkel talán várnék még egy picit :) Olivér fiam sem nagy evő, most épp 2 hete sonkát eszik mindenhez. :) De lassan csempészem neki vissza mikro adagban a főzelékeket. :) Trükközöm én is persze, állandóan. :)
Banán nem menő Mirinél? Sonka? Sajt? Nem főzelékbe, hanem csak úgy. Én csipegetem neki. Rizs? Gyümölccsel, főzelékkel? Nálunk a tészta sem igazán pálya, kiköpi Olivér. :) De érdemes próbálkozni vele. Zabpehely? Én rizstejben főzöm fel, reggelire, de sima vízzel is mehet. Én a főzelékek nagy részét úgy készítem Olivérnek, hogy teszek mellé almát. Pl. a brokkolit is almával főztem és a karalábéfőzeléket is. Én is Sinlaccal sűrítem a főzelékeket, én fiam nem eszi a krumplit, ekkora adaghoz rántásozni meg nincs energiám. A múltkor a sütőtököt is almával készítettem el, ezt nem is sűrítettem, sűrű volt maga is. Ja, és nálunk, most, hogy nagyon finnyáska Olivér, mindent eszik egyszerre. Azaz leteszek neki a tálcára sonka és sajt és zsemle falatokat, ezeket ő pakolja a szájába, már amikor, mert a sajt és a zsemle gyakran a földön végzi :), és közben(!) kanalazom én a szájába a zabkását/főzeléket, napszaknak megfelelően. És mindig ki van készítve egy natúr joghurt is, amiből kanalazok néha, mert pár napig ez volt most a favorit, bár mára ez is elmúlt már. :)
A Bertolli olivás margarinját lehet adni a lassan 1 éves gyereknek?
csak úg l'art pour l'art összeszedtem kábé miket evett a kisebb ekkortájt
a leginkább menő a rizslisztes alap volt - 1 deci vizet felforraltam mikroban, bele 2 ek rizsliszt, szinte kész :-) és ebbe ment a paradicsompüré, husi brokkolisan, kelkáposztásan is szerette nagyon a csaj karfiol, répa vagy gyümölcsökkel - a meggy a mai napig sztár :-) ezt csináltam úgy is, hogy rizsliszt + gyümölcs + joghurt
a nagyobb meg a kukoricakását szerette nagyon :-) kukoricadara + gyümölcs
krumplis kaják nem igazán jöttek be addig, amíg hagymát nem tettem bele :-) meg petrezselymet
és igazság szerint átmenet nélkül átállt pont 11 hós kor körül a csaj a darabos kajákra, a színes párol zségekre (kukorica, répa, borsó) meg a pároltrizs
azon meg ne aggódj sztem, hogy a főzelék nem megy annyira, nálunk is sokkal jobban szeretik a párolt zségeket :-)
nálunk a krumplistészta volt a favorit és maradt is a mai napig :) csinálsz egy paprikáskrumpli alapot ami nem túl fuszeres, áttöröd és durumtésztával, esetleg kis joghurttal leturmixolod. Jó kalóriadús :) Nálunk abszolut azok a kaják jöttek be ennyi idosen, amiknek már volt kis ízuk, pici bors, pici zöldfuszer, ezaz.
Kipróbálhatod a meggyet (természetesen krumplival), simán megpárol, esetleg pici cukor meg fahéj. utána simán hozzáturmix a krumplihoz. Sztem lehet szeretné a tököt (kaphat bele pici kaprot), karfiolt, ezekhez pl adhastz sajtot. De az mehet a brokkilihoz, céklához is (bár gyanítom a cékla lehet édes lenne neki). Vagy sima hagymás krumpli párolt hallal, sülthusival. Ami még eszembe jutott az a sárgaborsó, lencse, esetleg vöröslencse, caak jó macerás megcsinálni :)
megpróbálhatod a rizst bevezetni azt is sokmindennel lehet variálni. Tojássárga jó a savanyú krumplifőzihez (babérlevél, köménymag a vizébe) pl. habarásos főzelékeket sűrítheted pici kefírrel, joghurttal.
Évica, Gabo se nagy főzelékevő és szintén alacsony súlyú, én úgy "hizlalom, hoyg szinte mindenhez adok pár kanál sinlacot, azzal sűrítem a főzeléket, stb. Szereti az ízét és jó kalóriadús.
Köszi! Ez a recept jól hangzik. A paradicsomot simán belevágod? És összeturmixolva ez milyen? Mert Miri nem fogad el darabos kaját, kivéve a kiflit.
Más szósz ötletnek is örülnék még tésztához, ha tudtok írni.
