Azt hiszem két különböző dologról beszélünk. Vajk méltatlankodott, mikor megemlítettem, hogy nem akar találkozni velünk. Most megint van egy alkalom, és nem reagál. Te arról beszélsz, hogy nem válaszolunk a kérdésekre. Én erre már korábban feleltem azzal, hogy nem vagyok teljesen kiművelve ezekben a témákban. Személyesen néhány dologra képes vagyok válaszolni, de írásban, amikor minden rosszul, rosszkor leírt szóba bele lehet kapaszkodni, nem szívesen válaszolok. Dcsh-tól folyamatosan jöhet válasz, és néhány tanárt a suliból rávettem, hogy szálljanak be a beszélgetésekbe. Ők érdemibb válaszokat fognak tudni adni. Remélem. De a személyes beszélgetésektől természetesen nem zárkózom el.
Azért GA úr, a nélkül, hogy Vajkot védeni kívánnám, de ti se mindig igyekeztek a válasszal... Pl. a TulipánFejű által felvetettek itt fekszenek kitárgyalatlanul az asztalon, pedig bátorkodtam még egyszer rákérdezni... Most írjam azt én is: vajon miért nem...? :-)))
OFF
Kedves Hórusz!
Kíváncsi vagyok, hogy mire gondolsz a Bibliából átemelés kapcsán (én nem hiszem, hogy a Biblia explicite ilyen értelem-érzelem-akarat hármasságot így felhozna, pláne nem, a gyerek fejlődése során - lehet, hogy tévedek), de ez itt asszem OFF.
haliho
Kihez/mihez fohászkodnak reggelente? Ugyanez az asztali áldásnál. Egy keresztény iskolában - legalább elvileg - tudom, hogy miben hisznek, mit próbálnak közvetíteni. Egy muszlim suliban is, egy buddhista közösségben is. A W.-ban, ahol becslésem szerint a kb. 20 fős osztályba jár 1 keresztény, 1 buddhista család gyeremeke, 4-8 olyan, akiknek valamifajta saját Isten elképzelése van és 10-15 többé-kevésbé ateista család sarja (ezek 80 %-a ilyen-olyan babonákban hisz többé-kevésbé), ott kihez fohászkodnak, asztali áldanak, szertartásoznak? Ez az osztálytanító felelőssége, vagy a szülők megszavazzák, vannak-e irányelvek, esetleg a W. tanárképzés erre is kiterjed?
Kedves Halihó!
Igen, vannak "szertartások". Reggel mindennap egy közös fohásszal kezdődik, aztán a főoktatás ideje alatt is az a jó, ha minden nap szinte szertartásszerűen ugyanúgy zajlanak a dolgok (kicsiknél hangsúlyosabban, nagyoknál lazábban). Aztán jönnek a szakórák. Közös étkezésnél is van egy mondás (asztali áldáls?). Fontosak az ünnepek, amiknek minden iskola (közösség) kialakítja a saját szertartásrendjét (hagyományait).
A szertartás szónak lehet pejoratív értelme esetleg, de a fentiek tényleg jó, ha szokásokból szertartásokká válnak. Vagyis jó, ha átitatja ezt valamifajta tisztelet, áhitat. Kicsiknél könnyebben megy, nagyoknál nehezebben.
Kedves Horusz!
Igen, nem hetesével van, és persze mindjárt leírom a steineri felosztást. Szerintem 1920 körül nem volt rossz teljesítmény...
1-6 fizikai test fejlődése - mindegyik hetes három részre van osztva, az első szakaszban a gondolkodás, a másodikban az érzés, a harmadikban az akarat erőteljesebb fejlődése zajlik.
Eddig elég jól egybecseng.
Most egy kis eltérés, 7-13 Steiner szerint, ami felosztva:
7-9 tanulni vágyás, tekintélyigény
kb. 9 külvilágról többet akar tudni
kb. 12 hogyan, miért kérdések-
Látod Iceberg, ha bemegy az ember 1 könyvesboltba, ezek a fránya könyvek csak ugrálnak, én meg nézek a kasszánál nagyokat:))
haliho, dcsh azt írta, ő nem találkozott ilyesmivel.
Kövecske, amiből erőt merithet: mellik gyereknek nincs? Ha nem kő, hát maci, kutya, képzeletbeli sárkány vagy oroszlán segít a gyerekeknek a nehéz helyzetben. Régi bevált módszer. Kellékcucc, kabala. Felnőttként is van, nekem pl. varázsgyűrűm van, macskás ezüst, nincs jó napom, ha otthon feledem:)))
De valóban, engem is érdekel, vannak-e, ha igen, mik és min alapulnak. Pl. az előzőekben szerepelt egy vers, a napról, fényről, erőről - egy reggeli ima, közösen szavalva? Vagy volt egy, ami evés előtt szokott lenni, ha jól emlékszem.
F.
Látom,hogy ti ketten már tisztáztátok itt a dolgokat...:))
Megvettem Vekerdytől a Gyerekek,óvodák,iskolák című könyvet (a Waldorfról is ír benne),valamint az itt ajánlott A gyermekek az égből jönnek címűt is.
Elolvasom és majd beszámolok róluk.
