Legyen ez a Fremos szabvány szerint játszott, digitális modulüzem topikja.Ez nem azt jelenti, hogy ez a FREMO hivatalos magyar topikja! Csak kellett egy olyan hely, ahol beszélni tudunk a felmerült kérdésekről, úgy hogy azokat nem zavarjuk a többi topikon, akiket nem érint...
FREMO honlapja:
http://www.fremo.org
Én is búcsúznék. A hét elején mikor hallottam a szomorú hírt, nagyon lesújtott.
Belegondoltam, hisz fiatalabb volt mint Én. Átfutottak rajtam a közös emlékek. Hogy mennyi kiállítást csináltunk együtt végig. Hogy mennyiszer vicelődtünk a klubban. A kiállítások által aludtunk együtt kollégiumokban, laktanyában, vasútállomáson, várótermekben. Vagy épp bolyongtunk valamerre. A 'füredi, a bp-i, veszprémi kiállítások, ezek mind már csak emlék!
Gondolkodtam, hogy hány éve ismerhettük egymást? Hirtelen meg sem tudtam mondani, de pontosan most sem tudom. Talán általános iskola 5. osztályos lehettem ... Mikor együtt fúrtunk, faragtunk, ragasztottunk ... Aztán később Engem más kötelezettségek másmerre szólítottak, ritkábban jártam a klubba. De Balázzsal bárhol találkoztam, mindig beszéltünk akár csak pár mondatot is. Gyakran futottunk össze buszon, hisz ő is 'csanaki.
Nem szaporítanám tovább a szavakat! A gyászjelentés a tegnapi Kisalföldből:
Nehéz egy barátot elveszíteni. Bár nem ismertelek annyira mint itt jópáran, azért sok időt eltöltöttünk együtt. Örülök, hogy ismerhettelek, jó barát és nagyszerű ember voltál. Nyugodj békében, Balázs! Hiányozni fogsz!
Nagyon nehéz a búcsúzás, mivel most úgy érzem nem csak egy barátot vesztettem el, hanem egy testvért is. Emlékszem, mikor bekerültem a klubba Te már nagyon otthonosan mozogtál ott. A legelején nem gondoltam volna, hogy a mi barátságunk ilyen felhőtlen lesz. Ahogy teltek-múltak a hónapok egyre szorosabbra fűztük ezt a bizonyos szálat kettőnk között. Emlékszem az első közös kirándulásra a Bakonyba, ahol már nem kísértek minket a Szüleink, aztán jött a közös balatoni nyaralásunk, a füredi kiállítások, és még sorolhatnám. Szerencsére nagyon sok időt tölthettem Veled, mert néha már fél szavakból is megértettük egymást. Úgy gondolom, hogy a mi esetünkben ez a nagy egymásra találás nem is sikerülhetett volna jobban, és ezért nagyon hálás vagyok szegecsszámlálónak.
Mindenki azt mondja, hogy csak a szépre és a jóra emlékezzünk. Nekem nincs is más emlékem, mint ezek a boldog és felhőtlen együtt eltöltött évek. Végül Vörösmarty versének egy részletével búcsúznék:
"Mit mondjak, mit ne mondjak? Mind hasztalan! Te mégy s egy örömünknek Már vége van.
Szelíd szép arcaidra Nem nézhetünk, És fájni fog, ha rád - csak Emlékezünk."
Balázs, nyugodj békében! Az utóbbi néhány hónapban, mióta Balázs Pestre költözött, sokszor bejött a klubba, festett, tervezett, alkotott, fúrt, faragott. Mindig jó kedvű volt, mindig volt egy frappáns megjegyzése. Örülünk, hogy együtt játszhattunk, hiányozni fogsz nekünk is és a magyar modellezőknek is, és mindig emlékezni fogunk Rád.
Őszinte részvétünket szeretnénk kifejezni Balázs családjának.
