Keresés

Részletes keresés

hsarkany Creative Commons License 2003.09.23 0 0 4710
Kedves Cica!
Mint írtam, a diétával kapcsolatban bennem is nagyon sok kérdés van - még mindig.
A diétám elején kerültem a krumplit, mert úgy tudom, a keményítő cukorrá bomlik, és ugyebár a krumpliban van bőven keményítő. De sehol, egyetlen könyvben sem láttam, hogy tiltották volna. Viszont épp itt, a fórumon írta vki, hogy neki kimondottan javasolták, hogy minél többet egyen, mert lúgos kémhatású. Úgyhogy én most eszem nyugodtan.
A tejet tudom, hogy tiltott, csak nem értem, miért. Joghurtból, mint említettem, a Bakonyt, ill. a Danone Activiát fogyasztottam, mert azokban - állítólag - biztosan vannak hasznos baktériumok.
Tojás ügyben sajna nem tudok segíteni, mert ugyanolyan kétségeim vannak. Én eszem (igaz, nekünk saját, "tanyasi" tojásunk van).
Sajnálom, hogy a grépfrútra allergiás vagy, mert a grépfrútmagolaj kiváló gombaölő.

Bemásolok neked egy diétát, amit a Vegatesztet végző hölgytől, ill. László dr-nőtől lehet kapni. Egy kedves topictársunk gépelte be, még régebben, én meg lementettem magamnak. Én is ezt vettem alapul. Biztos lenne, aki vitatkozik vele, de szerintem ez elég korrekt.

Az általános candida diéta lényege

- elhagyni mindent, ami a penészgomba táptalaja (finomított szénhidrát, édesség)
- elhagyni mindent, ami penészt tartalmaz (élesztő, alkohol, erjesztett termékek)

MIT NE EGYÜNK?

Mi képezi a gomba táptalaját? Minden, ami édes vagy finomított szénhidrát:

- cukor, méz (háztartási fehér és barna cukor, szőlőcukor, fruktóz, csokoládé, torta, sütemény, fagyi, juharszirup).
- édes gyümölcsök és italok (cseresznye, földieper, barack, szilva, szőlő, mazsola, datolya, füge, narancs, mandarin,
görög- és sárgadinnye, kivi, ananász, banán -nyers, aszalt vagy szárított formában, lekvár, ivólé vagy szörp úgyszintén)
- bármilyen fehér liszt és ebből készült kenyér, tészta, pékáru, fehér rizs, keményítő
- bolti müzli (édesített és aszalt gyümölcsöt tartalmaz)
- ipari üdítők (rostos, szűrt, szénsavas, cola, stb.)

Penészt tartalmazó ételek vagy erjesztéssel készültek:

- élesztő (kenyér, kelt tészta)
- kefir, sajtok
- kovászos uborka, savanyú káposzta, ecetes savanyúság
- gomba, Combucha tea
- sör, bor, pálinka

Kerülendő:
- vörös húsok (sertés, marha, birka) és felvágottak (virsli, párizsi, lecsókolbász), panírozott húsok, sajtok
- állati zsiradék
- általában élelmiszer-ipari termékek
- földimogyoró és pisztácia (mert gyakran penészes)
- fűszerek is lehetnek penészesek (szárítás előtt megpenészedhetnek)
- ha a gabona őrlés előtt megpenészedett a lisztnek penész illata van

MIT EHETÜNK?

