sajnos igen, ez van. nálam a fogyás nem igazán jön be, mert nincs hova. azért én reménykedem, ma már az orvostudomány olyan komoly előrelépéseket tesz, hogy szinte napról napra változhat ez a helyzet.remélem. a mellékvesekéreg miatt kell szerintem elsősorban endokrinológiára menni és nem nőgyógyászhoz.
Találtam egy jó kis cikket, lehet hogy már olvastátok, azért bemásolom. Mostmár mindent értek. És szomorú vagyok:
A PCO szindróma azonban, - más néven Stein-Leventhal szindróma - egy speciális tünetegyüttest takar, amikor a petefészekciszták mellett hormonális zavarok is megjelennek. A betegség rendkívül változatos, pontosabban nem mindenkinél alakul ki minden tünet, és az is valószínűsíthető, hogy az állapot minimum két teljesen különböző okból jöhet létre - a végeredmény azonban azonos.
A PCO szindróma meglehetősen gyakori - egyes adatok szerint a fogamzóképes korban lévő nők 2-5 százalékát, más adatok szerint 5-10 százalékát érinti. Ha nem kezelik, meddőséget okozhat és hajlamosít a szívbetegségekre, a cukorbetegségre valamint a rákra.
A PCO szindróma jellemző tünetei
Valószínű, hogy a PCO szindrómának különböző fázisai vannak, de általában, mire meddőséget vagy zavaró kozmetikai problémákat okoz, a tünetek nagyjából azonosak.
Policisztás petefészek
A petefészek nyálkahártyája megvastagodik, fehér lesz, alatta pedig gyöngyfüzérszerűen elhelyezkedő ciszták láthatók. Előfordul, hogy a petefészek megnő, de nem mindig. A ciszták és a megvastagodott nyálkahártya a peteérés, illetve a tüszőrepedés elmaradása miatt jön létre.
Magas férfihormon szint a szervezetben
Elsősorban a tesztoszteron szint magasabb az átlagosnál és kívánatosnál, ugyanis kellemetlen velejárója a gyakran súlyos, nehezen kezelhető akne, valamint az eseteknek körülbelül a felében a szőrösödés (arcon, mellen, combok között, hason). Ritkábban - ez egyéni hajlamtól függ - férfias tipusú hajhullást is okozhat.
Inzulin rezisztencia
Ebben az állapotban a szervezet nem képes elég hatékonyan felhasználni az amúgy megfelelő mennyiségben jelenlévő inzulint. A vérben cukor marad, amire a szervezet még több inzulin termelésével válaszol. Az inzulintöbblet viszont hajlamosít az elhízásra, majd későbbi életkorban a cukorbetegségre. A PCO szindrómától szenvedőknek körülbelül a fele súlyproblémákkal küzd.
Vérzési rendellenességek
Általában csak ritkán, vagy nem is jön meg a menstruáció, vagyis rendszertelenül, vagy egyáltalán nincs peteérés és tüszôrepedés. Oka a ciklust szabályozó hormonok egyensúlyának felborulása. Kezelés nélkül általában teljes meddőséget okoz.
Valamennyi tünet a PCO szindrómától függetlenül is kialakulhat. A PCO szindrómát éppen az jellemzi, hogy a tünetek együtt, egymással összefüggésben jelentkeznek.
A PCO szindróma valószínű okai
Többek között ez az, ami olyan nehezen megfoghatóvá teszi a PCO szindrómát - az okok ugyanis ma sem egyértelműek. Valószínű hogy minimum kétféle módon jöhet létre:
Gyakran normális súlyú nőkben valamilyen okból túlságosan megnő az androgén, vagyis a férfihormon szintje. Legtöbbször a mellékvese működésének zavara okozza. Előfordulhat az is, hogy valószínüleg öröklött hajlam miatt a szervezet túlságosan élénken reagál a férfihormonokra. Utóbbi esetben a PCO szindróma általában már kamaszkorban jelentkezik: 1-2 évig a menstruációs ciklus normális, majd rendszertelenné válik, esetleg elmarad. Párhuzamosan megjelennek a férfihormonok túlsúlyára utaló tünetek.(Egyes felmérések szerint ezt a kislányok túl korai érése előre jelezheti!)
