10 kg- nál járok, én nagyon meg vagyok elégedve. Egy hét a kellemetlenebb, utána nekem nem volt gond. Tapasztalatbol mondom, jo ha van veled valaki, én egyedül vezettem haza. A műtét utáni nap volt a legrosszabb nekem, de az egész nem volt annyira elviselhetetlen, mint amire számítottam. Az eredmény jo lesz, arra gondolj!
En marcius masodik heteben fogok menni hogy behelyezzek a ballont, Nagyon izgulok es egy kicsit felek is, nem maga a beavatkozastol, hanem az utana levo allapottol. Neked melyik volt a legkritikusabb napod a behelyezes utan? (Ezt csupan azert kerdem mert ram hosszu ut var a hazautazasra). Mar van eredmenye a beavatkozasnak?
Nekem a többiek írása adoott sok erőt, de az is bejött, amit az orvos mondott. Fizikailag könnyebben hozzá lehet szokni, valahol olvastam, hogy az is fontos, hogy lelkileg felkészüljünk, mennyire tudjuk elviselni, hogy lesz bennünk valami. Én ettől féltem inkább, erre készítettem magam. Nekem az sok segítséget adott, hogy megkérdeztem másokat, milyen tüneteik voltak, agy minden rosszra fel voltam készülve, és tudtam, mit várhatok. Mondjuk én parázós vagypk:))) De szerintem, nagyon jó döntés volt, hogy belevágtam. A közérzetemmel semmi gond, sokkal kevesebbet vagyok éhes és kecvesebbet is eszem.
Én is a többiek tanácsát követtem. Előző nap déltől nem ettem, de a doki csak annyit kérdezett, ugye éhgyomorra jött. Szóvel, azért előző nap négyig ehetsz, mert pl. nekem du. 3 után csinálták, én szédelegtem.
Jövőhét kedden lesz a behelyezés. Van valami, amire érdemes figyelnem? Azt tudom, hogy aznap már nem ehetek. De előtte való napokban van valami, ami esetleg tiltos? Ilyenekre gondolok, pl. hogy puffasztó étel...
Olvasgatom a velemenyeiteket es hozzaszollasaitokat a gyomorballonrol. Arra gondoltam hogy segiteni fog a dontesemben, de meg inkabb elbatortalanodtam. A Keklufi hozzaszolasait olvasva lehet nem is olyan nehez vegigcsinalni. (keklufi te most , hogy vagy?)
Nagyon meguntam a sulyfeleslegel valo harcot, valtoztatni szeretnek de felek belevagni.
Ha valaki esetleg biztato dolgokrol tud beszamolni a gyomorballonrol kerlek segitsen nekem.
Elore is koszonom, es minden jot kivanok nektek!!!!
Kééklufi Nagyon örülök,hogy rendben zajlott minden!Szeretném olvasni a veled való történéseket! Jobbulást!Nekem március 9- én lesz az epeműtétem.Azután meglátom !
Köszönöm az érdeklődést, jol érzem magam, néha kis émelygés, de abszolút viselhető. Sokkal joban vagyok, mint gondoltam. Tartom a két hétig folyadék programot, Gyümölcslé, víz, leves, joghurt. Kevésbé vagyok éhes. Szerintem, jol haladok, 3 kg.
Megtörtént a ballon beültetése. Én mindenkinek, aki belevág azt tanácsolom, hogy olvassa el az előzményekben, ki mit tanácsolt, számomra mindegyik hasznos volt. Nyilván túlparáztam a dolgot, de mindent tudni akartam, mire számíthatok.
