"Szerintem nem lényegesen erősebb a kerete (sőt, egyáltalán nem erősebb), ezt írtam az idény elején is."
Ezen úgy emlékszem vitatkoztunk is akkor egy jóízűt :), mert eléggé máshogy gondoltam, ugyanakkor pl. olyan pilllanatokban, mint a szombati..., hajlamos vagyok azt hinni, hogy igazad volt/van! Hozzáteszem, hogy egyénekre lebontva sztem továbbra is nagyobb nevek vannak a győri oldalon, de nálunk meg van vmi rejtett kémia, ami többet hoz ki csapat szinten...
Neked meg okoskodás helyett nem is kellett volna írnod.
Őszintén, valami poénnak szántad a kérdést?Ez ilyen 70 évesek közti humor? Mert akkor elnézést, ha nem vettem a lapot. Bambi le is csapott rá, ő fogékony erre.
Papa, előbb tetteted a hülyét, mintha nem tudnád, hogy kire gondoltam, utána meg okoskodsz a szavak jelentéséről. Nem mondtam, hogy cenzúráztál. Csak idéztem tőled, próbálva rámutatni, hogy te se vagy különb.
Maslova
Na most akkor jól begépelted volna, hogy Maszlova helyesen, erre meg nem vagyok kíváncsi.
Szerintem ki is voltak égve, levezetni jöttek, aztán megtalálták itt a boldogságukat. Amúgy Krimnél voltak mindketten, Cvijic meg évközbe ment Moszkvába, mert valami nem volt neki kerek a Krimnél.Ott olyan jól elvolt, hogy szíve szerint maradt volna, de már megvolt hozzánk a szerződése.
Szerintem meg el kéne dönteni, hogy lekezelő volt a jelentés vagy nem is sértő, mert mindkettőt állítottad, csak épp más személy mondta ezt Petráról. Amúgy ha akkor lekezelőnek gondolom, akkor biztos nem fogom ezzel becézni az általam kedvelt játékost. A másik meg, hogy AM már a büdös életben nem lesz itt edző. Én megmondom őszintén nem látom értelmét ennek a becenévnek, ezzel nem froclizol egy győrit se, mert pont leszarja, hogy mit mondott az akkori edzőjük. Mint ahogy én is leszarom, hogy bakter kereszténynek meg motoregérnek meg aliennek hívja a csapatának játékosait. És azt is elhiszem, hogy Majonéz ismeri az ellenfél összes 17 éves junior játékosát, de én még azt se érzem egy hihetetlen nagy problémának, hogy AM meg nem ismerte névről Petrát és a maga korlátozott angoljával így azonosította be. Mondom mindezt úgy, hogy AM a legkevésbé se szimpatikus, hogy finoman fogalmazzak...
De mindenkinek lelke rajta, szerintem oda-vissza felesleges ezen rugózni. Egyrészt Persilen kívül senki nem hívja így, másrészt meg azt se érzem ördögtől valónak, ha valaki ezt szóvá teszi.
Most megnéztem, Cvijának mi vagyunk a 8. csapata. Azt nem említem, hol játszott előttünk, aki nem emlékszik, megnézheti.
Ezzel amúgy semmi gond, és szerintem őszintén csókolgatta a mezünket, ő ilyen habitus. Más kérdés, hogy előtte az összes több aktuális csapata mezét csókolgatta.
Zizinek, Kökének nem kellett bizonygatnia ilyen, kicsit teátrális gesztusokkal, hogy mekkora fradisták, mindenki tudta róluk, az életútjuk alapján, hogy hitelesen képviselik a fradizmust. Persze tudom, más idők voltak.
Egyébként le a kalappal, hogy Cvija így átalakult, óriási meló lehet mögötte. Őszintén, amikor leigazoltuk, egyáltalán nem örültem az érkezésének, egy kiégett játékosnak tartottam, ehhez képest sokat nőtt a szememben.
