Dr. Gelenczey-Miháltz Alirán egyetemi docens. Elméleti Tanszék. E-mail: gelenczey.aliran@mtf.hu. Telefon: +36 70 323 7344 ... - Magyar Táncművészeti Főiskola
''Priscianus Caesariensis „doctissimus artis grammaticae"-nek nevezte, s említette egy „De accentibus" című munkáját, amely nem maradt fenn. „De die natali" című, fennmaradt munkáját 238-ban írta a gazdag és előkelő Quintus Caerrelliusnak névnapi ajándékul. Ebben az asztrológia hatását, az emberi életnek a csillagoktól való függését tárgyalta. A műben ezen kívül történelmi feljegyzések is vannak, jórészt Suetonius munkáira támaszkodva.''
Magyar fordítása és kommentárja: Forisek Péter (ford.:) Censorinus - A születésnap
''A munka előzményéül szolgáló disszertáció és a könyv szakmai bírálója Németh György volt. Censorinus összefoglalja az antik számelmélet minden olyan vonatkozását, amely a teherbe esésére, a terhesség hosszára, a szülésre/születésre, az emberi életkorok szakaszaira vonatkozik. Utal elődeire (Hippokratéstól kezdve), így fontosiránymutató...''
(Az arisztotelészi Poétika thaumaszton-fogalmának antropológiai vonatkozásai)
''Arisztotelész szerint a legcsodálatosabb a bölcsesség (szophia), az első filozófia (próté philoszophia), az okok ismerete (tasz aitiasz gnórizein).''
''A kutatott bölcsesség egyfajta szupertudomány, a leginkább tudományos tudomány, a tudományok tudománya. Hiszen az önmagáért való tudás (eidenai) és tudományos ismeret (episztémé) kiváltképpen a kiváltképpen tudható tudományához tartozik (malsith' hüparkhei té tu maiszta episztétu). Ez egyben kiváltképpeni tárgya a tudománynak, ugyanis aki a tudományt a tudomány végett választja (to episztaszthai di' ahuto hairumenosz), az kiváltképpen a kiváltképpeni tudományt fogja választani (tén maliszta episztémén maliszta hairészetai), ez pedig a kiváltképpen tudhatónak a tudománya (toiauté d' esztin hé tu maliszta episztétu); effélék pedig az első dolgok és az okok (maliszta episztéta ta próta kai ta aitia) (ugyanis ezek által és ezekből ismerünk meg más dolgokat, nem pedig mások révén ezeket); így hát ez egyben a leginkább vezetésre, irányító szerepre méltó tudomány, melynek a többi tudományt is vezetnie kell (arkhikótaté de tón episztémón). 45 '' 45. 982a 30-b 4.
''...a keresett név (a bölcsesség); e tudománynak ugyanis az első princípiumok és okok (tón prótón arkhón kai aitión) vizsgálatának (thórétikén) kell lennie. Márpedig a jó és a cél-ok (a "mi végett", to hú heneka) egyike az okoknak. 47'' 47. 982b 4-10.
''Ám a tudásunknak egyetlen haszna azért van, és ez, igenis, haszon: maga a tudás. E csodálatos automatika, e haszontalan haszon haszna az, hogy átállít minket, hogy tudásra szert tévén, mások leszünk, mint amik korábban voltunk: nem-tudókból tudókká válunk. És ez kikerülhetetlen feladatunk, ami mégiscsak megszabja tevékenységünket; pontosabban, ez a csodálkozás feladata. "Mindenesetre e tudomány megszerzésének [vagyontárgyként, szerzeményként való birtoklásának: tén ktészin autész] valamiképpen az ellenkező állapotba [eisz tunantion] kell vinnie [kataszténai] minket, mint amiben a kutatás kezdetén voltunk. Hiszen mindenki, amint azt már mondottuk, a csodálkozással [apo tu thaumazein] kezdi: hogy valami úgy van, ahogy van [hogy valami tényleg úgy van(-e): ei hutósz ekhei]. Amiképpen a csodálatos dolgok közül az önmozgó bábukkal is ez a helyzet, vagy a napfordulók, vagy az átló [és az oldal] összemérhetetlensége esetén. (Csodálatosnak [thaumaszton]tetszik ugyanis mindenkinek /aki még nem látta be ennek okát/ [/toisz/ mépó tetheórékoszi tén aitian], hogy valamit még a legkisebb mértékegységgel sem lehet megmérni.) Ellenkezőleg és jobban kell végződnie pedig a dolognak, miként a mondás tartja - és ahogyan az említettekkel történik is, miután tanultak [hotan mathószin]. Hiszen semmin sem csodálkozna [thaumaszeien] úgy a geometriában jártas ember, mint hogyha az átló [az oldallal] összemérhető volna." 51. 983a 11-21.
