Legyen ez a Fremos szabvány szerint játszott, digitális modulüzem topikja.Ez nem azt jelenti, hogy ez a FREMO hivatalos magyar topikja! Csak kellett egy olyan hely, ahol beszélni tudunk a felmerült kérdésekről, úgy hogy azokat nem zavarjuk a többi topikon, akiket nem érint...
FREMO honlapja:
http://www.fremo.org
Én későbbi évjárat vagyok ugyan, de a gőzösfüstbe még volt szerencsém nekem is beleszaladgálni, révén szülővárosom, Siófok vasutállomásán elég sok gőzös megfordult még a 80-as évek elejéig, én a Balatonhoz vezető vasúti gyaloghídon míveltem hasonlókat, és mikor a házunkban lakó egyik mozdonyvezetőnek feltűnt, hogy enyhén gőzösfüggő a gyerek, a délutáni gőzösös fordák napjait előre kiírta a szüleimnek, hogy tudják mikor kell a gyereket az állomás fele vinni. Még nem voltam 4 éves, de meneszthettem a gépeket, "vezettem" bivalyt, nyalókát és trumannt-az állomástól a Sió-hidakig, ahol leadtak a gépről apámnak - az utasok meg nem tudták miért lett a híd előtt ideiglenes megálló:-)))
Nem tudom ezt ismeritek e?
Szabó Lőrinc
Mozdonyon
Mozdonyon is utaztam: az apám felvett magához, acélparipán lovagolni! De a gép valami más volt, nem voltak karcsú lábai, inkább bivaly, igen, az lehetett, vagy elefánt (csak tökéletesebb az igazinál)... Este volt, vadúl pöfögött, száz lyukán egyszerre fújt a jó szörnyeteg, fújt és sziszegett, ereiből olaj s víz csepegett, s órák villogtak rajta, szervei, mutatók, gömbök, titkos csövei, s fékek, emeltyűk, fogaskerekek, s a tűz-szekrényben vörös szellemek ugráltak, bőgtek... S mikor végre jött a jelzés, a körfűtőház megett, az indítókart és a fütyülőt én húztam meg! (Apa csak segített.)
Üdvözöllek földi! Valóban. A vasútvonal egészen,a belváros széléig, az akkori, Lenin kőrútig ( ma Erzsébet krt.) bejön, a Nyugati pu-ra. A városból kifelé vezető, Váci út- Lehel út, ill. az akkori nevén Rudas László u. (ma Podmaniczky u.) közötti forgalmat lezárva. A város fejlődése megkövetelte a két útvonal átkapcsolását. A körúttól kifelé haladva az átkötések: A Lehel térnél az akkori Élmunkás híd, (ma Ferdinánd), a Bajza u. Bulcsú u. között gyalogos aluljáró (Tunel), az általad említett gyalogos felüljáró a Varannó és Mohács utcák között, a Róbert Károly krt., ahol az óta többsávos közúti felüljáró épült. Innentől már a Rákosrendező következik, a mind annyiunk által jól ismert vasúti helyszínekkel, mint a Füsti és Istvántelek. Elnézést mindenkitől az elmerengésért. üdvgyuri
Akkoriban igen közel lehettünk egymáshoz, mert 4-5 évesként ugyanezt játszottam "ha jól emlékszem" az Állatkert és a Vidámpark között a Lehel út felé átvezető gyalogos felüljárón.
Szia Szegecs! "Ők már a dízelesités idején szocializálódtak, gőzösökkel már csak tejbepapiskanállá reinkarnálódva találkozhattak" Valóban! Csak az ilyen öreg szakik tudják, milyen mámorító érzés (6 évesen 1960-ban), ha a nagyi elengedi a kezem a Ferdinánd híd elején és beszaladhattam a híd közepéig, hogy az alant "elszáguldó" 424-es gőztengerében megmártózzam. Igaza van Moldova Györgynek Akit a vonat füstje megcsapott című könyvében, (szabad fogalmazásban) a vasutat csak szeretetből lehet csinálni. üdvgyuri
Üdv Szegecs! "Meggyőződésem, hogy az analóg vezérlésű modulrendszerek felett eljárt az idő" Azért még ne temetsük. Még él Szombathely és Veszprém. A mási tpic-on egy régebbi hsz-ban vasuTOM írta: neki az életben elég, a szigorúan vett vasúti rendszer. (nem szószerint) A terep gyönyörű kialakítása nem feltételezi a digi üzemet. Sokan a forgalom szabályszerüségét a terepkialakítás mögé helyezik. Viszont abban igazat adok, hogy ez a topic a FREMO-ról szól. üdvgyuri
Üdv Wolf! "Természetesen ez a személyvonatokat és a zárt irányvonatokat" Biztos elmentem valami infó mellett, de nem tudom a személyvonatok és vontatójárművek regisztrációs lehetőségét. Segíííítsééég! üdvgyuri
A tárolóknak árufuvarozási szempontból csak a 3. esetben van szerepük, különben csak az átrendezés, illetve a vonatok felállítása a feladatunk, tehát áru feladás és leadás nem zajlik.
