Nagyon remélem , hogy az első négy helyezett egyikéhez megy, ő náluk fejlődhet is! Vagy esetleg külföldre megy ő is? Előbb vagy utóbb meg fogjuk tudni Johanna sorsát!
Jó lenne, de ehhez vagy előbb kellett volna ébredni, vagy nem tudom.
Egyébként a félreértések elkerülése végett, nem akarok vészmadárkodni, vagy vészharangokat kongatni. Noha veretes a távozók listája, azért ígéretes neveket igazoltunk (ugyanakkor a korábban említett irányító-kérdésen túlmenően, fájóan kevés a rutinos játékosok aránya a keretben, valamint Kuczora és Helembai pótlását egyéni szinten nem sikerült megoldani: csapatszinten kell(ene) őket pótolni), és a kérdés nyilván az, hogy a sok új játékosból mikorra lehet csapatot kovácsolni, valamint hogy mennyiben váltják be az új érkezők a hozzájuk fűzött reményeket. Korábban is voltak idők, amikor meghatározó játékosok távoztak (pl. amikor Kácsor és Hámori elment), és valahogy ennek ellenére is mindig ott tudtunk maradni közvetlenül az élmezőny mögött. Persze erre sosincs garancia: most azt mondom, hogy az 5. és a 10. hely között bármi elképzelhető, ami a csapat jövő évi szereplését illeti. Ugyanakkor korábban is voltunk már "sötét ló" a mezőnyben, és ebből gyakrabban jöttünk ki jól, mint rosszul - remélem a hagyomány folytatódni fog.
Csíkos kábé sosem játszott irányítót, az alkata sem olyan, esetleg szükségmegoldás lehet, de nem kellene erőltetni. Besszernek másfél éven belül volt két súlyos térdsérülése, számomra még az is kérdéses, hogy bírja-e a szervezete az élsportot. Kurucz Aida jelenlegi formája alapján max. NB1 alsóház, talán egy kicsit korán lett "sztárolva", talán kiegészítő szerepben tudnám elképzelni. Ez minden, csak nem megnyugtató, különösen annak fényében, hogy az idei szezonban Kuczora, Marincsák és Ballai Bori is rendelkezésre állt ezen a poszton.
Egyébként Csíkos helyett Juhászt sokkal inkább el tudnám képzelni azon a poszton, ha már mindenáron átlövőben gondolkodunk (de nyilván az sem lenne ideális megoldás).
A probléma az Lajos h Csíkos Luca és Besszer nem irányító, Kurucz Aida meg komoly rizikó a jelenlegi játékával. Bár a Wehrmacht-forma ha kijön, akkor szinte mindig jókat látunk tőle (lásd például azt a fantasztikus egy-egyezését a Fradi elleni meccs végén...)
Farkas Johanna jó megoldás lenne! Ő már kinőtte az MTK-t, jöhetne neki most már a nemzetközi porond is! Ha ő nem, akkor kölcsönbe ideadhatná a Győr a Johanna testvérét, itt többet játszana, mint Győrben!
Mikor az ominózus sort írtam, még nem tudtam, hogy V.E. már a klubunk játékosa. Remélhetőleg ők ketten, Kovalcsik Jázminnal el fogják látni a beálló posztot (főleg, ha utóbbi bespájzol még több vakszot, hogy jobban tapadjon a kezébe a labda - ha nem vagyok túl gonosz...)
Beálló poszton a jelenlegi ismereteink szerint 3 játékos is a keret tagja. Létszámilag mindenképp megvagyunk. Az egy jó kérdés, hogy Varga mennyiben tudja majd pótolni Helembait, de ettől még felesleges lenne igazolni bárkit is arra a posztra. Kovalcsik szerintem sokat fejlődött, teljesen jól meg tudja oldani a 2. számú beállós posztot. Ha leigazolnánk mondjuk Bordást, ki lenne a létszámfeletti, akit el kellene küldeni (mert 4 beálló a mi szintünkön luxus)? Varga, aki most jött? Kovalcsik, aki egyre jobban belelendül? Vagy esetleg Bencsik Dorka legyen a távozó, és engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy Kovalcsik (esetleg Varga) csak másodperceket kapjon, mint 3. számú beálló? Egyik sem tűnik életképes alternatívának...
Ha és amennyiben Helembai a felépülése után sem talál magának csapatot, nos az ő leigazolását nyilván támogatnám, ő letett már annyit az asztalra Vácott, hogy megérdemli ezt a gesztust.
Inkább az irányító posztra kellene fókuszálni: azon a poszton szinte csak szükségmegoldást látok, főleg ami a poszt cseréjét illeti...
HG valóban Dióra gondolt, hiszen Fanny még állományilag a mi lányunk. Varga Emőke pedig pontosan febr. 14-től az MKSZ nyilvántartása szerint klubunk igazolt játékosa. Bizonyára, reményeink szerint itt lesz a teljes felépülése. Korrekt döntés született.
