....a hemi a zenei kifejezesekben fel, mint feltonus, hemitonio, az egesz fele, hemiolion, stb. Amikor idozavarrol irok, akkor olyba gondolom, bar ez is santit, mint mikor az ujgorog delet mond, (mesimeri) de ez alatt, a kettotol otig tarto delutani szunyokalast erti. Itt most az a kerdes, hogy mennyi az okori keresztenysegnel a bibliai felora? :) Az idot az okoriak maskent erzekeltek, mint mi. Az ido mint olyan szamunkra ujkori talalmany, es korantsem termeszetes, Galileo Galilei vezette be, kiserleteihez. Igazabol ezert kellett volna megegetni, de mivel az egyhazi zeneszek csendben elokeszitettek a nepet, a tobbszolamusagggal, egy uj fajta ido felfogasba, Galilei forradalmi ujitasa, mely egyesek szerint az ipari forradalom elokeszitese, eszrevetlen maradt. Az okortiak az idot ''leleptek'', vagy a csillagok , a nap, korantsem egyenletes valtozasahoz igazodtak.
Megkerdjuk az egyhazi szovekek olvasasaban jartasakat, hogy segitsenek a kerdeses mondat ertelmezeseben. Az okort illetoen en is ''idozavarban'' vagyok, bar a forditas pontosnak latszik, nem csodalkoznek, ha a szakmabeliek meglepetessel szolgalnak. Az okori zene kutatasa soran talaltam olyan tanulmanyokat, melyek arrol szolnak, hogy mas mertekrendszereik mellett, az idot is maskent eltek meg az okoriak. Igy a tukorforditasok, legalabbis zenei kornyezetben, gyakran felrevezetoek lehetnek.
Nyar leven, lehet hogy kicst kesik a valasz, ezert megerteset kerjuk.
Buszken vallom , hogy en is folyekonyan olvasok, es szegyenkezve, hogy atalbotaban ertek. :) Jo volna osszehozni a regi tarsasagot, nemreg irt Cida, Hogy Pesten tanit gorogot. Orulok azert hogy beneztel a gorogozobe.
Ráadásul vége volt a nyári szünetnek, s minthogy nem irodalom ból[//b], hanem irodalomnak élő ember volt, kissé elveszíthette az önkontrollt, ha a tanévkezdésre gondolt. Nem?
''Péterfy Jenő (Buda, 1850. júl. 8. – Károlyváros, 1899. nov. 5.): esszéíró és kritikus. A pesti egy.-en nyert tanári oklevelet. 1872-től haláláig reálisk. tanár. 1874 közepétől 1876 elejéig zenekritikákat írt a Pester Lloydba. 1878-tól a függetlenségi szellemű Egyetértés kritikusa. 1881-től a Budapesti Szemlében jelentek meg irodalmi, esztétikai, történelmi esszéi, kritikái, pl. Eötvösről, Jókairól, Keményről, Aranyról, Bajzáról, Dantéról. Gyulai Pái köréhez kapcsolódott, de bizonyos értelemben túlhaladta őket, élénk, szellemes prózájával pedig eltért Gyulai á társai merevségétől. 1887-ben a Kisfaludy Társ. tagja, 1888-ban egy.-i magántanár, de csak félévig adott elő az egy.-en. 1896-tól tanított az Eötvös-kollégiumban is. Élete utolsó éveiben fő művének szánt görög irodalomtörténetén dolgozott, amelyből jelentős részek készültek el, de öngyilkossága miatt (a fiumei gyorsvonaton főbe lőtte magát) félbemaradt. Zenével is foglalkozott. A m. elméleti és kritikai próza egyik legkiválóbb művésze. Esszéit iróniával, humorral vegyes élénkség, képekben gazdag látomásos stílus, tömör nyelvi forma jellemzi. Ennek ellenére életműve, irodalmi szerepe nem bontakozhatott ki nagy tehetségének megfelelő arányokban. – F. m. Péterfy Jenő Összegyűjtött munkái (I – III., Angyal Dávid bev. tanulmányával és P. műveinek bibliográfiájával, Bp., 1901 – 03); Essais critiques (Paris, 1914); Péterfy Jenő zenekritikái (Bp., 1931); Péterfy Jenő dramaturgiai dolgozatai (1 – 4. sorozat, BP., 1931 – 32); Péterfy Jenő magyar irodalmi bírálatai (Bp., 1938); Péterfy Jenő válogatott művei (bev. és válogatta Németh Géza, Bp., 1962). – Irod. Riedl Frigyes: P. J. (A Kisf. Társ. Évl. XXXV); Keresztúry Dezső: A nemzeti klasszicizmus essay-irodalma (Bp., 1928); Dénes Tibor: P. J. esztétikája (Pécs, 1930); Harsányi Zoltán: P. J. a képzőművészetről (Eger, 1957); Zimándi István: P. J. és baráti köre (Bp., 1960); Szalatnai Rezső: P. J. (Jelenkor, 1966. 2. sz.)''
