Sajna 1 hónapig nem volt Internet elérhetőségem, de most hál istennek van. Sajna nem sikerült lakást vennünk, de családi házon gondolkozounk épp. Ami szóba jöhetne az a 161 17. ker. Pécel, Ecser, Maglód, Gyömrő, Mende, Sülysáp, Üllő, Vecsés, Csömör, Kistarcsa, Kerepes, Gödöllő. Gyál azért nem jó, mert ott rossz a tömegközlekedés.
A következő a helyzet. Van két ingatlan. Egy családi ház (Dunakeszi) és egy lakás (Budapest). A családi ház 4 testvér és az édesapa tulajdona, A lakás az édesapa tulajdona. (Bár a lakás a földhivatalnál 3 tulajdonost jegyez, mert amikor az édesapa megvette a lakást a másik két testvérétől, akkor csak egymás között készítettek egy adás-vételit, de a tulajdonjog nem került bejegyzésre, hiszen hivatalos nyoma nincs az adás-vételnek.). A lakást két testvér kapná meg az édesapától, de az egyik testvér szeretné megvásárolni a másik testvértől a lakás ráeső részét, úgy, hogy lemond a családi házban lévő tulajdonrészéről. Vagyis történne egy tulajdonjog csere. Megoldható ez így ügyvédi közreműködéssel, egy lépésben vagy esetleg több lépésben lehet csak rendbe tenni a dolgokat? Milyen költségekre lehet számítani ebben az esetben? Ügyvéd, illeték stb...
Kedves Fórumozók! Ide is kiírom, hátha érdekel valakit. :)
3. kerület, Pók utcai lakótelepen, 54 m2-es, világos, csendes, panorámás, 2 külön nyíló szobás, étkezős, zuhanyzós keleti fekvésű, 10. emeleti lakás TULAJDONOSTÓL eladó. (akár bútorokkal, gépiestíve.) A szobákban laminált parketta, a többi helyiségben járólap van. A ház felújított állapotú, 2 lift van. A lakók kultúráltak. 10 percre van a Duna partjától. Posta, orvosi rendelő, gyógyszertár, óvoda és iskola 5 percre. Kiváló tömegközlekedés (HÉV és buszok) 7 perc séta. Azonnal költözhető!!! Irányára: 12,2 millió Ft.
Köszönöm válaszod :-). Már azt gondoltam senki sem néz erre. Nagyon örülök, hogy reagáltál.
Igen, lényegében én is ilyenekre gondoltam. Ha a konyhát átalakítanám fűrdővé, akkor én is úgy gondoltam, hogy a felétől valami ablak/üves dolog lenne, hogy jöjjön be valami kis fény.
A konyhával kapcsolatban meg tényleg filóztam, hogy mi a jobb: amerikai, vagy inkább zárt. Hmmmm. Anyámék ellene vannak az amerikainak, mert hogy kijön a bűz stb. Hát nem tudom, nehezen tudom elképzelni, hogy annyit konyatündérkedjek, hogy abból sok bűz lenne. De persze sose tudni. Meg akkor tágabbnak is nézne ki a tér.
Egyébként az a vicces, hogy négyetméterre nem is olyan kicsi mert 50nm. Csak hülye az elhelyezése a dolgoknak.
Erről a 2 ablak közé tehető lámpáról mit lehet tudni? Ez valami extra dolog. Tudsz esetleg erről valamit?
Szia:) Sok lakást néztem nemrégiben mert a barátnőmnek kerestünk, és láttam ilyen falatnyi lakásokat is.
- első emeleti belsőudvarra néz
még mindíg jobb, mintha földszinti lenne -
- tök sötét (sose süt be a nap)
már kaphatók olyan villanyszerelési cuccok amit pl. a két ablak közé lehet tenni, ezzel javíthatsz a dolgon + festéssel is - pl. ha valamilyen sárgás szint használsz.
- a hosszúkás előszoba egyben a konyha
ezt egy épített pulttal takarni tudod, mondjuk így is látszanak a felső szekrények, de ha szép akkor nem baj....a pult a konyha felől + rakodótér lehet - kifelé pedig bármit beletehetsz ami az előszoba jelleget hangsúlyozza.