A pálya szélén így ültek egymás mellett a játákosok és akkor szerintem ki tudja találni mindeki, hogy kire gondolhatott az elsőre. Diószegi Nikolett :), Helembai Fanny, Varga Emőke, Kovács Anikó
Herbert Gábor meccsvégi nyilatkozatában méltatta a csapat összetartó erejét, példaként említve egy volt, ill. egy leendő játékosunkat:
- Van, aki már abbahagyta a játékot nálunk, de itt volt és szurkolt a többieknek (ő nyilván Helembai Fanny)
- Van olyan játékos, aki jövőre itt lesz, de már velünk dolgozik (Ha jól tévedek, Varga Emőkéről van szó, akinek jelenleg klubja nincs, sérülése utáni lábadozásánál tart, végzi klubunknál a rehabos munkáját. Ha rossz a tippem, valaki majd csak megcáfol...)
Szükségünk lesz beálló poszton erősítésre, Bordás Réka további sorsa talány és egyébként is (szerintem) különösen támadásban nem sokat tesz hozzá a csapat teljesítményéhez... Cáfoljon rám, ha tud és akar! :)
Rekord nézőszám előtt, két jó formában lévő csapat (Fradi Brestben, Vác Győrben hangolt erre a mérkőzésre) meccsén mindkét szurkolótábor elégedetten nyugtázta a végeredményt. Örülök, hogy a Lokihoz és a Móvárhoz felsorakoztunk tavasszal olyan tekintetben, hogy a két "nagy" ellen nem adtuk olcsón a bőrünket. Bátor játék - ahogy HG-től is elhangzott - egyre inkább meghozza gyümölcsét. Csak így tovább!
Üröm az örömben, hogy újabb 3 hét bajnoki szünet, ilyenkor szokásunk leereszteni. Nem lehetne ezen valahogy változtatni? (Mármint a leeresztésnek)
Pacsizáskor a legnagyobb elismerésben Csíkos Lucát, illetve Bölköt és Malesteint részesítettük, akik motorjai voltak csapatuknak, ők ebben a szakaszban is imádnivalóknak bizonyultak. Ezt nevezik trigámizmusnak? :)
Így kell minden meccshez hozzáállni, bajnokin vagy nemzetközi kupában, Vácon vagy idegenben. Eddig nem ez volt rátok jellemzö, nem tudom, mitöl lettetek ilyenek, akármi/akárki is okozta ezt a szemléletbeli változást, mindenesetre ezt kell továbbvinnetek.
A bajnoki tabellán veretlenül „ideiglenesen” második, a BL-ben a Brest ellen, idegenben bravúrosan továbbjutó Fradival játszunk csütörtökön. Nagy meccset nyomtak, öröm volt nézni, óriási gratula!
Keretükben két korábbi kedves játékosunk: Böde-Bíró Blanka és Szöllősi-Zácsik Szandra található. Szandra tavaly szeptemberi keresztszalag-szakadása után lábadozik, mielőbbi teljes felépülést!
Gratula szeretett lányainknak is a kiváló győri helytállásért, nagyon megszorongattuk az ezer sebből vérző oroszlánt!
Várakozásom szerint, megnehezítjük majd a Fradi dolgát is, bízom benne, hogy az egyik félidőt (most is) megnyerjük, ha a meccset nem is
Reményeim szerint legalább 24 gólt lövünk majd, így elérjük az ÖTSZÁZADIKAT!
Remek sportélmény vár(hat) ránk: nagyszerű, bajnokesélyes ellenfél, bíztató formában lévő lányaink, dugig telt ház – kvázi „RANGADÓ-HANGULAT” :-) :-)
Aki teheti, JÖJJÖN-JÖJJÖN-JÖJJÖNés SZURKOLJON-SZURKOLJON-SZURKOLJON !!!
Tegyük hozzá: ugyanezek a jv-k hetest adtak viszont arra a minimális mezhúzásra amit Kristiansen középen a hatos felé igyekvő Kuczorán "elkövetett" amikor a Vácnak passzívnál már csak egy átadásra volt lehetősége és Such jobboldalon még el sem végezte a sarokdobást. Ezt a faultot - labda nélküli játékoson - azért kevesen fújták volna be hetesre + kiállításra (31-29 55'13").
Such-nak fantasztikusan jó meccse volt, talán a legjobb váci meccse.... bár védekezésben minimum volt két kritikus hibája az utolsó negyedórában. Kuczora elöl szuperül játszott amíg el nem fáradt (a második félidő közepéig nagyjából). Visszarendeződésben is jól teljesített de a védekezése.....megint a régi 'nem-szép' időket idézte. Az utolsó negyedórában Nze-Minko Kuczorára járt gólt lőni (a váci b3 & b2 védő közé). Teljesen ugyanolyan 'Copy+Paste" gólokat lőtt, mondjuk Kurucz Aida is leütközhette volna de ő sem nagyon igyekezett.... A védekezés a Vácnak továbbra is gyenge pontja.