(Hogy másik 4 könyv hogyan,és mikor ugrott a kosaramba,az rejtély...:((
Nálunk az első gimiben ment végig a tanár, mindenkinek kellett énekelnie pár hangot, aztán az értékelés vagy az volt, hogy neked jó a hangod is a hallásod is, gyere az énekkarba, vagy az, hogy neked jó a hallásod, de nem jó a hangod, valamilyen zeneszerszámon játszol-e, arra már nem emlékszem mit lépett, akinek jó volt a hangja, de nem jó a hallása. Arra viszont határozottan emlékszem, hogy egyetlen voltam, akinek azt mondta némi meglepetéssel: neked fiam se hangod, se hallásod. Nem nagyon rázott meg a dolog, akkorra ezt én már pontosan tudtam. (Persze azért énekből jelesem volt, mert korrepetáltam az énektanár unokahúgát németből. Azt hiszem egyikünknek sem sikerült azóta sem elsajátítani ezt a nyelvet...:-)))
Különben vigyázz az otthoni énekléssel, mert az egyik fiam állandóan azzal vádol (persze igaztalanul :-)), hogy vannak dallamok, amelyeket azért nem képes megtanulni, mert tőlem hallotta, tanulta őket anno, és képtelen megszokni az igazit.
Na, kellemetes 7végét mindenkinek.
haliho
PS: Arra azért szeretném, ha reagálnának a Waldorfos szülők, tanárok, amit Tulipánfejű kolleganő írt:
Ugyanis a W. szülők rendszerint nem tudják vagy nem vesznek tudomást arról, hogy a W. pedagógusok mélyen belemennek Steiner ezoterikus tanaiba és ezeket –szertartások formájában - igenis gyakoroltatják a gyerekekkel az érzelmi-szellemi szinten. Engem érdekelne erről a véleményetek: vannak-e szertartások, mik azok, min alapulnak, stb. Egy apróság, amit hozzátennék, pl. valakitől, aki járt már W. oviban, suliban, régebben azt hallottam, hogy a gyerekeknek kellett valami kövecskéje legyen, amiből erőt meríthetnek, ha baj van. Lehet, hogy félreértettem, de ilyesmikre (is) gondolok.
Pedig olyan jó volt elképzelni a kis halihot.....
Az ének nekem is jó nagy kudarcforrás volt, imádtam (ma is imádok) énekelni de igen hamis vagyok és emléxem, volt olyan, hogy az énektanár rám szólt, "te ne énekelj" az iskolai énekkarból meg szabályszerűen kitiltottak, mert belógtam a próbákra. Nesze neked Kodály módszer...... Már első órán, mikor szolmizálni kellett, hogy felmérjen minket, a fá-nál leültetett.
F.
Azt gondolom, hogy ebben igazad van, valószínűleg Iceberg olyasmire gondolt, mint amit Te írsz. Nekem viszont az ugrott be, mert sokaktól hallom/olvasom - és nem értek egyet vele -, hogy jaj a gyereket nem szabad korlátozni, nyesegetni, micsoda baj, ha tekintettel kell lennie másokra, azok korlátozzák, esetleg a lehetőségei korlátosak, stb. PL. már itt a fórumon is írta valaki, hogy micsoda baj, ha a gyereknek a kistestvérére vigyáznia kell néha, nem szabad megkötni, megterhelni, korlátozni. Nos, én erre a szemléletre reagáltam nyesegetésügyileg, valószínűleg elmasírozva Iceberg mondanivalója mellett. Valószínűleg benne van a dologban, hogy engem emlékem szerint sohasem akartak nyesegetni azért, hogy ne legyek táncművész, ezt a genetika biztosította minden tanári segítség nélkül...:-)))
Különben belegondolva engem is értek kudarcok, pl. néptáncórán, énekórán az első két általános iskolai osztályban. (Ezt NEM gonoszkodásból írom, tény: zenei általánosban kezdtem, ahonnan 2 év után kivettek, mert finoman szólva nem mentek a dolgok...) A gyerekeimet a legtöbb - rajtuk talán kívül álló okból érő - kudarc tornaórán érte eddig, illetve nagyobb korukban egyeseket történelem és nyelvórán. (Itt színesebb a kép, van kölyköm, aki kimondottan jó ilyesmikben, van amelyik kimondottan nem. Ez utóbbiból van több.)
Kis házi statisztika: Eddig 5 alsós tanítónénit "fogyasztottunk", ebből 1 volt olyan, aki nagyon sarkos, legyalulós volt, a másik 4 kimondottan nem. Jól tolerálták, hogy az egyik gyerek hentes lesz, a másik irodalmár, a harmadik mérnök, a negyedik kalauz. Nem mondom, hogy nem volt hülyeségük, rossz napjuk, stb., de nem voltak igazán olyanok, hogy beszorítunk a sorba, akinek kilóg valamije, azt letörjük, levágjuk. Azt nemigen tolerálták, ha valaki az óra alatt rohangált, verekedett, kiabált, dumált, de ezt szvsz nem is biztos, hogy kell. Érdekes, hogy az az 1, aki tényleg nagyon merev volt, ő volt a legidősebb mind közt, ma már nyugdíjas. Ez persze lehet véletlen is. Annak idején én az általános iskola 8 osztálya alatt 3 tanítónénit/osztályfőnököt boldogítottam, egyik se volt nagyon betörős fajta. Talán még a felső tagozatos leginkább, de én személy szerint elég jól kijöttem vele. (Remélem ő is így emlékszik kettőnk viszonyára...:-))) Emlékszem, hogy nagyon kedvelte egyik osztálytársamat, aki kimondottan mozgékony, egyébként nem túl jó tanuló volt. Pedig nem voltam problémamentes gyermek, szerettem az órákon fecsegni, poénkodni (alkalmasint hangosan is), rendetlen voltam, hol írtam leckét, hol nem, mindig elfelejtettem ünneplőt venni a nagy ünnepeken (Karácsonytól, április 4-ig). Kiskoromban pedig kimondottan érzékeny voltam, eleinte minden kudarctól sírva fakadtam (lásd néptánc, énekkar, stb). A hiba visszagondolva bennem volt, nem bántott a kutya sem. Aztán megedződtem. Bizonyos - nem nagyszámú - kudarc szvsz kell az embernek, különben nem lesz állóképessége.
