Az ablakokat természetesen nem a műszaki állapotuk miatt szükséges cserélni, attól akár még 50-100 évig is maradhatna némelyik, hanem az energiaválság és a gázár bel- és külpolitikai viszonyai miatt megváltozott a gazdaságossági optimum, és véletlenül éppen ezzel egyidőben történt ugrásszerű fejlődés is a nyílászárógyártásban, nem is egy.
Így a régi nyílászárók hőszigetelése nem képes azt a szintet tartani, hogy a rajta keresztül kidobott hő meg ne haladja rövid idő alatt az ablakcsere költségét a ma akár szériában elérhető olyan tulajdonságú nyílászárókra, amik töredéke (szó szerint) hőveszteséget eredményeznek. Egyszóval felment a gáz ára, ezért nem éri meg üzemben tartani továbbra a "régi" ablakokat.
Nagyanyáink dupla ablakai minden fok külső-belső hőmérsékletkülönbségre igen magas
3-4 W/m2
fűtésienergia-veszteséget okoznak. Ehhez képest a dupla termo üvegek (80-as 90-es évek) nem sokat fejlődtek:
2,9 W/m2
Amikor rágőzöltek egy láthatatlan fémréteget (Low-E, infrasugárzást csökkenti) ez felére csökkent:
1,4 W/m2
Ez számít ma elavultnak, de a 2000 körül épült házak többségében még ezt sem alkalmazták. Ma ebben az árkategóriában vannak az argongázzal töltött üvegek, 3 rétegű üvegek, dupla Low-E üvegek, és a 12 mm helyett 16 mm légréssel gyártott üvegek. Mindezek együtt kevéssel kerülnek többe, mint az elavult alaptermék (1,4 W/m2K), és
0,5-0,9 W/m2
-re csökkentik a hőveszteséget.
Hasonló jelenség van a légzárás kapcsán (nagyon jelentős energia megy ki az ablakréseken cserélődő levegővel). Az L3-as ablakok ma már nem felelnek meg az építési követelményeknek, az L2 számít alapterméknek, és egyre terjednek az L1 légzárású ablakok (ezekben többnyire legalább 3-szoros gumiprofil tömítés van).
Így sajnos az a helyzet, hogy a legtöbb 5-10 éves nyílászáró hőtechnikailag egy kategóriába esik nagyszüleink ős-ablakaival. Különösen vonatkozik ez az eladásra épített "újépítésű" lakásokra, ahol a vevőnek többnyire nincs se beleszólása, se információja, a beruházónak meg a legolcsóbb még beszerezhető kifutó termék hozza a legmagasabb profitot.
Ha szabad a motivációdra rákérdeznem, miért éppen 2000 után épült lakást keresel?
Azért kérdem, mert éppen 2000-ben tudomásom szerint semmilyen változás nem történt a lakások kivitelében.
Hőtechnikailag egy 2002-ben épült és egy 1998-ban épült ugyanolyan csapnivaló, az utóbbi pár évben kezd csak jellemzővé válni néhány helyen jobb lakások építése. Szerkezetileg kb. a 80-as évek óta ugyanolyan lakásokat építenek. A villanyszerelésben sem történt semmilyen jelentős változás 2000-ben. A nyílászárók, hát egy 2000-es ablak azóta éppúgy cserére érett, mint a század elején beépített dupla gerébtokos faablakok.
Eladó az Üllői úton egy jó elosztású, 2 szobás, 58 nm, világos, polgári lakás. Jól megközelíthető de ugyanakkor csendes és kiváló adottságokkal rendelkező házban. A lakás régi állapotában maradt de rendben van tartva, igény szerint alakítható később. Ingatlanközvetítők ne hívjanak! Köszönöm. Tel: 06-709677308
Emelet: 3. emelet, tetőtér Szobaszám: 1 Félszobák száma: 2 Ingatlan állapota: felújított Ingatlan elhelyezkedése: utcai, belső udvarra, utcára egyaránt néz, Ingatlan felszereltsége: részben bútorozott Fűtés típusa: cirkófűtés Ingatlan címe: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi Dezső tér További részletek: csendes, reluxa, étkező, telefon, jó beosztású, alacsony közös költség, vízórás, világos, tájolása miatt minden órában szinte süti a nap, beépített konyhabútor, gardrób, beépített szekrény, jó közlekedés, kocsibeálló, csatorna, pince, kábeltévé, internet, gáz, parkettás, víz, kaputelefon.
