Legyen ez a Fremos szabvány szerint játszott, digitális modulüzem topikja.Ez nem azt jelenti, hogy ez a FREMO hivatalos magyar topikja! Csak kellett egy olyan hely, ahol beszélni tudunk a felmerült kérdésekről, úgy hogy azokat nem zavarjuk a többi topikon, akiket nem érint...
FREMO honlapja:
http://www.fremo.org
Kicsit visszakanyarodnék a korszak, illetve a pályaszám témához:
Javítsatok ki, ha tévedek, de nem gondolom, hogy komoly probléma lenne a - talán egyszer meg is valósuló - kétféle korszakcsoportos járművek külön közlekedtetése a gyakorlatban. Az egyik korszak szerelvényei az időhatárhoz közeledve, menetrend szerint bevonulnak a tárolókra, miközben a másik korszak szerelvényei előjönnek, ami tulajdonképpen egy folyamatos helycsere, így - ha vannak - a látogatók sem unatkoznak addig és a tárolók sem dugulnak be.
Érdekes felvetés, hogy valamennyi régi kocsi kapjon új pályaszámot is, azaz Ep. IV-V.-ös nosztalgia járművé váljanak ezáltal. Én a magam részéről nem szívesen nyúlnék hozzá a kocsikhoz ilyen formában, hiszen akkor már nem Ep. I-III-as a jármű... Viszont talán az Ep. IV-V.-ben közlekedtetni tervezett kocsiknál célszerű lenne, és akkor végképp nem lenne korszak hibás szerelvény, se különböző pályaszám.
A kocsi nyilvántartási rendszerrel kapcsolatban azon gondolkoztam, hogy az Ep. I-III.-as kocsiknál a cégnevet is célszerű lenne tárolni (listából választhatóan), hiszen ott a cégnév + pályaszám azonosította a kocsit egyértelműen, mivel a psz-ban nem volt benne ez az infó. Minden bizonnyal a gyakorlatban nem lesz jelentős a korai korszak járműveinél a pályaszámok ütközésének gyakorisága, de egyértelműen nagyobb az esélye, mint az új pályaszámoknál, ahol csak a vasúttársaság kód változása miatt lehetséges ez (44-es egykoron BHÉV, 50-es egykoron DR, most úgy tudom mindkettő Bosznia-Hercegovinához tartozik).
Persze tény, hogy ez a kérdés kevésbé lényeges jelenleg, mert - talán csak még - nincsen jelentős mennyiségű a korai korszakok járműveiből, nincs is külön közlekedési időszak ezeknek, illetve ugye Ep. IV-V.-re van kihegyezve az egész dolog jelenleg (amivel semmi bajom egyébként, hiszen a '90-es években lefektetett H0 modulszabványban is ez van, amely gondolom összefüggött az akkor rendelkezésre álló bolti kínálattal is, hiszen így tudott ez az egész elindulni anno).
Véleményem szerint a kocsikon lévő cégjelzés éppoly jól azonosítható, mint a pályaszám, ezért legalábbis Ep. I-III. esetén nem kéne átszámozásra "kényszeríteni" a tulajdonost, hiszen nem mindenki számozza át szívesen vagy tudná egyáltalán átszámozni (nem arról beszélek, amikor az n-edik ugyanolyan gyári vagont akarná valaki regelni, hanem arról, amikor csak a psz ütközik, de különböző kocsikról van szó). Szóval szerintem a jövőben majd érdemes lenne az ilyen irányú lépést megfontolni, legalább a korai korszakcsoport esetén!
A #96-os hsz-ben említett cégkód/országkód változások pl. a GySEV-et fogják érinteni, azaz az eddigi 43-as helyett 55-öt fognak használni? Mert ez esetben a fentebb említett országkód miatti ütközések is gyakoribbak lehetnek, különösen a GySEV járművek esetén, ha valami nekünk jelentősebb vasút kapja meg a kódot esetleg. Mi lehetne erre a megoldás, hogy ne ütközzenek a IV-V. és VI.-os (?) korszak járművei, és mindegyiket egyszerre lehessen is használni? A fenti cégnév tárolás talán jó lenne, nem?
Talpfaszámláló:Sztem kiállítóként 1 fő, függetlenül, attól, hogy állomás v. nyíltvonal.
Ez sokaknak kevésnek tűnik, még dolgozom rajta hogy legalább 2fő/állomás lehessen, mert kevésbé sérülékeny a modellüzem.
Derif: 7 óra alatt két teljes modellnap?.. elég húzósan hangzik...
A játékban résztvevők fél 10-kor kezdenének, a néző jöhet be 10-től, 17h után pedig még úgy is vonatozunk egy keveset, tehát kicsit több mint fél óra, csak minden résztvevőről tudjam mikor jön és mikor megy el, mert úgy osztjuk be őket vonatra.
legrosszabb esetben tényleg másnap folytatjuk.