- teljes értékű gabonakása (barna rizs, zab, köles, árpa, hajdina), élesztő nélküli kenyér teljes őrlésű gabonából saját készítésű müzli pelyhekből és magvakból, barna tészta, Hamlet-puffasztott búza, rizs
- zöldségek: nyersen, párolva, levesnek, főzeléknek
- hüvelyesek (bab, lencse, felesborsó, csicseriborsó, szójabab)
- szójakészítmények: liszt, granulátum, kocka, tofu, szójaszósz
- magvak (szezám, len, napraforgó, tök, mák, dió, csonthéjas mogyoró, gesztenye)
- gyümölcsök: meggy, málna, szeder, ribizli, áfonya, savanyú alma, birsalma (párolva), grépfrút, citrom, avokádó
- natúrj oghurt (Bakony joghurt plusz, Danon activia), aludttej, túró, mozzarella és feta sajt, tejföl
- szójatej, rizstej, mandulatej
- hetente többször hal (nem tenyészett), hetente egyszer szárnyasok (csak a hús bőr nélkül)
- heti egy tojás
- fűszerek (tengeri só. köménymag, ánizs, pirospaprika, babérlevél, petrezselyem, snidling, stb.)
- hidegen sajtolt olajok
- italok: forrásvíz, csapvíz (lehetőleg szűrt), szénsavmentes ásványvíz, gyógyteák, kávé, a nem édes gyümölcsből frissen préselt lé
- ecet helyett citromlé
- édesítőszerek: szaharin, Canderel, Polisett, Natreen
- élesztő helyett szódabikarbona és sütőpor

Előzmény: cica76 (4708)
Nonamekata Creative Commons License 2003.09.22 0 0 4709
Ági!
Csak a Nature care-re szeretnék visszatérni egy gondolat erejéig. Mennyi vízzel vettétek be? Azt írják, hogy 2-3 dl vízzel kell bevenni, majd később még ugyanannyit meg kell inni. Azért csodálkozom az ellentétes hatáson, mert nálunk a családban már kettőnknek volt eredményes.
Előzmény: hsarkany (4707)
cica76 Creative Commons License 2003.09.22 0 0 4708
Kedves Hsárkány!
Köszi hogy reagáltál a levelemre. Sajna még ma is olvastam egy két dolgot a candidáról és még mindig csomó mindent nem értek. Mi az amit BIZTOS nem szabad enni és mi az amit lehet? Pl. olvastam itt a krumpliról. Nekem azt tanácsolták egyek annyit amennyi belém fér. vagy a tojás? Valaki azt mondja mindennap legalább egy, valaki azt hogymég véletlenül sem szabad.
vagy olvastam itt csomó gyógyszer nevét melyekről semmit sem tudok. Kit tudnátok ajánlani akinek hinni lehet? Van-e egyáltalán olyan teszut amivel kimutatható 100%-ban hogy tényleg van-e c
Írtad a joghurtot meg a tejet - nekem szigorúan tiltották. Vagy a gréfriutot. Állítólag allergiás vagyok rá. Na mit szólsz?
Előzmény: hsarkany (4705)
hsarkany Creative Commons License 2003.09.22 0 0 4707
A SuperVeg-et a Herbáriában veszem. Úgy emlékszem, a Tescóban és a Billában is láttam, de ott jóval drágább. A Herbáriában 8-900 Ft egy kg (de kisebb kiszerelésben is kapható). És sokkal finomabb, mint a Vegamix (persze ez ízlés dolga). Ez utóbbit én egyszer próbáltam, de nem ízlett. A SuperVeg ugyanúgy fogyasztható diéta alatt is, nekem a Herbáriában dolgozó hölgy javasolta, akitől egyébként is nagyon sok jó tanácsot kaptam.
Előzmény: Anci72 (4706)
Anci72 Creative Commons License 2003.09.22 0 0 4706
Sziasztok!

Leveskocka: élesztrő és cukor. Akárcsak a vegeta vagy delikát, Profi Vegeta vagy nevezd, ahogy gondolod.

Kata: teljesen egyet értek Veled. Mértékletességre, önfegyelemre és türelemre int.

hsarkany: ez a SuperVeg ez hol kapható? Mert már nagyon unom a Vegamix-et vagy mit. Ezt ugyan úgy lehet használni, mint a Vegamix-et?

