Gondolkoztam, és alighanem André volt az az Andrej:-)
Kerestem az imdb-n a Characters-nél André-t is meg Andrew-t is (mert lehet, hogy rosszul ejtették ki), de nem találtam még csak hasonló tv sorozatot sem. Az angol cím valószínűleg más volt.
A hetedik út titkát szerettem (nem holland sorozat volt?), akkor még voltak normális műsorok a gyerekeknek a nyári szünetben. A 80-as évek beli tv-nézés alapozta meg a műveltségemet, komolyan mondom.
Emlékszek az Örvényre, sokat emlegettük azóta is, bár csak a babák emléke maradt meg, meg a sziget, meg hogy Skandináviában vannak egy szigeten, tényleg nagyon para volt, csíptük gyerkőcként. Asszem én is, hogy 6 részes volt. 1988 körül?
A messziről jött ember - Az "Andrej szelleme kilépett a fa mögül" szókapcsolat a film emlékével együtt abszolút megvan és össze is szedtétek, amire emlékszek belőle. Angol sorozat volt, vagy legalábbis Angliában játszódott a 20. sz. első felében.
Az Aphrodité-örökség - bennem ez a cím maradt meg. Volt benne egy pasi, aki a görög szigetre utazott, őt segítette három ember (2 férfi - 1 nő?), talán az örökség megszerzésében? Ezek hárman valahogy görög isteneknek feleltek meg, vagy ez volt az álnevük. Humoros krimi volt.
A Labirintus címe szerintem Időlabirintus volt és az időben utaztak, hogy megszerezzék a Nídust (vmi drágakő?), mert a nőci mindig elszökött előlük. A labirintus egy barlangban volt, ahova három gyerek betévedt egy kirándulás során. Erre emlékszek legjobban.
A látogatók című állati jó cseh sci-fi sorozatra emlékeztek? A nyolcvanas években volt és hosszú idő után a kilencvenesekben megint leadták egyszer. Királyság volt.
Én is remélem, hogy ismételni fogják, mert nekem anno a szüleim nem engedték nézni, kicsi voltam. A suliban pár osztálytársam nézhette, másnap mindig elmesélték.
Nem gyorskvíz volt, rendes kvíz, jog témában. Kb. 30-35 kérdést írtam, egyre se reagáltak, de nem reagáltak az általános kérdéseimre sem. Ez kb. 1,5 éve volt amúgy... Pl. Milyen állat a petymeg? A) Ragadozó B) Rágcsáló C) Madár D) Hüllő
Ha valaki, te biztos tudod, hogy hogy volt... Amúgy ha érdekel olvass vissza a topikban, szerintem tök érdekes volt. Mindenféle 80-as évekbeli paráztató sorozat szóbakerült.
Nem baj, persze. És elképesztő, hogy ilyen jól emlékszel rá, 10-11 éves korodból. (Esetleg a messziről jött ember?...) Sz'al gratz és éljen az Örvény-kult. Egyébként sztem 0 esély van rá, hogy még 1x leadják, max videón talán, valahol, külföldön. (pl. BBC) Egyébként unokatesóm a BBC-nél dolgozik Londonban, talán felhívhatnám?... :)
Az Örvény című sorozat, egy hat részes, úgynevezett minisorozat volt.
Főszereplője egy Catherine nevű lány, ha jól emlékszem újságíró volt, akit a munkahelye szabadságra küldött.
Ezzel egyidőben kapott egy levelet arról, hogy egy bizonyos Hjarmal Jordahl norvég nagyiparos végrendeletében jelentős összegett hagyott rá.
Mivel úgyis szabadságra küldték, elutazott Norvégiába, hogy megismerkedjen a Jordahl családdal.
Már a hajón ismeretséget kötött egy orvossal, a család háziorvosával, és előszőr pillantott meg egy 60-as évekbeli öltözetű, furcsán viselkedő fiatal lányt.
Odaérve két lány fogadta, szőke hajú Ingrid, fekete hajú Annamarie, akik mint kiderült, a mostohanővérei voltak, ugyanis a nagyiparos Catherine édesapja volt.
A két nővérnek mind a két szülője meghalt, az apjuk előtt az anyjuk, akit Freia-nak hívtak.