Egy Mayonnade-nál soha nem fordulhatott volna elö, hogy akár a legutolsó cserejátékos nevét ne tudná az ellenfél csapatából, pláne ne lenne róla legalább egy órás videoanyag. Az Albertsennel szembeni unszimpátiám is akkor hágott a tetöfokára, amikor az idökérésnél nem tudta a ljubljanai játékosok nevét, de még tán a mieinkét se...
Szerintem a Small Player becenév vicces, és nem sértő.*
1. Egy szimpátiánkat nem bíró edző hivatkozott rá így, ezzel lekezelve, és Petra erre azon a meccsen (is) csattanós választ adott. Szerintem mára ez a név pont az őt lekezelő személyre nézve nézve lett ciki, és azt a másodlagos jelentéstartalmat hordozza, hogy pont nem érdemes őt lekezelni.
2. A Small Player monogramja megegyezik a nevének monogramjával.
Ezzel együtt elfogadom, ha valaki másként gondolja, de ebben Petrával szembeni ellenségességet belelátni paranoia.
* számos ilyen jelentésfordulást ismerünk gúnynévnek szánt nevekkel kapcsolatban.
Én kizarólag arra reagáltam, amit te írtál, szó szerint véve azt amit bátorkodtál leírni. Arról nem én tehetek, hogy amikor szembesítelek a tényekkel, megmutatkozik, hogy mennyire átgondolatlan volt az, amit leírtál. Az, hogy te ezt mocskolódásnak veszed, téged minösít, nem engem.
De, tudom a nevét, viszont ezt a Térdszalagrend lovagja adta neki, nem én találtam ki, amikor rá akarta kijátszani a figurájukat a kupadöntön, ö meg erre mintegy válaszul -17 évesen- oktatta a naaagy Kristiansent.
Te, az Isten áldjon meg, Simon Petrának hívják magyar állampolgár. Nem tudod a nevét? Lassan te leszel a fórum Animadvertéje, soha nem a nevét írod. Neki van ilyen átnevezési kényszere.
Szerintem ezért nem kellene elköszönni. Ez egy nemzetközi tendencia, el kell fogadni jobb híján. És lehet így is szeretni a csapatot. Cvijicset, aki megcsókolja a Fradi címert, Bölköt, aki sír a BL 4-es gólja után, Lekics gyönyörű játéka, stb... És valakit, (valamit) szeretni kell, valakinek, valakiért szurkolni kell...
"a külföldi edző, külföldi sztárok nem hoztak jelentős változást az eredményekben."
vs.
1997-ben sikerült utoljára duplázni.
Manapság örülhet az ember, ha akad olyan lányka, akinek komoly céljai vannak a kézilabdában, így abszolút nem várható el egy játékostól, hogy gyerekkorától kezdve tudja, mi is az a Ferencváros. Te a -már elnézést- begyöpösödött játékospolitikáddal páros lábbal rúgnád ki a szegény Small Playert, aki saját bevallása szerint csak azután eszmélt rá, hogy milyen clubba is csöppent bele, hogy 5 éve leigazoltuk, most pedig a legnagyobb kincsünk, akinek tevöleges része volt abban, hogy jó eséllyel duplázunk idén, hacsak nem jön valami katasztrófa az utolsó fordulókban..
Lehet, ha lejátszanánk egymást követő napokon 3 meccset, ez a másodikon, vagy főleg a harmadikon kijönne.
De 1 meccsen, ha jól megy a kezdőinknek, nem feltétlenül jön ki. Akkor van gond, ha valaki megsérül, vagy formán kívül van, mert akkor nem tudunk annyit variálni.
Viszont emberileg könnyebb kezelni egy ilyen csapatot, mint ahol szinte mindenkit játszatni kell(ene).
Ha nincs sérülés, szerintem jobb a 1,5 sor (a mostaninál azért bővebb rotációs lehetőséggel, mondjuk legalább olyannal, mint tavaly), mint a 2. A 2 soros csapatok hajlamosak túlvariálni a dolgokat, vagy éppen kijönnek a formából a kevesebb lehetőséget kapók, ebből feszültségek is adódhatnak stb.