Na, bedugulok, elkapott az emlékezés, öregszem...:-)))
haliho, Iceberg, szvsz ti ketten két más dologról beszéltek.
(el egymás mellett)
Szeretném újra felhozni a volt osztálytársam példáját. (370-es hsz-ban van) A nyesegetés eredményeképp ma ő egy minden bizonnyal kreatív egyéniségű de roppant boldogtalan így valszeg rossz szakmunkás lenne. Nem az lett, hanem sikeres, főleg boldog és a társadalom sok tagjának felüdülést, örömet, kikapcsolódást adó, tehát hasznos ember. Csak magának köszönheti, anno az iskolánk mindent megtett annak érdekében, hogy leírja és elszuszakolja őt.
Szvsz Iceberg az ilyen irányú nyesegetésből nem kér. És szvsz akkor igaza is van.
Amit te irsz, haliho, az más kicsit, az inkább az alkalmazkodás, az együttélés képessége.
A kettő nem zárja ki egymást.
F.
Ja, még valami: a nyesegetés. Szerintem szükség van arra is, hogy a nevelés során bizonyos dolgokat lenyesegessünk! Ugyanis senki se tökéletes, mindenkinek vannak agresszív indulatai, hibás beidegződései, rossz örökség, szokás, stb.
Azt hiszem, hogy az én felfogásomban elég hangsúlyos, hogy az ember társadalmi lény, tehát szvsz boldogságát nem egyénileg, hanem közösségben, társas kapcsolatokban találja meg! Ehhez viszont - bármilyen közösségre gondolok - szükség van nyesegetésre is! Bele kell illeszkedni a közösségekbe, ez bizonyos nyúlványok feladásával, lenyesésével is jár, ezt tanulni kell!
Vegyük a "legegyszerűbb társadalmat" a családot. Már a párkapcsolat működéséhez is szükség van arra, hogy a két ember egymáshoz szokjon, kopjon, néhány kinövést igenis le kell nyesni (itt főként az illetőnek magának), hogy működjék a dolog. De gyakorló szülőként azt tapasztalom, hogy ha a családot működtetni akarom, akkor a gyereken is kell időnként nyesegetni, nem kis mértékben azért, hogy később a saját családját képes legyen normális módon kialakítani.
Éppígy elkerülhetetlennek tartom azt, hogy az iskolában is kell nyesegetni a gyermekeket. Hiszen a társas, társadalmi kapcsolatokban nem tehető meg, hogy mindig azt tegyem, amit akkor prompt szeretnék (de még ha valaki egyedül él a társadalomtól távol, remeteként akkor sem).
És azt hiszem, nem akarok a társadalom hasznos polgárává válni. Vagy mi az a hasznos polgár? Mert lehet, hogy másképp értelmezzük. Hm?
Számomra a társadalom hasznos polgára az, aki a munkájával, társadalmi aktivitásával (közügyekben való részvétel), családi életével, emberi kapcsolataival, stb. a többi embernek hasznot hajt, tehát épít és nem rombol (csak, ha az építéshez szükséges), a többiek fele szeretetet sugároz és nem gyűlöletet, a rá háruló közösségi feladatokat elvégzi és azok alól nem bújik ki, megbízható és nem megbízhatatlan, stb. Én szeretnék a társadalom hasznos polgára lenni, más kérdés, hogy kevéssé sikerül.
Kreativitás, vezetők és beosztottak. A helyzet az szerintem, hogy a népesség egy bizonyos százaléka inkább képes kreativitásra, másik része pedig nem. Számomra a kreativitás érték, de nem egy mindent überelő kizárólagos érték. A kreativitás felelősségtudat nélkül, társadami hsznosság nélkül romboló lehet szvsz. (Kreatív bérgyilkosok, karrieristák, stb.)Ráadásul a fentieket úgy értem, hogy az emberek egy része a munkája során kreatív, de vannak, akik a családban kreatívak, vagy az otthonteremtésben, az érzelmi életben, stb. Ez számomra nem kisebb érték. Kicsit távolabbi, de azt hiszem ide tartozó statisztikai adat, az angolszász országokban megvizsgálták, és azt találták, hogy a fiatalok kb. 50%-a képes egyetemet/főiskolát végezni. Egyszerűen genetikailag nem alkalmas. (Tudom, hogy a kettő nem azonos, egy kőműves, pék, családanya is lehet kreatív. De valami hasonló a helyzet azt hiszem az élet minden területén.)
Az egészből azt akarom kihozni, hogy szerintem a társadalomnak igenis szüksége ven kreatív anyákra, kőművesekre, miniszterekre, de szvsz a kb. 20% vezető kb. 80% beosztott a munkavállalás terén egy természetes és jól működő arány. Nincs szükség 80% vezetőre, csak ront a dolgon. (öten utaznak a kocsiban, az a jó arány, ha 1 vezet és 4 csak utazik, nem az, ha 4-en vezetik és 1 retteg.)
Ráadásul nincs is szükség arra, hogy a munkahelyen 80% kreatív legyen. Sokkal hasznosabb lehet egy jó beosztott, mint egy rossz vezető. (A munkahelyemen levő 50-es adminisztrátor hölgy sokkal inkább a helyén van, pedig kreativitással nemigen lehet megvádolni, de kedves, szolgálatkész, megbízható, derűs, mint egyik-másik kollegám, aki baromi kreatívan keveri a nemes matériát.)
"Lenyesegetik róluk jobbról,balról,alulról és felülről mindazt,ami kilóg,ami színessé, érdekessé,izgalmassá,mássá és főleg egyedivé tenné magát az embert.
Mert ez így kényelmes.És egyszerű.És a társadalomnak is erre van szüksége"
Ezek szerint a mai apak es nagyapak es fiatal felnottek mind mind uniformizaltak lennenk?
