Legyen ez a Fremos szabvány szerint játszott, digitális modulüzem topikja.Ez nem azt jelenti, hogy ez a FREMO hivatalos magyar topikja! Csak kellett egy olyan hely, ahol beszélni tudunk a felmerült kérdésekről, úgy hogy azokat nem zavarjuk a többi topikon, akiket nem érint...
FREMO honlapja:
http://www.fremo.org
Wolfi maradj a PVC vaggonoknál, mert még a végén az én hajam is kihullik...
Addig reszeltük a modellvasúti talpműanyagot(értsd talpfa) amíg betongyám formájú és méretű nem lett. utána lemázoltuk szürkére(ennek a színválasztásáról szóltak a lenti hsz-ek), meg ragasztottunk rá két négyszögalátét imitációt. Használhattam volna megfelelően vastag 2x1m-es sztirollapot is, csak úgy többet kellett volna reszelni, vagy ipari mennyiségű sürgönyláb keletkezik.
Nem látom értelmét (attól még nem jelenti azt, hogy nem is létezett).
Ugyanis a betonlábat pont azért találták ki, mivel a pőrén földbe ásott faoszlop (legyen az akármivel impregnálva) viszonylag rövid életűnek bizonyult, mert elkorhadt (a felszín alatti része természetesen). A beton ezt hivatott meggátolni, hiszen a fa még a felszín felett véget ér, így nincs, ami korhadjon. Viszonylag fiatal találmány (értsd: kb. 60 éves).
Én a képek láttán először azt hittem, hogy Lajosék olyan oszlopokat modelleztek, amik talpfára lettek felrögzítve betonygyám helyett. Lehet olyan nem is volt igazából?
A betongyámra csavarozást azt kifejezetten az általad/-atok modellezett oszlopokra értettem.
Mivel elég sokat mozgok beton (na jó, leginkább betonaljak és peronelemek :) ) közelében, pontosan tudom, hogy milyen változatos (és néha igencsak fura) tud lenni a színe, én találkoztam például agyagbarnával is. Csak az én szememnek az általatok használt már túlontúl sötét. Ettől persze még egy cseppet sem csúnyább vagy rosszabb, csak gondoltam, egy kis kritikával élek.
Az meg, hogy kvázi külön-külön keversz színt nekik, dícséretes! Egyébként nem is kell, hogy szabvány színe legyen a betonnak, de az előregyártott elemeknél azért igenis előfordul, hogy az azonos öntésből származó darabok azonos színűek (ld. betonalj, szinte mindegyik hófehér gyári új állapotában - nyilván mivel azonos a recept, és egy-egy zsaluban 20-30 db alj készül, amit kötés közben/után vágnak szét az előfeszítés miatt).
Üdv mindenkinek, kicsit sűrű lett az iskolában a program, a múlt héten nemigen volt lehetőségem a monitorba bámulni
Vonatguru a győri kiállításra vonatkozó kérdést megválaszolta, ennél többet erről én se akarok írni.
Sünöcskének:
A beton színével kapcsolatos hsz.-t igazából nem értem, ezért írtam a ?-et.
Gondolom az oszlop betongyámra van csavarozva...
Ami a klubban készült az igen, de nem mindenütt volt divat a betongyám kishazánkban sem. pl:
http://www.fortepan.hu/image.php?id=528 ( egy fotó Sándor Antal gyűjteményéből, Vinye-Sándormajor mgh abból az időből amikor még pajzán gondolat se voltunk)
és betonnak ez egy kicsit szerintem sötét
szerintem nem
Először is: A szürke felületek színét meghatározza, milyenek a fényviszonyok a fotózáskor. Ez áll úgy a beton színére, mint az azt imitáló festékre is.(ezen kívül még a monitorod beállításaitól és típusától is de ennyire már tényleg ne másszunk bele)
Vonatgurunak a klubhelységben való fotózáskor be kell érni a plafonon található néhány neoncsővel, meg a fehéregyensúllyal sem bajlódott elhiheted, révén nem a színhelyesség volt a cél, hanem hogy látszódjon, mit miből csinálunk, hátha valaki kedvet kap hozzá.
Ami nem látszik, hogy minden 3-4 oszlop festésénél más alapszínt keverek ki, majd néhány nappal később egy világosabb festékkel szárazecsetelek, így végül a két szín középértéke és az ecsetkezelés textúrája adja a betonhatást. Így elérem azt is, hogy a modulokon nemigen találsz két teljesen egyforma oszlopot, mintahogy a valóságban sem.