- a fürdőszoba, vagy a konyhából, vagy a nagy szobából közelíthető meg csak
elvben nem nyílhatna a fsz. a konyhából - feltételezem, hogy ott van a WC is - szerintem optimálisabb lenne ha a nagyszobából közelítenéd meg a fürdőszobát, de valamilyen szellőzőrendszerről akkor is gondoskodni kellene.
Ha pedig mégis a másik lehetőséget választod, hogy a nagyszobából nyíljon a konyha - akkor azt amerikai konyhásnak lehet megcsinálni és abban a sarokban lehetne az étkezőrész is (ez pl. attól is függ mennyire vezetsz háztartást), és az előszobába maradhatna a fürdőszoba, de azt sem kellene tökre eltakarni, hanem valamilyen üvegtéglás megoldással kb. csak 1.80-2.00 méterig takarni, mert akkor tudna az előszoba felé szellőzni.
Kérdezni szeretnék, hátva van közöttünk hozzáértő.
Van egy lakásom az V. ker-ben nagyon jó helyen. Viszont a lakásnak ezen kívül csak rossz tulajdonsgai vannak:
-első emeleti belsőudvarra néz
- tök sötét (sose süt be a nap)
- a hosszúkás előszoba egyben a konyha
- a fürdőszoba, vagy a konyhából, vagy a nagy szobából közelíthető meg csak
Nemsokára elkezdem tatarozni a lakást, mert nagyon rossz állapotban van. A kérdésem az lenne, van-e valakinek valami tippje, hogyan tudnám egy kicsit attraktívabbá tenni. Tehát pl. megtehetném, hogy megcserélem a konyház a fürdővel és akkor a konyha nyílik a nagyszobából. A fűrdőt meg kialakítanám abból az előszoba+konyhából.
Tudja valaki mennyire eladható egy ilyen tulajdonságokkal rendelkező lakás később? Lokalizáció szerintem nagyon jó, minden más szar :-(. De valamit biztos tudnák javítani legalább a konyha és fűrdő körül. Szóval mi a jobb:
1.előszoba egyben konyha + fűrdő a konyából nyílik, vagy a nagyszobából (kát ajtó van)
Budapest belvárosában, a Hősök tere és a Keleti Pályaudvar között, a most nyíló Garay Üzletközpont és Apartmanházban 30 nm-es; 2.emeleti garzon eladó! Ajándék konyhával és klímával! www.garaygarzon.hu
Most jártam a IXker. Tompa u. környékén (a Ferenc körút körül) nagyon szép utca lett belőle (a körút környékén) nagyon kikupálódott az az utca szerintem, kezd megszépülni a Tompa, Angyal, Páva u. környéke. Ott is vennék nagyon szívesen magamnak lakást ilyen egyszobást 9 millióig.
Eladó tulajdonostól egy 75 nm-es lakás Szigetszentmiklóson az Oázis mögött, családiházas övezetben, csendes, nyugodt környéken. A lakástól pár perc sétára szép, gondozott játszótér található.
A lakás egy Dujmoj Kft által 2004-ben épített 12 lakásos egyedülálló társasház első emeletén található. A társasházhoz tartozik egy kis udvar grillezővel, sörpaddal és homokozóval. A lakásban található: nappali+konyha, 2,5 szoba, WC, fürdőszoba(kád+zuhany), erkély. Tartozik még hozzá egy gépkocsibeálló és egy zárt előtér(nagy beépített szekrénnyel), ami közös a közvetlen szomszéddal.
Ár: 17.500.000 Ft Érdeklődni a 06-70-319-3636 ill. 06-30-2703456 telefonszámokon valamint emailben aszelesm@freemail.huszel@freemail.hucímeken lehet.
Képek a www.freeweb.hu/szszm-eladolakas oldalon.
sziasztok, nézzétek ezt az oldalt, rajta van a térképen csomó ingatlaniroda, műszaki bolt, ami megkönnyíti a az építkezést, lakásügyeket!!! Ami meg még nincs fenn, azt fel lehet rakni igy előbb utóbb minden rajta lesz!!!. www.geospace.hu
Eladó lakást keresek a XI., XII., II., XIII., esetleg III., vagy XIV. kerületben, egy szobás garzont vagy másfél szobásat, kb. 30-45 nm-es nagyságban. Nem szeretnék távfűtésest, így az nem érdekel, lehetőleg téglalakást, ami DK, DNy, D, -i fekvéssel nagyon világos, napos! Kicsi zölt nem árt ha van a közelben és erkély méginkább vonzóvá tenné számomra a kis lakást!
