haliho, szia-miau, a honlapokon azért szerepel az antropozófia is. Persze ha úgy van, ahogy te érzed és "csak" annyi maradt, amit leírtál, azért az sem kevés, nem?
Gabeszka: jó példa, tényleg az lehetett a baj, hogy a tanerő nem tudta, mit kezdjen velük. Pedig pl. tornaórán is lehet(ettvolna) őket foglalkoztatni, ha futkosni nem is tudnak, de pl. labdázni.
Off: és hol folytattad a Köböl után, csak nem a JózsefAttilában?:)) Vagy az "ellenséges" Kaffkába merészeltél? Mi fogászatra jártunk a Köbölbe, brrrr:(
On
Mindig oda jutok, ha olvasom ezt a topicot, hogy vajon milyen ma a tanerőképzés. (Nem tudom, milyen) Azt láttam valamelyik honlapon, hogy a Waldorf módszert a Gyógyped Főiskola karolta fel ami nagyon szép de miért nem az általános, átlag tanerőképző főiskolák? Vagy van azokon is? Mondjuk módszertan keretben? Csak mert egyre inkább úgy látom, hogy sok olyan eleme van a módszernek, amit érdemes megszívlelni.
Ha nem OFF, én is idebököm a régi emlékem.
Az én első ált isim (tudod Faxni, a Köböl) a Pető intézet mellett volt. Volt két mozgássérült osztálytársunk 1.-2. osztályban. Hát ott nem sikerült normális összhangot kialakítani. A tanárok görcsösen igyekeztek szegényeket oldani, mindenért nagyon megdícsérték őket, velük többet foglalkoztak, mi pedig, mivel őket kitüntetettebbnek éreztük, kvázi kiközösítettük őket (milyen gonoszak tudnak lenni a gyerekek...)
Itt egyértelműen a tanár nem tudta a dolgot jól kezelni, bár szerettük azt a tanító nénit, valahogy azt a 2 kislányt nem sikerült közénk megfelelően illeszteni. A tornaórákról nem is beszélve (ha jól emlékszem ők ott ültek és nézték, hogy mi rohangálunk és labdázunk)
Szóval bármi másságot egy átlagközösségben nagyon jól kell tudni kezelni, mert a kevés hozzáértés és empátia csak ront a dolgon. (bölcs következtetés:o))) Aztán el is vitték őket, már nem tudom hova, talán értelmileg is gyengébbek voltak, már nem emlékszem, rég volt.
Egy kérdés kezd egyre inkább megfogalmazódni bennem: mi a Waldorf pedagógia lényege? Ugyanis (subjektív összefoglaló) számomra úgy tűnik, hogy az eredeti Steiner féle antropozófiát kisöpörtétek, ami számomra koncepcióként látható maradt az egy, a gyerekre való odafigyelést hangsúlyozó, érzelmi biztonságot hangsúlyozó, az egyéni tempót, adottságot tiszteletben tartani akaró iskola. Ennyi?
A szóbeli értékelésnek az a nagy előnye, hogy a szavak, amiket leírok, mondatokká állnak össze, a mondatok szöveggé, és így egy kép rajzolódik ki az adott teljesítményről. Át lehet váltani jegyre is, de ezt kb. úgy lehet elképzelni, mintha a tanár, aki osztályoz, leírná, mit gondolt végig, amikor mondjuk hármast adott valakinek. De a szóbeli értékelésnek szerintem negy előnye, hogy nem egy kategóriába kerül bele valaki, hanem róla, neki (hetediktől a gyerekeknek íródik az értékelés, addig a szülőknek) mondja el a tanár, hogy mit tapasztalt. Nagyon erős személyes kapcsolat, figyelem ez, nagy biztonságérzetet ad.
Felnőttként milyen érzés lenne egy munkahelyi értékelésen csak egy osztályzatot kapni, ahelyett, hogy elmondanák, hogy ezt vállaltad, azt teljesítetted, stb...
Az elemi iskola, náélunk az első 8 osztály, elemi ismeretek megtanulására szolgál. Nem az egyéni különbségek, a másság előhozása. De ennek ellenére tiszteletben kell tartani a másságot, vagyis pl egy saját tempót. De az alapismereteket szerintünk könnyebb elsajátítani egy érzelmileg biztonságot adó, erős személyes lapcsolaton alapuló környezetben (osztálytanító nagyon fontos személy ebben a szakaszban), mint egy versenyszellemben működő intézményben. Pont ez a fontos, hogy ez nem verseny, ez az alap, amit ekkkor meg kell tanulni.