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk Az éjtől reggel, a nappaltól este, A színektől, ha szürke por belepte, A csöndtől, mikor hang zavarta fel, A hangtól, mikor csendbe halkul el, Minden szótól, amit kimond a szánk, Minden mosolytól, mely sugárzott ránk, Minden sebtől, mely fájt és égetett, Minden képtől, mely belénk mélyedett, Az álmainktól, mik nem teljesültek, A lángjainktól, mik lassan kihűltek, A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk, A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz, Elfut a perc, az örök Idő várja, Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána, Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj. Hidegen hagy az elhagyott táj, - Hogy eltemettük: róla nem tudunk. És mégis mondom néktek: Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
(R.S.)
Ez az egyik első képem Balázsról.
Általános iskolásként érkezett a modellezőklubba. Az édesanyja szerint két dolog fogta meg igazán egész életében, a vasútmodellezés és a csillagászat. Szívesen beszélgettem vele bármelyikről, ha lehetőségünk nyílott rá. Sokan ugratták, amiért később a civil életben is a tanítványom lett, a középiskolai évek alatt. A teljes képhez azomban az is hozzá tartozik, hogy jó és szókimondó kritikusom is volt ezáltal, miközben végig megmaradt a barátomnak.
Requiem aeternam dona eis, Domine, et lux perpetua luceat eis. Requiescat in Pace
Elöljáróban fentartanám, hogy én is írhatok baromságot, bár tény és való, nem szokásom. Helyesen tehát távíróószlop-láb. De attól még, hogy én hülyeséget írtam, neked nem muszály követni…
A sürgöny szó jelentése: távirat. (tudomásom szerint)
Az egyik. A másik jelentése magát a távírót fedi.
De az biztos, hogy ha a vonatnak táviratban kértek engedélyt - krisztus előtt- , akkor az nem lehetett valami gyors folyamat. :-)
Pedig így volt, csak nem táviratban, hanem távíróval, azaz sürgönnyel, és nem volt lassabb, mint manapság telefonon.
A mai értelemben vett magyar vasút hivatalos története Krisztus után 1846 július 15.-ével kezdődik. A kezdeti megtorpanás után viszonylag gyorsan kiépül a vasúti rendszer. Mivel már a kezdetektől fogva egészségtelen volt, ha egy pályán két jármű egymással szembe kapott engedélyt az állomásain a közlekedésre, Urunk születése után 1870 évvel már a Monarchia minden jelentősebb állomása szikra- később betűtávíróval (nem telefonnal, mert azt csak Kr.u. 1876-ban szabadalmaztatja egy Bell nevű skót Amerikában) van felszerelve, és a sürgöny útján történő engedélykérés kötelező a járművek menesztése előtt. Nem találtam írásos emléket arról, hogy ez mennyire lassította a közlekedést, de találtam egy korabeli dokumentumot ami szerint nem csak menesztéskor volt használatban a távíró:
„A vasúti távírónak czélja, hogy
a, a vonatközlekedés rendjét és menesztésük, valamint fogadásuk biztosságát előmozdítsa
b, a vasút járműveinek gyors forgalmát, czélszerü elosztását és jobb kihasználását lehetővé tegye
c, a közlekedési akadályokról, balesetekről a forgalmi személyzetet, az igazgatóságot és az ellenőrizeti hatóságok tagjait gyorsan és megbízhatóan értesítse
d, egyéb a vasútak ügykörébe vonatkozó halasztást nem tűrő műszaki, kereskedelmi és igazgatási ügyekben a levelezést az erre jogosult közegek körében lehetővé tegye”
A sürgönyhálózatot Baross Gábor alatt és után gazdaságossági megfontolások alapján a Magyar Postával közösen építi ki a M.Á.V. Még az 1930-as években is volt olyan, hogy a postai távirat kézbesítésének egyetlen lehetősége két település között a vasúti távírórendszer használata volt. Figyelemre méltó az is, hogy a M. Kir. Posta csak a vezetékeket tartotta fenn, a berendezésekért a M.Á.V. felelt.
