Úgy látom, épp kihalt a topic. Remélem, a wetlook élményeitek nem fogyatkoztak meg ennyire, mint itt a hozzászólások.
Magam részéről egyszer jobban kezdem élvezni, hogy alakul a jó idő. Ám míg vágyakozok egy-egy igazán meleg nap után, mikor este el lehetne menni valami tópartra, vagy a Duna partjára, és megnézni, hogy ruhában is hideg-e a víz, addig esténként mind jobban ellustulok. Tiszta szégyen, de újabban már minden este lusta vagyok levetkőzni, mielőtt fürdeni megyek. :P Szóval adok az érzésnek, és a ruhában fürdésnek. :D
Remélem, ti sem búslakodtok csak otthon, hanem egy-egy alkalommal behuppantok egy kád vízbe, vagy beálltok a zuhany alá :D
Mindig akadt egy-egy hosszabb szünet a topic életében, aztán a következő szünetig felpörgött. Bár még kissé hűvös van a WAM gyakorlásáig. Bár szívesen olvasnék olyanról, hogy valaki a párjával meg tudta szerettetni a Wamot és azóta is együtt teszik meg.
Azt írod, hogy cukrász vagy, én úgy látom máris van egy lehetőséget, barátnőt fogni, hiszen bármennyire is tiltakoznak, sok hölgy imádja az édességet, hátha akad köztük olyan is aki emellett úgy szeret fürdeni, amire mi is vágyunk :) . Azt javaslom tegyél próbát, mert ha nem teszel akkor nem is lesz barátnőd.
Aztán ha sikerül olyan hölgyet találni, akkor írd meg nekünk, hogy boldog vagy vele. :)
Szia dbtm393! Igen,jól emlékszel,én írtam azt a történetet! Ami nagyon régen volt,még 98-ban katonaság után. A leányzó Kaposvári volt,én meg Balaton-parti.És meglátogatott a ballagása után aminek én nagyon örültem,és vártam az alkalmat.Sajnos nem sült el jól,mai ésszel már nem így csinálnám,csak akkor még nem gondolkoztam,csak hirtelen akartam a dolgot! Öltönyfürdésről nem nagyon tudok beszámolni,mivel talán egy-kétszer fordult elő.Mert ha nagy ritkán egyedül maradtam itthon,akkor is csak arra volt idő,hogy gyorsan megfürödjek benne és ennyi.Féltem,hogy lebukom.Sajnos nem tudtam annyira kiélvezni a dolgot mint te.Tanár soha nem akartam lenni,illetve nem is tudtam,mert a tanulmányi eredményeim nem tedték lehetővé.Egyébként cukrász vagyok,ami a messyben nem hátrány!Hát ennyi sajnos...Szép napot!
Robzon1! Tudom, hogy már nagyon sokszor hallottad életed során a következő szövegeket, de ne légy elkeseredve! Hálát adok az égnek és az ott lakóknak, hogy ilyen párom lehet! Nem is cserélném le vagy el semmiért se! Nincs az a nő vagy az a pénz! És szerintem ő is így van velem kapcsolatban. Nem lehetett rossz nézni azt az elázáskezdeményt, kár, hogy nem szakadt rátok egy bőséges nyári frissítő eső. Nemigen szaladtatok volna be sehova, legfeljebb csak rövidebb lett volna a szertartás! :) Mekkora ballagási ajándék lett volna, ha látod a lányt elázni, ha ráfeszült volna a ruha, ha elázik a haja! :) Tényleg, ismerted-e a lányt? Valahonnan felrémlik egy történet, most nem olvastam vissza, de mintha te írtad volna, hogy egyszer berántottad magad mellé a barátnődet mikor ki volt öltözve, de ő nagyon ellenkezett! Volt már lány vagy nő, akinek meséltél már eme fantáziákról, esetleg volt-e konkrét fürdésed is? :) Egy öltönyös, vagy bármilyen ruhában történt fürdésed is elmesélhetnéd, én szívesen olvasnám! Emlékszem, egy évzárón leszakadt nekünk is az ég, akkor elég jól eláztunk. Egész nap borongós idő volt, de nem esett, és az iskolaudvaron volt megrendezve az évzáró. Nálunk suliban ilyen alkalmakkor megkövetelték az egyenruhát, ami a fiúknak sötét nadrágból, citromsárga hosszú ujjas ingből és zöld színű nyakkendőből állt, lányoknak sötét nadrág vagy szoknya, ugyanilyen színű blúz és sál. Hirtelen leszakadt az ég, jó sokan megáztunk, én remekül éreztem magam, de lányt nem sokat láttam. Én gépész suliba jártam, aztán nagyon kevés volt a leányzó, ha volt is, akkor is inkább fiús beütésű volt. Minden esetre nem volt rossz egynek, tarthatott volna tovább! :) Még egy kérdést feltennék a számodra! Nem tudom, hogy mi a végzettséged vagy szakmád, milyenek voltak a tanulmányi eredményeid, de nem fordult meg a fejedben, hogy elmennél tanárnak valamelyik gimnáziumba? :) Több esélyed lett volna "szép" dolgokat látni, én így gondolom! De ne értsd félre, nem rosszból írom! :) Várom a válaszod! :)
nekem a lazabb cuccok jonnek be.farmer,pulcsi,rovidujju,szabadido cuccok.olyalanyt keresek aki szereti az ilyet.volt baratnojeim kozzul keves voltakaphatok ilyen mulatsagra,pedig jo buli :)