A frusztrációt nem lehet elkerülni, de nem mindegy, hogy látod-e azt a folyamatot, ami alapján értékelnek, vagy csak kapsz egy jegyet.
Az értékelésnek van egy alapja az életkor szerinti követelmények szerint, és az egyéni képességek szerint is. Nyilván nekem is van elképzelésem, hogy amit tanítok, abból mit lell föltétlenül megjegyezni, vagyis a tananyaghoz képest is. Szóval nem olyan misztikus ez azért...
A lemaradókkal lehet külön foglalkozni, pl óra után megbeszélni egy pontosabb vázlatot, ami alapján a füzetet otthon el tudja készíteni, vagy óra közben többet figyelni rá, segíteni neki, vagy külön foglalkozásra járatni, mondom teljesen egyéni.
kedves dcsh,
"Nem egyentudású egyengyerekek, egyenemberek nevelése a cél, hanem az, hogy mindenki megtalálja a saját útját."
Egyetlen iskolanak sem ez a celja, hanem az, hogy egy alapot adjon a kulonbozoseghez, a mas emberre valashoz. Azert is hivtak regebben eleminek az altalanos iskolat, mert elemi dolgokat tanultak meg(sot, altalanos dolgokat:))
Nem az elemi iskola feladata a massag elohozasa az emberekbol: az alapok megadasa a cel. Mindenkinek, egyforman, hogy _ne ebben_ legyen kulonbseg, hogy ne a tudas es ismeretek hianya determinaljon valakit, hanem az _egyenisege valassza_ ki a megfelelo utat.
Ha a lemaradokat ugyanazon feltetelek alapjan mered fel, ertekeled, akkor ok frusztralodnak ugyanugy, mint a masik iskolakban(allitasotok szerint), ahol osztalyoznak.Nem?
A gyakorlatban ez hogy tortenik meg (a gyengebbekkel valo foglalkozas): kulon feladatokat adtok nekik, vagy felzarkoztato orakra jarnak?
Ertekeles mi alapjan tortenik? A sajat kepessegeihez kepest, a koratol elvarhato szinthez kepest, vagy a tananyag elsajatitasanak mertekehez kepest ertekelitek oket?
Továbbra is a "lemaradók felzárkóztatása" témához Vajknak.
Két dolgot különböztetnék meg ez ügyben: nem vagyunk egyformák képességeinket tekintve, sőt a tempó sem egyforma, hanem egyéni. Azért nyilván létezik egy ésszerű tűréshatár, amikor lehet azon gondolkodni, hogy a lemaradás képességzavarból adódik-e.
Ha erről van szó, akkor azt speciális gyógypedagógiai módszerekkel lehet fejleszteni, segíteni a gyereknek.
Másrészt pedig a tanárnak nem az a feladata, hogy a gyerekek fejébe beletöltse a tananyagot, aztán abba a fejbe, amelyikbe kevesebb jutott, mert sok mellécsurgott, még tölteni egy kicsit. A tanár feladata (persze egy szemszögből és többek között) a tananyag felkínálása, méghozzá olyan módon, hogy abból a gyerekek legtöbbje a lehető legtöbbet tanuljon meg.Szó sincs arról, hogy mindenkinek egyformán kell tudni mindent. Ki ebből jobb, ki abból. Nincs másfajta követelményrendszer, nincs másfajta értékelés. Leírom, hogy mit tud, mit nem, esetleg ha van elképzelésem, akkor javaslatot teszek arra, hogy hogyan tudna többet megtanulni (ha nem képességzavarról van szó), és ennyi.
Nem egyentudású egyengyerekek, egyenemberek nevelése a cél, hanem az, hogy mindenki megtalálja a saját útját.
A csúsztatással kapcsolatban pedig annyit tennék hozzá, hogy a levélben owl arról panaszkodott, hogy lám, lám, milyen a világ, nem vezet jóra ez a nagy liberalizmus. Előtte nem sokkal valaki kiszámolta, hogy Mo-on a gyerekek hány százaléka jár ma w. suliba, a világátlag is érdekes lenne, persze. Szóval csak annyit akartam ezzel az egésszel mondani, hogy ha a világ ilyen, akkor az elsősorban nem a waldorfban végzettek "érdeme". Hogy kerülnek ide a tudódok?