Hiszen a regi, hagyomanyos iskolarendszerben nottunk fel; lenyesegettek volna az egyenisegunk ki-kiallo csapjait?
"És a társadalomnak is erre van szüksége....
(Egyszer láttam színes négyzetekkel lerajzolva Magyarország munkaerő-szükségletét.
Akadt ott néhány (zöld?, kék?,piros?) négyzet is,ők voltak a vezetők ill.az alkotó,kreatív módon gondolkodók,de a többség,úgy kábé a 80 % amolyan szürke massza volt csak.Ezek szerint erre készít fel az iskola?)"
Nem kötözködésből, csak elgondolkodtam azon, hogy milyen érdekes lenne, ha a 80% lenne az, aki a 20%-ot vezeti.
Azt hiszem,hogy az okoz köztünk némi félreértést,hogy én - miközben írom a hozzászólást - elsősorban a kisiskolásokra,a 6 - 10 éves korosztályra koncentrálok,miközben Te valszeg
mindvégig az idősebb gyerekekre.
Az írásod első bekezdésével emiatt nemigen tudok mit kezdeni.Talán valamit én is félreérthettem,- nem is tudom már,hogy kevertek a kvantumszámok a képbe - de nekem evidens volt,hogy jellemzően az alsósok festenek,kézimunkáznak,táncolnak és zenélnek.
Emléxem,olvastam a tanrendjükben,hogy amikor pl.első osztályban új betűt tanulnak,akkor azt a bizonyos új betűt először eltáncolják,"kijárják",eléneklik,majd lefestik-lerajzolják nagy,lendületes és laza ecsetvonásokkal,és csak eztán kísérlik meg a 4 mm-es vonalközökbe belepréselni.
Írod,hogy "egy kicsit feszültség alá kell őket helyezni".
Igazad van.
Én mégis úgy gondolom,hogy az első két,esetleg három évben egy amolyan "várakozó türelem" hozzáállás kellene,hogy jellemző, általános és elfogadott legyen
Hogy ne kelljen minden gyereknek már karácsonykor olvasnia tudni, és ne törjön bele a nyelvük-ceruzájuk első osztályban az efféle eszement szavakba,mint pl."dzsentri","dzsip", "yenki" és társai...
Később persze meg lehet kínálni őket kihívásokkal, - emléxel,én is kérdeztem Dcsh-tól,hogy van-e náluk amolyan "erőfeszítési küszöb",amit illik átlépni
És nyilván nagyon nehéz eldönteni,mi az a terhelés,ami még inspirál és munkára sarkall,de nem bénítja a fantáziát és a kreativitást.
A véleményemet,hogy az iskolák szerintem elébe mennek a társadalom kihívásainak,és azt (időnként nem túl izlésesen) ki is szolgálják,már leírtam.
Szerintem az a legnagyobb baj,hogy konformizálják a gyerekeket.
Lenyesegetik róluk jobbról,balról,alulról és felülről mindazt,ami kilóg,ami színessé, érdekessé,izgalmassá,mássá és főleg egyedivé tenné magát az embert.
Mert ez így kényelmes.És egyszerű.És a társadalomnak is erre van szüksége.
(Egyszer láttam színes négyzetekkel lerajzolva Magyarország munkaerő-szükségletét.
Akadt ott néhány (zöld?, kék?,piros?) négyzet is,ők voltak a vezetők ill.az alkotó,kreatív módon gondolkodók,de a többség,úgy kábé a 80 % amolyan szürke massza volt csak.Ezek szerint erre készít fel az iskola?)
Szóval én (is) olyan iskolákat szeretnék,"ahol nem felejtésre ítélt szótömeget kelepcéznek a fejekbe,hanem a higgadt ítélőtehetség,a lassú,de mély gondolkodás útjaira vezetik,az örömszerző művészetek és a kézzel végzett cselekvés ösvényein keresztül is."
(Házi feladat:kitől származik az idézet?)
Igazság szerint én nem akarom mindenáron védeni a W.iskolákat,(nem is nagyon ismerem őket,az ideológiájukat meg végképp nem ),de szerintem módszertanilag sok mindent nagyon jól csinálnak.
Kedves Halihó!
A W. iskolásoknak is természetesen kell valamilyen módon fejlődniük, vagyis ha valaki még harmadikban nem tud írni-olvasni, akkor az itt is diszlexiásnak minősül (ez csak egy példa), és természetesen akár "külsős" szakéember tanácsát is kikérjük ilyen esetben. Vannak megmérettetések, de azzal a különbséggel, hogy saját magával kell mindenkinek megküzdenie, saját magához képest kell egyre jobb teljesítményt elérnie (pl. tavaly még nem tudott önállóan felkészülni egy kiselőadásra mondjuk nyolcadikban, idén már jobban sikerül...).
Egyébként a nyolcadikasaink idén egy zárómunkát csináltak, önállóan kiválasztott témáról írtak egy dolgozatot, és azt elő kellett adniuk 20 percben közönség (társak, szülők, tanárok) előtt. Fantasztikusak voltak, szinte felnőttként tudták megcsinálni. Izgultak, de utólag nagyon tetszett nekik, és szinte nőttek 5 centit másnapra.
Mindig kell lenni valami kihívásnak, és mindig le kell küzdeni valami akadályt, mert egyébként nincs fejlődés, de nem mindegy, hogy ezt milyen légkörben, környezetben teszik.
Persze, nem csak a w. iskola alkalmas erre, de talán itt egy kicsit nagyobb erre az esély.
Faxni fogalmazta ezt meg klasszul, hogy itt talán hasonló gondolkodású/értékrendű szülők jönnek össze (jó esetben).