''Péterfy már harminckilenc éves volt, amikor újra elkezdte tanulni a görög nyelvet, amelyet a közép- iskolában senki se tanul meg a kívánt eredménnyel és amelyet azóta egészen elfelejtett. Ez volt az egyik leg- nagyobb erőpróba, amelyet valaha magára kényszerített. A dolog nehezen ment, de egy esztendő miiltán már egyre folyékonyabban olvashatta Homerost. Öröm volt neki, hogy ennyire ki tudott tartani és mindinkább belemélyedt a görög műveltség emlékeinek megisme- ré.sébe. Ezeknek a tanulmányoknok első irodalmi ered- ménye az volt, hogy 1893-ban a Filozófiai írók Tárában kiadta Platón válogatott mimkáit. E könyv legille- tékesebb bírálója, Fináczy Eniö, a fordítást és az ehhez írt bevezetést olyan értékesnek találta, hog^^ felszólította Péterfy t, írná meg a görög irodalom történetét, mert erre ő a leghivatottabb. Ez nagyon megörvendeztette Péterfy t, aki azonkívül, hogy a Kisfaludy -Társaság 1887-ben tagjai sorába választotta, eddig nem sok elismerésben részesült. De akkortájt még nem gondolt arra, hogy a felszóh'tásnak meg kellene felelni. Nem sokkal utóbb, 1895 február elején, édesanyja, aki már vagy egy év óta súlyosan beteg volt, meghalt, és ez
amiyira leverte, hog>' munkabírá.sa ismét nagyon meg- csökkent. Csak három évvel később, Heinrich fíusztáv felhívására, vállalta, hog>- meg fogja írni a tőle várt nagj- munkát. Úgy érezte, hogy végre könyvvel is elő kell állnia. Nagy izgalommal látott hozzá görög irodalom- történetének megírásához ; sokat várt tőle és kitartóan dolgozott rajta ; azok a fejezetek, amelyekkel elkészült, ki is elégítették. De 1899 júniusában egj-szerre minden kedvét elvesztette. A nagy mű töredék maradt. Kz a görög irodalomtörténeti arcképg^-üjtemény íg>' is nagy nyeresége a magyar irodalomnak, de az irodalomnak ez a nyeresége Péterfynek csak az izgalmas munkát, a lázas erőfeszítést, a szenvedéstől és a sok fáradozástól elgyötört szervezet megrázkódtatását és végül a kétségbe- esést jelentette. 1899 november 5-ikén felült a Fiúméból Budapest felé induló gyorsvonatra és déltájt, Károly- város közelében, főbelötte magát. ''
Üdvözlök mindenkit. A kolozsvári bölcsészkar mesteris magyar szakos hallgatója vagyok. Azért írok ide, mert segítséget szeretnék kérni. Egy 18. századi prédikációt próbálok betűhűen átírni a kéziratból, és van benne néhány görög sor. Ezeket kiolvasni sem igazán tudom, ezért arra gondoltam, ha valamelyikőtök segítene, átküldeném a fényképrészletet, hátha valaki eligazít. Csak 3-4 kézzel írt sorról van szó. Valaki?
Dr. Gelenczey-Miháltz Alirán egyetemi docens. Elméleti Tanszék. E-mail: gelenczey.aliran@mtf.hu. Telefon: +36 70 323 7344 ... - Magyar Táncművészeti Főiskola
''Priscianus Caesariensis „doctissimus artis grammaticae"-nek nevezte, s említette egy „De accentibus" című munkáját, amely nem maradt fenn. „De die natali" című, fennmaradt munkáját 238-ban írta a gazdag és előkelő Quintus Caerrelliusnak névnapi ajándékul. Ebben az asztrológia hatását, az emberi életnek a csillagoktól való függését tárgyalta. A műben ezen kívül történelmi feljegyzések is vannak, jórészt Suetonius munkáira támaszkodva.''
Magyar fordítása és kommentárja: Forisek Péter (ford.:) Censorinus - A születésnap
''A munka előzményéül szolgáló disszertáció és a könyv szakmai bírálója Németh György volt. Censorinus összefoglalja az antik számelmélet minden olyan vonatkozását, amely a teherbe esésére, a terhesség hosszára, a szülésre/születésre, az emberi életkorok szakaszaira vonatkozik. Utal elődeire (Hippokratéstól kezdve), így fontosiránymutató...''