Az emberek egy része rendelkezik olyan adottságokkal, hogy tudós, művész lehet belőle. Szerintem az igazi tehetségek akárhonnan indulnak, ki tudnak bontakozni. De vajon nem lehet megkönnyíteni az útjukat? Mondjuk egy jó kis waldorfos képzéssel:). És akkor talán nem adnák el magukat- nyomorult lelkek- a pénz urainak...
Én úgy gondolom, hogy az offjaid egyáltalán nem offok. Magam is írtam az oviban volt autista kisfiúról. Szerintem nagy szükség van arra, hogy legalább a gyerekeink tudják természetesnek venni ezt a fajta másságot. Is.
Egyre offabb leszek, de nem tudom megállni, bocs!
Szóval Faxnival szinte mindenben egyetértek, de azt hiszem tévedés ezt a középkorhoz kötni. Ne feledd, hogy annak idején még udvarokban is tartottak púpost, bolondot bár a mi fogalmaink szerint időnként otromba, alpári tréfálkozást műveltek velük. (De azt hiszem a korok szokásait, humorát, érzelmeit nem szabad összehasonlítani.) A különböző - néha köztiszteletben álló - varázslófélék egy része valószínűleg beteg volt... Én úgy gondolom - de nem tudom, lehet, hogy tévedek - hogy ez a fajta utálkozás az utolsó 100 év terméke.
Azt hiszem, a gyerekek sokkal természetesebben veszik a valamilyen hátrányban lévő másik gyereket. A felnőttekre jellemző, néha elutasító hozzáállás később alakul ki, az évek során, mert ezt látják/hallják. És azért ezt látják/hallják, mert a felnőttek nagy része egyszerűen nem tudja kezelni az ilyesmit, nem tudja, mit kell tennie, hogyan kell tennie. Lerémül, ignorálja a problémát. Emlékszem, mikor egyszer bent jártam 1 otthonban ahol nagyon súlyos szellemi fogyatékos gyerekek voltak. Megmondom őszintén, ha gyógypedagógus barátnőm nem készített volna fel előre, bizony bajban lettem volna. Így végül tudtam megfelelően viselkedni (nem az illemre gondolok:) és kibírtam azt is, hogy ne bőgjek. Talán az is segített, hogy nálunk anno az áltisiben (70-es évek) volt egy süketnéma osztálytársunk, szerettük és ma is eszembe jut néha. Szvsz sokat tanultam abból, hogy ott volt. Okos fiú volt nagyon és kár lett volna spéci elkülönítőbe tenni azért, mert süketnéma.
Az emberiség léptékével mérve még csak tegnap volt pl. a középkor, amikor kifejezetten undorítónak tartották, életképtelennek, utálatosnak, szégyellnivalónak ha valaki nem olyan volt, mint a többi. Ennek is nyilván volt oka, eredője (a nehéz élet, a körülmények pl.). És nem nagyon régóta van olyan törekvés, hogy elkülönítés, ignorálás, megkülönböztetés, kirekesztés helyett inkább próbáljuk meg őket bevonni a többi közé amennyire lehet. Mondhatni kezdeti fázisban van a dolog.
Faxni
Ilyen nálunk az óviban is van. Valóban megrémültem egy kicsit, mert mozgássérült, szellemifogyatékos leányról van szó. Az arca is torzult a kicsinek, viszont annyi szeretett volt abban a gyerekben..... Ami érdekes volt, hogy nem csak igényelte, hanem adni is tudott. Konkréten: átkarolt és elkezdte puszilni a hasamat.
Hát gyerekek én nagyon zavarba jöttem. Nem igazán tudtam mit tegyek. Vissza simogattam, és ez elegendőnek bizonyult, hogy tovább játszon a többiekkel. Majdnem elpityorodtam fiú létemre.
Új - félig-meddig OFF - hozzászólás. Ugyanis tulajdonképpen nem a Waldorf pedagógiához, hanem a Vajk által többször emlegetett "hogyan kezelik a problémás, lemaradó gyerekeket" témához szeretnék hozzászólni.