Általában az élemódra visszavezethetően inzulinrezisztencia alakul ki (amelyre a hajlam egyébként örökölhető, vagyis többnyire ez és az életmód EGYÜTT kell hozzá). Az inzulinrezisztencia miatt keletkező inzulintöbblet elindítja a túlzott férfihormon-termelést - egyes vélemények szerint mindenkinél, más vélemények szerint csak azoknál, akiknek a szervezete öröklött tényezők miatt így reagál.
A gondot az jelenti, hogy a túl sok férfihormon könnyen felborítja a menstruációt szabályozó hormonok egyensúlyát. Ráadásul a felesleges tesztoszteron ösztrogénné alakul a zsírszövetben (a zsírsejtek tartalmazzák az átalakítást végző vegyületet), a túlságosan magas ösztrogénszint (a PCO szindróma jellemző velejárója) pedig számos bajt okoz. A többi között rendszertelenné válik a menstruáció, ha pedig valaki elhízik, az ösztrogénszint még magasabb lesz, vagyis a menzesz teljesen el is maradhat.
Mindebből az is következik, hogy a PCO szindróma nem törvényszerűen okoz meddőséget, vagy a későbbiekben vetélést.
A PCO szindróma kezelése
A PCO szindrómát hagyományosan gyógyszerekkel kezelik - ezeket részben az inzulinrezisztencia ellen, részben a peteérés és a tüszőrepedés stimulálására, részben a túl sok férfihormon kompenzálására adják.
Ettől teljesen függetlenül egyre több szakember javasol elsőként életmódváltoztatást: mindenekelőtt fogyást, részben mozgással, részben az étkezési szokások drasztikus megváltoztatásával.
Számos vizsgálat szerint ugyanis az esetek körülbelül egyharmadában a fogyás önmagában is képes a normális ciklus és a termékenység helyreállítására, az életmódbeli változtatások pedig segíthetnek az inzulinrezisztencia felszámolásában. Ez nem csak amiatt fontos, mert sok nőnél így megszűnik a nem kívánt szőrnövekedés, hanem mert megelőzi a későbbi cukorbetegséget is.
Nekem most október végén derült ki a PCO. Előtte sokáig szedtem fogi gátlót. Akkor sosem találtak semmit. Tavaly március végén hagytam abba a szedését és azóta csak a műtét óta (nov. 27-én műtöttek) volt ciklusom. Még a Norculutra is csak nyögve nyelősen reagáltam. A peteérést segítőre pedig egyáltalán nem. Ekkor merült fel a PCO gyanu. Ja és nyáron már éreztem, hogy a petefészek körül valami gáz van, ugyanis időnként fájdogált. Meg is nagyobbodott rendesen...
Szóval ahogy látom, ahányan vagyunk majdnem annyi eset.
igen bonyolultabb, de ez nem azt jelenti, hogy neked nem jön be.
én amikor gyereket akartam, lett is. igaz akkor még nem voltam PCO-s.
most is gyereket akarok, és a fogamzásgátló azért jött szóba, mert amikor szedtem 3 hónapig és utána elmentem UH-ra, teljesen rendben voltak a petefészkek. ami a fog.gátló előtt megnagyobbodott és tele volt tüszővel az a fog.gátló után normális méretű lett és egy darab tüsző volt benne. tehát úgymond „letisztitotta”.Lehet, hogy ha utána kaptam volna olyan gyógyszert ami segíti a peteérést, akkor beindult volna a gépezet, de úgy látszik rossz helyen voltam, és eszembe se jutott kérni ilyen gyógyszert.
egyébként tényleng mindenhol azt írják, hogy aki PCO-s és még nem akar gyereket annak a fog.gátló az ideális megoldás.