(Az arisztotelészi Poétika thaumaszton-fogalmának antropológiai vonatkozásai)
''Arisztotelész szerint a legcsodálatosabb a bölcsesség (szophia), az első filozófia (próté philoszophia), az okok ismerete (tasz aitiasz gnórizein).''
''A kutatott bölcsesség egyfajta szupertudomány, a leginkább tudományos tudomány, a tudományok tudománya. Hiszen az önmagáért való tudás (eidenai) és tudományos ismeret (episztémé) kiváltképpen a kiváltképpen tudható tudományához tartozik (malsith' hüparkhei té tu maiszta episztétu). Ez egyben kiváltképpeni tárgya a tudománynak, ugyanis aki a tudományt a tudomány végett választja (to episztaszthai di' ahuto hairumenosz), az kiváltképpen a kiváltképpeni tudományt fogja választani (tén maliszta episztémén maliszta hairészetai), ez pedig a kiváltképpen tudhatónak a tudománya (toiauté d' esztin hé tu maliszta episztétu); effélék pedig az első dolgok és az okok (maliszta episztéta ta próta kai ta aitia) (ugyanis ezek által és ezekből ismerünk meg más dolgokat, nem pedig mások révén ezeket); így hát ez egyben a leginkább vezetésre, irányító szerepre méltó tudomány, melynek a többi tudományt is vezetnie kell (arkhikótaté de tón episztémón). 45 '' 45. 982a 30-b 4.
''...a keresett név (a bölcsesség); e tudománynak ugyanis az első princípiumok és okok (tón prótón arkhón kai aitión) vizsgálatának (thórétikén) kell lennie. Márpedig a jó és a cél-ok (a "mi végett", to hú heneka) egyike az okoknak. 47'' 47. 982b 4-10.
''Ám a tudásunknak egyetlen haszna azért van, és ez, igenis, haszon: maga a tudás. E csodálatos automatika, e haszontalan haszon haszna az, hogy átállít minket, hogy tudásra szert tévén, mások leszünk, mint amik korábban voltunk: nem-tudókból tudókká válunk. És ez kikerülhetetlen feladatunk, ami mégiscsak megszabja tevékenységünket; pontosabban, ez a csodálkozás feladata. "Mindenesetre e tudomány megszerzésének [vagyontárgyként, szerzeményként való birtoklásának: tén ktészin autész] valamiképpen az ellenkező állapotba [eisz tunantion] kell vinnie [kataszténai] minket, mint amiben a kutatás kezdetén voltunk. Hiszen mindenki, amint azt már mondottuk, a csodálkozással [apo tu thaumazein] kezdi: hogy valami úgy van, ahogy van [hogy valami tényleg úgy van(-e): ei hutósz ekhei]. Amiképpen a csodálatos dolgok közül az önmozgó bábukkal is ez a helyzet, vagy a napfordulók, vagy az átló [és az oldal] összemérhetetlensége esetén. (Csodálatosnak [thaumaszton]tetszik ugyanis mindenkinek /aki még nem látta be ennek okát/ [/toisz/ mépó tetheórékoszi tén aitian], hogy valamit még a legkisebb mértékegységgel sem lehet megmérni.) Ellenkezőleg és jobban kell végződnie pedig a dolognak, miként a mondás tartja - és ahogyan az említettekkel történik is, miután tanultak [hotan mathószin]. Hiszen semmin sem csodálkozna [thaumaszeien] úgy a geometriában jártas ember, mint hogyha az átló [az oldallal] összemérhető volna." 51. 983a 11-21.
''Az emberek a csodálkozással kezdenek, az csak a kezdet, hogy csodálkoznak: nem hisznek a szemüknek. Ám miután megtanulták, amit kell, már legkevésbé sem csodálkoznak, nincs min csodálkozniuk. Ellenkezőleg, ha, tegyük fel, valami, ami nem lehet másként, mint ahogyan van, amit demonstratíve beláttunk, ami változhatatlan és igaz ismeretünk, ha valami efféle dolog egyszer, véletlenül, nem úgy volna, mint eddig, mint ahogyan van, nos, éppen ez volna most már csodálatos. Lehetetlen feltétel. Bizonyos dolgokat illetően nem válhatunk újra nem-tudókká. Ha helyesen megválasztott alapelvekből kiindulva helyesen jártunk el, akkor már mindig is tudni fogunk. Tudni fogjuk ugyanis az okot. A Mechanika úgy fogalmaz, hogy a természet szerint (spontán módon, kata phüszin) végbemenő dolgok közül (szümbainontón) azok a csodálatosak (thaumazetai), melyeknek nem ismerjük az okát (agnoeitai to aition). A nem természet szerint (para phüszin) keletkezők közül pedig azok, amelyek valamely mesterség révén jönnek létre (ginetai), az emberek hasznára. A természet ugyanis a dolgok többségében éppen nem a mi hasznunkra cselekszik. 52'' 52. 847a 10-14. Aristotelis opera. Vol. 2. Ed. I. Bekker, Berlin, 1831, repr. 1960.