Csütörtökön délután megvolt a behelyezés, utána kaptam infúziót. Kevésbé volt rossz, mint amire számítottam. Sokat öklendeztem, háromszor hánytam, nem volt túl kellemes, de viselhető. Megfogadtam, akármi is lesz, nem fogom elhagyni magam, haza kell utaznom, egyedül hazavezetnem.Sikerült, de annyira nem voltam jól, hányingerem volt, öklendeztem, de ez is elviselhető volt. Aznap háromszor hánytam. Azt gondolom, napról napra jobban vagyok. Tényleg fontos a pozitív hozzáállás. Ja, és nekem az is jó tanács volt, hogy ne mondjam el a környezetemben senkinek! Három napig csak folyadékot ittam, a negyedik napon ittam joghurtot. Nekem segített, hogy nagyon hideg vizet, folyadékot fogyasztottam. Ja! Az orvos nagyon kedves volt, megbíztam benne. Összességében, szerintem jól viselem, sokkal rosszabbra számítottam.
tényleg jó lett volna nektek párban. Ha megoldódik a problémád, majd eldöntöd, belevágysz-e. A gyomortükrözésen én is öklendeztem, de annyira nem rossz, mint amennyire féltem tőle.
Nagyon szépen köszönöm Kééklufi !De nagyon bánt a dolog !Műtét után gondolkodom,hogy nekvágjak e?!De nem szeretném a párom cserben hagyni,mert ketten szerettük volna végigcsinálni !A gyomortükrözést végig öklendeztem!Nekem brutális volt, az aszisztens-nek letörtem a kezét 😔
Az orvos nagyon rendes volt az azt asszisztensek is maximálisan meg voltunk velük elégedve.A doktorúr fel is hívta a barátját jövő hét szerdára megyek hozzá megbeszélni a műtétet megírta a beutalót is.És szintén az ultrahangra is .Felírta a gyógyszert amit szednünk kell .És azt mondta hogy ha sebészeten leszek látogassam meg őket.Rajtuk nem múlt ! :(
Keeklufi :) Ma reggel 8-ra mentünk vérvételre,amit mindkettőnktől levettek.Utánnna fújásos teszt ami mind a kettőnknek pozitív lett kettes :( utána ultrahang aminél nálam kiderült hogy epekövem van ami miatt lehetetlen beültetni jelenleg . A páromnak rekeszizom sérve van ami nem műthető és neki egyáltalán nem lehét beültetni.Mindkettőnknek gyomortükrözés aminél neki bebizonyosodott ,amit már láttak nálam ,szintén bebizonyosodott epekő műtétem lesz ,két és fél centi nagyságú.Körülötte a gyomor gyulladt .Azután nekem beültethető a ballon . Nagyon elkeseredtünk :(
Érdeklődve olvastam ezt a fórumot - kíváncsi vagyok a tapasztalatokra!
Nekem 10. hónapja van bent a ballon - eddig 31 kg-ot fogytam!
Sajnos nagy része - legalábbis az én esetemben - nem volt igaz annak, amit a beavatkozást megelőzően elmondtak.. Eleve volt 3 hónap a 10-ből (mondjuk így utólag tök jó, mert pont a nyári hónapok voltak ezek, így kicsit élveztem is az életet közben), amikor a ballon olyan elhelyezkedésbe került a gyomromba, hogy nem éreztem egyáltalán.. Nem is értettem az egészet, már be voltam írva töltésre, mikor elmentem egy brutál ugrálós aerobik órára, ahol visszazöttyent úgy a ballon, hogy azóta is teljesen érezhető..
Ettől függetlenül a hatás miatt nem bánom az egészet - ennyit képtelen lettem volna önerőből fogyni, de meg van az ára is..
Állandó, de állandó rossz közérzet.. Bárhol, bármikor fel kell lenni készülve arra, hogy hánysz, mert amit ettél az épp nem tud tovább menni a ballon mellett a gyomorba (vagy legalábbis én valahogy így képzelem, amikor esete hányom ki a reggelimet..). Mondjuk én szakértő, orvosi támogatást nem igazán kaptam - ki is vagyok miatta rendesen.
De fizikailag jól vagyok, energikus és megtanultam együtt élni a standard rossz közérzettel :-)
Dióhéjban :-) Két hónapom van még a kivételig - addig még 8 kg-ot szeretnék leadni.. De hogy utána mi lesz? Na arról nem találtam semmi infót.. Ha esetleg valaki túl van már rajta, írja meg - milyen érzés a kivételt követően?