''Az emberek a csodálkozással kezdenek, az csak a kezdet, hogy csodálkoznak: nem hisznek a szemüknek. Ám miután megtanulták, amit kell, már legkevésbé sem csodálkoznak, nincs min csodálkozniuk. Ellenkezőleg, ha, tegyük fel, valami, ami nem lehet másként, mint ahogyan van, amit demonstratíve beláttunk, ami változhatatlan és igaz ismeretünk, ha valami efféle dolog egyszer, véletlenül, nem úgy volna, mint eddig, mint ahogyan van, nos, éppen ez volna most már csodálatos. Lehetetlen feltétel. Bizonyos dolgokat illetően nem válhatunk újra nem-tudókká. Ha helyesen megválasztott alapelvekből kiindulva helyesen jártunk el, akkor már mindig is tudni fogunk. Tudni fogjuk ugyanis az okot. A Mechanika úgy fogalmaz, hogy a természet szerint (spontán módon, kata phüszin) végbemenő dolgok közül (szümbainontón) azok a csodálatosak (thaumazetai), melyeknek nem ismerjük az okát (agnoeitai to aition). A nem természet szerint (para phüszin) keletkezők közül pedig azok, amelyek valamely mesterség révén jönnek létre (ginetai), az emberek hasznára. A természet ugyanis a dolgok többségében éppen nem a mi hasznunkra cselekszik. 52'' 52. 847a 10-14. Aristotelis opera. Vol. 2. Ed. I. Bekker, Berlin, 1831, repr. 1960.
'' "A költői tevékenységet [poiétikén] egészében [holósz], nyilvánvalóan, két ok teremtette meg, éspedig két természeti ok [aitiai düo tinesz kai haútai phüszikai]. Az emberekkel ugyanis gyermekségüktől fogva [ek paidón] velük született [szümphüton] az utánzás [mimeiszthai] (éppen abban különböznek a többi élőlénytől, hogy igen utánzó természetűek [mimétikótaton], és első ismereteiket is utánzás révén szerzik [tasz mathésziesz poieitai dia mimészeósz tasz prótasz]) és az, hogy mindnyájan örömüket lelik az utánozmányokban [to khairein toisz mimémaszi]. Jele ennek az, ami a gyakorlatban történik. Dolgoknak, melyeket a maguk valóságában viszolyogva látunk, a lehető legpontosabban kidolgozott képmását [eikonasz] örömest szemléljük [khairomen theorúntesz], mint például a legocsmányabb állatok és hullák alakjait. Ennek is az az oka, hogy a tanulás nemcsak a bölcselők számára gyönyörűséges [manthanein u monon toisz philoszophoisz hédiszton], hanem másoknak is szintazonképpen, de az utóbbiak csak kevéssé veszik ki belőle a részüket. Azért örülnek ugyanis, mikor látják a képmásokat, mert miközben szemlélik azokat, az történik, hogy tanulnak [manthanein], tudniillik következtetnek [szüllogizeszthai], hogy mi micsoda, hogy például ez ez meg ez [hútosz ekeinosz]. Ha ugyanis valaki történetesen nem látott előzőleg olyat, a gyönyörűséget [hédonén] a képmás nem utánzat voltában [ukh hé miméma] okozza, hanem kidolgozása, színe vagy más efféle ok folytán. Természettől fogva [kata phüszin] meglévén tehát bennünk az utánzó hajlam [ontosz hémín tú mimeiszthai], valamint a dallam- és ritmusérzék [tész harmoniasz kai tú rhüthmú] (mert az világos, hogy a versek csak elemei a ritmusoknak), kezdetben a természettől fogva erre leginkább rátermettek apránként előrehaladva, a rögtönzésekből megteremtették a költészetet." 55 55. 48b 4-24