A természettudományok nincsenek elhanyagolva, csak más a nézőpont. Ugyanazt a dolgot (ezt egy természettudós pontosan tudja) nagyon sok oldalról meg lehet közelíteni. Lehet a kémiatanítást a kvantumszámokkal kezdeni, és lehet oda eljutni mondjuk 11-12.-ben.
Most a 9.-ben szerves kémia az anyag. Általában a szerves kémiát a paraffinokkal szokás kezdeni, aztán oxigéntartalmú, majd nitrogéntartalmú vegyületek a most bevett sorrend. Ehelyett mi most a cukrokkal kezdünk, a fotoszintézisről tanulunk valamennyit, aztán a cukorból indulva az alkoholok (szeszes erjedés), karbonsavak (ecet, stb), észterek, az akoholból indulva pedig az éter lesz még a téma. A paraffinkémia majd 12-ben lesz. Más a nézőpont, de a cukor az cukor, az alkohol az alkohol.... Vagy ez már spiritizmus? Ezotéria?
A W. sem egy csodamódszer, lehet elfogadni, egyetérteni vele, és persze, lehet nem elfogadni is. És a hely és az emberek is sokat számítanak. Azt hiszem létezik olyan w. iskola, ahol én sem tanítanék szívesen, úgyhogy az is nagyon fontos, hogy az ember ki tud-e jönni azokkal, akik tanítanak, akik csináljk. És ha nem válaszolnak a kérdésekre, akkor az nem jó hely. Szerintem legfőbb szabálynak az őszinteségnek kell lennie, mert ez elengedhetetlen feltétele a bizalomnak. Bizalom nélkül pedig nem működik a w. (sem).
Én nem gondolom, hogy antropozófus vagyok, ismerkedem az antropozófiával, van, hogy gondolkodóba esem, de nagyon érdekes, kedves Horusz, hogy a modern pszichológia néhány gondolkodója hasonló korfelosztást csinál (Ericson pl). A hét év pedig nem 7,000 - remélem, ezt érted.
Nem tudom, hogy az antropozófusok között vannak-e beavatási szertartások és fokozatok, én itt még nem találkoztam ilyesmivel, és nem hallottam ilyenről...
És azt hiszem, nem akarok a társadalom hasznos polgárává válni. Vagy mi az a hasznos polgár? Mert lehet, hogy másképp értelmezzük. Hm?
Bocsi, nem voltam gépközelben, de már írtam mailt is. Azért közreadom a könyvet, amitvel szintén nem kell feltételek nélkül egyetérteni:
John Gray, Ph.D. A gyermekek az égből jönnek, Trivium kiadó.
Ennek semmi köze a "miszticizmushoz", a világban kétlábbal álló, de a régi verős és üvöltözős gyereknevelési stíluson változtatni akaróknak ad használható tanácsokat.
369-es hozzászólásodnál olvastam: "Találtam ehhez egy nagyon jó könyvet, ajánlom egyébként mindenkinek... A gyermekek az égből jönnek (passz az író most nem jut eszembe). "
Irtam mailt, de nem válaszoltál, így itt teszem fel a kérdést: mégis, ki a szerző, és hol lehet beszerezni (mert pl. a Szabó Ervin katalógusában és nagyobb helyeken se leltem rá).
Más, az antropozófiáról: Ez egy száz éves elmélet, azóta sok minden változott, ráadásul Steiner sokat merített Goethe-től (ásványtan) és a középkori alkímiából, asztrológiából. Szóval sok helyen távol áll az egész a tudománytól. Szép-szép a spiritualitás, csak ne csapjon át babonába. 7 évenként az emberi szervezet sejtjei cserélődnek le, de ennek semmi köze az emberi fejlődés szakaszaihoz. Már itt a bibi. Szerintem ez a 7 éves ciklusokra való felosztás teljesen tudománytalan és butaság is. A Waldorf iskolákat nem ismerem, hiszen Steiner ember- és világképét nem tudom elfogadni. Ettől még az egész működhet a gyakorlatban. Lehetnek jó észrevételei is a sok misztikus babona mellett...
Mint másfél évet Waldorf oviban eltöltött család tagja szeretnék hozzászólni. Azért hagytuk ott egyébként és választottunk egy vállalati, nagyon magas színvonalon dolgozó óvodát, mert a fiam utálta a W-t, főleg az egyik óvónőt és a gyerekek egy részét, valamint az ételeket, erre pedig állandó betegeskedéssel hívta fel a figyelmünket. Az iskolával kapcsolatban nincs saját tapasztalatom, de úgy gondolom, elég közel voltunk ahhoz, hogy véleményem lehessen. Igyekszem tömör lenni.
Kettéválasztanán a dolog pedagógiai és ideológiai részét. Az általunk utóbb látogatott oviban is sok olyan módszer, technika volt, amelyeket – mi már tudtuk - a W.ból /is?/ merített (kézműves dolgok, mesélés, verselés, éneklsé módja). Csakhogy itt kihagyták az idológiai alapvetést és ezt lényeges különbségnek érzem. Ugyanis a W. szülők rendszerint nem tudják vagy nem vesznek tudomást arról, hogy a W. pedagógusok mélyen belemennek Steiner ezoterikus tanaiba és ezeket –szertartások formájában - igenis gyakoroltatják a gyerekekkel az érzelmi-szellemi szinten. Udvarias elutasításra találtam, mikor ezek iránt - egyébként őszinte kiváncsiságból – mélyebben kezdtem érdeklődni. Nem tudom, vannak-e a Waldorfosok között beavatási szintek, de én gyanakszom ilyesmire, bizonyítani nem tudom.