Várja új otthona Zalaegerszeg városközpontjában közvetlen a Hevesi Sándor színház tőszomszédságában! Eladó egy nettó 85 nm-es, 1+ 2 fél szobás egyedi kivitelezésű, tetőtér ráépítéssel kb. 9 éve készült harmadik emeleti tetőtéri lakás téglaépületben. Egyedi, cirkó fűtésű, Keleti és Dél-nyugati tájolású, egész nap napos, nagyon világos, meleg, fiatalos, modern lakás kiváló szigeteléssel. A lakásban beépített szekrények és beépített konyhabútor található. A szobákban szőnyegpadló, a nappaliban parketta, a többi helyiségben járólap van lefektetve. A környék kiváló közlekedésű, mégis csendes, a belső udvarban parkolási lehetőség van, továbbá a lakáshoz tartozik egy kb. 50 nm-es tárolóhelyiség (két lakásé) használattal. A nappali, fürdő, étkező utcafrontra, a két szoba belső udvarra néz. Igényes családoknak kiváló otthon fiatalos, egyedi kivitelezése és remek elosztása miatt. Irányár: 16.200.000,- Ft. Telefon: 06-30/590-6935 E-mail: ghkl@freemail.hu Budapesti lakáscsere érdekel (II., I., XI., XII. kerületekben elsősorban)!!!
Kiadó a XIII. kerület Árpád hídi metrótól két percre található panelházban gyönyörű kilátással, Budai hegyekre panorámás nappali (22 nm) plusz két fél szobás (7-7 nm), kis erkéllyel rendelkező lakás teljesen bútorozottan igényeseknek hosszabb távra. Igény és megbeszélés szerint egy szoba vagy a nappali leválasztásával árkalkulációval.
Konyha, étkező, fürdő, wc, tároló járólapos, szobák parkettásak. A nappali keleti, a szoba, konyha nyugati fekvésű, egész nap napos, világos lakás. A konyha gáztűzhely, mikrosütő, hűtő használattal teljesen felszerelt beépített konyhabútorral, a fürdőben mosógép, fürdőkád (nem zuhanyfülke), a nappaliban tv, videó rendelkezésre áll. A lakás redőnyös, a nappaliban légkondicionáló biztosítja a nyári hőségben a kellemes közérzetet. A közlekedés kiváló, a környék tiszta, rendezett, a Margit sziget közelsége kikapcsolódásra ideális. A ház előtt parkoló, a ház mögött zöld övezet játszótérrel.
Közös költség 7.500,- Ft/hó, plusz távfűtés kb. 11(nyár)-22(tél) ezer/hó, plusz víz és csatornadíj (külön vízóra van) fogyasztás szerint, villany, kábel-tv (igény szerint), gázátalány kb. 1.300,- Ft korlátlan fogyasztással. Ár: 55 ezer Ft/hó plusz rezsi, plusz két havi kaució.
Szeretném figyelmébe ajánlani az ingatlanjegyzéket, ahol egy egyszerű regisztrációt követően bárki díjmentesen hirdetheti lakását, házát. Az ingatlanról 5 darab képet lehet feltölteni hirdetésenként. Ne feledje: ingatlanjegyzék, ahol mindeki talál egy jó ajánlatot:) ingatlanjegyzek.hu
Eladó Soroksáron egy igényesen felújított összkomfortos két lakásos családi ház második 64 nm-es házrésze 177nm-es telekrésszel jó közlekedéssel (HÉV, Auchan busz valamint 966-os éjszakai járat az utca végén áll meg, 66-os busz 5 percre).
Felújítás során nyílászárók, víz-, gáz-, fűtés- valamint villany-vezetékek teljes cseréje megtörtént, kívülre külső hőszigetelés, nemes vakolat, terméskő lábazat került.