Nekem azert adtak fogigatlot, mert meg nem igazan szeretnek gyereket (Ez nekem speciel per pillanat igazi katasztrofahelyzetet eredmenyezne:), es igy ez volt a legegyszerubb megoldas. Mutet es hasonlo ugy latom, csak akkor szokott szobajonni, ha esedekes a gyerek.
Mondjuk az igazi megoldas akkor sem az lenne, hogy ha gyereket akarok, teljes panikban rohangalas a meddosegi kozpontokba, hanem, hogy jo elore megtalaljuk a baj okat es megprobaljuk kikezelni... igy, ha aktualis lesz a gyerekprojekt, akkor semmi extra teendo nem lenne, csak abbahagyni a fogigatlot... Na... en ezt tervezem:))
A doki szimplan annyit mondott, hogy semmi gond, ha majd gyereket akarok, abbahagyom a fogigatlot, kapok helyette valami mast, vegso esetben hormonalis ekize es 90%, hogy azonnal es mas kulso beavatkozas nelkul (ld. mutet) teherbe tudok esni...
Innen a topikbol nezve ennel azert egy kisse bonyolultabbnak tunik a dolog...
hogy érted hogy lebagatelizálta?
Az pedig igy van, azt írják fel, ami után jutalékot kapnak. Most hogy már kaptam Diane receptet, kérni fogok Yadine receptet. Mert a Diane-t akkor inkább nem szedném be. Persze ha fogamzásgátló is kell a dologhoz.
Diane: (-) Hizas, migren, nem egeszen pontos menzesz(+) rovidebb menzesz mint a Yadine-nal. Yadine: az egvilagon semmi mellekhatas, alacsonyabb ehsegerzet.
A doki a majkarosito hatassal magyarazta a kulonbseget +, hogy a Yadine valami nem is tudom, hanyadik generacios fogigatlo, legujabb fejlesztes. Ezt mostanaban "well being" (vagy mi:)) nevvel illetik, es ugy nyomatjak a noi magazinokban... (+ valszeg tobb jutalek jar utana, ha felirja... bar en eleve mondtam neki, hogy en mas dokival fogom feliratni, ugyhogy remelem, nem ez motivalta...)
Igen, rola... (Erdekes egy pasi...elmeselte, hogy csinalta meg az orvos-kozgazdasz kepzest a kozgazon... + teljesen lebagatelizalta a PCO-t mint olyat...)
Csakegysokadnick! Miben érzed a különbséget a Diane és a Yadine között? Most gyorsan megnéztem mind a kettőt, és a különbség az egyik összetevő mégpedig a Diane-ban cyproteronum aceticum, a Yadinban Drospirenon van. Nyilván ez a különbség fő oka, de nálad miben nyilvánult meg, vagy az orvos mit mondott miért jobb a Yadine?
A neve az endokrinulogusnak Dr. Gláz Edit professzorasszony, a II.sz.Belklinikán rendel, be kell jelentkezni hozzá, mert sokan járnak oda. én két hétre kaptam időpontot. ez a hétfő. de szerintem beutaló kell, bár megkérdezhetem tőle, ha megyek.
csakegysokadnick! Dr. Ács Nándorról van szó?
Milkabögre! nem tudom a nevét az orvosnak akinél először voltam, de ő csak kiírt vizsgálatokat (amit később más orvos felülbírált), és felvette az adataimat. Tulajdonképp az egész megbeszélés arról szólt, hogy az orvos gépelt. (Ez egy idősebb doktor volt) Másodszorra a Zeke dr.-nál voltam, miután 4 órát ott ültem, végül amikor behívott 5 perc alatt el akart intézni. A lányok a pultnál kedvesek, de a főnővér mint egy hárpia. Azért nekem a Kaáli jobban tetszett, mert ott komolyabban foglalkoztak a saját problémámmal. és jobban éreztem a segítőszándékot.