Másodszor: hol mondták neked, hogy van szabvány színű beton?:-) (A nyáron Mejzi jóvoltából betonozhattam, épp eleget. Hidd el, volt lehetőségem nézegetni a színét)
A beton színe sok tényezőtől függ: pl: mekkora a cementtartalma, hol bányászták az alapanyagát és milyen eljárással készített cementet tartalmaz, mennyi ideje van kitéve az időjárás viszontagságainak, mekkora a levegő páratartalma.
Gondolj bele, amikor pl leraknak egy betonaljas felépítményt, a friss beton szinte világít, majdnem fehér, Eltelik néhány év(-tized-főleg a MÁVnál és az ÉDÁSZnál) és szürkül-barnul a pórusaiba rakódó kosztól, vagy átmegy olívába a rárakódó mohos bevonat miatt esetleg még sárgul is a felületi málás és a kipergő kavics színének összhatásaként.
Az általad megosztott betongyám színe inkább emlékeztet egy friss házgyári oszlop aljára, amit épp tegnap ásott el a preiser-különítmény, nem egy csühös mellékvonal ötven éve ottfelejtett sürgönyoszlopának alapszínére. Én ezutóbbit szeretem modellezni, ezért fel sem merül, hogy gyári betonszürkét válasszak a gyám alapszínének.
Hátha valakit érdekel: karácsonyi akcióm keretében most a modellfákat fazontól függően 100 Ft/cm körüli áron mérem. Ez a max 15 cm magas fákra vonatkozik, a fölött egy kicsit drágább.
Van-e kedvetek 2013. nyarán, Budapesten egy DIMO találkozóhoz, a 2011-es tataihoz hasonló low cost kivitelben?
Elöljáróban annyit, hogy a helyszíne egy iskola lenne, a vele egybeépült kollégiummal, így a vidékieknek (és lusta pestieknek... :-)) az elszállásolás helyben lenne, elfogadható áron. Pontos időpont még nincsen, az érettségik után és a pótérettségik közti időszak jöhet szóba, tehát ez kb. júliust jelenti számításaim szerint (+/- 1 hét, júniusban és augusztusban esetleg).
De igazán akkor van értelme nekiállni a szervezésnek, ha egyáltalán van komolyabb érdeklődés, mivel az iskolafenntartás állami átszervezése miatt már az illetékes önkormányzattal kell egyezkedni a rendezvényt illetően, amit felülről célszerű kezdeni, ahová viszont komolytalan dologgal nem illik beállítani...
Viszont ha már fentről kezdtük, akkor érdemes megpróbálni támogatást kérni az önkormányzattól is (ebben elég normálisak egyébként), amely csökkenti az egyébként is alacsonyra tervezett költségeket, illetve ezáltal akár lehetővé tenné esetleg külföldiek szélesebb körű meghívását, fogadását is.
Természetesen a találkozó alapvetően zárt lenne, de a segítségekért valószínűleg szükséges lesz megnyitni résnyire a kapukat, de az alapvető cél egy találkozó szervezése, nem pedig kiállításé.
Tehát a szervezést csak elegendő számú (biztos) jelentkező esetén kezdjük meg, ezzel kapcsolatban akár itt, akár e-mail-ben várom visszajelzéseket november folyamán!
Jó napot! Ha nem baj írok én Szegecsszámláló helyett... :) Idén elmarad a kiállítás, mivel voltunk Pesten és a kettő már sok lett volna. Visszatérve a sürgönypóznára a beton nem véletlenül ilyen "sötét"... Majd a klubfőnököm megindokolja, hogy miért... :)
Gondolom az oszlop betongyámra van csavarozva... Magyarul a lába betonból van (ez azért jó, mert nem rohad el a talajszint alatti része - hiába telítették kátránnyal, egy idő után azt is megeszi a folyamatos nyirkosság és az élősködők). És betonnak ez egy kicsit szerintem sötét, inkább ilyesmi kéne, hogy legyen:
A Gigant csak Meizer Úr(?) "pávázása" (gyermeki öröm a kőműves arcon) miatt futott 15kV-os drót alatt, amíg megörökítve lett, a menetrendszerinti forgalomban nem vett részt!
Amúgy semmivel sem elítélendőbb ez a fajta "pávázás", mint mondjuk, amikor egy Szili meg egy TGV áll együtt egy asztalon, a TGV úgy hajlik az ívben, mint egy villamos, de a tulaj ennek ellenére le van ájulva, hogy milyen szép!