A házrész külön bejárattal, vízórával, gázóraval, villanyóraval, Vaillant cirkófűtéssel, csatornával, autóbeállási lehetőséggel, fedett autóbeállóval, füvesített kerttel rendelkezik.
KábelTV (T-Kábel analóg és digitális szolgáltatás, valamint Kábelnet), vezetékes telefon, ADSL, AM-mikro kiépítve.
A lakás felosztása: két szoba (Kaindl juhar laminált parketta, illetve padlószőnyeg burkolat; beépített gardróbszekrény), ebédlő, konyha (padlócsempe burkolat) beépített konyhabútorral, fürdőszoba WC-vel, fedett terasz (burkolata terméskő).
Nagykovácsiban, Nagyszénás jó fekvésű telek eladó! Telek: 726m2
Víz bevezetve, csatorna bevezetőcsonk a kertben, gáz az utcában bevezetve, villany 1 fázis, belterületi lakóingatlannak átminősítve, örökpanoráma, napos, lankás
Abba kene hagyni a flood-olast, es amit eddig szetszortal, azt is toroltetni, mielott egy moderator tudomasara jut, es akkor kitiltassal egyutt kapod meg...
Zsámbék ház , iroda , üzlet eladó . budai aglomeráció olcsó eladás !!
137500/nm telekkel!!!!
új építés
Zsámbékon a Budai aglomeráció közlekedési csomópontjában,(Budakeszi utáni autópálya-kijárat, főutak irányai: Piliscsaba,Biatorbágy,Budakeszi,Bicske,Esztergom)Régies hangulatú, 400nm újépítésű tégla, igényes kivitelezésű lakóház német barokk stílusban, 11m-es gerinc magasság, kőből faragott boltíves, kovácsoltvas szárnyas kapu. Három üzlethelyiséggel, két lakással (1, 5-szobás kertrenyíló és az emeleten 6 szobás (ahol csak a nappali 60nm, 6m-es belmagassággal), kétszintes lakás több fürdővel, pezsgőkádakkal, parkett, a kertben (ami 1330nm)fürdésre alkalmas tóval... Terméskő támfalak, kertkapu (3. 5m magas)építési áron-(ami ha a 10000/nm telekárat levonjuk,nincs 105000/nm!!)55,5 millióért!!
Benne az üzletek jelenleg netto 196e-t hoznak(Volksbank-35év-1mill=4882-Chf alapon...yen?)a maradék két lakás 45+200nm!
Nem ingyenház,de majdnem !!!
(cca 15 mill-t kell a vevőnek egyedül finanszírozni)
Ha valaki esetleg nem csak lakásban, de mégiscsak lakás ÁRban gondolkodik, akkor egy jó ajánlatom van számára. A Moszkvatértől fél órára jó környezetben egy családi ház eladó tulajdonostól. Lakóövezetben, 2 + 2 fél szoba, további infó...
PÁPÁN, ZÖLDÖVEZETBEN, BELVÁROSHOZ KÖZELI, 51 M2-ES, 1.EMELETI 2 SZOBÁS, ERKÉLYES, EGYEDI GÁZFŰTÉSES TÉGLALAKÁS SŰRGŐSEN ELADÓ MAGÁNSZEMÉLYTŐL. A LAKÁS GÉPÉSZETILEG FELÚJÍTVA! ÉRD.: 06/30/247-6767,06/30/310-7325; E-MAIL: MIKICS@BMMI.HU ÁR:7.950.000 FT(AZ ÁR IRÁNYÁR!) HTTP://ELADOLAKASPAPAN.EXTRA.HU
A LAKÁS MINDENKÉPPEN JÓ BEFEKTETÉSNEK BIZONYUL, HISZEN A NATO PÁPÁT VÁLASZTOTTA ÚJ LÉGIERŐBÁZISAKÉNT. TÖBB MILLIÁRDOS PROJEKTRŐL VAN SZÓ, ÍGY A VÁROS ÉS A RÉGIÓ FORGALMA, MUNKAHELYFELVEVŐ KÉPESSÉGE IS JELENTŐS MÉRTÉKBEN MEGNŐ, A MINTEGY 250 FŐS CSAPAT ELLÁTÁSA PÁPÁN ÉS KÖRNYÉKÉN MIN.300–500 ÚJ CIVIL MUNKAHELY LÉTREJÖTTÉT JELENTI,A PILOTÁKON KÍVŰL A GÉPEK ÜZEMELTETÉSÉRE TÖBB MINT 200 FŐS EGYSÉG TELEPÜL A BÁZISRA. A KÜLFÖLDRŐL ÉRKEZŐ KATONÁKNAK SZÁLLÁS IS KELL – TÖBB SZÁZ BÉRLÉSRE ALKALMAS LAKÁST/HÁZAT KELL BIZTOSÍTANI A KÖZELJÖVŐBEN PÁPÁN!!!