Gyakran érezhető volt, hogy a fegyelmezés elmulasztása inkább a pedagógus belső bizonytalanságára vezethető vissza, semmint a szabadságra nevelésre. Nem védték meg a gyerekeket egymástól és szerintem ez nem megengedhető. Miért kell nekik szinte állatias harcokban kialakítani a dominanciaviszonyokat. Valójában az „erőszakos” szülők gyerekei győztek mindig.
Az pedig, hogy minden gyereknek a festés-kézimunkázás-zenélés kell-e, nekem nem egyértelmű. Legalábbis egy ellenpéldát tudok és ez a fiam. Most már 11 éves, de ezeket a dolgokat nem szereti. Olvas, olvas, olvas. Főleg a történelem érdekli és negyedikes létére már évszámokat tanul magánszorgalomból. Írni annyira nem szeret, hogy hosszú ideig gond volt a fogalmazás házi feladatokkal, egészen addig, míg felajánlottam, hogy írja meg Word-ben. Szerencsére a tanítónője elég rugalmas, így még az olvasmánynaplót is elfogadta nyomtatott formában. Ennyit a komputerkérdéshez is.
A W. tapasztalatom szerint nehezen tudja azt is befogadni, ha egy gyerek fejlődése adott területen jóval gyorsabb az átlagnál (Iceberg példájával: ha egy gyerek már 9 hónaposan lépcsőn tud mászni és nem várja ki a szerintük alkalmas 2éves kort. )
Összességében tehát úgy vélem, vannak használható módszerei a W-nak, amelyek megvalósíthatók bármely normál iskolában, ha a tanár nyitott a gyerekek, az újdonságok felé és hajlandó több energiát befektetni a minimálisnál. Ebből számomra az következik, hogy nem a W. a panacea, hanem a lelkes, jó szívű és Bölcs pedagógus.
Remélem, nem tűnt úgy, hogy egy sértődött távozó visszafelé sarat dobál. Ha mégis bántónak érzett valaki valamit, nagyon sajnálom.
Üdvözlettel:T.
Nem értem,mi a baj a számítástechnikával és a kvantumszámokkal...
Senki nem állította,hogy a W.iskolába járó gyerekek soha az életükben nem tanulhatnak ilyesmikről,csak azt,hogy ők _ nem _ezzel _kezdenek ,hanem elsősorban az alapkészségeket gyakorolják be alaposan
Festéssel,kézimunkával,zenével,mozgással.
Lehet, hogy félreértettem, de a kvantumszám szvsz sehol se alsótagozatos anyag. Legalábbis a legkisebb lányom most hatodikos, odáig nem fordult elő. Különben számítástechnikát se tanult eddig.
Szóval nekem az volt a benyomásom, hogy nem ebben a korosztályban, hanem 14 felett jöhet elő ez a dilemma: kvantumszám vagy vers/tánc. Különben az említett 12 évesnek épp a táncból van most baromira elege, éppen közölte, hogy NE engedjem el tánctáborba a nyáron, mert a tanárok nagyon nyomatják, hogy mindenki ott legyen, és neki semmi kedve... Kézművestáborba szívesen menne (asszem megy is), de pl. matek táborba is szívesen menne.
Szerintem igenis igazuk van a waldorfosoknak,ha nem siettetik az érést,nem mennek a dolgok elébe,és hagyják a gyerekeket a saját tempójukban fejlődni. Itt az a nehézség szerintem, hogy egy kicsit azért feszültség alá kell helyezni a gyereket, legyen némi kihívás a feladatban, kelljen időnként erőfeszítést is tenni. Akár néptánc, akár matematika. Nehéz eltalálni az inspiráló de nem bénító szintet.
Értékrend,na igen.
Rengeteg olyan gyereket ismerek,akit egyszerűen hidegen hagy az az értékrend,amit a szülei mutattak fel,sokkal inkább vonzza őket az a bizonyos 30% osztálytárs csillogó-villogó, látszatra és külsőségekre épülő világa.
A kortárs csoport nyomása nem pusztán legenda,én óvakodnék alábecsülni.
Másfelől mi szülők sem tudunk mindig stabil értékrendet közveteni,mi is emberből vagyunk,mi is sokféle mértékkel mérünk. Ebben egyetértünk, ez úgy van, hogy ha nem csapódik a 30%-hoz, akkor direkt jó, hogy ott volt, mert edződött a gyeremek, ha viszont elsodorja az a 30%, akkor az ember a fejét veri a falba. Szvsz biztos, hogy a teljes elszigetelés nem jó, éppúgy, mint a fertőzésektől se szabad teljesen elszigetelni. Ugyanakkor valamelyes védettszég kell, nem szabad mindenféle hatásnak kitenni.
Azzal sem értek teljes mértékben egyet,hogy az iskolának a társadalom piacára kell termelni,ill. azt kell kiszolgálni.
Ez csak azzal a kiegészítéssel igaz,hogy nem mindegy,az iskola milyen módszerekkel,és mennyire a gyerek érdekeinek a figyelembevételével akar ennek a célnak megfelelni.
Amúgy megnézném,az iskolák hány százaléka gondolja kiszolgálni a társadalom,és hány a szülők/gyerekek igényeit. Ezt nem egészen értem. A szülő/gyerek is a társadalom, nem? Én egyszerűen nem látok más lehetőséget, hiszen az iskola funkciója szerintem szinte definiciószerűen az, hogy a társadalom számára képzi, tanítja, fejleszti a gyerekeket, a célból, hogy a társadalomba jól be tudjanak illeszkedni, annak hasznos tagjaivá váljanak. (Hozzáteszem nem egyféleképpen lehet a társadalomba beilleszkedni, nem egyféleképpen lehet hasznos tagjává válni!) Egy hülye példa, csak az élessége okán talán megvilágítja, hogy mit gondolok. Lehet olyan iskolát elképzelni pl., amelyik szépen kifejleszti a gyerekekben óhatatlanul jelen lévő agressziót, mindenkinek a saját fejlődési üteme szerint, és kis terroristákat képez, esetleg bizonyos típusú szülők nagy megelégedésére. Ezt én mégis elvetem,mint társadalmilag nem hasznosat.