Mondjuk tudom hogy rengeteg nő megy ezekbe a központokban, és túl vannak terhelve. Sajnos.
En ennel a nogyogyasznal (is) jartam anno, aki ezt a cikket irta. O irta fel nekem a Yadine-t es beszelt le a Diane-rol... 5000 penz alkalmankent a maganrendelese... de szerintem annyira nem nagy durranas a doki. (Bar teny es valo, hogy amikor felirta nekem a Yadine-t, a tobbi orvos meg csak nem is hallott rola... a gyogyszertarak legnagyobb reszeben pl. meg mindig nem lehet kapni...)
békacica!
Sajna a BMC-vel az a helyzet, hogy ki kell tapasztalni a rendszert - mert az van, csak titkolják:)
Amikor bemégy, megkérdezik, melyik orvoshoz jöttél, mondd ugyanazt a nevet mindig. De első konzultáción kinél voltál? Szerintem utána mindig ahhoz menjél. (Bár tán már késő.)
Amikor próbáltam utalni rá, mert én is mindenfélét már összeolvastam a problémáról, mintha nem is hallotta volna az orvos.
Persze nem tudom, hogy vannak-e ennek látható jegyei, ill. a súlyfelessegr?l olvastam, de az nekem sohasem volt, 20 éve ugyanannyi a súlyom.
Csak az t?nt fel, hogy reggelente, f?leg ha valamilyen fizikaibb dolgom van (merthogy szinte egész nap ülök) akkor a rosszulétig vagyok éhes, és az els? falattól elmúlik.
Persze, mindenképpen. Én is voltam már laparon, és semmit sem használt. Sajnos.
Általábán mindig azt hiszem, hogy rossz helyen vagyok, és most már itt lenne az ideje, hogy megtaláljam a legjobbat, mert bármelyiket próbálom is, nme két napig tartanak. Az id? meg csak megy.
amiket írtam a meddőségi központokról csak érzések, amit én tapasztaltam. lehet hogy a BMC-ben mindig rossz napot fogtam ki, és azért ilyen a véleményem.
én már voltam laparoszkópián, de semmi sem javult tőle - lehet hogy a te szervezeted másképp reagál.
egyszer azért nagyon érdekes dolog történt a Kaáliban. azt hitték terhes vagyok - spontán, a válasz, hogy hogy lehetséges ez az volt: a biológiában minden elképzelhető, semmi sincs kizárva
Egyébként én is mindig vacilálok, hogy mi a helyes megoldás. Most én ezt választottam, hogy az alapokat orvosoljuk. És ez abból fakadt, hogy meguntam már az ilyen-olyan próbálkozásokat. De sajna ahogy így elég sok helyen utána néztem, ezt a problémát ma még mindig kutatják ill. a megoldását keresik.
nem akartalak elbizonytalanítani, menj el, és beszélgess az orvossal, akkor majd sokkal világosabb lesz minden és el tudod dönteni, hogy mi jó neked.
beszéltem egy orvos ismerőssel, és kikérdeztem ismeri-e azt akihez megyek, azt mondta, : „ő az endokrinológia atyja Magyarországon” , hát remélem jó is lesz. Mindenesetre ez biztató. Ha gondolod beszámolok róla és elküldöm az elérhetőségét.
