Nekem már a teljes lista megvan. :) Mindegyik KIVÁLÓ. Ja, és ma igazi magyar halászlevet főztem lengyel barátaimnak, nagyon ízlett nekik, bár lehet egy kicsit erősnek találták még így is (én nagyon csípősen szeretem, de az ő kedvükért kicsit enyhébbre készítettem).
Igen, ez nagyon drága, de nem hinném, hogy ez a "normál" áruk itt. Itt is vannak nepperek, nem is kevesen. :) Mozgósítom a lengyel veterános ismerőseimet, hátha tudnak segíteni. Az a gond, hogy habár Maluchból még elég sok akad, a legtöbb már 1989 után gyártott példány, igazán régi, "kúpos felnis" nem nagyon látható. Leszek majd börzén is ha minden jól megy, és ha lesz elfogadható áron, szólok. Itt leszek még 4 hónapig, szóval van idő egy olyat találni, ami nem méregdrága. Ha Neked is ráér.
"A belső rész tudtommal megegyezik, de a keret teljesen más. Kicsinél a tőcsavarnál lévő forma fixálja az emblémát a nagynál meg két kicsi prücök. A keret felfekvő íve is más."
Ma láttam két szép Zukot, ezek közül a kék igazi különlegesség, Magyarországon talán nem is létezik ilyen (mármint gyári kivitelben):
És ami nagyon-nagyon meglepett, az utolsó igazi lengyel taxik egyike, gyönyörű állapotban, utast is szállított éppen:
Ha már Polski, meg kell említeni, hogy az ottani "Retroautók" lengyel eredetije, a "Kultowe Auta PRL-u" ismét egy különszámmal jelentkezett, méghozzá egy Polski 125 mentővel. Megvettem és a Wawel előtt (hol máshol?) :) le is fotózgattam:
Ugyanitt bukkantam rá még egy érdekességre, közös történelmünk és összetartozásunk újabb megnyilvánulására, egy Báthory Istvánról elnevezett hajóra:
A repülőmúzeum hivatalos neve Muzeum Lotnictwa Polskiego. Szintén meglátogattuk Testvéremmel, s döbbenten tapasztaltuk, hogy fél nap sem elég rá, vagy éppen csak hogy. Készült rengeteg kép, de tesóm hazavitte őket a gépen. Majd feltöltök párat ha kéznél lesznek.
Ezek közül egyedül a Kopiec Piłsudskiego nem volt meg. :) A Kopiec Wandy viszont nem nagy látványosság sajna, egy forgalmas út és villemosvonal és Nowa Huta bődületes nagy gyártelepe mellett fekszik. De azért megmásztuk tesómmal. :D
Okés! A Polski 125 elején és első sárvédőin is ilyen volt (méretre)? Ha igen, akkor egyszerűbb lesz beszerezni. Ha nem, akkor sem gond, elég sok veteránost ismerek itt és börzéken is meg fogok fordulni. De az allegro-n is láttam már ilyesmit. Szívesen segítek.
Ja és néhány autó-szerűség, mindegyik a Melex nevű gyártótól:
És egy érdekesség, ami nem autókról szól, de annál kedvesebb a magyar léleknek. :) Egy lengyel-magyar üzletre leltem. :) Sajnos nem volt nyitva, de elvileg magyar specialitásokat, köztük mangalicahúst is árustanak. A Stary Kleparz nevű piacon sétálgatva lettem figyelmes egy nagy magyar zászlóra és úgy találtam rá:
És van egy magyar étterem is, méghozzá az Ulica Grodzkán. :) De erről majd legközelebb. :)
A Közlekedési Múzeumot nem hagyom ki. Eredetileg a testvéremmel akartuk megnézni, de sajna pont hétfőn mentünk, amikor zárva volt. Megígértem neki, hogy együtt fogjuk megnézni, így majd ha legközelebb itt lesz, akkor megyünk. De nem maradhat ki. :)