Már megbocsáss czzf50, de miért nem lehetne emlegetni a két fűtőházat egymás mellett?
Józsqa és közöttem lezajlott beszélgetésen egyértelműen a két fűtőház múltjáról, azok fénykoráról tettünk említést, jómagam is - ha nemis írtam ki, de - konkrétan az 1909-es évről írtam. Vagyis egy időről beszéltünk...
Az pedig, hogy Józsqa esetleg a fiatalabb generációba tartozik, ( ámbár még nem ismerem személyesen ) nem jelenti azt, hogy ne lenne rálátása a dolgok történetére. Nagyon sok olyan idősebb szakit ismerek, akik koruknál fogva jólinformáltnak számítanak, ugyanakkor állításaik messze állnak a valóságtól.
Egy fiatal ember ha belemerül a kutakodásba sokkal többet tudhat meg a történelemről, mint egy idősebb, aki csak saját emlékeiből él...
Ezért is volt kár egymás mellett emlegetni. Más korszak, más szempontok, ami közös, hogy mindkettönek vége lett, mert így alakult, nem volt rá szükség, útban volt, stb.
És most szerinted melyik a legelitebb fth a CFR-nél?
Na, mutass nekem olyan élő embert, aki saját tapasztalatából össze tudja hasonlítani a század eleji Piskit a '70-es évek beli Keletivel. Azzal meg ne gyere, hogy ki mikor járt általános iskolába, mert amikor Piskiben vége lett a történetnek, akkor még egyikőnk sem élt.
Félre ne értsd, nem azt akaorm mondani, hogy a Keleti ne érdemelte volna ki a hírnevét. Sőt, a mai MÁV ZRt. GÜ összetenné a két kezét, ha egyetlen olyan fűtőháza lenne, mint a Keleti volt, vagy olyan mozdonyvezetői lennének, mint ott voltak - már ha egyáltalán érdekelné ami manapság a portáján folyik.
"Igen. Akkortájt a Piski fűtőház volt a legelitebb országos szinten. Olyannyira, mint a Keleti csak szeretett volna lenni fénykorában."
Kiváncsi lennék az összehasonlításod alapjaira. Sokat levon a közlésed értékéböl, hogy igencsak általános iskolába jártál, amikor ennek a történetnek vége lett. Tehát jogosan gondolhatjuk, hogy ez csak a Te elképzelésed, mivel tapasztalat biztosan nem áll mögötte.
Szeretném mindazok segítségét kérni, akik képeket vagy rajzokat (lehetőleg méretekkel együtt) tudnának küldeni a villamos üzemű teherfelvonóról.Erről lenne szó.
Nem csak a fűtőházakra értettem. A nagytopic mostanra egy összegajdolt maszlaggá fejlődött, ami eleve alkalmatlan bármiféle értelmes téma komoly kitárgyalására.
Örülök, hogy tetszik Neked is a téma. A nagy topicban hiába dobtam fel ilyesmi témát, nem nagyon volt érdeklődés. Én is örülök, hogy végre érdeklődésre talált.
Vételeztem írásodat, természetesen nem akartam tolakodó lenni.
Szó sincs róla. Közben meg leesett, hogy a pixelekkel kapcsolatban mire céloztál.
Ugyanakkor Piski rangjával egy kissé fenntartásaim vannak. Vitathatatlan, hogy nagy mozdonyparkkal rendelkezett [...]
Itt most nem a mozdonypark, álláshelyek, trakciós vonalak, stb. számára, nagyságára gondoltam. Hanem a(z elsősorban mozdony)személyzet felkészültségére, szakmai és nem szakmai műveltségére. Ha úgy tetszik, akkoriban ők voltak a magyar mozdonyvezetők "krémje". Nem is csoda, hogy Trianon után a többség elmenekült, főleg Budapestre, Szegedre, Békéscsabára.
Vételeztem írásodat, természetesen nem akartam tolakodó lenni.
Ugyanakkor Piski rangjával egy kissé fenntartásaim vannak. Vitathatatlan, hogy nagy mozdonyparkkal rendelkezett, átlagban 70-80 gép állomásozott ott, de a minimális gyorsvonati állagát levonva elsősorban tehervonatos fűtőház volt.
Ezzel szemben a Keleti csak gyorsvonati mozdonyainak mintegy 90-100-as darabszámával messze vitte a prímet. Nem akarom a Keletiseket dícsérni, de egy olyan fűtőházat, amely szinte kivétel nélkül csupa újszállítású géppel rendelkezett, azt nehéz egy elsősorban tehervonatos fűtőháznak felülmúlni...
Úgy látom elég precízen beutaztad ezt a régiót. Ha van még ilyen vonatkozású anyagod, akkor légyszi...
Amúgy nagyon jó ezeket a fűtőházakat látni még így fényképen is, ha bele gondolok, micsoda nevek voltak ezek a századfordulón... Mondjuk eddig a petrozsényi viszi a prímet az eredetiségének köszönhetően.
Azt már meg sem merem kérdezni, hogy a nagyobb pixelekkel hogy állsz:))))