A jelek szerint mindenkinél nagyon bejött ez az arcszesz-bugyi kombináció...:))
Nem értem,mi a baj a számítástechnikával és a kvantumszámokkal...
Senki nem állította,hogy a W.iskolába járó gyerekek soha az életükben nem tanulhatnak ilyesmikről,csak azt,hogy ők _ nem _ezzel _kezdenek ,hanem elsősorban az alapkészségeket gyakorolják be alaposan
Festéssel,kézimunkával,zenével,mozgással.
Szépen,fokozatosan,az életkori sajátosságoknak megfelelően.
Egy 9 hónapos babát is meg tudnánk tanítani - sok-sok munkával - lépcsőt mászni,de ha mindezt nem tesszük,csak hagyjuk őt szabadon, spontán mozogni,2-3 éves korára mindenféle gyakoroltatás nélkül is föl fog tudni mászni azon a lépcsőn.
Épp a minap került a kezembe egy felmérést,miszerint azok a gyerekek,akik viszonylag korán kezdenek el foglalkozni a számítástechnikával,látszólag nagyon messze jutnak.
Csak látszólag.
Mert aztán évek múlva,amikor a számítógépet már alkotó és kreatív módon kellene/lehetne használni,nagy lemaradásokat mutatnak a később kezdőkkel szemben.
Szerintem igenis igazuk van a waldorfosoknak,ha nem siettetik az érést,nem mennek a dolgok elébe,és hagyják a gyerekeket a saját tempójukban fejlődni.
Az élet nem díszmenet,ahol kötelező egyszerre lépni!!!
Az ember akkor jut a legmesszebbre,ha a saját tempójában haladhat.
(Arra azért kíváncsi lennék,kedves Dcsh,hogy van-e nálatok egy amolyan "erőfeszítési küszöb",aminek az átlépését egy bizonyos fejlettségi szint után azért a gyerekektől elvárjátok?)
Értékrend,na igen.
Rengeteg olyan gyereket ismerek,akit egyszerűen hidegen hagy az az értékrend,amit a szülei mutattak fel,sokkal inkább vonzza őket az a bizonyos 30% osztálytárs csillogó-villogó, látszatra és külsőségekre épülő világa.
A kortárs csoport nyomása nem pusztán legenda,én óvakodnék alábecsülni.
Másfelől mi szülők sem tudunk mindig stabil értékrendet közveteni,mi is emberből vagyunk,mi is sokféle mértékkel mérünk.
Néha kemények és ésszerűek vagyunk,pedig megértőek és türelmesek szeretnénk lenni,aztán kihasználunk egy kedvező előnyt,noha természetesen nem akarunk önzőnek látszani,... sorolhatnám.
Azzal sem értek teljes mértékben egyet,hogy az iskolának a társadalom piacára kell termelni,ill. azt kell kiszolgálni.
Ez csak azzal a kiegészítéssel igaz,hogy nem mindegy,az iskola milyen módszerekkel,és mennyire a gyerek érdekeinek a figyelembevételével akar ennek a célnak megfelelni.
Amúgy megnézném,az iskolák hány százaléka gondolja kiszolgálni a társadalom,és hány a szülők/gyerekek igényeit.
Szerintem az a bizonyos olló már nagyon szétnyílt,és mintha még mindig nyílni látszana.
De hát ugye tankötelezettség van,ráadásul az oktatás "ingyenes"..
"a szülői nyomás viszi ebbe az irányba az iskolákat." Dcsh épp azt akarta elmagyarázni asszem, hogy a W-t nem tudja a szülői nyomás elvinni ebbe az irányba. Van egy adott módszer, elv, ideológia (ahogy tetszik) és ők e szerint csinálják, függetlenül a mostanában valóban létező szülői nyomástól. Akinek ez tetszik, megfelel, az viszi (vigye) oda a pockot. Tehát létezik egy adott módszer, ami nem feltétlenül idomul, alakul a külső elvárások szerint. Aki ezt választja, az ismeri, hogy mit választ és nem akarja befolyásolni, eleve elfogadja, ezért választja.
"De valahol, valamilyen szintig mindkettő (mindegyik) modell külső elvárásokhoz igazodik szerintem." - lehet, de nem mindegy, milyen szinten és milyen külső elvárásokhoz.
W mint aktuális divat - szerintem annyiban divat, hogy viszonylag új nálunk (hosszú kényszerszünet után ismét létezik) és így persze, hogy felcsap az érdeklődés. Az idő fogja eldönteni, hogy csak időszakos, a viszonylagos újdonságnak köszönhető az érdeklődés, vagy meg is marad, mert azt kapják tőle amit várnak. (Az idő itt nálam 15-20 év is lehet.)
A választás, kvantumszámok és festés: igen, ez bennem is felmerült, hogy pl. számítástechnikát ma már muszáj valamilyen szinten tanulnia a pockoknak. A kérdés az, mikor és mennyire. Ez az egyik. A másik, elképzelhető, hogy 1 gyerkőcnek épp ahhoz van tehetsége és kedve, hogy programokat írjon.
(Én maradnék a festésnél, ha lehet:)) )
A világot szabadon alakítani: nekem már az is öröm lesz, ha legalább a saját életét szabadon irányíthatja majd.... ha emellett még a világra is pozitív hatással tud lenni, dupla öröm.