A.

hsarkany Creative Commons License 2003.09.22 0 0 4705
Szia, Cica!
Semmi zöldség???????????? Ezt még soha nem hallottam. Candidás pályafutásom során elolvastam jó néhány könyvet, diétás tanácsot, de a zöldséget egyik sem tiltja. Sőt! Ezt most nem értem. Nagyon nem. :(
Ezen a fórumon - is - eltérő véleményeket hallhatsz a diétáról. Én a pártján vagyok, mert nekem kifejezetten jót tett, és semmi, de semmi káros hatását nem éreztem. Igaz, én csak 3-4 hónapig tartottam a nagyon szigorú diétát. De pl. egy kevés savanykás gyümölcsöt akkor is ettem.
Szóval az én véleményem az, hogy - a tünetek súlyosságától függően - 2-4, max. 6 hónapig érdemes tartani a szigorú diétát. (A gyümölcsöket meg szerintem csak pár hétig kell kerülni. De nem hiszem, hogy ha közben le-lecsúszik 1-1 alma vagy grépfrút, az tragédia. Mondjuk banánt vagy szőlőt azért ne együnk kilószámra.) Ha vki tényleg következetesen betartja, ennyi idő alatt helyre kell rázódnia. Utána csak a szintentartás a lényeg, tehát a cukrot, alkoholt, fehérlisztet érdemes kerülni.
Nekem ez a véleményem a diétáról. Hidd el, jó néhányszor én is skizofrén állapotba kerültem, hogy melyik könyvnek, diétás tanácsnak higgyek. Én a Bakony, ill. Danone Activia joghurtokat mindig is fogyasztottam. Azt én sem értettem sosem, hogy pl. tejet miért nem lehet inni, hiszen a tejcukrot tudtommal a candida nem tudja hasznosítani, viszont az acidophylusnak az a fő tápanyaga. De ez csak egy kérdés a sok közül.
Egyébként pedig csatlakozom Kata véleményéhez, miszerint a diéta önmagában kevés, egy néhány hónapos kúrával nem tudjuk az évek alatt tönkrement szervezetünket, immunrendszerünket hipp-hopp helyreállítani.
Előzmény: cica76 (4703)
hsarkany Creative Commons License 2003.09.22 0 0 4704
Szia, Kata!
Tetszett ez a Sári! :)) Egyébként Ági vagyok.
Igazából csak annyit tudok a Florigóról, hogy nagyon jót tett az emésztésemnek. Világéletemben küzdöttem ezzel a problémával. A Florigót még két és fél éve, a diétám legelején kezdtem szedni, azóta abba sem hagytam. Annyit tudok róla, hogy jót tesz a bélflórának. És édes!!!! Állítólag ez a fructooligosacharid (oligofruktóz) a candida számára hasznosíthatatlan. Fodor Erzsébet is ajánlja a könyvében.
Előzmény: Nonamekata (4700)
cica76 Creative Commons License 2003.09.22 0 0 4703
Sziasztok,
én még új vagyok az asztalnál de szeretnék minél több jó tanácsot hallani tőletek. Nekem különösebb bajom nincs csak a 20kg felesleg melyet fogamzásgátlótól "kaptam". Mindez lassan 3 éve történt és azóta nem sikerült visszafogynom. Azután ajánlották a candida diétát, voltunk az Egészségfarmon és megállapították, hogy candidánk van ( a férjemmel voltam ). Persze el is kezdtük a diétát - semmi élesztős, cukros, semmi gyümölcs és semmi zöldség.
3 hónapig bírtam,fogytam is 8 kg de sajna az immunrendszerem totál legyengült. Soha nem szoktam náthás lenni télen, most sikerült. Áprilisig birtam azután abbahagytam. Mostanra visszaszedtem a kilókat de jól vagyok. Azóta olvastam néhány cikket a témában és meglepődtem mennyire eltérőek a vélemények. Olvastam, hogy baromság hogy nem lehet élesztős kenyeret enni, hiszen akkor már megsül az élesztő tehát nem káros, vagy hogy igenis kell tejtermékeket enni. Nekem azt mondták Danone terméket még véletlenül se egyek, ugyanakkor egy másik diétában csak azt szabad enni. Most már semmit nem értek, de szeretném újra kezdeni a méregtelenítést.

Kérlek segítsetek eligazodni!

