Igen, csak onnan egy kicsit messzebb van az Atlanti -óceán hűtő hatása, ami elég sokat tesz, hisz malagánál pl a földközi tenger még a legmelegebb időben sem nagyon megy feljebb 24 foknál:)
Június közepén nem lehet több, ez nem egy bányató ami 1 hét alatt felmelegszik. Ellenben még október végéig tart a szezon. Csak nem júniusban kezdődik, ahogy sokan gondolják, hanem júliusban.
Köszönöm szépen ha majd megosztod az élményeidet. Meglátjuk hogy fog alakulni, de gondolatban már lemondtam. Számolom helyetted is a napokat. Kedden indul a járat. Fogom figyelni a bud.hun. Szép napot.
Mi csak szeptember 10-én tervezünk Tunéziába menni de Djerba nálunk is szóba jött. Egyszer már voltunk 6 éve és nagyon jó volt, bármikor vissza mennénk.
Egy kicsit másabb Djerba mint a szárazföldi rész szerintem több a hagyományőrző öltözék de nagyon kedvesek az emberek. A piacon nem nem erőszakosak nyugodtan lehet sétálni és nézelődni.
Szerintem nem fogjátok megbánni.
Tavaly volt édesanyám először velünk kint akkor Monastirba voltunk és az idén is úgy tűnik csatlakozni szeretne .
Ő már 70 elmúlt jócskán de szerelem volt első látásra az ország.
Várom várjuk majd a beszámolót.
Jó utat nektek és kívánom hogy hasonló kellemes élményekkel gazdagodva gyertek haza mint anyukám !!!
Köszönöm, ez is jól jön :) az El Mouradi Sunclub hotelre esett a választásunk. Láttunk róla jó és rossz véleményeket is, de az út után majd megosztom a személyes tapasztalatainkat is. Ez lesz az első Európán kívüli utunk, szóval izgatottak vagyunk :)
Mi június 25-én utazunk Djerbára. Az árakról szeretnék elsősorban érdeklődni. Programnak az egy napos Szahara túrát és egy jetskit terveztünk mindenképpen, a többi majd adja magát :) Valaki tudja esetleg milyen árban van körülbelül a jetski?
Illetve az egynapos túrán belüli tevegelés nagyjából mennyibe kerül? Ruházatban mire kell figyelni?
Ez nem jó hír nagyon sajnálom hogy betegség miatt elmarad az idei tunéziai utatok. Gondolom későbbi időpontot (szept. vége, okt. eleje) már az időjárás miatt nem vállaltatok bár nem egy fórumtársunk igy Margóék is rendszeresen ezt az időt választják és azért még vígan fürödtek a tengerben. Sajnálom hogy a műtétet nem lehetett előbbre hozni bíztos megpróbáltatok mindent. Ma még nem üzemelt be a Taurus keddi járata valszeg a jövő héten indul be pedig ragyogó idő van arrafelé ennek isszuk a levét itthon a hét végére már 35 fokot jósolnak.Megígérem hogyha mód van rá már onnan de ha nem akkor a hazajövetel után beszámolok mindenről. Jobbulást neked fel a fejjel jövőre is lesz nyár ősszel már lehet tervezgetni.
Jövő héten elindul már a keddi járat is. Sajnos én a szeptemberről lemaradok. Számoltunk jobbra, balra, de úgy jövünk jól ki, ha most mondjuk vissza. Ezt a férjem tulajdonképpen írásban már meg is tette. Műtét után be lesz gipszelve a kezem és gyógytornára is kell majd járnom, tehát a terveink szétfoszlottak. A doki szeptemberi műtétet ajánlotta fel és ezért kell júliusban menni az altató orvoshoz. A papírokat ide is adta előre hozzá és mondta, hogy utána rögtön keressem őt fel. Tehát ez azt jelenti, hogy csak ráfizetés lenne az utolsó percig való hiába való várakozás. Így megússzuk -16 ezerből. Azt kérném nagyon tőled, hogy olvasom ugyan a fórumot, de te légyszíves, ha megjöttél írjál majd egy részletes élménybeszámolót. Borzasztóan sajnálom a lemaradásom és vérzik is a szívem, hisz számoltam a napokat az indulásig annyira vártam. Tudtam, hogy ez van a kezemmel, de hirtelen súlyos lett. Van olyan nap, hogy semmit nem tudok megfogni. Szép napot neked. Üdv. Évi
Sajnálattal olvasom hogy az őszi út kétségessé vált de bízom benne hogy még addigra minden megoldódik és egymást válthatjuk a szállodában. Bízony ez jól ki lett találva az irodák részéről hogy már két hónappal elöbb is levonnának bizonyos százalékot útlemondásnál.(Megjegyzem hogy a karosi szállodáinknál mindössze ez három nap amennyivel elöbb díjtalanul vissza lehet mondani az utat). Nehéz döntés de talán a családi tanács és egy konzultáció a dokikkal közelebb visz a nyaraláshoz, jobbulást és fel a fejjel drukkolok hogy erőben egészségben összejöjjön nektek Tunézia.
Azon viszont el kell gondolkodnunk, hogy a 61. napot ne érjem el a lemondáshoz. Így is úgy is veszíteni fogok. Mindenképpen elszomorít a dolog. Fontos az egészség, de az utazás is jó lenne.
Láttam én is, hogy beindult a nyaralási időszak és pénteken két gép ment. El vagyok keseredve, mert nem tudom, hogy mi lesz velünk, mert eü. probléma merült fel, ill hirtelen súlyosbodott. Július elején kell mennem az altatóorvoshoz. Minden ezen és a műtétre való időpont kitűzésén fog múlni. Addig is olvasom a fórumot és reménykedem. Üdv. Évi
Pénteken már két gép indult a délutáni lesz valszeg a Taurus éjjeli gépe a jövő héttől. Jún. közepén indul a mi gépünk igy nyáron előzetesen négy gép repül.Ha éppen ráérek itt követem az aktuális gépet:
Teljesen jó a helyzet, nagyon vigyázn.ak a nyaralókra. Mi az elmúlt évben Soussében voltuk, a Rhiads Palms-ban. A szálloda előtt is őrök ülnek, a parton is vannak. Egyik este gyalog mentünk be Sousse-ba, sokan járkáltak helyiek, de jó a közbiztonság. Lehet menni nyugodtan.
Nyaralást keresünk két felnőtt, két gyerekkel. Tunéziában mit gondoltok milyen a helyezet? Férjem tartózkodik tőle.....vidzont a monastir Skanes hotelbe kaptunk egy kedvező ajánlatot. Valaki a hotelről tud infót? Köszönöm
Szia Dóra! Velűk nem utaztam de összehasonlítva a magyarokkal mennyivel olcsóbban utaztatnak? Még egy szempont honnan indulnak mert valszeg nem Ferihegyről. Már van valami elképzelésed szálloda ügyében?