Egyik ismerősöm olyan általános iskolában tanít (alsó tagozat, nem Waldorf), ahol a diri részben anyagi, részben emberiességi okokból felvesz problémás (autista, mozgásszervileg vagy értelmileg fogyatékos) gyerekeket is. Van egy külön - nem tudom mi a státusz neve - tanítónő, aki bemegy a normál tanítónő órájára, odaül egyik-másik problémás mellé, és külön segít neki (az lenne a jó, ha minden alkalommal ott lenne, de ez nem megy). Ami számomra nagyon érdekes volt, hogy azt mondta az ismerősöm, hogy a gyerekek, akik elsőtől kezdve ilyen osztályba kerültek elfogadták, hogy mondjuk Petinek más a mérce, mint nekünk egészségeseknek. Tehát nekem már kell tudnom "O" betűt írni, de a tanítónővel együtt megtapsoljuk Petit, bármiféle krumplit összehoz. Azt mondta, hogy a szülőknek nagyobb megrákódtatás volt az a néhány beteg, elmaradott, problémás gyerek, mint a gyerekeknek. Volt, hogy egy módosabb anyuka meghívta az egész osztályt szülinapi zsúrra, és pánikban volt, hogy mit kezdjen az autista gyerekkel. A gyerekek magyarázták neki, hogy semmi baj, Andrist békén kell hagyni, nem kell vele semmit csinálni, ha be akar állni a játékba, majd magától beáll.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy a problémásak jelenléte lassítja a haladást, energiákat köt le. Azt mondta, hogy osztályonként max 3 gyerek (kb 10%), ami még kezelhető. Egyelőre azt hiszem nem értek el ezek az osztályok a felső tagozatig, tehát a kísérlet vége még nem ismert.
Ha te úgy gondolod, hogy Owlnak szuterén joga van, akkor kérlek ezt az ingatlankezelők fórumán próbáld elősegíteni. Addig is maradjunk a szuverén jognál :))))
dcsh,
koszi a valaszt! Csak azt nem tudom, ez az egyeni foglalkozas mikeppen tortenik:
kulon feladatot adtok neki, a tobbieketol eltero ertekelessel minosititek, vagy teljeen mas kovetelmenyrendszerbe helyezitek?
"Az emberek nagy többsége, akikről te ebben az idézetben beszélsz, bizony nem waldorf iskolában végzett, hanem a szigorú, szabályozott, számonkérő és kötelességtudatra nevelő állami és egyházi iskolákban... "
Nanana, ez egy kis csusztatas szagot visel magan, mondhatni demagogiaba hajlik:) Mert hat a nagy tudosok, muveszek sem Waldorf iskolakban vegeztek...oket miert nem emlited meg?
Kedves owl! Neked szuterén jogod, kötelességed és felelősséged gyermeked legjobbnak hitt nevelését elősegíteni, biztosítani. Ebben senki nem korlátozhat. Te se tedd mással!
-- A Waldorf szeirntem még salátában sem jó :-) -- Ez a mondat még smiley-val sem fair. Amúgy a waldor-saláta, közléseddel ellentétben, finom.
Nagyon szépen köszönöm az infót! Az az igazság, hogy a manóka még csak 4 éves de nem szeretnék akkor kapkodni, hogy merre van az előre. Meg az az igaszság, hogy 16 év tanulás után rájöttem arra, hogy a napi probléma megoldásokra az iskola szinte semmit nem adott, csak sok leckét:(.
Jó magam folyamatos harcban voltam a sulival, és ez bizony sokszor meglátszott a bizonyítványokon.
Jelenleg nagyon kellemes családi, és anyagi körülmények között élek amit a saját magamból kifejlesztett probléma feldolgozó képességnek köszönhetek. Én egy kicsit megszeretném könnyíteni a mukikám önmagára találását.
Kedves owl! Írod, hogy:
Nem képes egy 6 - 8, de legtöbbször még egy
14 éves sem megszabni magának a határt (meg még mi sem mindig). A felelősségtudatot is segíteni kell kialakulni, a
kötelességérzetet,stb. Ez sajnos manapság a felnőtteknél is hiányzik sok esetben. Meg is látszik a világban.
Tudod, ezzel egy kicsit ellentmondasz magadnak. Az emberek nagy többsége, akikről te ebben az idézetben beszélsz, bizony nem waldorf iskolában végzett, hanem a szigorú, szabályozott, számonkérő és kötelességtudatra nevelő állami és egyházi iskolákban...
A waldorf iskolában nagyon szigorú szabályok vannak, szigorú napi, heti és éves ritmus. A szabadság abban áll, hogy a szabályok emberségesek, és ésszerűen alakíthatók. Nyilván te is voltál már úgy, hogy érezted, hogy nem megya munk a, pl, és jobb lenne mondjuk kevés pihenés után felfrissülve folytatni. Van, hogy nem is érdemes fáradtan mindenáron megcsinálni valamit, mert több a kár, mint a haszon. Egy w. iskolában ilyen esetben ven lehetőség a rövid, ésszerű pihenésre (pl. játék, nagyobbaknál egy kis lazítás, esetleg a drámapedagógiából ismert lazító, feszültségoldó gyakorlat, vagy egy szétesett figyelem esetén egy koncentráló gyak.). Az ésszerű határok könnyen merevednek áthatolhatatlan falakká...