''Arisztotelész az emberi viselkedésre vonatkozó tanulásnak ezt a mindig megújuló vonzerejét sokra becsülte, de nem a legtöbbre. Számára az első okok megismerése minden más ismeretnél többet jelentett. Ezért értékelheti le a valódi tudományos ismerethez képest a művészet által kínált ismereteket egy olyan szöveghelyen, amely nemcsak ebből a szempontból lényeges, de azért is, mert az esztétikai tapasztalat értelmezésének új (bár talán már az előző két helyen is érintett) oldalát pillanthatjuk meg benne. A műalkotások szemlélője nemcsak azonosul a szemléltekkel, hanem egyfajta ("esztétikai") distanciával viszonyul hozzájuk. Nemcsak az ábrázoltat látja mint azonosítandót, de az ábrázolás technikáját, kidolgozását is, mint örömmel szemlélendőt. "Mert a mesteremberként alkotó természet [démiurgészasza phüszisz] még az érzékelés szempontjából kellemetlen dolgok esetében is mérhetetlen örömöt [hédonasz] szerez a szemlélet számára [vagy szemlélésük révén, kata tén theórian] mindazoknak, akik képesek az okokat megismerni [toisz dünamenoisz tasz aitiasz gnórizein] és akik természetüknél fogva filozófusok [phüszei philoszophoisz]. És ellenkezne is a józan ésszel, és furcsa is volna, ha míg a róluk készített képmásokat [eikonasz] örömmel szemléljük [theórúntesz khairomen], merthogy [hoti] az őket megalkotó művészetet [démiurgészaszan tekhnén] is velük együtt szemléljük [szünbtheórúmen], mint például a festő vagy a szobrász művészetét, addig maguknak a természet szerint keletkezett dolgoknak a látványát [theórian] nem kedvelnénk még inkább [mé mallon agapómen], amikor pedig az okokat is képesek vagyunk meglátni [dünamenoi ge tasz aitiasz kathorán]. Hiszen minden természetes dologban [En pászi gar toiszj phüszikosisz] van valami csodálatos [thaumaszton]." 62. Az állatok testrészei 645a 7-15. (RB 27.) Aristote: Les parties des animaux. Ed. P. Louis, Paris, 1956.
Demeter Attila Társadalomontológia ideológia és utópia között
''Arisztotelész írja a Metafizika I. könyvében (982a), hogy „a bölcsesség bizonyos alapelvekre és okokra vonatkozó tudomány”. Az arch kai aitia, arch kai aition (elv és ok) szópár gyakran előfordul a Metafizikában, legpregnánsabb jelentésében a Metafizika VII. könyvében (1041a), ahol is kiderül, hogy Arisztotelész mindenekelőtt a létezést (to ti hn einai), illetve az önnön létezése alapján fennálló (uparcou), önnön létezésében fennálló (enuparcou), önnön létezésére bizonyos oksági relációban (dia ti) visszavezetett szubsztanciát (ousia) érti rajta.''
Spyr. megj.: A gorog szavak heleyes atiratat lasd itt:
''A kauzális gondolkodást Arisztotelész kodifikálta. Azonban, a primitívektől és gyerekektől eltérően, a sztageiroszi(3)3 úgy ontikus, mint episztemológiai értelemben elismerte az okságot, tehát úgy is mint objektív eshetőséget, és úgy is mint a valós okok nem tudásának megnevezését. Csakhogy szerinte a véletlen nem lehet a tudományos ismeret tárgya, hiszen per definitionem „nem különböztethetjük meg az igazságot az októl”. Minden dolog, kivéve a Mozdulatlan Mozgatót, létezik és változik, mégpedig különböző okok folytán; mindennek önmagában van az oka, kivéve az Első Okot. […]''
'' A „mindenben van ésszerűség” elvét általában úgy tekintették, mint az ontológiai elv – ti. hogy „mindennek van oka” – episztemológiai párját. Mi több, a kettő évezredekig összefonódott. A magyarázat valamint az okok feltárásának azonossága magában a görög nyelvben gyökerezik, ahol az aition és a logosz csaknem ugyanazt jelenti, hiszen mindkettőnek „ok” és „ésszerűség” (ráció) a jelentése. Az ok és ésszerűség összetévesztése, úgyszintén a hatás és következmény összetévesztése mindamellett a mindennapi nyelvünkben is elterjedt. ''
(A fordítás Mario Bunge: Causality and Modern Science. New York: Dover Publications, 1979 (3. kiadás) című könyvének 224-230. oldala alapján készült. Fordította: V. Szabó László.)