Az a lány pedig, akit Catherine a hajón látott, Annamarie volt, aki mikor furcsán viselkedett, azt hitte magáról, hogy ő a saját anyja, aki egy tűzben lelte halálát.
E rövid összefoglaló nem tartalmazza azokat, amikre mások is emlékeztek: teázó - síró babák, ajtóra felszögezett baba.
Már a filmrészek kezdésekor is babák voltak, tengerbe süllyedő babák.
Én körülbelül 10 - 11 éves lehettem, de annyira megmaradt bennem ez a film, hogy a mai napig tudom az akkori újságban megjelent első rész filmismertetőjét, és szinte az egész filmre emlékszem, sohasem tudtam kiverni a fejemből.
Jó tudni, hogy mások is emlékeznek rá, eddig még sohasem jártam ilyen sikerrel, nagyon jó volna még egyszer megnézni ezt a sorozatot.
Bocsánat, hogy ilyen hosszú voltam, remélem nem baj. Üdvözlettel: Netty.
Basszus erre a csápos jelenetre én is emlékszem, viszont eddig nem tudtam, hogy miben láttam. Már mindenkit megörjítettem azzal, hogy igenis volt egy filmsorozat, amiben az embereket beszippantotta egy szörny, és bőr nélkül lökte ki őket magából. Még arra emlékszem, hogy az emberek ultra gagyi lapos fegyvere nem sebezte a szörnyet.
Az Aphroditéról eszembe jutott, hogy mintha lett volna egy olyan sorozat is, ahol a végén a halhatatlanságért ment a küzdelem, és egy szigeten ért véget (ez így elég zavarosan hangzik, de hátha valakinek beugrik).
én meg a "nemmegmondtam, hogy bontott csirkét hozzál?" meg valami máv jegyelővételes reklámtól (öreglány rohan és lekési a vonatot aztán kárál) féltem még rendesen, de akkor voltam vagy 5 éves amikor ezek mentek :))) Visszagondolva, a kárálás riasztott meg :)
Kiskoromban én is paráztam az ilyen sorozatoktól.
Örvény is jó volt, meg az Alfa Holdbázis tetszett nagyon, amikor valami szörny aminek a plafonról lógtak a csápjai (vagy valami hasonló), benyalta az embereket és lemarta róluk a húst... Öröm volt nézni tizenévesen... :))
De a legjobban még 8-9 évesen a Magyar Posta rohadék varjú emblémájától féltem... Van erról valakinek képe?
nekem valami olyasmi rémlik, hogy a címe Aphrodité Öröksége volt és Cipruson játszódott. meg szerepet kapott benne pár görög mitológiai istenalak is, akik persze mai emberi külsőt öltöttek. a drámai végkifejletben meg valami barlangot elárosztott a víz, a szereplők közül páran meghaltak. de lehet, hogy nem így volt.
a hallmarkon megyeget egy "békebeli" angol krimiket idéző sorozat kisvárosi gyilkosságok (midsomer murders) címen. epizódonként/esetenként közel 100 percben kidolgozva, kb nulla akcióval, és az úgy jó is.
Nektek megy az Örvény-klipek lejátszása??? Én letöltöttem és telepítettem a progit, de semmi. Azaz mégis: teljesen összezavarta a gépem, az előbb újra is kellett indítani....
Amúgy a BBC-krimik szerintem mostani szemmel is nagyon jók; az utóbbi években az MTV-n ment 2 v. három, "vadászni" kell rájuk...
A Hetdik út titka rémlik; az Aphroditésnek a zenéje volt nagyon jó, ha jól emlékszem. Ezekről további infók???
A halál archívumából annyira emlékszem, hogy volt egy helyiség, a padlója kőlapokkal volt burkolva, és ha meg akartak szabadulni valakitől, oda küldték be és megnyílt alatta az egyik lap.
Az útelágazás szerintem is nagyon jó volt, de ha jól emlékszem, az ifjúsági filmnek számított és délelőttönként adták, szóval bizonyára nem az ijesztgetésre specializálódot...
Egyébként tényleg volt olyan, hogy Alfa Űrbázis, vagy már nagyon keverem a dolgokat?