Szassza:Költségcsökkentés ürügyén jöhet látogató vagy néző ?
Ha akarnám, se zárhatnám ki a nézőt, mert aki a csarnokot a rendelkezésünkre bocsájtja nyilvános rendezvényt szeretne, de az én célom is a FREMO rendszerű üzem népszerűsítése-ehez pedig nyilvánosság kell.
Meggyőződésem, hogy az analóg vezérlésű modulrendszerek felett eljárt az idő. Az analóg üzem vitathatatlan előnye, hogy kevés ember is elég a kiállítás lebonyolításához, így kevesebb szervezéssel éred el ugyanazt a látványt, és ha van nyereség, kevesebb fej közt oszlik meg a pénz.
Én más szempontokat igyekszem figyelembe venni. Azt szeretném ha nem csak a néző érezné jól magát, hanem a vasútmodellező is gazdagabb lenne egy játékélménnyel. A digitális üzem megszervezése bonyolult és emberigényes (emiatt jóval költségesebb is), de sokkal valósághűbb.
Ha a rendezvény nullszaldós, mint a mostani győri, nem érdekel-és remélem a meghívottakat se- mert jót játszottunk, de ráfizetni nem szeretnék, így mindenképp jöhet a néző.
És ha már ott van, szeretném ha belátna a színfalak mögé, és megértené, hogy nem csak találomra futkosó vonatokat lát, hanem egy kicsinyített vasútüzemet 25-30 emberrel, akik komolyan és tartalmasan töltik el a szabadidejüket.
Bízom benne, hogy mind a meghívott modellezők, mind a rendezvényt meglátogatók jól fogják érezni magukat.
csak a menetrendes részéhez szólnék hozzá- egyelőre: hááát.. 7 óra alatt két teljes modellnap? az azt jelenti, hogy nettó 3,5 óra alatt kell lemennie kb. 16 óra modellidőnek, ami kb. ötszörös időgyorsítás, és akkor még nem is ettünk.. elég húzósan hangzik, de ha megfelelő a fegyelem ,talán meg lehet csinálni... de majd más hozzáértőbbek is megrágják még szerintem ezt a témát.:)
Több komolyságot. Tudtommal a pellérdi állomásfőnök is jön Öttevényre. Csak nem akarod egy sátorban altatni? (pláne, ha az állomásfőnök főnöke is tiszteletét teszi)
Át kell rakni júniusra, akkor sátorban olcsóbban megalhatunk.
Camping van Öttevényben? :-))
Több komolyságot. Tudtommal a pellérdi állomásfőnök is jön Öttevényre. Csak nem akarod egy sátorban altatni? (pláne, ha az állomásfőnök főnöke is tiszteletét teszi)
:-))
Lehet hogy az északis kiállításról veszek példát és állomásonként egyenlő menyiségű (legalább 1 max 3db) szálláshelyet biztosítok amivel az asztaltulajdonos klub/magánszemély rendelkezik, valamint megkérem az e létszám feletti mozdonyt vezetni szándékozókat, hogy a jelentkezéskor mondják meg, melyik napra jelentkeznek szolgálatra, így tudok napi beosztást kreálni, és nem kell feltétlen a masinisztáknak is ott aludni. Nyitvatartás minden nap 10-17h-ig, a közlekedés jó annyira (Öttevény vasúti és közúti főútvonal mentén fekszik), hogy oda lehessen érni nyitásra és zárás után haza lehessen menni.
Ezzel párhuzamosan a menetrendkészítést úgy kellene kivitelezni, hogy a 7 óra alatt két teljes modellnap teljen el, tehát mindenki tisztességesen kivonatozhassa magát.
Elfogadhatónak tűnik ez szerintetek, vagy törjem a fejem tovább?
Akkor a következő találkozót a tisztelt ház kupolatermébe kéne szervezni....
arrafelé vannak jól fizetett alkalmazottak :-)))
félre a viccet.
Wolf, te mint vasutas hátha tudod, jár e vasúti dolgozónak szállásdíjkedvezmény a Szárnyaskerékben? Így legalább a "bennfentes" modellezők elhelyezésére lenne ötletem áprilisban. Ha van ilyen kedvezmény, megkeresném a Szárnyas vezetőségét, hátha megszponzorálják a fennmaradó részt, azzal megmaradna a művház által biztosított fősulis 12 ahova elhelyezhetem a civileket.
Azért törjétek a fejeteket, hátha okosabb is kisül, mint ez.
Szegecs
Ui:
Jeleztek a klubtopicból hogy szívesen látnának képeket a győri rendezvényről. Tennél fel oda képeket (vagy a honlapotokra és link be) az én gépemet képestül kölcsönkérte a család és a hét vége előtt nem kapom vissza.
