Nos, a lopásokról én nem hallottam semmit, bár előtte az idegenvezető azért figyelmeztetett mindenkit, hogy vigyázzon az értékeire, de semmi gond nem volt, nekünk sem, meg a szállodában sem!
Ajánlották a széfbérlést, de nem vettük igénybe és mégis nyugodtan ott hagyhattuk pénztárcát is meg a jegyeket is (Igaz, hogy nem elől, hanem szekrényben, táskában).
Megmondom őszintén, hogy este 9-10 körül az utcán sétálgatva nagyobb biztonságban éreztem magam, mint akát itthon, Tatabányán!
Szahara túra: ha megengedheti magának az ember, akkor tényleg nem szabad kihagyni, akik voltak, azt mondták, hogy felejthetetlen, bár kissé strapás. Mi, sajna kénytelenek voltunk kihagyni, piszkos anyagiak miatt, mert nem jó az infod, nem 30000,- Ft. Kinn 125 DT volt az ára, és még ehhez jönnek a fakultatívon belüli árak: sétakocsikázás, tevegelés, jeep-túra az Atlasz hegységbe, meg még egy-két dolog. Akik voltak, tőlünk, azt mondták, kb 90 DT ment el még ezen az úton. Most kb 161 Ft-al kell számolni a dínárt (euróról váltva).
Nagyon szép lett volna az a kirándulás, amire mentünk volna, a Cap Bon félszigetre, (Hammamet. Nabeul érintésével), de kevesen jelentkeztek, így nem indították, sajna.
Érdemes megnézni maszek kirándulással Port El Kantaouit, csodaszép!
Jatt: mi nem sokat költöttünk erre. Borravalózás az működik, valamilyen szinten el is várják, de hálásak is érte (nem úgy, mint kies kis hazánkban!). Mi a szobaasszonynak tettünk ki a párnára eleinte itthonról vitt csokit, aztán 1-1 dínárt, de enélkül is patyolattisztaság volt mindennap. Ha köszönsz nekik, azért is hálásak, főleg, ha franciául, mert legtöbbjük érti és beszéli a nyelvet (Bonjour vagy Bonsoire Madame!).
Az étteremben nem adtunk az ültető pincérnek-étteremvezetőnek, de jó asztalt kaptunk így is.
Valamennyit tartalékolhatsz rá, de nem kell egetverő összegekre gondolni!
Igyekszem minél előbb küldeni mailben képeket, meg még infot!
A Tunéziai élmények topikban írtam részletes beszámolót a szahara túráról, tudom ajánlani! (május elején voltunk)
A lopásokról annyit, szállodában nem igazán tünnek el értékes dolgok, mert az ottaniak féltik az állásukat (érthető: legjobban fizetett, biztos megélhetés).
Célszerű széfet bérelni a dugipénznek, hitelkártyának, ékszernek, útlevélnek.
A kamerát, fényképezőt, telefont úgyis viszed magaddal, hiszen azért hoztad.
Szerencsére zsebtolvajlásról nem hallottunk, de el tudom képzelni, hogy a bazár forgatagában sokan ebből élnek, ergo légy óvatos, mintha a 4-6-os villamosra szállnál fel!!!
Engem érdekelnének a Sousse beli élmények. Mire kell figyelni, meg főleg mondom - a pár hozzászólással lejjebb - a lopási ügyekről mi a tapasztalat?
Mi 8 napra mennénk. Viszont minden ismerősöm azt harsogja, hogy ha már ott vagyunk, ne hagyjuk ki a Szaharát. Én úgy tudom az 2 napos és nem utolsó sorban 30000 Ft-nyi az ára! Ez nem durva? Tudom, "ha már ott van az ember..." , de megéri ennyiért? Vagy vannak más érdekes programok is. Azt olvasom léptem nyomon, hogy sok jattot kell nyomni, hol ennek, hol annak. Akkor erre külön zsebpénzt kell vinnem, mi?
adnék egy címet, jöhet infó+kép is:) köszi. splat@vipmail.hu
Köszi, mindenesetre megnyugtató,hogy nem a szálló miatt léptetek vissza.Most japánvándorban van minden bizodalmam,ha igaz ő ott nyaral. mégegyszer köszi
Sziasztok.
Mi 2 hét múlva megyünk Sousse-ba, a Hotel Tour Khalef-be.
Tud valaki esetleg információt adni az ottani körülményekről, élményekről?
Néhányan írták már, hogy 1-2 szállodában már megtörtént, hogy elloptak takarítónők a szobából mobiltelefont, illetve az oldaltáskát is kipucolva kapták vissza!
Erről mi a tapasztalat?
Ez elég riszató, ha arra gondolok, hogy pl. videókamerát vagy discmant merjek vinni? De bármilyen értéket is érint.
Mert ok, olvastam, hogy lehet széfet is bérelni, de vajon érdemes ilyenekre? Vagy beleférnek egyáltalán?