Más kérdés, hogy a teherforgalom színesítése érdekében én az egyik tárolón folyamatosan végeztem feladást, ill. kocsirendelést:D:D
"...április 18-19-re szervezek egy digitális modultalálkozót az Öttevényi Sportcsarnokban." Persze a öttevényi kis "ö" és a sportcsarnok is kis "s" (a szerk...) :-)
Amint azt a novemberi klubvezetőin már említettem, április 18-19-re szervezek egy digitális modultalálkozót az Öttevényi Sportcsarnokban. Az üzem szándékaim szerint a FREMO szabályai szerint fog zajlani (azaz menetrendszerű közlekedés és áruforgalmi tevékenység modellezése lesz), a modellinfrastruktúra kiépítésével kapcsolatban már néhányotokat már meg is kerestem.
Az volna a kérésem, hogy akik szeretnének az üzemben mint mozdonyvezető, forgalmista, vagy ÁFU-s, részt venni, e-mailban vegyék fel velem a kapcsolatot, illetve ahol egy klubon belül több ember is szeretne részt venni a játékban, beszéljétek meg ki melyik napon jönne.
Erre azért van szükség, hogy mind a két napra legyen elegendő mozdonyvezető, illetve kiszolgálószemélyzet az asztaloknál.
(A mozdonyt vezetni szándékozóknak ismerniük kell a digitális üzemre vonatkozó forgalmi utasítást (FM1), ÁFU-soknak az FM2-t is!-vasutmodellezes.5mp.eu-ról letölthető)
Ha szeretnétek saját modellekkel is részt venni a játékban, ezt is jelezzétek felém mailban. A járműnek a következő adottságokkal kell rendelkeznie:
Mozdony:
-Dcc rendszerű dekóderrel felszerelt jármű (ESU,Tran,Lenz stb)
-A kerekek geometriai paraméterei akadálytalan futást biztosítanak 2.1mm-es sínkoronaszintű pályán (régi PIKO kerekekkel szerelt mozdonyok problémásak), tengelytávok alkalmasak Tillig elite típusú váltók szívdarabjainak a bejárásához(Kleinbahn gépek siklanak rajta a túl széles kerekek miatt) .
-A gép mindkét oldalán szabványos vonóhoroggal van felszerelve.
Kocsik:
-Csak fémabroncsos kerekekkel szerelt járgányok lehetnek, egyéb kerékparamétereben lásd a mozdonynál leírtakat.
-Tehervagonok esetén a kocsit egyedi pályaszámmal és hozzá tartozó fuvarlevéllel kell ellátni.(a bárcakészítő program elérhetősége a honlapunkon, telefonos segítséget Wolf27 topictárs tud adni)
-A vagonok mindkét oldalon szabványos vonóhoroggal vannak felszerelve.
A közlekedtetni kívánt gépek pontos listáját (gyártó, korszak(III,IV,V), típus, pályaszám/darabszám) szintén e-mailban kérném a játékosoktól.
Megszólítatott!!! :-) No Először is az eddigi gyakorlatban a tároló állomások a következők miatt vannak a rendszerben:
1. a nagyállomások szerepét töltik be A jelenlegi magyar életszinvonal miatt nem is várható senkitől, hogy nagyállomást építsen, pedig mondjuk Győr is csak 8 vágány és 8 m-en el is férne a személy pu., de ez akkora terhet róna az építettőjére, hogy emiatt nem kell attól tartanunk, hogy ilyen állomások épülnének a közeljövőben. Cseh Vladek barátunk épített ilyen állomást, a neve Stara Paka, de ő egy pénzes vállalkozó...
2. Az üreskocsik tárolási helye, valamint az üreskocsi igényeket innen szolgálják ki. A nemzetközi gyakorlat azt mutatja, hogy minden vonalszakasznak van egy tárolója. Legutóbbi kiállításainkon pl a cseh vonalon kettő volt, vagy Pachernbe az osztrák vonalon is kettő. Ilyenkor az ÁFU szempontjából a korábbi hozzászólásokban felsorolt színeket osszák szét a tárolók között, ilyenkor már nem országonként külön gyűjtik az üres bárcáskocsikat, hanem szinenként. Persze amelyik kocsinál tulajdonosa nem jelölt be színt, ott a korábbi megoldás funkcionál, osztrák kocsi osztrák tárolóra fog visszatérni.