Sztetek milyen a Gyakorló utcai lakótelep? Sztetek érdemes ott lakáést venni? Megéri? Mert most ott szeretnének nekem 2 panellakást is ajánlani, de gondolkozok, hogy megnézzem e vagy ne.
Eladó csepelen 4 emeletes téglaépítésű, egyéni gázfűtéses,vízórás,erkélyes 54nm2 tehermentes 1+1/2 szobás, + étkezős(felér egy félszobával)enyhén felújításra szoruló öröklakás.Jó közlekedési lehetőség, parkoló a ház előtt.Piac, Jedlyk Gimnázium a közelben.(közösköltség nem haladja meg a 4 ezer Ft-ot) Irányár: 14 millió Ft.Elérhetőség: 06/20 26 10 266 vagy a 06/30 69 34 751-es telefonzámon.(költözés február körül)
Eladó sorba került a buzsáki présházam és borospincém. Sajnos az elkövetkező időben nem fogok tudni foglalkozni vele, ezért inkább eladnám olyannak aki jobban ráér.
Gyönyörű és nyugodt környék. Az épület téliesíthető bár közmű nélküli. Aki látja beleszeret.
1 Az ingatlan elhelyezkedése, fekvése Kecskemét város Bács-Kiskun megye székhelye, 110.000 lakosú település, a Duna-Tisza közén található Budapesttől 80 km-re. Az M5-ös autópályán mintegy 50 perc alatt közelíthető meg. A városban található ingatlanok értékei az országos átlagnál magasabbak.
2 Ingatlan bemutatása/leírása Az ingatlanhoz tartozó terület nagysága: 315 m2 Az épület bruttó alapterülete: 145 m2 Az épületben található helyiségek pince 61 m2 hasznos alapterülete: földszint 116 m2 tetőtér 88m2 összesen 265 m2 Beépítettség: 46% Megközelíthetősége: A városközponttól 10 percnyire, zöldövezeti lakókörnyezet Közműellátottság: teljes közmű Felépítmények építése: mintegy 12 éve épült Homlokzati felületkezelés: simított vakolattal ellátott, a végső lábazat és a nemes vakolat még nem készült el.
3 Felszereltsége Pince: központi fűtés saját gázkazánról Konyha: gáztűzhely és hűtőszekrény Az épületben beépített szekrények vannak Közművek: – elektromos ellátás: földkábellel csatlakoztatott 230 V feszültségű lakossági energia – víz ellátás: városi hálózatról csatlakoztatott, önálló mérőórával – gáz: városi középnyomású vezetékről csatlakoztatott, önálló mérőórával – szennyvíz elvezetés: a városi csatornahálózatba történik – telefon: egy fővonal a hálózatról csatlakoztatva – kábel TV: csillagpontos rendszerrel csatlakoztatva
1. A városközpont (Főtér) kocsival 7 perc 2. PLUS szupermarket: a harmadik sarkon 3. TESCO: az M5 autópályára városból kivezető főút mellett 4. Gyógyszertár: az első sarkon 5. Megyei kórház és mentőállomás: Nyíri úton kocsival 5 perc 6. Bolyai Gimnázium: a harmadik keresztutca (Irinyi utca) 7. Katolikus plébánia és templom: a harmadik keresztutca (Irinyi utca) 8. Lánchíd utcai általános iskola: a Bogovics közzel szemben a harmadik utca 9. OPEL-szerviz: kocsival 5 perc 10. MOL- és OMV-kút: kocsival 3 perc 11. Az M5 autópályára városból kivezető főút: kocsival 3 perc