A waldorf pedagógia egyik legfontosabb célja az. hogy a gyerekek tanulják meg úgy kiteljesíteni saját egyéniségüket, hogy közben a közösség érdekét tudják szolgálni. Pont ezt szokták ellene is felhozni, miszerint ez valamiféle egyenlősdi.... Szóval ez sem igazán talált.
Ha komolyan beleásod magad a modern pszichológiába, akkor tulképp a w. pedagógia nagyon modernnek számít.
Számonkérés van, de nem annyira direkt formában. Nagyobbak epochazáró dolgozatot írnak, amit %-osan értékelünk. Ez egy tükör saját maguknak, hiszen a számonkérés során nem nekem kell megbizonyosodnom a tudásukról (általában nagyon pontosan tudom, mit tudnak), hanem saját maguknak kell egy visszajelzés. Rendkívül kotelességtudó gyerekek. akiket én ismerek.
A kötelességtudat nem attól lesz valakinek, hogy ezt mondják neki, hanem attól, ha ezt tapasztalja a környezetében. Ha a szülei, tanárai kötelességtudóak, és ezt tőle is elvárják, akkor ő is az lesz, egyébként nem.
A gyerekeknek vannak képességeik, amiket lehet iskolázni. Hogy melyik képességüket mikor érdemes "fejleszteni", a waldorf pedagógiának van egy elmélete (pont ez az elmélet cseng össze a modern pszichológiai kutatásokkal szerintem). Az olvasás és írás képességét lassabban hívjuk elő, mint az ma szokásás más pedagógiai gyakorlatban. Én nem hiszem, hogy ez hátrányt jelentene majd valamikor a felnőttkorban, általában nagyobb hányadban kerülnek ki a gyorsan tanulók közül olvasási nehézségekkel küzdők.
De természetesen nem baj, ha te az egyházi iskolába iratod a gyerekedet, már többször írtuk többen, hogy milyen jó, hogy van választék.
Mi lenne a kérdésed, amit szívesen feltennél?
Vajknak egy válasz:
A "problémás" gyerekkekl egyénileg foglalkozunk. Tehát ha valaki gyengébben teljesít, akkor megpróbáljuk kideríteni, hogy a képességei ilyenek, vagy egyéb oka van (pl. családi háttér...)
Ennek megfelelően kell egyénileg kitalálni, kidolgozni a módot, ahogy lehet neki segíteni. Ha kell, akkor gyógypedagógus vagy pszichológus segítségét is igénybe lehet venni. Szóval a jelmondat az egyéni mérlegelés. A segítség módja pedig sokszor indirekt.
Óbudán az Óbudai temető mellett van a waldorf, régebben ott egy állami iskola működött, a buszmegálló is talán azt a nevet viseli, hogy iskola. Asszem.
Óvodája válogatja
Az inflációval emelkedik természetesen, de úgy 5000-8000 Ft/hó
ebben foglaltatik az egyszeri tizenegyórai (zöldség, gyümölcs, gabonák)és azok a drága kellékek, amikkel a gyerekek dolgoznak (akvarel papir, méhviasz kréta és gyurma, gyapju stb.)
Vik
Kedves Faxni!
Valami hasonlót tapasztaltam a kisfiúnál, mint amitől az USA-ból és Kanadából nemrég hazatért ismerősök beszámoltak: a túlzott liberalizmus nagyon rosszat tesz a gyereknek. Nem képes egy 6 - 8, de legtöbbször még egy 14 éves sem megszabni magának a határt (meg még mi sem mindig). A felelősségtudatot is segíteni kell kialakulni, a kötelességérzetet,stb. Ez sajnos manapság a felnőtteknél is hiányzik sok esetben. Meg is látszik a világban. Az, hogy ha van kedve a gyereknek, odafigyel, ha nincs, nem kell, csak oda vezet, hogy olvasni alig tud a kisfiú (az amerikaiak csakenm 70%-a funkcionális analfabéta, olvastam nemrég!), és a számolással is gondok vannak, pedig nem visszamaradott, teljesen normális gyerek (volt). Viszont cserébe a jogaival kezd tisztába jönni.
A rosszul értelmezett "egyéniség"nek szerintem alárendelnek sokkal fontosabb dolgokat.