Nálunk a szegényebb réteg foglalkozik a modellezéssel, míg kint azok a mérnökök, jól fizetett alkalmazottak, akik a fizetésükből és a szabadidejükből áldozni tudnak a hobbyjukra.
Volna itt egy pályaszámoknál nagyobb probléma, a későbbi kiállítások szervezése szempontjából:
A rendezvényeknek otthont adó művelődési ház, iskola stb általában korlátozott menyiségű szálláshelyet tud csak biztosítani. Győrben üveghangon éppen megvolt az elegendő szálláshely és ebéd de +1 emberrel már gondban lettem volna.
Az üzem jellegéből adódóan nem oly egyszerű a helyzet, mint analógéknál, egy-egy állomási modul többlet a rendszerben nem egy-egy kezelővel jelent többet, állomásonként minima két mozdonyvezetőt is hozzá kell számolni a humán erőforráshoz, ha szép üzemet akarunk megvalósítani.
Ez azt jelenti, hogy átlagos 3 vágányos állomásokat feltételezve, egy 6 állomás+ tárolók rendszerben min.20fő+1menetirányítónak kell szállás és ebéd. (az igen kedvezőnek mondható 2500ft+IFA szállás + 400ft ebéd ár mellett ez a két napra 1,302x105 ft-tal terheli a rendezvény költségvetését) Ez a terembérlet árakat és a szállítási költségeket is figyelembe véve egy háromnapos rendezvénynél már bőven veszteségessé teszi a kiállítást (belépőre egy fél hamburger áránál többet nem illik elkérni, igy is kaptam a hgideget-meleget a 130cm-s magasságért)
Minderre Wolf27 valószínűleg már írná is, hogy fizesse ki mindenki a szállását, ahogyan ezt minden tisztességes külhoni FREMO-s rendezvényen teszik, véleményem szerint viszont ilyen kijelentés után a rendezvényt le is lehetne mondani az érdeklődés hiánya miatt.
Várom a konstruktív gondolatokat a témában. Segítsetek.
Pécsett születtem, de már 21-éve a Pesti flasztert taposom/aszfaltbetyárkodom/. Nagyon ritkán járok már haza a szüleimhez, baráti köröm évről-évre ritkul. De ami késik, az csak a vonat! Majd egyszer sikerűl a találkozó :-)))
1.) Természetesen itt is megjelenik a méretarány szerinti tagozódás.
TT-vel, ilyen rendszerben északi szomszédunk, valamint a csehek foglalkoznak komolyan. A www.zababov.cz oldalon találhatsz komoly összejövetelekről galériákat. Kicsit szerényebb formában a szlovák modellezők is TT-znek, de ők még csak a szárnyaikat próbálgatják... Itt találsz az összejöveteikről galériákat: www.railnet.sk
2.) Erre pontos választ nem tudok neked adni. Mi már így csöppentünk bele ebbe az egészbe St. Valenti FREMO összejövetel közben.
Nekem sem kenyerem a feszültség szítás, na. Több mint tíz éve úgy játszunk egy barátomnál, hogy felépít modulokból 4-5 állomásos /kétvágányos fővonal, egyvágányos mellékvonallal tarkítva/ vasutat, majd szabályos menetrendszerinti közlekedést bonyolítunk le. Csak mi elhagyjuk a fuvarlevelezést, szakmai okokból. Ja és a méret: TT. Kérdéseim: 1)Létezik méretarány szerinti tagozódás 2)Kezembe akadt nemrég egy 80'-as évekből származó MRR újság, ahol éppen ezt a fuvarleveles szisztémát mutatták be, tehát mikortól létezhet?
Ennyire nem súlyos a helyzet. Itt kenyértörésről szó sincs. A probléma nem azonos a nagyvasutival. Teljesen felesleges dupla pályaszám, mivel ez csak az árufuvarozásra vonatkozik és ott az a lényeg hogy a kocsit a különböző pályaszámok alapján a bárcán feltüntetve egyértelműen meg lehessen különböztetni. Az, hogy ezt az adatbázisprg nem támogatja az csak egy állapot, mert külföldön adatbázis sincs, így nem csinálnak belőle problémát, mert ők már az alapoknál orvosolni tudják, mivel több lehetőség is rendelkezésükre áll az átszámozásra. Itt nincs se OLD se NEW FREMO csapat, mert igazából senki se FREMO tag idehaza(ha jól tudom). Mi csak az ilyen rendezvényeken megtürtek vagyunk, mások vendégeiként.
A topic címében se az szerepel, hogy magyar FREMO topic, ezzel is érzékeltetve, hogy szimpatizálunk ezzel a játékkal, de még csak a tejbegríz szélét kostolgatjuk.