''Miután Arisztotelész kimondja, hogy „a lélek az élő test oka és elve” (De anima 415 b 8: aitia kai arkhé), még inkább jogos a kérdés, vajon milyen a viszony a lélek és Isten között és mivel „úgy tűnik, hogy a ’nusz’ a legistenibb a jelenségek között” (Metafizika 1074 b 15: nun … einai tón fainomenón theiotaton), vajon maga Isten „nusz”-e?''
AZ ERKÖLCSI ÉRTÉKESZME TÖRTÉNETI ÉS KRITIKAI TÁRGYALÁSA AZ ERKÖLCSI ÉRTÉKESZME TÖRTÉNETE I. AZ ERKÖLCSI ÉRTÉKESZME TÖRTÉNETE A GÖRÖG PHILOSOPHIÁBAN II. AZ ERKÖLCSI ÉRTÉKESZME TÖRTÉNETE AZ EGYHÁZATYÁK, A KÖZÉPKOR ÉS ÚJKOR FILOZÓFIÁJÁBAN ÍRTA : Dr. Málnási Bartók György egyetemi tanár
ξυµµίξεος αἰτία (23.d.). A határtalanhoz tartozik minden, ...... mindenség, a világegyetem a legszorosabb összefüggést, az ok és okozat szerinti ... www.federatio.org/mi_bibl/BartokGyorgy_EthikaTort.pdf
20 διὰ ταύτην οὖν τὴν αἰτίαν παρεκάλεσα ὑμᾶς ἰδεῖν καὶ προσλαλῆσαι, ἕνεκεν γὰρ τῆς ἐλπίδος τοῦ Ἰσραὴλ τὴν ἅλυσιν ταύτην περίκειμαι. 20 Ez okból kérettelek titeket, hogy egyrészt lássalak, másrészt elbeszélgethessek veletek. Mert Izráel reménységéért övez engem ez a bilincs.”
24 ἐκέλευσεν ὁ χιλίαρχος εἰσάγεσθαι αὐτὸν εἰς τὴν παρεμβολήν, εἴπας μάστιξιν ἀνετάζεσθαι αὐτὸν ἵνα ἐπιγνῷ δι’ ἣν αἰτίαν οὕτως ἐπεφώνουν αὐτῷ. 24 az ezredes megparancsolta, hogy vezessék Pált be a kaszárnyába. Majd azt mondta, hogy korbáccsal vallassák ki, hogy megtudhassa, mely okból kiáltoztak úgy rá.
28 καὶ μηδεμίαν αἰτίαν θανάτου εὑρόντες ᾐτήσαντο Πιλᾶτον ἀναιρεθῆναι αὐτόν• 28 Bár semmi halálra méltó okot nem találtak ellene, mégis arra kérték Pilátust, hogy ölesse meg őt.
21 καταβὰς δὲ Πέτρος πρὸς τοὺς ἄνδρας εἶπεν, Ἰδοὺ ἐγώ εἰμι ὃν ζητεῖτε• τίς ἡ αἰτία δι’ ἣν πάρεστε; 21 Péter lement hát a férfiakhoz és így szólt: “Itt vagyok! Én vagyok az, akit kerestek. Mi okból jöttetek ide?”
I. to blame, blameworthy, culpable, Il., etc.: comp., αἰτιώτερος more culpable, Thuc.; Sup., τοὺς αἰτιωτάτους the most guilty, Hdt.; τινος for a thing, id=Hdt. 2. as Subst., αἴτιος, ὁ, the accused, culprit, Lat. reus, Aesch., etc.; οἱ αἴτιοι τοῦ πατρός they who have sinned against my father, id=Aesch.:—c. gen. rei, οἱ αἴτ. τοῦ φόνου those guilty of murder, id=Aesch. II. being the cause, responsible for, c. gen. rei, Hdt., etc.; c. inf., Soph.: Sup., αἰτιώτατος ναυμαχῆσαι mainly instrumental in causing the seafight, Thuc. 2. αἴτιον, τό, a cause, Plat., etc.
Segítségre lenne szükségem! Tudja valamelyikőtök, hogy hol lehetne beszerezni egy használt Nestle-Allard féle görög újszövetséget nagyon olcsón. Az új 8000 FT körül van, az nekem nagyon drága.