Éppen ezért nem is biztos, hogy az a svédasztal játékospolitika, amit a Győr, CSM csinál, feltétlenül hatékonyabb (legalábbis az elmúlt évek eredményei ezt nem igazolják). De nyilván sok múlik a szakmai stábon is.
Az Oftedal meg ahogy leszaladt a kispadra, vigyorgott a társainak. 😏
A végén viszont mi vigyorogtunk. Ofika jövőre már nem lesz, neki eddig is többet engedtek meg a bírók, lépés vagy támadóra hetes, mint pl a Debrecen ellen.
Jövőre lesöpörjük őket a térképről is, évekig ez volt az utolsó győzelmük.
Elköszönni jöttem (aki eddig még nem adott piros x-et, most már nem érdemes :) ) Aktuálisan "furcsa érzéseim" vannak. Jó régen (mert, mint tudjuk, a szocializmusban voltak ilyenek...) talán egy nyilvánvaló, béna bundázás kapcsán egyik focista visszaemlékezett, hogy ők milyen okosan csinálták. Izgalmas meccsen, a közönség őrjöngése mellett hozták ki a megbeszélt döntetlent. Tegnap ölelés a "régi harcostársaknak", fordulatos mérkőzés, a bíró is csak annyit hibázik, hogy legyen egy kis hülyézés, hiszen az hozzá tartozik a rangadóhoz, furcsa is lenne enélkül, aztán olyan eredmény, amiben mindenki könnyen megtalálja a pozitívumot. Nem állítom, hogy most megbeszélt eredmény volt, de tulajdonképpen egy kényelmes meccs volt mindenkinek. Már írtam párszor, nekem a foci volt minden, amíg vállalhatatlanná nem tették a Ferencvárost. (A Ferencváros olyan helyre pozícionálja magát a nemzetközi focivilágban, ahol nem fogadható el, hogy magyar edző legyen - elnézést, hogy nem szó szerint idéztem. Ez csak a hab a tortán a közelmúltból, ennél természetesen sokkal régebben ered a problémám.) Szerencsére adódott (bő 10 éven át) a női kézilabda, ahol volt egy számomra is szerethető csapat az utóbbi évig. Ezt az idényt már csak "levezetésnek" tekintettem. Jól látható, hogy a külföldi edző, külföldi sztárok nem hoztak jelentős változást az eredményekben. Állítólag a szurkolók többsége BL győzelmet szeretne, bármi áron (legyünk győrebb a Győrnél), viszont szerintem inkább a vagy megszokik, vagy megszökikből az utóbbit választja, akinek ez nem szimpatikus, hozzájuk csatlakozom most én is. Engem irritált, hogy elhangozhatott olyan, hogy "tanuljon meg rendesen angolul, ha magyar válogatott akar lenni..." Most már Fradi játékos sem lehet az, aki nem akarja angolul tölteni a pályafutását. Engem zavar, hogy egy csapat összeállításából nem tudom megmondani még azt sem, hogy melyik országból való... Ódivatú vagyok, tudom. Nekem még az az elvem, hogy csak olyan játékost látok szívesen, aki gyerekkora óta tudja, mi az a Ferencváros, és nem ugródeszkának vagy levezetésnek választja ezt a klubot, hanem itt szeretné kiteljesíteni a pályafutását. (Tudom, nem teheti ezt meg mindenki, de azért cél lenne...) És sajnos ezekből a szempontokból a női kézilabda szakosztály is megbukott a szememben. Igen, nyomokban még tartalmaz ilyen játékosokat a csapat, de már lényegesen 50% alatt (most nincs erőm pontosítani, meg értelmét sem látom), és ennél már csak rosszabb lesz. Nem aggódom, hogy bárkinek is hiányoznék :) Sok sikert!