Most kicsit újraolvastam a hozzászólásaidat, és csak annyi jutott eszembe, hogy nálam az endokrinológus javasolta a legelején, ill. miután hatástalanok voltak a különböz? hormoninjekciók a laparoszkópiás m?tétet. Aztán, utána egy féléves szünetet, majd rögtön inszeminációt. Akkor sem értettem, hogy miért nem azzal foglalkoznak, hogy egyáltalán legyen peteérés. Azért kerestem meg az általad is idézett orvost (hormonális ékrezekció). Most egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy jó helyen leszek-e egy medd?ségi centrumban vagy sem
vannak itthon is hasonló homeopátiás szerek, pl. Hormeel S cseppek, vagy Mastodynon (bár ez csak receptre), gondolom ilyesmi az is
A Kaáli-val tulajdonképpen nincs semmi baj, nagyon odafigyelnek az emberre, a problémára. De (mint máshol is) itt is sémák szerint megy, velem elkezdtek egy kezelést, nem sikerült, és rögtön húzta elő a fiókból a következő (előre megírt) kezelési sémát. Mondván kipróbáljuk, hátha ez bejön, ha az első nem. És gondolom van még egypár ilyen séma. Én most inkább az alapproblémát szeretném kezeltetni, az ennek megfelelő orvossal (endokrin).
A BMC első benyomásra sem volt szimpatikus hely. Órákig váratják az embert, nincs saját orvos, mindig más nézett meg. Ott az orvos sose beszélgetett el velem a problémámról, nem tudtam kérdezni semmit. A nővérek mindig leszúrtak, ha telefonáltam. Szóval olyan barátságtalan hely az.
A Kaáli jobb sokkal, egy orvoshoz tartozom ott, mindig vele találkoztam, jobb kapcsolatot is lehet kialakítani, mint mindig egy idegen orvossal találkozni, és ha telefonon kérdeztem valamit, mindig nagyon kedvesen és megértően válaszoltak (hiszen azért is vannak a telefonnál a lányok).
Nagyjából ennyi, már ennek 1 1/2 éve, hogy ott voltam.
Ezt a drága doktorúr elfelejtette mondani nékem. egyik napróla másikra álltam le. Szörny? volt.
A cseppekr?l már töben írtak a medlomb-on. ez egy homeopátiás készítmény, itthon nem lehet kapni, Ausztriából hozatm be. Barátcserje kivonatot tartalmaz, els?sorban sárgatest-elégtelenséget hívatott kezelni, de az áll a papíron, hogy a menstruációs zavarokat is rendezi. Amikor abbahagytam a Medrolt és a többi gyogyit, elkezdtem szedni, és kb jún és október között volt normális ciklusom, persze azt nem tudom, hogy peteérés volt-e, valszeg nem. azóta, annak ellenére, hogy szedem, nem jött meg. Gondoltam, mivel csak növényi kivonatot tartalmaz, nem csinálhat nagy bajt. A dokimnak persze mondtam, rábólintott
Jelenleg sehol sem. Várakozó állásponton vagyok, illetve ezt a PCO-t szeretném valahogy „ráncba szedni„ , szóval én hétfőn megyek az endokrinologiára. aztán majd meglátjuk, ha minden kötél szakad és csak ezek az intézetek jöhetnek szóba a baba érdekében, akkor a Kaáliba megyek vissza.
Erről a Medrol-ról azt is olvastam, hogy fokozatosan kell abbahagyni. Te úgy csináltad? Mert különben megvonási tünetek jöhetnek.
Mi az a Agnumens cseppek?
Igen, én is arra kaptam (bár én úgy tudtam eddig, hogy inkább a túlm?ködésre). Felt?n?en jó hatással volt rám a kezelés elején: nem voltam például a reggeli felkelés után agresszív és depressziós, és az arcb?röm is rendbe jött t?le. Aztán amikor abbahagytam, egyszerre gyulladt be mindkét fülem, szörny? kiütések jelentek meg az arcomon, árpa a szememen, szinte minden volt. Azóta szedem az Agnumens cseppeket, amit?l szintén megjavult a b?röm. Bár ez az én kis magánakcióm, lehet, hogy holnap majd leszúrnak érte?
És most hol vagy éppen? Mármint milyen intézetnél?
Buborka! ezt nemigazán tudom, valami olyasmi, hogy olyankor a tüszőket kipukkasztják, és ezzel a petefészek hátha magához tér. Nekem volt ilyen, de sajna hatástalan volt.