Nonamekata Creative Commons License 2003.09.21 0 0 4702
Kedves Meduza!
Miből gondolod, hogy ez a gomba nem Candida? A Candida gombának számos alfaja van, ebből a legismertebb a Candida albicans. Nekem pl. ennek az értéke teljesen normális volt, három más Candidáé viszont nem. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a te gombád valóban nem Candida, de ha elolvasod pl. Jeanne Marie Martin é Dr. Zoltan P. Rona könyvét a Teljes Candida kézikönyvet, akkor megtudhatod, hogy ennek nincs jelentősége, mert más gombák is hasonló tüneteket produkálhatnak, mint a Candida és a kezelésük is ugyanaz.
Furcsának találtam, hogy úgy gondolod soha nem leszel teljesen rendben, mindezt azután, hogy beszedtél egy doboz Nystatint és nem diétáztál. Az általam hallott eddigi legrövidebb kúra is 1 hónapos, de kemény diétával és gyógyszerrel. A legtöbben több hónap alatt gyógyulnak meg, mivel nem azon múlik a gyógyulás, hogy kiirtsuk egy hét alatt a gombát a szervezetünkből, hanem, hogy rendbetegyük az immunrendszerünket, aminek a gyengesége miatt el tudott szaporodni a gomba. Ez nem megy egyféle gyógymód alkalmazásával, sokrétű kezelést igényel, ami kihat testre és lélekre egyaránt. Legtöbbször stresszes időszakban jön elő ez a betegség, mint jónéhány másik is (pl.a herpesz)
A diéta gondolatával pedig próbálj megbarátkozni. Az előbb említett könyvben azt javasolják, hogy legyen egy bevezető, átmeneti fázis, ami segít a nem egészséges étrenden élőknek fokozatosan hozzászokni az új táplálékokhoz illetve a nem fogyasztható élelmiszerek hiányához, és így kevesebb lesz a diétával járó stressz.
Én így három hónap távlatából úgy érzem, hogy ennek a betegségnek az a szerepe az ember életében, hogy mértékletességre és önfegyelemre szoktasson. Ha a többieknek más tapasztalata van ezzel a legutolsó mondatommal kapcsolatban, akkor kérem osszák meg velem.
Üdv: Kata
Előzmény: Kandirozott Meduza (4701)
Kandirozott Meduza Creative Commons License 2003.09.20 0 0 4701
Szia aNDA !

Nagyon köszönöm az útbaigazitást. Csak az a kis baj van, hogy én nem Pesten élek. Mennyi ideig tárolhatom a háziorvos által levett vért, hogy eljuttassam abba az Intézetbe?
Mit fog szólni a háziorvos, hogy egy hisztérika vagyok és beképzelek magamnak dolgokat, ha a vérvételt ilyen vizsgálat miatt kérem?

Nem értem egész pontosan, hogy mi is ez a Candida és mit okozhat. Évek óta kinlódok szájzúgi és szájpadlási gombával, de senki rám sem hederitett.
A Nystatin szedése (egy doboz kb.) után egy ideig nagyjából rendben vagyok, de soha nem leszek teljesen gyógyult azt hiszem.Ez a gomba nem Candida. De persze emellett lehet még Candida is amilyen harácsoló vagyok. Ez a haspuffadás amiról irtatok nagyon zavaró. Néha akkor is van, ha nem eszem egyáltalán.
Lehet, hogy diétázni kellenne? (Brrrr....)