És Marincsák Niki hova tűnt....? Az első félidő végén lőtt két szuper gólt talpról átlövésből, a második félidőben viszont csak az utolsó két percben került pályára. Höri megfeledkezett róla vagy.....? Őt be nem küldeni: komoly meccselési hiba szerintem.
"...Csenge lövését Solberg, az ETO kapusa két kézzel az oldalvonalon túlra üti, a túlsúlyos rigó győri bedobást ítél, ebből az ellentámadásból is gól születik..."
Nem lett volna az ellentámadásból gól ha Kuczora Csenge középen nem tétovázik hogy leütközze-e Nze-Minkót vagy sem (jól látható h egy ütemet várt és csak aztán eredt utána). És Ballai Anna is felzárhatott volna bátran (ott volt Nze-Minko előtt és az ETO jobbszélső itt nem a sarokban állt, tehát a szélsőre nem kellett figyelni).
Amúgy a jv-k tényleg hibáztak az itt említett két esetben, Győrben az ETO mindig megkapja a hazai pályát a "kiscsapatok" ellen.
Csak a legnagyobb elismerés hangján beszélhetünk a váci lányok tegnapi produkciója kapcsán, végig partiban voltak nagynevű vendéglátóival!
Többször bebizonyosodott, ha egyszerre Csengének és Lucának nagyon megy (azok a sistergős bombagólok...), van szélső játék (Nelli végig, mint egy perpetum mobile...), ott a csapat összteljesítménye is magával ragadó. Bravó lányok!
Keserű szájíz most is volt (mint a Loki elleni elcsalt döntetlen alkalmával)
1./ 48. perc, 27-28-as állásnál: az ellenfél kilencesén Csengét az ETO védője látványosan, mezénél fogva cibálja, teríti le, a jv. szabaddobás, esetleg 2 perc helyett a szabálytalankodó csapatnak adja a labdát, az ellentámadásból gól születik + edzőnket reklamálás miatt sárga lappal "jutalmazzák"
2./ 54. perc, 30-29-es állásnál: Csenge lövését Solberg, az ETO kapusa két kézzel az oldalvonalon túlra üti, a túlsúlyos rigó győri bedobást ítél, ebből az ellentámadásból is gól születik.
Nem a mérkőzést döntően befolyásoló tévedések, de éppen Csenge lövése előtt jegyezte meg a közvetítés riportere: kérdés, mikor ússza meg kapott gól nélkül a hazai csapat a váciak támadását? Nagyon találó mondat volt ez, hiszen rendkívül kiélezett volt ekkor az eredmény alakulása. Nem véletlenül hangzott el szintén egy olyan megállapítás a közvetítő állásban az 58. perc tájékán, hogy erősen benne van a meccsben egy váci pontszerzés.
Vitathatatlan, az ETO a világelit szintjét képviseli és a szintén BL-ben is vitézkedő DVSC játékos garnitúrája is felülmúlja a miénket (közvetetten hála nekünk is...), miért kell még a játékvezetők hathatós segítsége is?
Rémhírek szerint a csütörtöki Fradi elleni meccsünket ez a kínai hangzású fogalmatlan női páros dirigálja. Azt reméltem, a DVSC-t az MK meccsen látványosan támogató duó ez évre letudta az NBI-es meccsekre való delegálást. Méghogy a történelem nem ismétli önmagát: Érd-Vác, majd Vác-Érd ugyanazzal a két szőke tündérrel. Kaptak is apai-anyait, amit nem tettek zsebre...
Csíkos Luca középen tíz méteren labdát szerez, elejti, rávetődik a felezővonal előtt, visszaszerzi és ugyanazzal a lendülettel - a földön fekve - pontos passzt ad jobbra Bánfai Kírának aki megindul előre és gólt lő.
Ez az akció annyira "Csíkos Luca" h le sem tagadhatná....... klassz:)
Motiválni szokott az is ha a régi csapatod ellen játszol. És hasonlóan motivál ha a másik csapatban ott van a testvéred. (Ősszel Kíra ráadásul nem játszott a Kozármisleny-Vácon, csak Virág. Most először volt itt ez az alkalom.)
Kíra egyik legjobb váci meccse volt. Szerintem őt pluszban motiválta h a Kozármislenyben ott volt a húga, Bánfai Virág. Ha jól emlékszem egyszer kerültek szembe egymással, azt a párbajt is Kíra nyerte....és üreskapus gólt lőtt belőle:
"Gondolom Gábor a szünetben kicsit hangosabb volt a kelleténél, mert a második félidőre, más hőfokon jöttek ki a lányok. A vége nagyon sima lett!.."
Persze h sima lett. De nem Gábor miatt, meg nem is a más hőfok miatt. A Kozármisleny egy félidőt bírt, többet nem. Támadásban nagyon kevés gólerős játékosuk van és ez a második harminc percben már látszik. És persze védekezésben is elfáradnak (bár amúgy jól védekeznek).