Egyébként kínomban délben most először parajt csinltam neki krumplival. Egy kis vajon felengedtem a parajpürét, és hozzáturmixoltam főtt krumplit. elég jól evett belőle, kb. 120 gr-ot. Egészen meglepődtem. Sajna egy héten csak egyszer lehet spenótot adni. Sajtot meg tojássárgáját mihez adjak neki? Hiába vagyok 2 gyerekes anya, nekem a nagyobbik lánykám, Réka sem evett meg semmilyen főzeléket, meg üveges kaját, és valahofgy igyekeztem elfelejteni a rémálom hónapokat :-)
esetleg krumplit mindehhez? az én lánykám egy időben mindent csak (sok) krumplival volta hajlandó megenni. aztán a tészták. a legtöbb gyereknél menő. ha tészta van, nálunk mind2 annyit eszik, hogy csak lesek. kedvencem: paradicsomos cukkinis tászta, melyhez olajon párolok fokhagymát, hagymát, ha husit is teszek bele, akkor azt kicsit pirítom, majd rá a paradicsom, és a cukkini, bazsalikom, vagy más olaszos zöldfűszer. jól összepárolom, és durumtésztával nyami.
Nagyon reménykedem, hogy talán valaki tud nekem valami jó kis kajaötletet adni a pici lánykám számára. 10 és fél hónapos, tehát már elég sok mindent ehet. Viszont nagyon rossz evő, mindössze 6850 gr. Reggel este Sinlacot eszik tápszerrel keverve, (a napokban hagyjuk abba a szopit, tápszert nem fogad el magában), a gyümölcsöt, gyümölcsjoghurtot szereti, szereti a zsömlét, kiflit, de abból csak keveset tud enni. A nagy gond az ebéd. Legjobban a húslevszöldségeket eszi turmixolva, hússal, de azt is csak úgy, hogy minden trükköt bevetek. De ez már nagyon uncsi. A zöldborsót, brokkolit csak úgy eszi, ha nagyon keveset rakok bele a levesbe, mert ha sokat, akkor nem kell neki. Legutóbb rántással készítettem kelkáposztafőzeléket, kb 5 kiskanállal evett belőle. Próbáltam sajtot reszelni a főzelékbe, azt utálta. Réggen a sütőtököt imádta, mostmár azt sem eszi.
Szóval nagyon megköszönnék bármilyen ötletet, receptet, kipróbálnám, hátha szeretne valamit. A bébiételekből átlag 2-3 kanállal eszik, a többi megy a kukába.
én glicerinezni szoktam, Marci sem reagál semmire, ha szorulása van. (ha nincs otthon glicerin kúp, egy icipici szappan darabot is fel lehet nyomni a popsijukba, azonnal kikakilják, nem káros. Legalábbis a mi gyerekorvosunk szerint).
Lehet, hogy egy kicsit OFF, de nem találtam ennél szakirányúbb topikot, és gondoltam, Ti biztos tudtok segíteni.
Az én két éves lánykámnak erőteljes székrekedése van, péntek este óta nem volt "esemény".
Mit tudtok ajánlani, ami tuti hatásos?
Tegnap este már elővettük a szilvabefőttet is, meg is evett vagy 6-8 szemet, és ivott is vagy egy decit a levéből, de az is hatástalan maradt. Pedig az ikeröccsének azonnali hatást produkált ... :))
A lánynál egyébként a két-három nap kakamentes időszak nem ritka, de ezt már anyuka túlzásnak minősítette, és erősen aggódik...
fruktóz minden nagyobb boltban (cora, tesco) van, az adagolás is rá van írva.
Ha csak a fehérítéssel van gondod, akkor barna cukor is kapható szinte mindenütt. Itt érdemes figyelni, hogy "barna barnacukor" (ez nedvesebb szinte egy tömbben van az egész, én manna márkát szoktam venni), vagy melasszal színezett kristálycukor (ez ugyanúgy "fehér", csak utólag szinezik. A korona cukrai ilyenek pl.) Ha jól tudom :) Még vagy 5 éve volt egy ilyen peres ügyem, az információim onnan vannak egy szakértőtől :)
aki szojamentes dietan van, annak fontos info lehet, hogy a biopontos biomargarin kevesse feltunoen, de egyik naprol a masikra szoja alapu lett (az van rairva, hogy uj osszetetel...)
Kérdésem leend: Ha nem akarok fehér cukrot tenni a lurkó tortájába, akkor mit tegyek? Halaványan sejlik valami fruktóz vagy szőlőcukor vagy nem tudom mi, amit DMben lehet kapni. Valakinek tipp?
az én gyerekem sajtmániáját neked köszönhetjük, amióta beírtad a baby bell sajtot :) az a sláger.. azóta bármiylen kockasajt is mehet neki. A fene a kis ízlését.
minél magasabb, ha a tápit/anyatejet váltja ki. azok úgyis sokkal kalória dúsabbak, zsírosabbak. aztán még később ráérsz soványabbat adni neki, ha gondolod.