3. a darabárus küldeményel elosztó hely lehet van egy speciális eset, amikor egy nagyállomás, ami nagyállomások hiánya esetén lehet egy tároló is, megkapja a narancssárga színt, ezáltal ő lesz a darabárus onatok kezelő helye. Sajnos ennek az esetnem még nekem is utána kell érdeklődnöm, mert Csehországban volt ilyen, de a töménytelen mennyiségű információ és a játék heve miatt sajnos ennek megismerése elmaradt...
--------
A tárolóknak árufuvarozási szempontból csak a 3. esetben van szerepük, különben csak az átrendezés, illetve a vonatok felállítása a feladatunk, tehát áru feladás és leadás nem zajlik.
A tárolók áruforgalmi szempontból valamilyen formában részt vesznek/részt vehetnek-e a játékban?
Azt hogy külföldön hogyan van, a nálam tapasztaltabbak majd megmondják, legutoljára Győrött részt vettek a játékban mint fejállomások (Makkosmáriaverend és Rásonysáp álnéven).
A jelenlegi modulállomások vonali állomások, valóban nem tárolnak szerelvényeket, csak rakodás céljából álldogálnak az I vágányon kocsik (tolatós tehertől tolatós teherig). Kőszeg lesz talán az első modulállomás aminek lesznek saját állomásítású kocsijai.(legalábbis a vágányszerkezetéből adódóan)
...a tárolók különböző országok állomásaiként (határállomásaiként) funkcionálnak-e/funkcionálhatnak-e?
Passz, majd Wolf nyilatkozik...
Az Északiban pl Pellérd volt a határállomás, ami hasonlóan Bánkhoz és Decshez egy kis háromvágányú vicinális állomás.
A tárolók áruforgalmi szempontból valamilyen formában részt vesznek/részt vehetnek-e a játékban?
Gondolok itt elsősorban arra az esetre is, amikor csak magyar modulok vannak a rendszerben, tehát a külföldi, nemzetközi forgalomra alkalmas kocsiknak végképp nincsen olyan állomásuk, ahová tartozhatnak. De gondolok arra is, hogy a mostani állomások (Habók, Decs, Bakonybánk) sem elméletben, sem a gyakorlatban nem igazán alkalmasak arra, hogy vagonok tárolóhelyeként funkcionáljanak, hiszen elég kis állomások.
Szóval ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy a tárolók különböző országok állomásaiként (határállomásaiként) funkcionálnak-e/funkcionálhatnak-e? Tehát, hogy a külföldi (és hazai) kocsik tárolási helyéül szolgálnának, azaz innen indulnának, majd érkeznének vissza a szállítás után.
Alapvetően osztom a véleményedet, én is úgy vélem, hogy ami füstöl, szuszog és pöfög az Mozdony (Nagy M-el!), a többi színes kacat meg piros kávédaráló, vagy keréken guruló kék trafó, de a tolerancia jegyében engedd meg, hogy védelmembe vegyem topic PVC uborkában és rollende bleistift-ben hívő tagjait. Ők már a dízelesités idején szocializálódtak, gőzösökkel már csak tejbepapiskanállá reinkarnálódva találkozhattak, és a villamosítási program idején váltak hívő vasútbaráttá. A klubomban mindenkinek van legalább egy csörgője, esetleg szilije, a telefonjuk Taurusra hajazva trillázik, a képernyővédőjükön AGV,TGV,vagy a RailJET fotója díszeleg. Mit tudják, milyen érzés, amikor már messziről érezni a kőszénillatból, hogy vasút felé közeledsz. Túl fiatalok és kész.
Félretéve a kukacoskodást: Hál Istennek elment már a beszélgetés abba az irányba, hogyan lehet megoldani (és nem kitiltani) a III korszak közlekedését a terepasztalon, ne ássuk kii a nem létező lövészárkokat.
Egy valami viszont biztos. Én ugyanolyan szívesen játszom a gördülő szappantartó korszak híveivel, mint a kőszénszauruszokéval, de abban van valami illúzióromboló, amikor a két Ganz gőzös közé beúszik egy desiro, igy a korszakok menetrendi elkülönítését csak támogatni tudom.
Abban is igazuk van, hogy e korszak járműveit is egyértelműen azonosítani kell tudni, és nem csak forgalmi okokból. Ha elkeveredik az uborkánál magasabb árkategóriát képviselő III korszakos kocsid egy Északis méretű pályán, gondolom a sajátodat szeretnéd visszakapni és nem valaki másét.