Viszonylag későn, a 40-es évektől kezdődik csak az LB rendszerű(Local Battery-helyi telepes) telefonok telepítése a meglévő vonalhálózat mellett, ezért ebből az időből előfordulnak olyan fotók is, amikor a vasút mindkét oldalán oszlopsor fut, egyik oldal a távíróé, a másik oldal a telefoné.(Aki ilyet nézeget, úgy igazodhat ki a képeken, hogy a kevesebb porcelánnal megáldott oszlop a sürgönyé)
Érdekesség hogy a Déli vasút sokkal hamarabb (talán az 1880-as évektől, de ebben nem vagyok biztos) megkezdi a telefonhálózat kiépítését, a M.Á.V. szakemberei azonban nem tartják elegendően biztonságosnak a rendszert, ezért csak jóval később indul az államvasúti hálózat fejlesztése.
Summa summarum a sürgönykommunikáció hamar bevált, és sokáig szolgálta a vasutat, a vonatok menesztésének gyorsaságáról és pontosságáról meg annyit, hogy ez az informatikai rendszer –természetesen megfelelő eszközökkel és munkafegyelemmel kombinálva- a Magyar Államvasutat a második legpontosabb vasúttársasággá emelte Európában (az első a Német vasút volt, ismerve a precizitásukat, talán nincs mit szégyenkeznünk a dobogó második fokán) és a baleseti statisztikánkat is a mélybe küldte.
Legyinthetünk persze minderre azzal, hogy az biza annó volt, de a helyzet az, hogy a távírószerkezetek -a hozzájuk tartozó póznákkal együtt- jó néhány vonalon még a Kr. u. 1950-es évek végén is használatban voltak engedélykérési célokra-bár akkoriban kevésbé merték nyilvánosan emlegetni a Megváltót, mint referenciapontot az időszámításban. A telegrafálósdinak aztán vélhetően a 68-as Csanádi féle törvény tette be végleg az ajtót, mivel az eddigre a kisforgalmú mellékvonali állomásokra szorult távírót az állomással együtt zárták be.
A sokporcelános Telefonoszlop-amit a magyar nyelv tradícionálisan továbbra is sürgönypóznának titulált- itt-ott még Kr.u.1991-ig ( az V korszakig) társa maradt a megmaradt vasútvonalaknak, sőt porcelánjaiktól megfosztva ugyan, de a mai napig -az üvegszálas kábelek korában is- ezeken kommunikál a magyar vasút (bejárva a 11-es vonalat, egyik-másikon még az egykori porcelántartók furatai is látszanak a légkábelt tartó kampó alatt).
A vasúti hírközlésről ennél azért jóval bővebben és részletesebben lehet olvasni Nagyvázsonyban a posta és telefonmúzeumban, valamint van néhány érdekes dokumentum ezzel kapcsolatban a Közlekedési Múzeum illetve a győri SZIE könyvtárában is.
Ha már beleástam magam a sürgönytörténetbe, utánanézegettem a betongyámnak is, 1927-es fotókon már van, ahol betonalja van az oszlopoknak, sajnos az oszlop teteje nem látszott, így nem láthattam, hogy sürgöny vagy telefonkábeleket tart e, de az biztos, hogy a betongyám, mint oszloptartozék, az idén már legalább 85 éves.
A beton színével kapcsolatban már inkább nem is írok semmit, mert biztos csak mi látjuk rosszul... :-D
Valószínűleg romlik a szemem…
Mond, nem láttatok még tőlem elegendő színhelyes munkát ahhoz, hogy legalább feltételezzétek, nem szokásom több árnyalatot téveszteni?
Sejtettem én, hogy még nem végleges verziót látjuk a képeken, de különben csak ilyen rövid, egyértelmű választ kaptunk volna, mit amit te írtál, ha nem futtatom át a fórumon a kérdést.... :-)
Balázska! Nyugodj Békében!