Hát, ezért a lányom waldorf helyett egyházi iskolába megy. Ahol szintén tudják, hogy minden gyerek külön egyéniség, de nem ezt hangsúlyozzák túl, hanem őt mint a közösség egyenrangú, teljes értékű, de EGY tagját tekintik. Minden kisgyerek amúgy is eredendően egoista (Piaget svájci gyerekpszichológus írta), tehát nem ezt a vonalat kell "nyomni".
A Waldorf szeirntem még salátában sem jó :-)
Szia Owl. Én nem értek a Waldorfhoz, meg nem is vagyok feltétlen híve. De azért kicsit félreérthetted (majd kijavítanak, ha én tévedek). Dicséret, öröm ott is van, osztályzatos értékelés nincs. Végülis lehet, hogy tényleg nem az az egyetlen módja az értékelésnek. Ha jól emléxem, a honlapokon olyasmit láttam, hogy százalékos értékelés elkérhető.
A számonkérésre nem emléxem, lehet, hogy nincs, jó, hogy mondod, majd megnézem. Az szerintem is kell, valamilyen formában, hiszen tudni kell gyereknek is, szülőnek is, ha lemaradás van. A lényeg itt szvsz a forma, a hogyan.
Percre pontosan beosztott napirendjük az van.
Mit láttatok az ismerős család esetében, ami megerősítette az addigi véleményeteket?
Haliho, lehet, hogy nem jól fogalmaztam. Ott működHET, mivel felnőtt, kiforrott személyiségekről van szó, akik jobb esetben tudják, hogy mit akarnak elérni, és ehhez milyen út vezet.
Azért még én is emlékszem a zh-kra és a szigorlatokra :-)
Azt írod:
Az, hogy nincs számonkérés, és nincsenek osztályzatok, kíválóan működhet a felsőoktatásban vagy akár egy post graduális képzésben, ... Ehhez véletlenÜl értek valamit, mert 20 éve felsőoktatásban és postgrad képzésben dolgozom. Meggyőződésm, hogy ott biztos nem működik a dolog számonkérés nélkül...:-)))
Bocs, megnyomtam véletlenül az Entert (jé, erre is elküldi a levelet?)
Tehát: közvetlen családi tapasztalat nincs, de férjem pedagógus (a legkíválóbb, akit valaha is ismertem), ismerősök kisfia Waldorf iskolába jár, lányom pedig most lesz elsős, és körbejártunk pár iskolát. Az ismerős kisfiú most másodikos, és jóllehet csak igen sematikus elképzelésünk volt eddig ezekről az intézményekről, egy múltkori látogatás náluk megerősíteni látszik ezt. Az, hogy nincs számonkérés, és nincsenek osztályzatok, kíválóan működhet a felsőoktatásban vagy akár egy post graduális képzésben, de NEM kisgyerekeknél, akik nem fogják megérteni, hogy "az életnek tanulsz, gyerekem". Nem, ő kezdetben anyának / apának és a tanítónéninek tanul. Azért, hogy megdícsérjék, hogy örüljenek neki.
A másik pedig, hogy a gyerekeknek szüksége van kontrollra, szabályokra. Több tucat vizsgálat bizonyítja, hogy szabályok nélkül egy igen rövid átmeneti idő után a gyerekek nagyon kényelmetlenül érzik magukat.
Tehát: lányom nem w iskolába fog járni, hanem egy egyházi iskolába. Remélem, felveszik. A bemutató órák és a nyílt napok végérvényesen meggyőztek. Lesznek szabályok, számonkérés, és lesz szeretet is. Lesz játék is, de kötelességtudat is. És lesz biztos pshzichikai, szociális és emocionális alap, amire aztán egész életében épülhet.
Elékezdtem olvasgatni visszamenőleg a beírásokat, de nincs annyi időm, hogy eljussak az elejéig, tehát elnézéseteket kérem, ha egy már megtárgyalt kérdést vetek fel újra. Legalább egyszerűbb lesz a válasz :-)
De így gondolom.
De én itt nem is kimondottan téged, meg dcsht, meg tyutyust- meg donnát, meg Vajkot, meg (.....az összes többi hozzászóló felsorolása) szeretném megérteni, hanem a waldorf rendszer előnyeit, hátrányait általánosságban, hogy azt valamilyen módom magamra, az én lehetőségeimre, körülményeimre, nyelvezetemre tudjam lefordítani. (Az önző)
GA úr X-ben, úgy érzem sértődöttség van a hangodban.