Köszönöm előre is, ha valaki megkeres ez ügyben és tudtok segíteni !
Szívesebben venném, ha nem ingatlanosok, hanem magánszemély értékesítené a lakását.
Budán, a Leányka utcai ltp és a Kelenföld, Etele úti ltp.-en és Óbudán, a Vörösvári út környékén kivül bárhol jó lenne. Panelok is szóba jöhetbnek (Gazdagrét, Békás, Pók u., Kaszásdűlő, Őrmező, stb. kiv. Leányka, Kelenföld, Etele tér körny. és Óbuda, Vörösvári út körny.)
Én most keresek, nézek magamnak lakást. Már voltam 1-et megnézni Kőbányán az Újhegyi lakótelepen. A lakás elég jó helyen fekszik, 10. emeleti, felújítandó, rendezett lépcsőház. A másikat most megyünk megnézni, holnap (szerdán), az is az Újhegyden van. Az is 10. emeleti és az is felújítandó. Az egyik 8,3 millió a másik 8, 4 millió, mind a kettő 50nm2-es kétszobás. Szeretnék magamnak lakást venni vagy Budán, vagy a Belváros kerületeibe (V,VI,VII. ker VIII. és IX. ker jo részein és a belső 13ker.) 9 millióig, vagy Kőbányán az Óhegy és Újhegy lakótelep és még a kispesti lakótelepen. Remélem sikerülni fog nekem egy jó lakást kifogni az alábbi felsorolt helyen.
Eladó egy panellakás (1 + 2 félszobás) - minden szoba külön megközelíthető - Budapest, XVI. Borotvás u. 2. (magasföldszint) 64 nm. A háznak saját fűtése van, nem távfűtéses. I.ár: 12.5 millió (12 millióért odaadják!) Érd: 06-20-947-6144 Kérem, közvetítők NE telefonáljanak!
családalapítás céljából - mint tősgyökeres <b>XV. kerületi</b> - Rákospalotán keresek <b>családi házat</b> valahol a Bulcsú utca környékén. Úgy kb 18-20 M Ft-ig vagyunk jók, amiért egy 350 m2, vagy annál nagyobb telken álló, 80 m2 nagyságú, akár totál felújítandó (de nem bontandó!) házat vennénk... akár azonnal! Aki tud ilyet, kérem jelezze, mert január óta eddig 2 is kicsúszott a kezünkből; az egyiket mégsem adják el, a másikra valaki hamarabb tette le a foglalót és a nénit nem lehetett meggyőzni... Kétségbesetten kutatok az interneten minden nap órák szám és semmi... remélem itt valaki tud majd segíteni!
Eladó a XIV. kerületben (Zuglóban) a Füredi lakótelepen, 3 különbejáratú szobás, panorámás, 7. emeleti panellakás. A lakás jó állapotú, világos; 3 szoba, előszoba, fürdőszoba, nagy konyha, beépített gardróbszekrények, erkély.
Továbbá:
- a közlekedés kiváló. Az Örs Vezér tere 5 percre, innen az M2-es metróval néhány perc alatt a belvárosban lehetünk.
- éjszakai közlekedéssel egyszerűen megközelíthető: 1 busszal a belvárosból
- saját hideg-meleg vízóra
- UPC behúzva (kábeltv, internet, telefon)
- Plus, Penny, Match, Interspar közért pár percre
- Árkád bevásárlóközpont 5 percre
- óvoda, iskola, gimnázium gyalog is könnyen elérhető közelségben.
Van egy zöldövezeti 1+2-es erkélyes, étkezős, napos, vízórás lakásom, amit 12,5 M Ft-ért eladnék! A lakás 58 m2-es, a IX. kerületben a József Attila ltp-en található, a metrómegálló 2 perc gyalog. A környék biztonságos, bevásárlás, ovi, suli, posta, minen ilyesmi pár perc alatt elérhető.
Ha érdekel valakit, kérem keressen meg mailben vagy a 70/285-5260-as telefonszámon. Reggel 8-tól este 6-ig, 7-ig tel-on elérhető vagyok. Ha nem, SMS-t kérnék, visszacsörgök.
Mailt csak hétköznapokon tudom nézni, de mindegyikre válaszolok.