Még valami, szerintem is elsősorban szülőtől függ, hogy a gyereknek lesz-e önbecsülése, hogy beveszi-e a reklámok által sugallt maszlagot (arcszesz-bugyi) "kiszolgáló-fogyasztó" lesz, vagy önálló értékrenddel "felvértezett", saját életét okosan-tudatosan irányítani képes emberke. De azért az iskola sokat segíthet/ronthat.
Kedves Haliho!
Maximálisan egyetértek a hozzászólásoddal.
A mai gyerekeket csak sajnálni tudom (nekem is van 2), mert sajnos nincs idejük semmire.MINDEGY MILYEN SULIBA JÁR. Azt hiszem a kötelezően elsajátítandó tananyag is elég nagy, hát még a különórák, aminek egy részére a szülők kényszerítik a gyerekeket. isten tudja mi oknál fogva, mást részt pedig a gyerekek szeretnék. talán a tananyagok összeállítói elgondolkodhatnának azon (iskolatípustól függetlenül), hogy alaposabb tudás-e a hatékonyabb vagy pedig a több információ felületesebb birtoklása.
Nem vagyok öreg, de az én időmben suli után még közös játékra is maradt idő ( a szüleimmel is ,nem voltak mindenféle pluszz pénz szerzésre kényszerítve).
A 385-ös hozzászólásod elejével szinte 100 %-ban egyetértek. Tapasztalataim szerint azonban ez nem Waldorf vagy egyéb pedagógia kérdése, hanem a szülői nyomás viszi ebbe az irányba az iskolákat. Voltam szülői értekezleten pár éve, és ott egy anyuka panaszolta, hogy gyermekének még éjfélkor is tanulnia kell... Némi beszélgetés, szörnyülködés után kiderült, hogy persze, mert 8-ra ér haza. Ugyanis jár egy héten 3-szor edzésre, 2-szer zongorára, 3-szor külön nyelvórára, meg még valamire, amire már nem emlékszem. Amikor gyenge hangon megkérdeztük nem lehetne-e valamelyiket legalább átmenetileg szüneteltetni, kategorikus NEM volt a felelet.
Én - gondatlan szülőként:-))) - nemigen járatom őket különórákra, versenyeznek, ha akarnak. Ehhez nem kell W. pedagógia, csak némi önmérséklet. Ja, és a nagyfiam bölcsésznek ment, pedig bejuthatott volna jogra is, informatikusnak is, de hát ez érdekelte, itt érzett elhivatottságot.
Aki nem olyan, mint a reklámokban szereplő fitt csajok és elegánsan lezser pasik (arcszesztől lecsúszó bugyi....), az már senkinek érzi magát. Hála Istennek a gyermekeimnél nem ezt látom. Ennek oka szvsz nem valamifajta pedagógia, hanem az, hogy a család, barátok egy ettől eltérő értékrendet közvetítenek feléjük. A suliban vegyes a kép, becslésem szerint kb. 30 % körül vannak, akik az arcszesztől lecsúszó bugyi miatt érzik magukat valakinek. (Szegények.) Valószínűleg ez az előnye a Waldorf sulinak is: a hasonlóan gondolkodó szülők egy többé-kevésbé homogén értékrendet közvetítenek a gyerekek fele, aminek számomra sok szimpatikus eleme is van. Ugyanakkor a Steiner tanairól írtak, engem taszítottak.
Minket ebben nem befolyásolhat az aktuális divat. Ez engem egy kicsit felderített, mert nekem úgy tűnik a Waldorf is egyfajta aktuális divat.:-))) Ugyanakkor az aktuális divatot sem piedesztálra nem állítanám, sem abszolút le nem sajnálnám. Azért annak van szerintem némi értelme, hogy tanítsunk számítástechnikát, kémiát, természettudományokat, miközben pl. háttérbe szorultak az évszázadok során a ráolvasások. Ez sajnos, nem sajnos, sokszor az aktuális - majd időnként ebben-abban tartóssá váló - divat közvetítésével kerül be a tananyagba.
Ami továbbra se fér a fejembe az a zárómondatod:
Szóval a w. iskolákban nem a külső igényeknek megfelelően van a tananyag kialakítva, hanem az ember fejlődésének megfelelően, hogy aztán az innen kikerülő emberek szabadon választva alakíthassák a világot, ne kiszolgáljak a meglévőt. Semmi garanciáját nem látom az általad leírtakban annak, hogy az így nevelt gyerekek alakítani tudják a világot. Abból, amit leírtatok, számomra a szabad választás lehetősége se látszik ki sokkal erősebben, mint egy hagyományos elveken felépülő jó sulinál. Csak itt nem a kvantumszámot kell választani a vers helyett, hanem a verset, festést, kézimunkát kell a kvantumszám helyett. (Vagy van lehetősége egy gyereknek a kvantumszámot választani vers helyett, ha ahhoz érez elhivatottságot?)
Különben számomra a furcsa az, hogy nekem nyilvánvalónak tűnik, hogy minden iskola (W. és nem W.) a külső igényeknek megfelelően alakítja ki a tananyagot, egyesek a munkaerőpiachoz jobban idomulnak, mások (W) a szülői munkaközösség által fontosnak tartott (részben nekik sugallt) fejlődési modellhez. De valahol, valamilyen szintig mindkettő (mindegyik) modell külső elvárásokhoz igazodik szerintem. Nem is tehet mást, hiszen az iskola a társadalom piacára termel (nem kizárólag a munkaerőpiacot értem itt), annak elvárásainak kell megfeleljen.
Az én kölykeim se hiszem, hogy nagyon alakítani fogják a világot, de ők legalább környezetükben a való világ értékrendjével sokszor találkozva, harcedzettebbek lesznek, azt remélem. Ilyen módon azt a 30%-nyi gyereket én nem is bánom a suliban.