Mi a tapasztalat ilyen téren?
Köszi.
Azt hiszem láttam azokat a képeket de azt mondják, hogy már minden szobát felújítottak. Na, persze mondani, írni bármit lehet.:)
Valóban nem egy luxusszálló de állítólag a programok miatt érdemes ezt választani,főleg gyerekekkel és ár/érték arányban jónak minősítik.
Az ellátást is jónak mondják (írják). Nyílván ízlések és pofonok...
Egyébként még mi is nagyon gondolkodunk, hogy mi legyen, melyiket válasszuk.Nehéz döntés, asszem de igazából én úgy vagyok vele, hogy ha jól akarom magam érezni, akkor jól is fogom. Aztán meg ahogy itt is többen írták, egy mosoly, egy kis borravaló és minden el van intézve. Már jártam Tunéziában, szóval ez tényleg igaz.:)
En eleg elszomorito velemenyeket olvastam rola es a fotok is elegge gazok voltak (pl. furdoszobarol). Meg az sem volt tul meggyozo, hogy a Medinanal 4*-kent jelolik, a neten mindenhol 3*.
Köszi a választ,de nem csinálok problémát belőle,egyszerüen szerettem volna tudni,hogy mennyit illik! Az ágynemüt nem,de a törcsit kétnaponta igen! Egyébként komolyan köszi a választ,most már ezt is tudom!
Csatlakozom az előttem szólóhoz, teljesen igazad van. Nekem nem volt apró dollárom megtette az 1 TD is. De tényleg akkor sincs semmi probléma ha nem teszel ki semennyit.
1 dínár bőven elég, és ha nem adsz mindennap akkor sincs semmi. Nekem összesen 5 dolláromba került a takaítás. Mindennap egy egydollárost raktam a párnára, kivéve, amikor 2 napra a szaharába mentünk. Egyébként mindenki akkora problémát csinál ebből, pedig enélkül is tisztaság van. (Otthon lecseréled mindennap a törcsit v. az ágynemüt!?)
Komolyan már azt gondolom hogy összevont támadást inditott valaki a Riadh ellen , amint olvastam a beszámolót a hotel tisztaságával kapcsolatban. Én két évvel ezelőtt voltam Mahdiába a Top Kapi Bechbe ez egy 3 * szálloda, korrekt volt és tiszta semmi bajunk nem volt. Nagyon jól éreztük magunkat. Ezek után 3 irodától kértem külön véleményt a szálloda választást illetően és mindeki a Riadhot ajánlotta. Azt gondolom hogy te és a feleséged különösen mert várandós másképp éltétek meg a tisztasággal kapcsolatban mindent. Az iroda a Medina amikor felhivtam azt a felvilágositást adta hogy jún. 21-ére minden felujítást befejeznek, de azt is mondta hogy az elavult szobákat folyamatosan újitják, ami szintén kész lesz arra mire mi megyünk. Egyébként azoknak fel a fejjel akik ezutá n mennek Tunéziába senki nem ronthatja el a nyaralásunkat. Én és a párom június 21-én megyünk.
mi is 20.-án jöttünk vissza, 10 napot voltunk a Dar Selma Hotelban Sousse-ban. Ez a hotel 2,5 csillagos helyi besorolás szerint. Tehát a legalja kategória.
Szobát megkérdezték milyet kérünk, azt mondtuk ha lehet tengerrenézőt, és adtak is. Hűtő volt, Tv nem. Tisztaság kifogásolható volt, ezt azt jelenti hogy minden nap felporszívóztak, de csak a szoba közepét, az ágyak alatt nemigen. Törölközők, lepedő ilyesmi tiszta, rendes volt, cserélték is.
Mi az egy dínárokat osztogattuk akinek csak lehetett, hamar feltűnt hogy imádnak kapni, de igyekeznek meghálálni is. Ez a forintban átszámolva néhány ezer forint amit eljattol az ember jó befektetés szerintem. Mosolyognak, készségesek, minden megoldható..
Kaja finom volt, kicsit húshiányos, de mi csak fp fizettünk be, így ebédnél én mindig húsételt ettem étteremben. (hiába na, cigánypecsenyén és hagymásrostélyoson nőttem fel) ...
Az étkezéshez még hozzátartozik, hogy nem a belvárosi éttermekben van a jó kaja. Amellett hogy olcsóbb is, ízletesebb is az étel a kevésbé "jól kinéző" helyeken amelyek közül egy olyat érdemes keresni ahol legalább egy helyi is étkezik.. Mi is vacsiztunk elegáns étteremben Port El Kantaouriban 80 TND-ért is, de elhihetitek a jót enni nem ott lehet, az másért jó: hangulatos, gyertyafény stb.
De Pl.: milánói makaróni sült csirkecombbal 3TND, rizseshús (hatalmas adag) 3,5 TND, Tonhalas szendvics 1,2 TND (helyi kenyér a finom, nem a bagette!)