Egy gondolatsor a részemről: ha jól tudom, ez itt egy modellezős Topik a sok között. Életszerű vasútmodellezésről szól a téma. Valóságosnak megfelelő menetrenddel, menetrend ábrával. Rendben. Fuvarlevél? Melyik vasúttársaság használ ilyet Európában? Mert aztán az itt használtnak semmi köze a valóságoshoz. Még valami: nem kéne piszkálni örökké azokat, akik a szappandoboz formán kívűl szeretik a komoly munkával megtervezett gépezeteket. Vannak még országok a Világon, ahol a mai napig gőzvontatással üzemeltetnek komoly hálózatokat. ( IV.-V. Korszak)
nem rossz... kicsit törtem a fejem.. valami ilyesmit álmodtam meg:D
jobb oldalon 2 vágányú kimenet, ill. 1-2 vágány gépek várakoztatására, bal oldalon fordítókorong (a III korszakos gőzösök miatt:D:D), ill. kihúzási lehetőség (rendezéshez)
vágánytengelytáv 80mm a kezelhetőség miatt, modulszélesség 740. tillig váltók, kézi állítással;) tuti.
így van. az ég világon semmi probléma nincs a III korszakos cuccal. egyetlen egy kitétel van: elegendő jármű kell ahhoz, hogy a menetrend szerkeszthető legyen. Tárolóra begurul, és másik kigurul, ez nem nagyon működik, hacsak tényleg nem olyan vegyes menetrend van, ahol van külön III és IV korszakos gép- és szerelvényforduló... bár ez meg az áruszállítás miatt nem jön össze... szal ennyi. tisztán III-as korszakú menetrendet kell csinálni -> kell elegendő vontató ill. vontatott jármű, ill. bárcás kocsi. ha ezek megvannak, akkor semmi akadálya, hogy legyen egy III. korszakos session...;)
Üdv.
Náluk úgy kezdődik a játék, hogy a szervezők nem csak azt tudják, ki milyen modult hoz, hanem azt is milyen mozdonyt és kocsikat. Így a szerelvény összeállításánál és a menetrendben figyelembe lehet venni a kis sebességű ( gőzös, M28,stb.) III. korszakos vonatokat.
Ezt nálunk is így kellene csinálni, az áprilisi összejövetelen már kezdhetjük.
MDmot3001. SzVK.
A képeket elnézve nekik nincs korszak problémájuk. Vagy valamit nem figyeltem meg jól? Szerintem nem dől össze a világ ha egy gőzös korhű szerelvénnyel végigmegy a pályán. Ha jól láttam van itt is időutazás. Nekem legjobban a kávés vonat tetszik.:-) Mi van ha jön az alagút?!
Jó is, hogy írtad a hozzászólásodban, hogy kényszerítve vannak a modellezők az átszámozásra! Láttam, hogy idézőjelben van, tehát értettem, hogy nem olyan drasztikus formában értetted. De ez egy jó alkalom, hogy a késöbbi félreértések elkerülése érdekében egy kis magyarázattal szolgáljak. Senkit nem kényszerítünk arra, hogy egy drága modeljét esetleg gyakorlatlansága miatt elcsúfítsa egy esetlegesen nem sikerült átszámozással. Már jelenleg is elég sok egyedi pályaszámos kocsi van, ahhoz a forgalomhoz, ami például Győrben is megvalósult. Hiába az elmélet a gyakorlatban egy sürű menetrend mellett nem nagyon sikerül az árufuvarozást, mint a játék egyik plusz mozzanatát megvalósítani. És mégegyszer hangsúlyozom ezt nem a bárcás kocsik hiánya okozta. Talán még az hogy itthon gyakorlatlanok vagyunk ilyen téren. Tehát megkérek mindenki, hogy senki se kényszerből töltsön fel kocsikat, néha a kevesebb is lehet több! Ez az adatbázis elsősorban az egyéni pályaszámos kocsikhoz készült, aki az otthoni kocsijainak kategorizálását szeretné használni, vegye fel a kapcsolatot a készítővel... Üdv!
A cégjelzés feltüntetése III. korszakigjó ötlet. Szerintem ennek csak informatikai akadálya leht. Mivel ez az adatbázis lelekes modellezők munkája, aki az informatikai megvalósítást csinálta nem hivatásos szakember. Ez lehet az egyetlen gátja ennek, de majd utána érdeklődők, hogy mennxóyire megvalósítható.
-----
A GYSEV országkód változással nem lesz gond, ha 55-re változik, mivel a sorozatszámok már úgy vannak kiosztva, hogy a MÁV-tól eltérjenek, tehát duplikációt se fog generálni. pl. MÁV 1047 0 sor., GYSEV 1047 5 sor. személykocsiknál: MÁV 10-67 0 sor, GYSEV 10-67 3 sor, stb...