Előzmény: aNDA (4689)
Nonamekata Creative Commons License 2003.09.19 0 0 4700
Szia Sári! (Bocs, de hogy szólítsalak?)
Mi a különbség a Florigo és a többi bélflóra helyreállító szer között?
Üdv: Kata
Előzmény: hsarkany (4697)
hsarkany Creative Commons License 2003.09.19 0 0 4699
Az én párom már teljesen megszokta (elnéző mosollyal nyugtázza), hogy mielőtt vmit megvennék, végigböngészem, miket tartalmaz. Sajnos az élelmiszer-ipari termékek legnagyobb részében fellelhető vmi tiltott. :(
Előzmény: hsarkany (4698)
hsarkany Creative Commons License 2003.09.19 0 0 4698
Olivabogyót és burgonyát tudtommal lehet enni. Búzadarából, úgy tudom, a tönkölybúzadarát.
A leveskockának nézd meg az összetételét a dobozon. Ha nincs benne tiltott dolog (bár szerintem még cukor is van benne, csakúgy, mint az ételízesítők többségében), akkor mehet. Én SuperVeg ételízesítőt használok, az jó, aromás, és szerintem nem kell mellé leveskocka.
Előzmény: NYCgirl (4694)
hsarkany Creative Commons License 2003.09.19 0 0 4697
Érdekes, egyszer én is vettem Nature care-t, és nekem inkább megfogta a székletemet. Sőt, anyukámmal is kipróbáltattam, és nem rebegett utána hálaimát... (addig a napig neki sosem volt székrekedése). :)))
Nekem a mályvatea jön be. Illetve a Tamarine lekvár, de az ugye diéta alatt kerülendő. Nekem használ, ha bélflóraerősítőket szedek (Acodophylus, Florigo). A mályvateával együtt nekem ez a tuti kombináció. :))) Ez sem hajt meg, csupán "kellemessé" teszi a dolgot.
Ami nagyon jól kipucolt engem mindig: a Hunyadi János gyógyvíz (vagy a Ferenc József, de az kicsit gyengébb). Azt hiszem, az is keserűsót tartalmaz.
Előzmény: Nonamekata (4696)
Nonamekata Creative Commons License 2003.09.18 0 0 4696
Sziasztok!
Tegnap vettem Nature care-t és működik! És nem úgy, mint egy radikális hashajtó. Egy doboz 800 Ft körül volt (kb. 10 dkg) , egy alkalommal egy csapott evőkanállal kell bevenni 2-3 dl vízben és megduzzad odabenn. Nagyon jó székletlazító hatása van és azt írják róla, hogy nem lehet hozzászokni. Ugyanaz van benne, mint a Colon cleanse-ben, de olcsóbb.
Nem tudom említettem-e, hogy a bioenergetikát tanuló ismerősömnek mondta Béky László, hogy colon hidroterápiát maximum kétszer szabad végezni...
Anci! Csak annyit, hogy Tóth Lívia már ezelőtt több, mint tíz évvel nagyon otthon volt a természetgyógyászat és táplálkozás különböző területein. Azóta csak fejlődött, de ez mindig a saját tapasztalata alapján történt és meg tudta tenni, hogy hosszú ideig csak egyféle dolgot egyen és így kitapasztalta, hogy mit bír és mit nem. Nekünk is így kellene, de ami engem illet én jobban kedvelem a kavalkádot odabent. Sajnos a belső berendezésem már kevésbé...:)))
Hol tanulsz Tai-chit? Én is évek óta kacérkodom a gondolattal, de nálunk sajnos nincs oktatás. Vettem egy Tai-chi videokazettát, de az nem olyan, mintha élőben tanítanák az embert.

Üdv:
Kata

Előzmény: Bridzsi28 (4692)
NYCgirl Creative Commons License 2003.09.18 0 0 4695
es meg egy: leveskocka ? gondolom ez utobbi a tiltolistan van de azert kivancsi lennek mit valaszoltok.

koszi NYCgirl

NYCgirl Creative Commons License 2003.09.18 0 0 4694
sziasztok.

megint egy kerdes: lehet e buzadarat, olivabogyot, burgonyat enni ?

koszi.