'' "A költői tevékenységet [poiétikén] egészében [holósz], nyilvánvalóan, két ok teremtette meg, éspedig két természeti ok [aitiai düo tinesz kai haútai phüszikai]. Az emberekkel ugyanis gyermekségüktől fogva [ek paidón] velük született [szümphüton] az utánzás [mimeiszthai] (éppen abban különböznek a többi élőlénytől, hogy igen utánzó természetűek [mimétikótaton], és első ismereteiket is utánzás révén szerzik [tasz mathésziesz poieitai dia mimészeósz tasz prótasz]) és az, hogy mindnyájan örömüket lelik az utánozmányokban [to khairein toisz mimémaszi]. Jele ennek az, ami a gyakorlatban történik. Dolgoknak, melyeket a maguk valóságában viszolyogva látunk, a lehető legpontosabban kidolgozott képmását [eikonasz] örömest szemléljük [khairomen theorúntesz], mint például a legocsmányabb állatok és hullák alakjait. Ennek is az az oka, hogy a tanulás nemcsak a bölcselők számára gyönyörűséges [manthanein u monon toisz philoszophoisz hédiszton], hanem másoknak is szintazonképpen, de az utóbbiak csak kevéssé veszik ki belőle a részüket. Azért örülnek ugyanis, mikor látják a képmásokat, mert miközben szemlélik azokat, az történik, hogy tanulnak [manthanein], tudniillik következtetnek [szüllogizeszthai], hogy mi micsoda, hogy például ez ez meg ez [hútosz ekeinosz]. Ha ugyanis valaki történetesen nem látott előzőleg olyat, a gyönyörűséget [hédonén] a képmás nem utánzat voltában [ukh hé miméma] okozza, hanem kidolgozása, színe vagy más efféle ok folytán. Természettől fogva [kata phüszin] meglévén tehát bennünk az utánzó hajlam [ontosz hémín tú mimeiszthai], valamint a dallam- és ritmusérzék [tész harmoniasz kai tú rhüthmú] (mert az világos, hogy a versek csak elemei a ritmusoknak), kezdetben a természettől fogva erre leginkább rátermettek apránként előrehaladva, a rögtönzésekből megteremtették a költészetet." 55 55. 48b 4-24
''Arisztotelész az emberi viselkedésre vonatkozó tanulásnak ezt a mindig megújuló vonzerejét sokra becsülte, de nem a legtöbbre. Számára az első okok megismerése minden más ismeretnél többet jelentett. Ezért értékelheti le a valódi tudományos ismerethez képest a művészet által kínált ismereteket egy olyan szöveghelyen, amely nemcsak ebből a szempontból lényeges, de azért is, mert az esztétikai tapasztalat értelmezésének új (bár talán már az előző két helyen is érintett) oldalát pillanthatjuk meg benne. A műalkotások szemlélője nemcsak azonosul a szemléltekkel, hanem egyfajta ("esztétikai") distanciával viszonyul hozzájuk. Nemcsak az ábrázoltat látja mint azonosítandót, de az ábrázolás technikáját, kidolgozását is, mint örömmel szemlélendőt. "Mert a mesteremberként alkotó természet [démiurgészasza phüszisz] még az érzékelés szempontjából kellemetlen dolgok esetében is mérhetetlen örömöt [hédonasz] szerez a szemlélet számára [vagy szemlélésük révén, kata tén theórian] mindazoknak, akik képesek az okokat megismerni [toisz dünamenoisz tasz aitiasz gnórizein] és akik természetüknél fogva filozófusok [phüszei philoszophoisz]. És ellenkezne is a józan ésszel, és furcsa is volna, ha míg a róluk készített képmásokat [eikonasz] örömmel szemléljük [theórúntesz khairomen], merthogy [hoti] az őket megalkotó művészetet [démiurgészaszan tekhnén] is velük együtt szemléljük [szünbtheórúmen], mint például a festő vagy a szobrász művészetét, addig maguknak a természet szerint keletkezett dolgoknak a látványát [theórian] nem kedvelnénk még inkább [mé mallon agapómen], amikor pedig az okokat is képesek vagyunk meglátni [dünamenoi ge tasz aitiasz kathorán]. Hiszen minden természetes dologban [En pászi gar toiszj phüszikosisz] van valami csodálatos [thaumaszton]." 62. Az állatok testrészei 645a 7-15. (RB 27.) Aristote: Les parties des animaux. Ed. P. Louis, Paris, 1956.