Nekünk hasmenésünk nem volt, azért én ha olyasmit választottam amiről nem tudtam mi az (szoktam), ittam egy korty Jägert a szállodában este.
Az egyéb félelmekről meg annyit hogy más a mentalitás, ha ezt nem tudod befogadni nehezebben fogod magad jól érezni. Óvatosnak kell lenni, de pozitívnak. Bántani nem bántanak, az erőszakos cselekedetek nem dívnak úgy mint kis hazánkban. Beszélni kell velük (franciául, angolul, németül, magyarul), emberszámba venni őket, alkudni mindenből és mosolyogni.
A 2 napos szahara túrán lepődtem meg, hallva sok magyar turista vélemyét, hogy mennyire negatívak, rosszindulatúak, korlátoltak tudnak lenni a magyar turisták (is). Sajnos. A túra egyébként kötelező, nyilván kicsit birka-karavános de jól szervezett, és sok látnivalót kínál.
Összegezve aki nem azért megy Tunéziába hogy ugyanúgy éljen mint itthon, hanem szeretne vmi újat, mást megismerni és rendelkezik egy alapvető nyitottsággal annak jó kikapcsolódást kínál Tunézia, szerintem verhetetlen áron.
A kézipoggyászba semmilyen szúró vagy vágóeszközt ne tegyél (Kisolló, bicska) azt a böröndbe tedd. Oda lehet. Ha a kézipoggyászba találnak ilyent azonnal elveszik és eldobják többet nem látod. Azonkívül ide rakd az összes értékes vagy törékeny holmit ( fényképezőgép, videokamera.....stb.) A bőröndöket, utazótáskákat nem kímélik, dobálják ezerrel. Hagyhatsz párszor a takarítónőknek egy kis dinárt de anélkül is rendesen takarítottak nálunk.
Hello! 2 kérdésem lenne! 1: Életünk elsö repülős utja! Mi fér bele a kézipoggyász fogalmába,mit érdemes a repülőre vinni és mit nem! 2: Azt hallottam,hogy szoktak a takaritonőnek pénzt hagyni a párnán. MENNYIT és HÁNYSZOR! Köszönöm a válaszokat! Sürgős lenne mert 27.-én megyünk a hotel THAPSUS-ba! Tudtok róla valamit?
Június 21-én reggel megyünk Monastirba a Skanes El Hanaba kétszer 8 napra. 4 *, FP, a KT-al. Ha valaki tud valamit a szállóról ill. környékéről, elhelyezkedéséről az kérem jelezzen. Jön- e valaki ugyanekkor ?
Köszi a válaszodat, érdekes még az a 70 Euró. Tavaly óta 5-10 USD-ról ilyen magasra szöktek a "recepciós árak"? Lehet, hogy nem a főnöknek kell adni! Szúnyogok voltak? Szia! ps: javaslom AI ellátásra Varaderót. Az IGEN!!! Éjjel nappal max. minden.
A szállodát dél felé bővítik, egyszer hallottunk enyhe flexelést.
A kert teljesen érintetlen, nagy pálmafák vannak, és a törzsükön valamilyen kúszónövényt futtattak fel, ami tele van madárfészekkel és gyönyörűen csiripelnek egész nap. Zsúfoltság amikor mi voltunk nem volt, de kb. negyed házzal mehetett a szálloda .
A kertben a nyugágyakért nem kell fizetni, de lehet rá sárga matracot venni napi 2 dínárért (AI ingyenes).
Lopásról nem hallottunk, mindenkit figyelmeztettek, a takarítónők nem nyúltak semmihez sem a szobában.
A víz iható, de teljesen más a baktérium flórája, ha teljesen "steril" körülmények között vagy tartva Afrikában, akkor is 3-4 hét múlva erős hasmenés várható az átállás után. Ezt hoztuk most előbbre gyorsan-tudtunk és beleegyezésünk nélkül (egy évig dolgoztam Ugandában, mint orvos). A rengeteg friss zöldség, kemikália mentesség, környezet szennyeződés viszonylagos alacsony szintje, mind-mind jót tesz a babának.
A cikkben az All Inclusive ellátás viszontagságait akartam kiemelni. A 16 éves fiad valószívű hízni fog, mert az étel finom és kiadós.
Mi jún. 21-én megyünk a Riadh Palms-ba. Télen végigolvasgattam a tunéziai topikokat, és azért döntöttünk a Riadh mellett mert mindenki dícsérte a kertet, a konyhát, a személyzetet, főleg a takarítónőket. Nekem főleg azért is kellemetlen, mert én döntöttem ez mellett a szálloda mellett, és a végén a szomszédaink is velünk jönnek, így 8-an megyünk. A 2004-es hozzászólásokban mlég az is dícsérte a tisztaságot aki nem jattolt a személyzetnek naponta. Ekkora változás hogyan történhet? A kert ugye nincs feltúrva, mert már azt is írta valaki????