NYCgirl

Morgena Creative Commons License 2003.09.18 0 0 4693
Sziasztok,
Azokhoz szeretnék kérdést intézni akik már voltak colon hidroterápián. Hogyan történik, mennyibe kerül, hol érdemes elvégeztetni, kinek érdemes? Merthogy nekem is van Candidám a vega teszt szerint, (nem olyan veszélyes 68 értéket mutatott a mérés). Viszont évek óta küzdöm székrekedéssel és lehet, hogy érdemes lenne elvégeztetnem egy terápiát. Infot eddig elég nehezen sikerült gyűjteni róla, pedig kértem tájékoztatást egy intézettől amely végzi, de semmiféle választ nem kaptam. Nagyon hálás lennék, ha tudnátok segíteni. Előre is köszönöm.
Morgena
Bridzsi28 Creative Commons License 2003.09.18 0 0 4692
Köszönöm a tanácsokat, bár 2 féle válasz jött. Bagolyka szerint mehet a keserűsó heti 1szer, Nonamekata és háj bye szerint inkább a beöntés vagy a colon hidroterápia. Összegzésül, az elhalt gombák kiürítésére a keserűsó, colon cleanse, Nature Care vagy a Colon hidroterápia a legjobb? Nem szívesen járnék beöntésekre egy vagyonért, és nem szívesen venném a jóval drágább colon cleanse-t, ha a keserűsó is megteszi. De, ha az szükséges a gyógyulásomhoz, akkor természetesen el fogok menni, meg fogom venni a drágábbat. Akkor most mi legyen?

Egyébként most olvastam, hogy a hajhullásra a legjobb gyógyír a LECITIN.

köszönöm a segítséget.

Anci72 Creative Commons License 2003.09.18 0 0 4691
Szia Kata!

Ez az ismerősöd engem nagyon érdekel! :)))
Ez baromi jó! Egyébként pont ezekért a dolgokért már arra is gondoltam, hogy meg kéne tanulni ingázni. Mennyivel egyszerűbb azonnal megtudni pl milyen ételek kifejezetten Neked károsak vagy melyekkel tudsz a legtöbb hasznot elérni, nem? Aki olvasta Tóth Lívia könyvét, az találkozhatott már ezzel.
A hasi csakrámat akkor nekem is meg kellene tisztítani, mert nekem is hullik a hajam, pedig már a candida Vega 100%. Lehet, hogy segíteni fog a Tai-chi, mivel elkezdtem tanulni és allandóan a Hasi csakrára Dan Tien-re "dolgozunk". Csak addig kihullik a maradék. Az ujjaim nekem hidegek és néha picit lilásak. De azt nem mesélted hogyan érhet oda az energia?

Van egy jóga könyvem, abban pontosan illusztrálva van ez a hullámoztatás. Majd megnézem azt is. egyébként köszi:-).

Nystatin: kb 4 hónap után abbahagytam, azóta az evészetre figyelek. Akkor voltam 65-70. És csak diétával lett 100 a Vega, szóval szerintem lehet..
(Sokan 1-1,5 évig is szedik)
A.

Nonamekata Creative Commons License 2003.09.17 0 0 4690
Szia Anci!
Majd keresek egy részletes leírást, de az a lényege, hogy annyira kifújod a levegőt, hogy a keletkező vákum beszívja a hasad, illetve én a nyakamnál is szoktam érezni, hogy bemegy. Profik hullámoztatni is tudják a hasukat, én ott még nem tartok.
Ma érdekes dolog történt velem. Van egy rég nem látott ismerősöm aki bioenergetikával foglalkozik és ránézésre megdöbbentő dolgokat meg tud mondani az emberről. Szóval ma találkoztam vele, rám nézett és azt mondta, hogy meg kellene tisztítani a hasi csakrámat, nem is tudom pontosan, hogy hanyadik, de köldök alatt mutatta. Nem is tudta, hogy candidás vagyok és az az érdekes, hogy tényleg azon a területen van a legtöbb szűnni nem akaró problémám. Azt mondta, hogy elakadt az energia azon a területen és nem engedi, hogy tovább áramoljon az energia felfelé. Ha ez igaz, akkor magyarázatul szolgálhat az ujjaim elfehéredésére, lilulására illetve a hajhullásra, amiről azt mondta egy hajgyógyász, hogy nem jut el a tápanyag a hajszálakhoz a mikrokeringés zavara miatt.
Bagolyka!
A Nystatint egy doboz után abbahagytam ,bár lehet, hogy nem kellett volna, de féltem tőle, hogy idegen anyag a szervezetnek. Tudtok róla valamit, hogy meddig lehet szedni?
Üdv:
Kata
Előzmény: Anci72 (4688)
aNDA Creative Commons License 2003.09.17 0 0 4689
Jófej neved van...