Remélem, jön már a tavasz! (De azért örülök annak is, hogy az idén volt egy kis telünk.) Szpirosz! Az ógörög hangszerek rovatba tettem fel valamikor nem görög hangszerfotókat, nem tudom, láttad-e. Szép napokat!
[Spyr.megj.: a lejegyzett szoveg meg figyelmes atolvasasra, javitasra, egyeztetesre var!]
"Hoson zēs, phainou Mēden holōs sy lypou; Pros oligon esti to zēn To telos ho chronos apaitei”
~~~~~
Rádióegyetem
Ritoók Zsigmond: Seikilos sírfelirata
A felvétel 2008. november 27-én a Szépművészeti Múzeumban készült.
(Másolat Ritoók Zsigmond elhangzott előadásáról.)
Tisztelt hallgatóság!
1883-ban Kis-Ázsiában az ókori Tralleisz közelében, egy érdekes feliratos kő került elő, melynek első közzétevője számára érthetetlen jeleiben, Otto Crusius hamarosan zenei jeleket ismert fel, s azokat kevés változtatással, máig érvényesen meg is fejtette. Így világossá vált, hogy a rövidke felirat, melyet egy kétsoros epigramma vezet be, és egy három szóból álló prózai szöveg zár le, énekelhető vers, s az egész, egy Seikilos nevű személy sírfelirata, a Krisztus születése utáni II. századból, melyet az illető Seikilos még életében állíttatott magának. Tekintve, hogy az ókori görög zenei emlékek száma nem nagy, érthető, hogy a meglehetősen gazdag szakirodalom, a feliratnak szinte kizárólag zenei vonatkozásaival, dallammal, ritmussal foglalkozik, annál is inkább, mert a kis költemény eléggé közhelyszerű, a carpe diem gondolat kifejezése. Nyolc percre talán mégis érdemes mellette megállni. A szöveg megértése, prózai fordítása, nem okoz nagyobb nehézséget.
„Ameddig élsz, ragyogj,
egyáltalán ne búslakodj,
Rövid időre szól az élet,
Végül az idő elkéri.”
Ennyi a prózai értelme a szövegnek. Itt több fordítás van előttünk, ezekről szólok először egy pár szót. Az első fordítás nyilvánvalóan nem formahű, s bár egy zenei gyűjteményben jelent meg, csak a magyar prozódia kerékbetörése árán lehet az eredetinek megfelelően leénekelni, holott a zenei hosszúságok, rövidségek, az eredetiben nem csak pontosan megfelelnek a beszédhangok hosszúságának, rövidségének, hanem pontosan alkalmazkodnak a tartalomhoz is. Az alapvetően jambikus sorokban, először a hosszú szótagok az uralkodók – az első sorban mindössze egy rövid szótag van, és négy hosszú -, azután a rövid szótagok egyre többen lesznek, míg az utolsó sorban, hét rövid szótagot követ mindössze két hosszú. Az élet, mind rohamosabban múlik, s ennek megfelelően, a második fordításban áll, a „tovasuhan” ige. Ebben a fordításban viszont a „To telos ho chronos” [''ho moioa tele''?] úton vész el, amit a harmadik számú fordítás próbál visszaadni, egy teljesen más képet, talán inkább jelképet alkalmazva, a „nap” mint élet, az „éj”, mint halál. A „megadod” ige viszont érzékeltet valamit, a másik oldal felöl megközelítve a tartozásból, amit az „apaitei” – elkér - ige jelez. Mindkét esetben azonban a fordítás rétorikusabb, ékesebb, mint az eredeti, mely éppen dísztelen egyszerűségével – azt mondhatnám, tárgyilagosságával, személytelenségével hat. Az élet - nem életünk -, rövid, s végül az idő elkéri. Ez az, ami a magyar szavak természetéből adódóan, formahíven visszaadhatatlan. A „végül” szó még mellőzhető, az „idő” esetleg helyettesíthető valamilyen időegységgel, melyben nincs hosszú szótag, de az „elkéri” szót, a vers végső szavát, csattanóját, semmi. Kényszermegoldásként, két lehetőség kínálkozik. Vagy az „elkéri” szó első szótagját rövidnek énekelni – ami nagyon csikorog -, vagy, mivel az utolsó szótag három időegységes, a „ké” szótag számára, csak a két első időegységet igénybe venni, s a harmadikat, a „ri” számára fenntartani. De hát csakugyan olyan fontos az az elkéri szó, hogy semmi képpen sem mellőzhető? Azt hiszem, igen. Egy ilyen rövid költemény esetében, mely metrikailag, láthatólag pontosan meg van szerkesztve, aligha mindegy, hogy mi az utolsó szó. A gondolat, hogy az élet valami, ami csak időlegesen a mienk, s így egyszer el- vagy visszakérik, számos szerzőnél előfordul a görög-római klasszikusoknál éppúgy, mint hellenizált zsidónál, vagy keresztyénnél. Közhely ez is. De közhelyet is különböző összefüggésekben lehet értelmezni. A görög-római vigasztalás-irodalom, ezzel vigasztal, a pszeudoplutharkhoszi Apollóniosz vigasztalása - abból idézek csak néhány szót: „Nem szabad zúgolódni, ha az amit rövid időre kölcsön adnak nekünk, visszakérik. Mert hiszen - amire gyakran szoktunk hivatkozni -, a bankárok sem zsörtölődnek, ha azt a letétet, amit náluk úgy helyeztek el, hogy majd visszaadják, tőlük visszakérik. Az életet úgy birtokoljuk, hogy majd vissza kell adnunk, az azt nálunk elhelyező isteneknek, de azt hogy az aki adta, mikor kéri vissza, bizonytalan.” Eddig az idézet. A hellenizált zsidó irodalom, inkább az élet gyarló, múlandó voltának érzékeltetésére, és az ember felelősségének hangsúlyozása céljából említi. Tralleisz vallásilag, és kulturálisan elég kevert volt ahhoz, hogy bármely oldalról eredeztethető a hatás, hiszen temérdek pogány kultusz helye mellett, zsidó közösség is volt a városban, Ignatiosznak, a tralleisziekhez írt levele pedig azt bizonyítja, hogy a II. század elején, keresztyének is éltek ott. Ha azonban nem csak az élet élvezet, hanem az élet, mint kölcsön, vagy letét gondolata is közhely, még élesebben vetődik fel a kérdés: Mi teszi az elkérést itt mégis egyedivé, és hatásossá? Éppen az, hogy ez az utolsó szó. Utána nem következik semmi. Nincs magyarázkodás, mint a konszoláció irodalomban. Hivatkozás bankárokra, letétre, ususz-fruktuszra. De Istennek való tartozásról sem, mint a Bölcsesség könyvében, vagy Phylonnál. És nincs arról sem: mi lesz aztán? Vagy, hogy: lesz-e aztán valami? Ennél fogva, mindenki a maga számára értelmezheti a verset, és töltheti ki ezeket az üres helyeket, melyek éppen abból adódnak, hogy a vers közhely, ahol e kérdésekre különféle válaszok vannak adva. De ebből adódik éppen az utolsó szó, az „apaitei” fordításának problémája is. A szó fordítása nem csak prozódiai okokból lehetetlen, hanem a görög szó tágabb jelentésköre miatt is. A szó épp úgy jelentheti azt, hogy „elkéri”, mint azt, hogy „visszakéri”. A közhely, azt sugallja, hogy a természet, az isten, vagy istenek adták, s kérik vissza, az életet. Ezek helyére lép itt az idő? A szó jelentésköre azonban más értelemben is tágabb, mintsem, hogy egyetlen magyar szóval visszaadható volna. Elkér, megkíván, követel. Hogyan kéri el az idő az életet? Mint a lázadó zsoldosok? Felháborítóan? Mint az adószedők? Könyörtelenül? Mint aki egy tisztségviselőt beszámoltat, hogyan élt a neki adott lehetőségekkel? Számon kérően? Vagy úgy kívánja meg, mint egy beszélgetés, gondolatmenet logikája? Mint egy tudományos tétel valamely előfeltevést? Hűvös nyugalommal, de ellentmondást nem tűrően? Vagy úgy, mint aki szívességet kér: szelíden, de kissé ironikusan is, annak tudatában, hogy formailag szívességet kér, de azt megtagadni nem lehet. Mert az neki jár. Az „apaitei” szó, használati köre alapján, mindezek a kérdések - meg valószínűleg mások is -, felmerülnek. A felirat, a kérdésekre nem válaszol. E kimondatlan kérdésekre, mindenkinek, magának kell felelnie. Feleletével arról is vall, mit jelent neki a halál, és mit az élet.