Szóvel első lépésként at Országos Epidemiológiai
Központot kell felkeresni, hiteles vizsgálatot itt végeznek. Telefon: 476-1100. A Gyáli út 2-6 szám alatt találhatod őket, mikológiát kell kérned. 8 és 14 óra között tudod leadni a háziorvos által levett vért, illetve a székletet. Vitt "anyag" nélkül" nem tudnak veled mit kezdeni!!!!
A topicon sokan esküsznek László doktornőre is, a telefonszáma: 239-4105

Azt hiszem a többi kérdésedre László doktornő tud választ adni, illetve várjuk meg a többiek tanácsát.

Előzmény: Kandirozott Meduza (4685)
Anci72 Creative Commons License 2003.09.17 0 0 4688
Szia Kata!

Szoktam jógázni, melyik az a hasbeszívásos módszer? Leírnád pár sorban? Köszi:

A.

bagolyka2 Creative Commons License 2003.09.17 0 0 4687
Szia Kata!

Írtad nem rég, hogy a 3 hónapos kúra után sem vagy még a "toppon". Szeretném megkérdezni, hogy még mindíg szedsz-e Nystatint vagy csak a diétád tartod?
A colonnal kapcsolatban tényleg igazad volt, mert sokkal hatékonyabb, mint a "házi beöntés", ami csak a vastagbél alsó azakaszát tisztítja ki.

Előzmény: Nonamekata (4684)
Anci72 Creative Commons License 2003.09.17 0 0 4686
Szia háj-báj: nagyon tetszik, amit írtál. :)
Kandirozott Meduza Creative Commons License 2003.09.16 0 0 4685
"Ez az ÖKONET terméke, csak gyógynövényekből áll, a neve CandCell 6. Kifejeztten a Candida gomba irtására van, kapszulába csepegtetve kell beszedni, fokozatosan növelve az adagokat, a csúcs a 3*16 csepp."

Ti ezt már biztos megbeszéltétek,de én még csak most fedeztem fel a topikot.Ezért engedjétek meg, hogy evvel kapcsolatos kérdéseimet feltegyem:
Ha az ember ennek a betegségnek a "birtoklására"
gyanakszik, hová forduljon?

Fennállhat-e a betegség akkor, ha nem minden általatok leirt tünet jelentkezik?

Ha más tipusű gombás betegsége van az embernek ugyanabban a szervezetbe a Candida is jelen lehet?

Ha más tipusú gombával "rendelkezik" az ember, ami szájüreg, ajakzúg, gége helyeken jelentkezik,
akkor a diéta használ-e?

Megelőzhető-e a Candida elszaporodása, ha az ember
szedi a CandCell 6. terméket?

Kérlek benneteket, adjatok választ!
Ha elég időm lenne minden oldalt elolvasnék, de ezt most nem tudom megtenni.
Előre is köszönöm.
Sziasztok: kmeduza

Előzmény: beny (11)
Nonamekata Creative Commons License 2003.09.16 0 0 4684
Kedves Bridzsi!
Nem vagyok benne biztos, hogy a keserűsó a legjobb megoldás, ugyanis nem csak az a célunk, hogy gyorsabb legyen az anyagcserénk, hanem az, hogy a lerakódott salakanyagok is eltávozzanak és letisztuljon a bélfal. Ehhez valami rostosra van szükség, olcsóbb variáció a Nature care. A colon hidroterápiát egyébként úgy végezték, hogy közben masszírozták a hasat, illetve fokozatosan növelték a víz hőmérsékletét, majd lehűtötték, ezzel is fokozott összehúzódásra serkentve a vastagbelet és hogy leváljanak az őskövületek a bél faláról.A vastagbél kanyarulatait nagyon kedveli a gomba, mert ott háborítatlanul élhet. Ezért nem elég egy egyszerű hashajtás illetve beöntés. A víz csak átszalad a belen és csak azt hozza ki, ami egyébként is kijönne, legfeljebb lassítja a gomba szaporodását. Beöntésnél házilag is alkalmazható a masszázs és a változó hőmérsékletű víz is. Szerintem jó lehet még a jógában használatos hasbeszívás is, mivel az is stimulálja a bélműködést.
Még valami: nagyon fontos pótolni a hasznos bélbaktériumokat beöntés és hashajtás után. Pl. Protexin vagy Danone activia.
Jó kísérletezést!
Kata
Előzmény: Bridzsi28 (4681)
háj bye Creative Commons License 2003.09.16 0 0 4683
A legkíméletesebb eljárás a beöntés.
A gyögyszertárban lehet kapni készüléket, de egy ezrest spórolsz ha a tartályt nem veszed meg, -külön lehet kapni minden részt- ez ugyanis olyan műanyag ami egyszer zuhan le teli vízzel és máris eltörik. Tartály helyett bármilyen múanyag ásványvizes flakon + egy csőrös kupak a mosogatószeres flakon tetejéről is megteszi. A gyűrüt amivel nyitom-zárom egy hirtelen mozdulattal el lehet távolítani, így már rá lehet húzni a beöntő csövet. A felfüggesztéshez a zöldség-gyümölcs háló vagy egy reklámszatyor is megteszi, aminek az alját kilyukasztod és pl. gumikarikákkal rögzíted a flakon száját a szatyorhoz.
"Ínyencek" rakhatnak a beöntövízbe pár csepp teafaolajat, grapefruitmagolajat vagy glaubersót is.
Mindenképpen érdemes még síkosító anyagot is beszerezni (pl. vazelin), és aki még nem elég gyakorlott annak ajánlatos két részletben elvégeznie; néhány deci bevitele fellazítja a végbél tartalmát, ennek ürítése után már csikarás nélkül lehet bevinni akár másfél litert is.
Előzmény: Bridzsi28 (4681)
bagolyka2 Creative Commons License 2003.09.16 0 0 4682
Szia Bridzsi28!

A puffadásos tünetek mindenkinél máskor múlnak el. Valakinek már az elején, valakinek csak sokára. Nekem az használt a legjobban, amikor rászántam magam a béltisztításra illetve elkezdtem hasznos bélbaktériumokat szedni. Emellett az élőflórás joghurtok is nagy szolgálatot tesznek. A bélflóra helyreállítása, sajnos nagyon hosszú idő, türelmesnek kell lenni. Nekem, ha már nagyon fáj a hasam, akkor a gyógytea szokott segíteni.
A keserűsó jó ötlet, de azt egy héten egynél több alkalomnál valóban nem lehet használni, mert hozzászokik a bélrendszer.
Ezzel szemben a Colon Cleanse naponta használható a hozzászokás veszélye nélkül. Végül is ha nincs székrekedésed, elég csak a heti egyszeri keserűsó.

Előzmény: Bridzsi28 (4681)
Bridzsi28 Creative Commons License 2003.09.16 0 0 4681
Nonamekata!

köszi a jótanácsot, szombaton meg is csináltam az első béltisztítást. Nem colon cleanse-t vettem, mert 7500 Ft-ba került volna, hanem keserűsót, amit már valaki régebben ajánlott, és hát az is használt (csak 145 Ft volt). Mostantól minden héten egyszer meg fogom csinálni.

Meg tudjátok mondani, hogy a haspuffadásos tünet kb mikortól múlik el? Eléggé el vagyok keseredve, mert betartom a diétát, még húst sem eszem, de a puffadás csak egyre erősebb. Így meg eléggé nehéz kitartóan diétázni, hogy a tünet megvan, kvázi nincs mi erőt adjon a folytatáshoz. Tudom, tudom kitartás kell hozzá, csak egy kis bíztatást szeretnék hallani/olvasni, hogy mással ez hogy volt. :-)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!